Már megint benne van az a jófajta, régimódi fölényesség

Mercedes-Benz C 350 4Matic BlueEfficiency Avantgarde, 2011 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az előző C-osztály úgy össze van rakva, hogy ez lehet a márka egyik jövőbeli klasszikusa. Egy idős bácsi 17. Mercijének tesztje.


Mitől lesz jó egy autó? A kérdésre lehet abszolút értelemben is választ adni, persze egyéni preferenciáink szerint szavazhatunk a gyorsabbra, vagy a kényelmesebbre, netán a takarékosabbra. A Mercedes-Benz, bár a világ legelső - egyben legrégebbi és még ma is működő - autógyára, mégis neki is időről időre újra kell fogalmaznia a választ. A megújulás, a trendek követése, sőt diktálása a cél, közben egy 1886 óta tartó tradíciót sem érdemes a sutba dobni holmi divatért, vagy a gyors profitszerzésért. Azért jó használt autókkal foglalkozni, mert utólag már tudható, hogy mik egy típus gyermekbetegségei, mik a gyengéi és az erényei.
Hirdetés


A W204-es szériájú Mercedes C-osztályról 2011-ben írtunk utoljára újautó-tesztet, az utód W205 tesztjében meg jól leszóltuk kevéssé előremutató formái miatt. Most megint főszereplő, ezúttal 130 ezer kilométer és négy év használat után. Egy egészen érdekes használt példányt tudtunk kipróbálni. Egyrészt nem egy külföldről behozott, ki tudja hány darabból összerakott autó, hanem itthon újonnan forgalomba helyezett. Életútja eseménytelensége ellenére végig lett dokumentálva. Első tulajdonosa egy idősebb úr, akinek ez a fehér volt a tizenhetedik. Nem autója, Mercedese. Ő tett bele nagyjából száztíz ezer kilométert bő három év alatt, aztán tavaly ősszel meghirdette és azóta a második gazdája ment vele még egy húszast.

Közben bár nem lett volna muszáj, de kapott egy teljes fékfelújítást - hiába, így tökéletes, és az ereje indokolja is, hogy lassulni is lehessen vele. Állapota alapján nem volt kérdés, hogy megkapja a kibővített Jahreswagen garanciát. A gyári - és hála a jó égnek csak 17 colos méretű - könnyűfémfelnik karcain kívül sem érezhető, sem látható hiba nincs rajta. Ebben a kondícióban kaphattam képet arról, hogy képzelte el a Mercedes a jóautóságot így középkategóriás méretben, 2011-ben. Korábban írtam egy 1992-es évjáratú 190-esről, és ha felidézem a mozgását, az illatát, a neszeit, akkor egyértelműen kirajzolódik egy ív, ami mentén eljutunk a 2011-es C 350-esig.

Az 1995-ben megjelent E-osztály volt a Mercedes kilencvenes évekbeli pechszériájának a teteje (róla használtteszt itt olvasható). Volt ott aztán minden, ahogy kell. Bolond elektronika, korrózióra hajlamos karosszéria, sőt még emiatt akár kidőlő rugótornyok is. A jelenség az S-osztályokat sem kerülte el, ahol ráadásul egy jellemzően V8-as, vagy akár V12-es motor termelte hő olvasztotta össze a megfáradó motortéri szigeteléseket. Ennek az autónak az elődje, a W203 sem arról marad emlékezetes, hogy szépen öregedne, sokat látni belőle megvakult lámpákkal és átrozsdásodott kerékívekkel. Olyan probléma ez, amit a Mercedes magának csinált, mivel a kilencvenes évek elejéig gyártott típusokra ez nem volt jellemző. Azok normális karbantartás és nem extra magas futás mellett 10-15 évesen még tényleg peckesen néztek ki. Ezt részint tapasztalatból mondhatom.

Minden márkának vannak jobb és rosszabb periódusai, Stuttgartban a fogösszeszorítós megfeszülés 2007-ben jött el; a W204-es szériával nagyon meg akarták mutatni, hogy tudnak még jó kocsit gyártani. Másrészt ott volt a legfontosabb konkurencia, a BMW E90-es sorozatú 3-as szériája, ami a dizájn és a vezethetőség tekintetében is feladta a leckét. Emiatt lett ez a C-osztály egy kicsit BMW-sebb a megszokottnál és emiatt vitték el a sorozat bizonyos változatainak a megjelenését a sportosság felé. Akinek csak a legkisebb rendes Mercedes kellett, annak ott volt az alapkivitel. A klasszikus értékek kedvelőinek az állócsillagos Elegance passzolt, ez az Avantgarde volt a legfiatalosabb megjelenésű. A gyárilag leheletnyivel keményebb futómű jó kompromisszum, az AMG sportváltozat mély kötényei és nagy felnijei már túlzóak a magyar utakra.

Nekem újkorában, 2007-ben nagyon tetszett a típus, aztán idővel kikopott, legalábbis az én tudatomból. Ebből a kategóriából és évjáratból én az E90-es 3-as BMW-re vágytam már évek óta. Ezért volt jó, hogy mehettem pár kilométert ezzel a fehérrel. A felismerés valami döbbenetes volt. Épp kiszálltam a csak fehérségében hasonlító, vadiúj CLA Shooting Brake tesztautóból, ami inkább nem tetszett és még élénken él bennem a tavaszi CLS is. Arra kellett rájöjjek, hogy a Mercedes megint elfelejtett egy kicsit autót csinálni. Ez a 130 ezret futott használt annyira egyben van, annyira stabilnak és kiszámíthatónak érződik, hogy már tényleg csak a vezetőülésből látható állócsillag hiányzik a tökéletes mercedeses gyönyörhöz.

A ráncfelvarrás jobb anyagokat hozott a W204-esben is. A fedélzeti rendszerek ebben az autóban teljesen maiak: távolságtartós tempomat, vészfékező rendszer, holttérfigyelő - hiánytalanan az arzenál. A fekete bőrkárpit és a kétrészes, nyitható üvegetető is jót tesz a hangulatnak, de ez a kocsi igazából nem erről szól. A C 350 motorja ebben az évjáratban már közvetlen befecskendezéses és start/stop rendszerrel a BlueEfficiency plaketteket is megkapta. Mindettől függetlenül diszkrét bugyborgással indul. Hmm. A vezetése pihentető, az erőtartalék meggyőző. Bár a tulaj arra biztat, hogy sport módban adjak neki, igazából komfortban is kickdown nélkül is akkorát tol, hogy azt legális keretek között itthon alig van értelme kipróbálni.

Hiába 1670 kiló üresen is, a 3,5 literes V6-os játszi könnyedséggel húzza és tolja a kasztnit. A 4Matic összkerékhajtás túlsúlya alig 60 kilogramm, a feláron kívül papíron fél, a gyakorlatban egy liter plusz fogyasztással fizetünk. Cserében a tapadás sokkal jobb, a gyorsulási élmény meg még döbbenetesebb. És a legjobb, hogy dacára a nagy csillagnak, meg a két kipufogónak, ez mégis egy a maga módján szolid autó, amiben miután kidühöngtük magunkat, jól esik csak úgy gurulgatni is.

Ha engem kérdeznek, magamtól sosem mondtam volna, hogy még egyszer rá fogok kívánni a W204-re, mégis így lett. És akkor jöjjön a kérdés hátulról mellbe, hogy ha ennyire király ez a kocsi, akkor miért akarja eladni a mostani tulaj fél év után. A történet az, hogy ő is beleszeretett, de egy kicsit elkottázta magát. Míg én a 178 centimmel dőzsölök a C-ben, addig neki 192 centiméterrel egyszerűen kicsi az autó. Mit tudna csinálni, egy hasonlóan intakt és jól felszerelt, meg persze kellőképpen túlmotorizált E-osztályt keres, ezt meg árulja. Kevesebbért, mint amennyibe neki került, de hát ez már csak így megy. Aki épp ilyet keres és szemfüles, az megtalálhatja Magyarország legnagyobb használtautó adatbázisában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Azt még hozzátenném, hogy cseréld ki az avatarod, mert hülyén nézek ki kék bőrrel, biztos azért nézel olyan meglepett képpel, lányos zavarodban.

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Te aztán rettent hülye ember lehetsz, tartsd meg a jó tanácsaidat annak aki a világra hozott.
    Oszd az észt otthon OK? Mármint a másét mert neked az nincs.

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Fogadjunk , hogy új korában a körlámpás szar C-den nem Magyar rendszám volt… szóval te se erőlködj mert a te kocsidban sem annyi km van mint amivel megvetted … örülj neki hogy beletudsz ülni egy 20 éves fostalicskába aztán kussolj be szépen …

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Megint itt okoskodsz ember! El se tudod képzelni, hogy reális a kilométeróra állása igaz???
    Ne magadból indulj ki állandóan.Esetleg megnézhetnél egy privát használt autót is ami valós kondíciókkal van hirdetve, képzeld ilyen is van még ebben az országban.Egyébként, ha csak állandóan fikázni tudsz másik blogra menj.Nem kell reagálni köszönöm.

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Én máshonnan vizsgálnám ezt a csillagot.
    Mercedesbe Chrysler Pentastar motor??? Mii ez istenkáromlás, német űberbe amerikai technika.
    A Mercinek nem volt raktáron ez a méretű ilyen színvonalú motorja, egy Mercinek.
    Mert ő hogy lett sztár, ő a Pentasztár.
    Ilyenkor derül ki hogy az amerikaiak is tudnak ebben a méretben kis fogyasztású motorokat gyártani.
    (mindig is tudtak csak hát európában a hőbörgők)

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    W204est kétszer vittem el kipróbálni, mindkétszer negatív élménnyel távoztam. Az első egy 220CDI aut volt, még facelift előtt, annyira tré belsővel amit egy konkurens se mert bevállalani. Elnagyolt szögletes baltával faragott formák olyan műanyagből amit a legolcsóbb tömegmodellekben se nagyon kínálnak. Nem csoda hogy áttervezték a faceliftnél. A másik meg a faceliftes kupé volt.([url]http://autossagok.blog.hu/2014/08/15/c180_coupe[/url]) A belső már nem kritikán aluli, de elég nagy igazságtalanság, hogy pl a remek Alfa 159-est idő előtt kivezették, ezt a vacakot meg élete végéig vette a sok balek.

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Fura hogy Magyarországon az összes használt autó az optimális 30.000 km / év-es futásteljesítménnyel árulják 😀 Még nem találkoztam olyan 4-5 éves kocsival főleg nem az itteni használt tesztekben amiben 200.000 km felett lett volna … hiába a kilométeróra “optimalizálás” még mindig nagy biznisz 😀

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Igen, a W210-re gondoltam meg az összes többi kortárs Mercire. A lavinát ez a típus indította el, és később kiderült, hogy az A-Klasse, a C-, vagy az S-Klasse is hasonlóan vacak, ideértve a kocka Vitót is. A Sprinter nem feltétlenül. “Ebből elég nehéz volt nekik kijönni.” Igen, szerintem akkor pártoltak át az Audihoz meg a BMW-hez nagyon sokan. De ma már újra szoros a verseny, bár attól függ, a világ mely részét nézzük.

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    Volt már 190-es vagy 124-es Mercid? Nekem mind2. Egyiket jobban élveztem mint a másikat, benzinesek voltak és baj nem sok volt velük. vezetni élmény őket, mint a hajók…
    A mercinél a W 210 nél jöttek a problémák… amiből elég nehéz volt nekik kijönni.

  • 2017.10.28. at 13:50
    Permalink

    A ’90-es évek Mercijeiben is ott volt a nagy fölényesség, aztán pár év múlva a Ladás kinevette őket, hogy jobban rohad a kocsijuk, mint a jó öreg Zsiga! És akkor a hihetetlen nagy fölényesség hirtelen átcsapott szégyenérzetbe…de nem baj, csillagot tolni jó dolog! (Akár így, akár úgy értelmezzük a “tolni” szót.)

Vélemény, hozzászólás?