Milyen egy 400 ezer kilométeres Mercedes? E 200 K használtteszt

Mercedes-Benz E 200 Kompressor, 1998 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A köznyelv szerint a W210-es E-osztály a létező legrosszabb Mercedes, 400 ezer kilométeres tesztautónk viszont jó. Hogy lehet ez?

Pápaszemes, vagy kereklámpás a minden idők legrosszabb Mercedesének tartott W210-es fedőneve. Ez az a Merci, amit sokan szeretnek szidni, s úgy beállítani, mintha a világ legrosszabb autója lenne. Ugyanakkor hinni inkább az autóknak, illetve a valós tapasztalatokkal rendelkező tulajdonosoknak érdemes. Nem azoknak, akik csak egy-két hónapig birtokoltak, illetve leginkább hajtottak egy-egy példányt, hanem azoknak, akik hosszabb távon, több éven át, s be tudnak számolni karbantartási tapasztalatokról is.
Hirdetés

A vonatkozó Használói véleményeinkből is kiolvasható az, amit személyes tapasztalatunk, s egy szerelő megkérdezése is mutat: a megfelelően karbantartott példányok azért a W210-esekből sem rossz autók, és természetesen igaz az, hogy a manipulált óraállású, elspórolt karbantartású példányokkal valóban sok gond lehet, németországi ex-taxit például nem érdemes venni.
Bár a W210 valóban nem a legjobb Mercedes, azért Mercedes. És bizony volt honnan lemaradnia, elődei közül a kettővel korábbi E-osztálynak tekinthető W123-as maga volt az örök életre szóló autó, a W124-es már egy modernebb vonal, a W210-ről pedig nyílt titokként terjeng, hogy itt a Mercedes már igyekezett spórolni az anyagminőségen és -mennyiségen is. Viszont így is komoly mértékben jobb, tartósabb autó, mint kortársai.
Mi más bizonyíthatná ezt jobban, minthogy a fotókon szereplő példányban 405 ezer kilométer van. Nyilván a legtöbb vásárló abban a pillanatban zárja be a böngészőablakot, amikor meglátja az óraállást. De hahó, tessék picit számolni! Egy 16 éves, luxuskategóriás nagyautóról van szó. Ezt vélhetően utazásra vették, első éveiben simán beleugorhatott évi 30-40 ezer kilométer, mostani gazdája 5,5 éve hajtja, 115 ezret ment vele. Nála tehát éves átlagban 21 ezret sem futott, a teljes életre vetített átlag pedig 25 ezer kilométer, azaz még ez is egy megkímélt, keveset használt példány. Mondhatni, hogy az ennél kevesebbet futott szerényebb óraállást mutató autókkal nem érdemes foglalkozni, hacsak nincsenek valóban patikaállapotban, mert ez a futás a reális, s az állapot egyébként itt is egészen meggyőző.
Na nem feltétlenül kívülről, bár úgy sem mutat rosszul a még az 1999-es frissítés előtti, tehát elsőszériás W210-es. Rögtön láthatjuk a széria legnagyobb hibáját: a korábbi Mercedeseknél sokkal jobban hajlamos a rozsdásodásra. E példánynál komolyabb szerkezeti elemnél mondjuk nincs korrózió. A hátsó kerékjárati íveknél, az első sárvédő díszlécei alatt, s az ajtók alsó pereménél, a gyári szigetelőgumi tövében viszont bizony van egy kis virágzás. Aki W210-est vesz, annak ezzel számolnia kell.
Kezelhető természetesen a rozsda is, amúgy pedig komolyabb gondok nincsenek a megfelelően karbantartott példányokkal. Ez a 16 éves, méretéhez és tudásához, valamint kiegészítőihez mérten nevetségesnek nevezhető 790 000 forintért hirdetett példány például nagyon egyben van. Lehet rajta viccelődni, hogy állapota alapján simán mutathatna a kilométerszámláló 200 ezres értéket is, ám ezzel jobb nem is tréfálkozni, hiszen az óraállás manipulációja büntetett, s sajnos - nyilván még a korábbi Btk. idején - bevett gyakorlatnak számított.
Milyen a több mint 400 000 kilométert futott E-osztály?
Az utastér döbbenetesen egyben van, az üléseken nemhogy szakadás, még csak kopás sem látható. A gyárilag bőrözött kormány és váltógomb sem vészes, de azért érdemes lehet mindkettőt újrabőröztetni. Az elektromosan nyitható, dönthető napfénytető egy éve szorult meg, akkor teljes mechanikáját, összes mozgó alkatrészét, még harmonikabetétjét is cserélték (ez önmagában csaknem százezres érték), de a Mercedes kényelmét élvező és becsülő tulajdonos a többi karbantartást sem kívánta megspórolni. Mint mondja, tisztában van azzal, hogy az eladási árban nem fogja tudni érvényesíteni az 5,5 évvel ezelőtt 2 millió forintért vett autóra költött több mint 1 millió forintot, ám úgy véli, így is jól járt. Egy újonnan még 1998-as áron is több mint 10 millió forintos autó kényelmét és luxusát élvezhette az eredetihez képest töredékáron, a karbantartás pedig a biztonságot jelentette számára, a menetbiztonságot, hogy egy forró tengerparti nyaraláskor, vagy egy téli síeléskor is kiszolgálja őt az autó. Ezért például a szivárgó hűtőnél nem vacakolt tömítőfolyadékkal, cseréltette a hűtőt, ahogyan tavaly ősszel a már kissé kopogó (elöl MacPherson, hátul multilink) futómű összes gömbfejét is.
Az biztos, hogy jól fog járni, aki ezt az autót megveszi, mert hiába van benne 405 ezer kilométer, kopó-forgó alkatrészeiből már sokat cseréltek, most - az idővel szükséges - lakatoláson túl nincs rajta semmi teendő, vizsga is van rajta 2015 októberéig, s egyébként azt tudja, amit egy igen jól felszerelt E 200 Kompressor. Motorja a névből olvashatóan kompresszorral töltött, soros négyhengeres, hosszában beépített benzines 186 lóerővel és 270 Nm, 2500-4800 1/perc között konstans nyomatékkal. Ez igen dinamikusan mozgatja a közel 1,5 tonnás autót. A 100 km/órára gyorsulás 8,9 másodperc, a végsebesség 231 km/óra. Az ötsebességes – mercedesesen hosszú, de jól vezetett úton járó karral kapcsolható – váltó hosszúra áttételezett, az autópályás 130 km/óránál alig több mint 2600 a fordulatszám, még a 150 km/órás tempó is igen kényelmesen, 3000 1/perccel futható. A fogyasztás még akkor is 10 liter alatti, s városban sem megy az említett érték fölé – ez azért elismerésre méltó egy benzines nagyautótól. Az alapjárat olyan sima, hogy az négyhengeres motortól egészen szokatlan – ebben mondjuk nyilván szerepe van annak, hogy a motortartóbakok is voltak már cserélve. Az viszont egyértelműen a motor érdeme, hogy alapjáraton gyakorlatilag néma, s a menet közbeni hang is távoli, visszafogott, de azért tekintélyt parancsoló morajlás.
Az ülések elöl-hátul kényelmesek, négy felnőttnek igen jó, tágas utazóautó a W210-es. Ez a teljesen követhető előéletű példány újonnan Olaszországban állt forgalomba, ott egy olasz-magyar házaspár rendelte és konfigurálta, majd a feleség autójaként, magyar kézben és részint Magyarországon szolgált. Itthon először a kapuvári húsüzem marketingigazgatója vette meg, tőle a mostani marketingszakember tulajdonos. Ez csupán azért érdekes, mert érdekesen vásárolt: először az autót nézte meg, majd az 5 évvel ezelőtt még sokak által használt iwiw rendszerében informálta le a Mercedes gazdáját. Látta, hogy az E-osztály szinte családtag volt, megkapta a kívánt törődést, ahogyan aztán tőle is. A konfiguráció egyedi és józan: az Elegance, tehát eleve jó ellátmányú, fabetétes E kétzónás automata klímával, elektromos és memóriás első ülésekkel, elektromosan állítható kormányoszloppal, napfénytetővel és gyári sízsákkal felszerelt. Az alapból adott 15 colos lemezkerekeknél egyel nagyobb 16 colos lemezfelnikkel, amelyeken most Firestone téli abroncsok vannak, a tavaly vásárolt Bridgestone garnitúra pedig ötküllős Dezent felnin várja az autóval együtt új tulajdonosát. Utólagos kiegészítőként Nokia Bluetooth-kihangosító, a gyári kazettás Becker rádió helyén Blaupunkt MP3-as CD-s fejegység, valamint gyári tetőcsomagtartó is van az autóhoz. Hogy tükrei elektromosak, elektromosan behajthatók, elektromos ablakai lefelé mind automaták, az ennél az E-nél még magától értetődő, az viszont már komolyabb extra, hogy az összes hátsó ablakra gyári sötétítőfüggöny húzható, vagy hogy középső visszapillantója elektrokróm (éjszaka fényre sötétedő).
Utazási komfortban és biztonságban (4 légzsákjával és 4 Euro NCAP csillagával) ez a 790 000 forintért korrekt állapotban kínált példány jóval többet tud, mint a hasonló árú autók. Miként az a hirdetésekből, s heti körképünkből is látható, E-ből, a W210-es E-osztályos Mercedesekből természetesen van olcsóbb és kevés kilométerrel jóval drágább is. A bevallottan sokat futott, ám megfelelően karbantartott példány azonban a legjobb ár/érték arányt képviselheti. További karbantartásától pedig nem kell félni, ez a kocsi már elég öreg ahhoz, hogy minden olcsón elérhető legyen hozzá, viszont nem annyira öreg még, hogy már ne legyen hozzá semmi a bontókban (ahogyan az tapasztalható a W123-asoknál, W124-eseknél). A lenézett W210 tehát egy titkos tipp lehet azoknak, akik a legolcsóbb belépőt keresik a csillagos autók világába.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Istenem.. Komolyan mondom ez a hozzászólás önmagáért beszél! Ha nincs rá pénzed, minek veszel ilyet??? Ha van, akkor meg minek panaszkodsz? Ja, hogy drága a rongyrázás??? Nem tudtad? 😀

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Csak egy példa az én esetem: vettem a feleségemnek egy 2,0 benzines mondeot, 2003-as, ex cégautó, 234ekm-el, persze rohadó ajtókkal (tipushiba) és kicsit viseletesebb küldővel, de motorikusan, műszakilag olyan állapotban, hogy az csak na! egy évre rá ugyanolyan idős, de csak 82ezret (újonnan vettük, nem tekert órás) futott, patika állapotú mondeo tdci-t vettem át a szüleimtől, mint az új, bár jóapám spórolós tescos akciós legolcsóbb fajta gázolaj tankolásai miatt 2 év alatt 1 milliót költöttem a motorra (ok, ennek fele kidobott pénz volt). Arra akarok kilyukadni, hogy nem a km futás és az esztétika határozza meg, hogy egy tizenéves autó milyen, hanem a szerencse, aki öreg autót vesz, nagyon durván egy patikának tűnő autóra is ráköltheti a gatyáját, egy sokat futott, de nagyon jól karbantartottal meg vígan van és nem kell költeni rá extra pénzeket. Ez csak szerencse! Tipikus magyar, többet akar mutatni, számára megfizethetetlen autót vesz inkább 10 évesen, aztán meg kínlódik. Az új, az új, az a legjobb, mindegy hogy Dacia vagy Lexus, Kérdésem: mit vennél, egy 3 éves, kicsit kopott Gucci cipót, vagy inkább egy új Marc cipőt??? A használtat?? komolyan, zoknit veszel használtan, esetleg márkás használt óvszert???

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Nekem kettő is van ebből a típusból,egy 220 cdi kombi 2002-es modell és egy 320 cdi full extra 2001-es modell.Imádom őket,ahogy a feleségem is.Új áruk közelít a 20 millához,de ugyanezt a színvonalat 10 évesen 2 milláért megkaphatom.

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Ez mekkora marketing, te Jó Isten!!!
    És még azt mondja, (idézem) “komoly mértékben jobb, tartósabb autó, mint kortársai”:DDDD…. az idióta.

    Meg tudná indokolni kedves cikkíró, hogy mégis miben jobb ez az autó, mint a KORTÁRS (és egyben kategóriatárs, muhaha) E39-es BMW? 😀

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    ” … szerintem 20ezer km-nél nincs több benne ..” Ennek a témának légy szíves újra neki kezdeni
    átgondolni , mert nincs igazad, vagy nagyon belenyúltál valamibe ./ egyedi eset /

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Prolongrol hallottal?
    En se vagyok ocskas megtehetnem de minek?
    Utcan all barki megkarcolhatja feltorheti es kart tehet benne,nem torveny szeru de elofordulhat
    es egy nagyobb erteku autonal a szivem szakadna meg.
    Masik hogy arra a heti max20-30km-re ez is megteszi,
    es vannak fontosabb dolgok az eletben.(marmint nekem)

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Ha eves szintem 25e km-nel tobbet mesz az autoval es pakolsz bele mindent mivel kombi
    es szeretned hogy autod mindig tipp-topp legyen akkor van aki megteszi.
    Az hogy 10 evesen nem kellett cserelned szerencse.Vagy csak nem tudod hogy cserelni kellene.
    Vagy nem erdekel.
    En 3eves Stiloban csereltem a hatsokat,a Mazdam a masodik vagy a harmadik haza ut utan
    kezdet zorogni(2volt bajos de az osszeset csereltem nem volt egy nagy osszeg)
    Egy kocsit tudok ami 10+eves es nem kellett hozza nyulni mamam szomszedjanak a Suzukija.
    Szerintem 20e km-nel nincs tobb benne…
    Ha hasznalsz valamit az kopik szerintem termeszetes.

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Sehol se latom a (X) jelet. Hirdetesnek elmegy, de cikknek.
    Lassuk be, megveszi almai autojat ismert eloelettel, kicserel rajta mindent, aztan meg apropenzert eladja? Megis miert? Ha ennyi hianyzik a kasszabol, akkor sose volt penze tisztesseggel szervizelni, nem kellett volna regen draga nagy autot venni. Ja, hogy sz.r az egesz? Akkor meg nem kene az egekig magasztalni.

    A 2 evente szilentet cserelo kollega magyarazza mar el, hogy minek? Mert nekem 10 evesen se kellett kicserelni. Ja, hogy eleve szart cserelt meg szarabbra? 🙂

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Én vettem egy A6-ost (2000-es évjáratot) 2 éve, 1 milláért ami most három és félben állt meg, (dugócsere, rengeteg hiba, stb.) mert nem tudtam másikat venni mindig csak javíttattam, köszönve ezt az előző tulajnak aki széthajtotta!!
    NA ENNYIT A NÉMET HASZNÁLT PRÉMIUMAUTÓKRÓL!!!!!! SZAR AZ ÖSSZES, MERT MINDENKI CSAK HAJTJA, DE SZERVIZELNI MÁR CSÓRÓK!!!!! LEHET, HOGY EZ AZ EGY MERCI KIVÉTEL, NA BUMM!!!!!

    EZEN A PÉNZEN, 10 ÉVVEL FIATALABB PASSAT-OT VEHETTEM VOLNA!!!!!!!!!!

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    http://www.forteuk.co.uk
    Hát igen a net mindent elbír. Csak bele kell tölteni aztán lesz csoda 🙂
    “Ez olyan mint a Mercik regi 2.0dizele,ha figyelsz ra orok elet”
    Hehe, alattam már ment gallyra nem is egy olyan örök élet +1 napos motor 😉
    “Te inkabb vegyel uj autot s az elso 5evben az aranak a 3/4et koltsd ra ha makod van ha nem a felet. ”
    Hidd el meg is teszem ha tehetem, elvégre nem vagyok ócskás.

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Hat igen ez a baj oda haza,mert majd mindenkinek ilyen a hozza allasa
    http://www.forteuk.co.uk/ van papirja is rola.
    Motort valtot minek?1.9SDI nem arrol hires hogy csak ugy magadjak magat.
    Ez olyan mint a Mercik regi 2.0dizele,ha figyelsz ra orok elet
    Es a karpit meg a fenyezes csere is hulyeseg.
    Te inkabb vegyel uj autot s az elso 5evben az aranak a 3/4et koltsd ra ha makod van ha nem a felet.

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    “speci adalekok a motornak,az osszes szilent 2evente cserelve…”
    Persze spéci adalék 🙂 Meg cseréljük a motorolajat 1000 km-ként, a szilentek mellé pedig lehetne a motort és a váltó is cserélni 5 évenként, a futómű alkatrészekről már nem is beszélve, és persze a kárpitokat is vegyünk újat legkésőbb 3 havonta, és két évente át is kell fényezni, legalább kívülről. LOL

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Akkor en madar vagyok?
    Mert az allapotra utazom nem a tobbire?
    Mert mikor garazsban dolgoztam akkor lattam 100e km-es autot amire azt hittem hogy bontos auto.
    Mocskos,budos volt,a tulaj mindig mindennel sporolt mert sose volt penze…
    De azert hitelre kellet neki a 8eves auto hogy a szomszed lassa milyen faszan megy neki.
    Eladaskor egy alapos mosas illatositas…
    De sokan az ilyen autokra buknak mert keves a km.
    En inkabb az olyat szeretem mint a mostanim is kozel 300e-el,
    de gyari vonohorog specin kivagva a lokosbol egy kerettel megspekelve,
    gyari sartalca,gyari sarfogo,szervizkonyv,a kuplung es a fek pedal alig kopott de a gaz az jobban
    (autopalya hasznalat)zsanerok zsirozva(sokan ha megszanjak csak a WD40ig jutnak),illatosito a csomagtartoban es ott is gyari talca,speci adalekok a motornak,az osszes szilent 2evente cserelve…
    Az aprosagok neha sokat elmondanak a tulajrol,nekem azt mutattak hogy nem a sporolos tulaja volt
    aki ha bemegy a szervizbe nem azzal kezdte hogy van 20e-Ftom ami folotte azt majd kovetkezo
    honapban vagy utanna egyszer talan.
    Es ha hasznaltat vesz az ember neha a sokat futott auto vaza jobb allapotban van mint amit a csillag
    garazsban taroltak es havonta 3X kerultek vele 1et a tomb korul.(A menetszel ami atjarja
    az uregeket es kifujja a port sokszor az is kell nekik)
    Persze a legjobb egy fedel a feje fole a zart garazs a legjobb
    eveket tud adni az autonak ahol keves por eri.
    En nem ertem mi ez a km mania meg hogy csak az uj a jo.
    Erthetetlen fotelfizikusok akik a Guglin tuli vilagot nem ismerik meg a forumokbol sem.

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Majd 20 éves, “CSAK” 400 ezer km-es mercit 800 ért megvenni…. Megnézném azt a madarat aki így ül otthon is kigondolja hogy áá ez nekem nagyon jó lesz. 😀

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Volt kenyéradómnak (rip)volt egy s320-s mercije ugyan ilyen színben.Na az úgy rohadt mint egy dácsia.A bal első sárvédő a lőkhárítónál 10cm hosszban,az összes ajtó sarka 4X4 cm,a hátsó rendszámtábla alatt 10X5 cm,a jobb sárvédő 8X3 cm,és a hab a tortán a szélvédő fölött pont a tükörnél volt 10X2 cm.A pappas az istennek sem akarta gariban megcsinálni.8 hónap nyüglődés után valahogy lebartelezték és újra régi fényében ragyogott.Rá 9 hónapra a tulaj meghalt…Viszont az az érdekes,hogy ugyan ilyen évjáratú E;S mercik más színben nem rohadnak! ! !Olyan mintha csak a sötétkék mázolásúakkal lenne valami gyártási gond.(?)

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Ha jol tudom a Merci 10vagy15ev?garit adott a karosszeriara ha valaki rendesen hordta
    kiult egy kis csipa azt orvosoltak.
    Es szerintem a 400e nem sok,ha valaki ilyen autot vesz annak tisztaban kell azzal lennie hogy nem
    Trabant,kell ra kolteni hisz tobbet ad joval.
    En Fabiat vettem kozel 300e-el a vezeto ulles oldala kicsit ki van szakadva mert a volt tulaj 2m-es volt.
    Otthon siman elmenne 70e-s kocsinak…

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Igen sokan mondják h ez a típus rohad stb meg rossz rengeteg hibája van. nekem volt már 123-as 124 es.és elmondom nincs vele több gondom mint azokkal volt! a kasznizásról annyit h nem márkaszervizben kell csináltatni 😉 és 100 ból meg is van!nekem 284 ezer km van 2,8 sor 6. 400-ba vettem mondhatom rossz állapotban volt. 96-kiadású kocsihoz képest még mindig jobb mint bármilyen más nem merci széria. és reálisan költeni kell mindenre!nekem egy éve van meg és szeretem becsülöm ugyan úgy mint az ezelőttieket bőrön kívűl ful extra. de ha valaki nem tud egy ilyen kocsival foglalkozni meg azt mondja h szar mert sokat kell rá költeni. akkor üljön egy suzukiba be 😉 az élmény biztos ugyan az lesz 🙂 ez olyan mint a jó piára is kell költeni erre is 🙂

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Ja még annyit hogy az én autóm 9 éves és mindössze 218.000 km-et futott -garantáltan mivel én vagyok az első tulajdonosa, tahát új kora óta nálam van.

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Szóval, nekem is Mercim van, az első üléseken pedig kezdi megadni magát a kárpit. Ma bementem a Kárpát utcai MB márkaszervizbe, és rákérdeztem hogy mennyi lenne egy új kárpit. Mondták hogy van, csak az ülőlap is, elég lesz-e?
    Mondtam hogy persze.
    Mondták hogy kb 80.000/db 🙂
    Én nem igazán tudtam megszólalni sem 😀

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Aki egy picit járatos merci ügyben az tudja, hogy a w210 nem hogy rohad…hanem egyenesen oszlik!
    A beltere persze jól tartja magát – na bumm.
    Inkább a kárpitosnak adnék 5 évente 30 ezret a kormány+váltógomb/szoknya újrahúzásáért, mint a kasztnilakatosnak 500-600 ezreket…

  • 2017.10.29. at 10:47
    Permalink

    Egy félig off gondolat merült fel bennem: egy ilyen mercinek is ilyen futásteljesítménnyel is elég jóé mutat a belseje. Az újabb német (és egyéb) prémium autók belső anyaghasználata is javult és nagyon tartósak, több százezer km után is szinte újszerűek a belső terek. Hény, de hány magyar vásárló lehet(ett) átverve nap, mint nap a visszatekert kocsikkal, amik után jönnek a 100e km után összeroskadó fos prémium autóstörténetek. Részben azért a vásárlók is hibásak, mert semmiből sem tart egy mobile.de-t megnyitni és az adott összegért kínált autók állapotát, futásteljesítményét összehasonlítani a magyar piacon árult példányokéval. Aki erre lusta és elhiszi, hogy a németből(v Hollandiábaól, Franciaországból ..stb) behozott kocsi, hazaszállítva, lepapírozva, névre írva, kevesebb futásteljesítménnyel olcsóbban meg lehet kapni Mo-n, mint No-ban, az ne csodálkozzon.
    Elnézést a kifakadásért, csak néztem a képeket és tényleg az autó belsejéről nem igazán lehet megállapítani a futásteljesítményt, akármennyi lehetne. Eszembe is jutott az egyik német eset, amikor 7es BMW volt 750e-ről 150e-re visszatekerve, a belsejéről megállapíthatatlan, hogy mennyit futott.

    A cikk tetszett a okrábbi összefoglaló cikkel egyetemben, megfelelő körültekintéssel, és egy jó szerelő ismerőssel elég jól használható cirkálókra tehet szert valaki.

Vélemény, hozzászólás?