Drágának tűnik, pedig olcsó: Mercedes E 270 CDI használtteszt

Fizetett hirdetés

Mercedes-Benz E 270 CDI Automata Avantgarde, 2004 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha a 10 éves E-osztályos Mercedesek között nézzük a próbált példányt, akkor drága. Jellemzőihez képest viszont nem az. Felfedjük a titkot.

Szegény ember nem engedheti meg magának, hogy olcsó autót vegyen - kevesek által ismert, de annál igazabb mondás ez, és nagyon illik aktuális tesztautónkra is. Ugyanis W211-es E-osztályos Mercedeseket akár ehhez hasonlóan dízelmotoros és automata váltós példányokkal is lehet kapni könnyedén 2 millió forint alatt is. Ezt pedig gyakorlatilag 3,6 millióért hirdetik. Felárát kerekítsük 1,5 millió forintra, ami jelen esetben elképesztően komoly, 75 százalékos többlet. Azonban így is azt mondjuk, hogy bizony megéri ennyivel drágábban E-osztályt venni. Ugyanis 10 éves Mercedes és 10 éves Mercedes között fényévnyi különbségek lehetnek, és vannak is! Már az újak között is nagyon komoly differenciák adódhatnak, a használatbeli eltérések pedig még jobban - és sokszor felfedezhetetlenül - meghatározzák az autó milyenségét. A negatív előélet jellemzően kifürkészhetetlen, s ha nincs előélet, szinte biztosak lehetünk abban, hogy rendes, törődő gazdája sem volt az autónak. Vélhetően ilyen lesz a kétmilliós Merci, amiből bőven van a Használtautó.hu rendszerében, s ami emblémájával azonos, megjelenésével ehhez hasonló, jellemzőivel azonban akár a vételár-különbséget az autóra költve sem lesz ilyen.
Hirdetés

Mégis milyen ez? Évi 20-21 ezer kilométert zömében városon kívül futott. Egy nagykanizsai - műszaki beállítottságú - üzletember autója. Nem titok, hogy nem az egyetlen autója, városban ezért nem ezt nyüstölte. A 10 éves Merciben persze az éves futás alapján így is van 210 ezer kilométer, ám ez egy ilyen kaliberű autónál inkább kevés, mint sok. A használati módot alátámasztja, hogy fékbetétet (automata váltó mellett!) eddig egyszer és csakis elöl kellett cserélni. Látható kopás sem a fék-, sem a gázpedálon, sem pedig a kormánykeréken nincs. És az utastérben sehol máshol sem. Sokatmondó az is, hogy hiába ajánlottam mosópartnerünknél a külső-belső mosást, a belsőre semmi szükség nem volt, hiszen - ahogyan a tulaj is mondta - ez az autó mindig tiszta. A sofőroldali ajtó nyitása után pedig rögtön láttam, hogy valóban nem vicc a pedánsság: a sofőrülés tövében szarvasbőr-törlőkendő lapul „alapfelszerelésként”. Más kacat pedig sehol sem volt az utastérben.
Alap, hogy vezetett a szervizkönyv, az E törésmentes, az pedig állítólag egy elvétett szervizprogramozás eredménye, hogy az autó az első olajcsere óta 15 000 kilométerenként kér új olajat. Meg is kapja, így a 2,7 literes soros öthengeres (már nagynyomású befecskendezős, változó geometriájú turbós) motor állapotáért biztosan nem kell aggódni. És tudják, még mi a jó az öthengeres motorban, amilyen ez a 2.7-es is? A mercisek biztosan! Az, hogy még egészen takarékos, vegyes fogyasztási értéke 6,4, de a városija is csak 9,8 liter az ötsebességes automatával. Ennél a példánynál az elmúlt 74 000 kilométerre 7,6 l/100 km. Ebben azért vannak városi szakaszok, illetve síelős túrák is, amikor például tetőbox volt a kocsin, s növelte a légellenállást, meg persze a fogyasztást is. Amúgy autópályán 130 km/óránál 6,5 l/100 km körül kér a 174 lóerős, 425 Nm nyomatékú dízel, s ez látszik is az átlagon. Ugyanakkor minden szempontból - anyagilag is - kellemes utazóautóvá teszi az E-t. Ha kell, 9,3 másodperc alatt képes 100 km/órára érni, végsebessége 220 km/óra, az autópályás 130 km/óra pedig sétatempó. Az ötsebességes automata finoman kapcsolgat, a 2000 1/perctől meglévő csúcsnyomatékkal könnyedén lehet autózni már kevéssel alapjárat fölötti fordulatszámmal is, akkor is van elég erő - amit Mercedes-hagyomány szerint természetesen a hátsó kerekek kapnak.

Az ülések ma is kényelmesek, hiszen gyakorlatilag újszerűek, négy felnőttnek ma ugyanolyan kényelmes utazóautó ez a példány, mint volt újkorában. Csak akkor listaára - extrák nélkül is - több mint 13 millió forint volt, és ebbe a példányba még néhány milliónyi extra is belekerült - ahogyan az szokás a prémiummárkáknál. Kétzónás például a klíma, van elektromos napfénytető, de extra az is, hogy teljes értékű pótkerék lapul a csomagtér aljában, meg persze a hátsó támlák dönthetősége vagy a tolatóradar is. És ezek mind kellenek. Dukál a prémiumossághoz, hogy a kivehető lábtérszőnyegek a gyáriak és újszerű állapotúak, az pedig ismét csak a tulajdonosról regél, hogy a csomagtérben méretre vágatott kiegészítő szőnyegbetét óvja a gyári kárpitot.
Ilyen előélettel nem meglepő, hogy az autó vezetés közben is újszerű. A futómű etalon, lógás vagy kotyogás nyoma sincs, a négy lengőkaros első és a multilink hátsó rendszer kényelemből is jeles, a mercedesesen kitekerhető és kidőlő kerekekkel pedig élmény a manőverezhetőség. A 4,82 méter hosszú (amúgy jól át is látható) szedán 11 méter átmérőjű körön fordul - ez minden egyes parkolásnál vagy rendőrfordulónál felfoghatatlan előny. Az persze már ismét az E gazdájának érdeme, hogy a felnik egyike sincs leütve, összekaristolva, a gumik jó állapotú Michelinek – ezen sem spórolt a márkahű tulaj. Michelinek a nyáriakkal azonos ötküllős, 16 colos Avantgarde felnikre szerelt téli abroncsok is.
Ha ezeket, valamint a létező legkorrektebb szervizeltséget, a végig fűtött garázsban tárolást összeadjuk, már nem is lesz drága az elsőre annak tűnő E-osztály. Ha valaki ilyen autót keres, tud rá szánni ennyit, az feltétlenül nézze meg, nézze meg, hogy miként törődik ezzel az autóval gazdája, miként vezeti, és rá fog jönni, ezt kell megvenni. Ha pedig valaki ilyen autót szeretne és nem tud ennyit szánni rá, az jobban teszi, ha letesz a modellről. A vételár-különbséget, de inkább annak többszörösét ugyanis vélhetően az olcsóbban kínált példányokra is rá kell majd költeni, hogy ilyen – gyári – állapotba kerüljenek. El is lehet persze bliccelni, csak akkor nem ilyen lesz az adott példány, hanem egy messziről ilyennek tűnő. Mindenki eldöntheti, hogy mire vágyik, illetve, hogy mit tud megengedni magának.
Köszönjük az eladó példány tesztlehetőségét! Ezen írásunk a törvényi szabályzás értelmében fizetett hirdetés, habár az saját, a tesztvezetés során szerzett tapasztalataink alapján született, cikkünkbe sem az autó tulajdonosának, sem gyártójának nincs beleszólása. Noha a tesztelt autókat igyekszünk minél alaposabban kipróbálni és megtekinteni, azokon részletes műszaki átvizsgálást nem végzünk.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Tisztelt Mercis Brúnó!
    A véleményedre lennék kiváncsi,meg ha esetleg tudnál egy jó hozzáértő szerelőt ajánlani.
    Adott egy w211 270cdi avantgard sedan MB.Mikor hozzám került,olyan problémával szembesültem,hogy hosszútávon 50km után letiltott a motor.Szerviz üzemmód,stb.Több szakembernél is megfordultam vele.Utoljára a 15 kerben levő szervizben volt.Nem én vittem oda személyesen.Pár hete kész az autó.kb 3 napig gondtalanul működött.Később viszont újra letiltott.Most már változott a kép,mivel korábban még chek lámpa sem világitott.Akkor azt irta ki a pc,hogy EGR vezeték szakadt.Majd most,már világit a chekk lámpa és a pc szerint,túltölt a turbó.Azt hangsújoznom kell,hogy már alapjáraton túltöltést jelez a computer.Menet közben pedig,ha finoman gyorsitok,akár 230 is megy az autó,ha jirtelen lepadlózom,akkor viszont rögtön betilt.Ez elehet akár 10 km/h -s sebességnél is. Szóval ilyen jellegű problémám van az autóval.Vissza nem igazán szeretnék meni a 15 ker be,mert nem nagyo állnak szóba az emberrel.Érdeklődtem telefonon,hogy mi volt korábban a gond és mindenféle mellébeszélés hallottam.Nem tüntek igazán segitőkész korrekt partnereknek.
    Most is egy autószerelőnél van az autó,de nekem úgy tűnik,csak a sötétben tapogatózik.Már a harmadik hete nem tud mondani semmit sem,csak,hogy leszerelte a turbót.Szerinte,ott vagy a szabályzó elektronikában keresendő a hiba.Most itt rtok.Ezért érdekelne egy megbizható,hozzáértő szakember.Vagy forduljak a Kárpáth utcai szakszervizhez győri létemre?
    Köszönöm a választ előre is.
    Üdv

    Tamás

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Hát, ez egy jó kérdés, mivel reklámozni gondolom nem szabad semmit… 15.ker. Wesselényi utcában megtalálod amit, keresel! 3D térképen “sétálgass” az utcában. Sztem ebből már odatalálsz, egy nagy fehér épület, kék kapukkal, piros felírattal. 😀 Egyébként nem hiszem, hogy mind a 4 egyszerre ment volna tönkre. Az lehet szeleptömb probléma is pl.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Bruno,
    hogyan tudnam felvenni veled a kapcsolatot, e270-esem van, legrugos valtozat, es epp ma voltam szervizben. Mind a 4 lengescsillapitot cserelni kell…borsos az ara…ebben kernek tanacsot.

    Koszonom!

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Igazából az első szériás merci cdi motoroknak a befecskendező rendszer és a gázolaj a legnagyobb ellenségük…. Van merci szerelő ismerősünk és csak ajánlani tudta ezeket a motorokat…. Mi sprintert és vitot használunk ,de nagyon jó…. A 120 lóerős vito picit még feljebb van húzva és normál vegyes használatnál lazán tartható vele a 8 liter….. Ezek a motorok akkor esznek sokat mikor nem üzemi hőfokon mennek ,hanem megy hidegen az ember vele 5km-t…..A merci kisteherrel igazából az a legnagyobb bajunk ,hogy rohad……

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Ja igen, előfordulnak légrugós példányok is, kombiban pl a hátsó rugózás mindegyikben légrugóval van megoldva! A légrugós példányoknál számolni kell további költségekkel, ott a kompresszor, és a rugós tagok cseréjével, ha leengednek

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Az újságíró nem autószerelő, ez a legfontosabb itt! Beleült az autóba, és elmondta, hogy mi a saját véleménye, és tapasztalata a vezetett kb. 100-200km-en. Ennyi! Aki a fogyasztásban kételkedik: Valóban igaz! Ennyit fogyasztanak ezek. Pályán 6-7l, városban meg 8,5-10l. És nem kell a tojás a pedál alá azért! A W210 270cdi-ben láttam már pályás átlagot 5,7l/100km, automata váltóval, és tempomattal, nem kamion mögött 80-al! Az előd modell az kevesebbet fogyaszt! Az viszont rozsdásodásra hajlamos, a cikkben szereplő típus azonban nem. Egyébként a valaki említette, hogy az “S” (W220) is rozsdásodik. Ez igaz, de csak a fészlift előtti példányokig igaz! Az öt hengeres motort kizárólag belső okok miatt csak Sprinterben láttam tönkremenni, hozzáteszem azért, hogy azért nem 160km/h az utazósebessége azoknak, nagyobb súllyal megpakolva a megengedettnél! Illetve mégtöbb olyan tönkrement motorral találkoztam, ami a tulaj saját gondatlanságából/fillértaszajtásából adódik! Pl: a kilyukadt dugattyú. Ez az öthengeres motor is bizonyított már, és a Mercedes nem azért vette ki a gyártásból, mert szar volt, hanem mert 1 változatot lehetett belőle készíteni, tehát nem volt gazdaságos a gyártása. Egyébként a legkultúráltabbúl járó dízel motor a Mercinél, a soros motorok közül. Sok százezer km-t mennek el ezek, gondok nélkül. Amikor a Saab (Opel) CDTI motorjait 2X meggenerálozták, ebben akkor kell mordjuk hengerfejtömítést cserélni (persze ez is használat függő). Hosszú a hengerfej, ezért vetemedésre hajlamos lehet! Illetve ez még az 500000 kilométer után sem eszik olajat! Na ezért Mercedes a Mercedes, és ezért nem volt soha semmilyen más gyár tulajdonába, és soha nem kellett senkinek segíteni rajtuk, nem kellett semmibe beleolvadnijuk. Igen, valóban kölcségesebb ezeket fenntartani, mint a régi szívódízelt, vagy a turbósat, de nem lehet egy lapon említeni velük, sem teljesítményben, sem környezetvédelemben. A 150lovas 2.5turbodiesel közel sincs ehhez a motorhoz, em az autó semmiben, még fogyasztásban is többet fogyaszt fél literrel. Annyi, hogy akinek van egy kis műszaki érzéke, az meg tudja bütykölni otthon is azokat, persze azért nem ajánlatos, ezt nem azért írom, mert akkor éhen fogok halni. Tehát ami hibái lehetnek egy automata váltós 270cdi W211-esnek 300-500 EZER km körül mondjuk 70% városi, az átlagnál dinamikusabb használattal: turbó, vagy a rajta lévő geometria állító. Ez utóbbit nem lehet külön beszerezni, tehát kompletten a turbóval együtt lehet kapni! Szívósor keresztmetszet állító motorja, illetve a szívósor cseréje. EGR, 1-1 MAP szenzor, intercooler cső kihasad, porlasztók tönkremennek (gondolom mindenki kénmenteset tankol), első futóműben lévő lengőkarok, gömbfejek, az automata váltós kiviteleknél váltóolajat kb 80 ezer km-enként érdemes kicserélni, így kitolható több 100ezer km-el egy váltó felújítás. A váltóban lévő elektromos vezérlőpanel is elromlik, ennek anyagára kb 60-80 ezer ft körül alakulhat. Fontos továbbá, hogy 2-4 évente a fagyállót cseréljük, és igen, tudom, hogy drága, de akkor is gyárit kell tenni bele! És a legvégére a lényeg: A fékrendszer! SBC fantázianevű fékrendszer egy sarkallatos pontja az autónak. Nem fárasztanék senkit a működésével kapcsolatban, a lényeg, hogy egy bizonyos mennyiségű féktaposás után felhívja az autó arra a figyelmet, hogy az eszköz csereérett. Ennél használatfüggőbb dolog nincs a világon, de egy átlagos autónál, mondjuk, amivel kezdtem az irandómat (70% város, stb…) kb 6-10 év az alkatrész szavatossága. A legelején, amikor bejött a rendszer, sok megbolonduló fékrendszerről lehetett hallani, meg nem fogóról, meg ilyenek, persze csak Amerikában fordultak elő. Tehát, nem kell tőle félni, nem szabad felülni a különböző fórumoknak, meg azt hallottamaknak. Csak olyannak ajánlható egyébként az autó, akinek mindig van félretéve fél millió a kispárna alatt, mert probléma akkor nem lehet az autóval. Ezt tudomásul kell venni, csak úgy tartható fenn az autó! Tehát nem a szegényembernek való, annak tényleg benzines Toyotát kell venni, vagy Swiftet. Bármilyen Mercedest nézel, az tuti, hogy 1X egy évben el kell vinned a szervizbe! Ez egyébként nem rossz dolog, csak sokan nem szeretik ezt! A másik fele: Mitől ne tudnák megjavítani szakszerüen egy kamionszerelőben? Ugyan úgy Common Rail rendszerű motorokat is szerelnek ott is, a befecskendezés ugyan az, abszolut felismerhető minden elsőp ránézésre! Én is javítottam már “Mercedeses” létemre dízel Panamerát, vagy Continental Gt-t, f430-ast, BMW-t, Audit… (nem olajat cseréltem rajtuk). Az, hogy nem ismert más szerelőt, vagy épp azezben bízott meg, az egy dolog. Én sem vinném feltétlen a hivatalos szervizbe, ha nem muszáj. Eddig, ha csak olajat kellett cserélni, fölösleges is 120-150 ezerért olajat cserélni, főleg egy 10 éves autón.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Volt a családban, vezettem is. Nagyon kényelmes jó autó. Annál a példánynál több törődést szerintem egyik sem kapott. Végig vigyázva volt rá, senki nem hajtotta szét. Csak 1 tulaj és finoman közlekedett vele. Elindulás előtt pár perc helyben melegítés, megállás után szintén. Mivel hálálta meg a csoda merci? 7 évesen 150.000 kilométernél tönkrement a motorja. Jó sok pénzbe került felújíttatni. Azt hallottuk azoktól akik csinálták,. hogy nem ez az első példány ami így járt, nem véletlen hogy a merci leállt az öthengeres motor gyártásával. Nem olvastam utána, annyira nem értek hozzá, de elvileg a palettából ki is vették ezt a motort, azóta a 280 van helyette.
    Mindent összevetve. kényelmes jó autó, jól megy tele van finom extrákkal, de összességében nagy csalódás.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Hát nekem van ilyen autóm. A fogyasztás teljesen jó 30e km után a nagy átlag 7,8L de én vastagtalpú vagyok. Ótópálya 90 körül télen lement 6,4-re, de 160 körül sem több 7,9-8,2. Városban nagyon gáz, ott szerintem 9-11L is benyakal.

    Hibalista motortartó bak és váltótartó bak, szükséges cserék, ablaktörlő.

    2005-ös ráncfelvarrás előtti típus. Egy autóra költeni kell, drága autóra többet olcsóbbra kevesebbet, de szerintem elviselhető még. Azt tudni kell, hogy ha többszázezer km-res leharcolt nepperpéldányokat vesz az ember olcsón, arra sokat kell költeni.

    Magyarországi, végig vezetett szervizkönyvvel, ettől kevesebb km-rel, belülről szinte teljesen újszerűen, [b]jóval kevesebbért vettem[/b]. Több extrával, pl 3 zónás klíma, ülésfűtés, kihangosító, elöl-hátul radar, nagy gyári zene+cdtár, gyári gumiszőnyeg és velúr is. Gyári csomagtálca, gyári riasztó,satöbbi.

    Emberünk abba a hibába esett amiben sok ember. Csodálom az autóm (ezt megértem) és nekem ennyit ér. Punktum. De ennyiért nem lehet eladni. Vagy nagyon hülyének. A cikk meg ahogy írta is, hirdetés, nem autentikus, nem hiteles teszt. Az,meg hogy eladás előtt kipakolunk egy kocsiból és bent felejtjük a törlőkendőt ne legyen már húdenagyextra 😀

    A vége az lesz, hogy enged belőle, akkor, amikor szüksége lesz pénzre, vagy rájön, hogy már hónapok/évek óta árulja, és cak áll penne a pénze amit el tudott volna költeni másra, esetleg odaadja egy rokonnak.

    Annyit azért érdemes tudni és belekalkulálni a vételbe, hogy 200e km környékén váltó és turbócsere lehetséges. Nem kötelező, de én úgy kalkuláltam a vételárat, hogy ekkor ezeket cserélni kell. Ha mégsem, akkor jól jártam 😀

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Csak a kivancsisag kedveert, milyen auto volt ami 8 evesen korrodalt, es hol volt rajta korrozio pontosan? Markaszerviz hianyan nem kell csodalkozni, mercinel eleg komoly lehuzasok mennek arrafele.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Ha ennyi pénzem lenne, akkor inkább vennék egy valóban kifogástalan példányt a W124 -es sorozatból, vagy egy 5 – ös BMW-t a 95 – ig gyártott szériából, és még utána is maradna v 1,5 millám.
    Azok még igazi prémium és nem prémiumos autók voltak. Német mérnökök által tervezve és németes precizitással gyártva. A mostaniak meg olyanok, mintha török meg román vendégmunkások lapátolták volna össze öket. Szégyen, ahogy pl. még az S-klasse is tud rohadni. Elég csak megnézni egy 8 – 9 éves példányt.
    Nesze neked 30 év átrozsdásodás elleni garancia 🙂

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    ennyiért veszek egy 2010 -es új kasztnis 400e km-s taxit hamburgban lefóliáztatom és pont mindennel együtt pont egy 4éves új mercis lesz ennyiből jah és tudom hogy 400 van benne …….

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    A má0sik érdekesség pedig hogy a Pannon Truck2000-t 1999-ben alapították, tehát a szuper évtizedekig Mercit szerelt szakember ezt a kocsit nem is ismeri, semennyire, mert ez a tupus 2002-től van. Olajat pedig mindenki tud cserélni, ha már fillért baszunk akkor inkább Béla bácsinál tegyük, mert neki is van ám pecsétje 😀
    Hihetetlen, hogy ezt egy autós újságíró 1-1-ben megeszi 😀

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Hehe, látszik hogy fingod sincs a márkaszervizekről.
    A Mercedesnél ha egyetlen egy ilyen pecsét van a szervizkönyvben akkor szevasz tavasz van neked. Mehetsz ahová akarsz.
    Tudom, mert nekem kettő Bosch szervizes (olajcsere) volt, és az autó korrodállt 8 évesen . Szóval elhajtottak. És végül is igazuk is volt, Bár nem tudom hogy mi köze a korrodálásnak az olajszervizhez, az tény, de benyeltem, mert szarrágó voltam én is.
    Azóta tudom hogy nem hagyok ki egy pecsétet sem.
    ” Az egyébként egy külön történet, hogy azért hordta ebbe a szervizbe a korábbi márkaszerviz-látogatások után az autóját a tulaj, hogy ne gyakornokok szereljék, hanem egy olyan szerelő, aki évtizedekig Mercizett, majd saját műhelyt nyitott. ”
    Ez a mondat pedig önmagában ellentmondás, tehát ott dolgozott a szuper szerelő, aki most saját szervizt nyitott, akkor mégiscsak dolgoznak ott jó szakemberek, vagy nem.
    Végül is a lényeg nem ez, hanem az hogy ez a szervízkönyv jobb ha nem lenne. Én, ha ilyen szervizkönyvem lenne csak csendben kussolnék, nem raknám ki közszemlére, hogy olyan szarrágó vagyok hogy kamionszervizben szervizeltetem az autót.
    El sem tudom képzelni, hogy mit tudnak egy ilyen helyen kiolvasni a computerből, szerintem semmit, csak azt mondják 🙂
    Szóval nehogy már büszkék legyünk egy ilyen szervizkönyvre, ez semmire nem garancia, csak a spórolásra, az rögtön lejön belőle 😉
    Biztos van madár aki bedől egy ilyen szervizkönyvnek, de ha valaki ért egy kicsit az auókhoz, az simán kiröhögi a tulajt ha ezt mutatja neki.
    DAF teherautó szervizben szervizeltetett Mercedes???? Nooormális? Ezek a pecsétek kb annyira hitelesek mint ha én pecsételtem volna velük tele a szervizkönyvet, ergo PONT SEMMIT SEM BIZONYÍTANAK, kivéve azt hogy az autó tulaja egy fillérbaszó 😉

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Bocsánat, de pontosan nem szabad, hogy elhajtsák egy ilyen pecsét miatt a márkaszervizből sem a kuncsaftot. Az egyébként egy külön történet, hogy azért hordta ebbe a szervizbe a korábbi márkaszerviz-látogatások után az autóját a tulaj, hogy ne gyakornokok szereljék, hanem egy olyan szerelő, aki évtizedekig Mercizett, majd saját műhelyt nyitott.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Vicces 😀
    Kamionszervizben szervizelt személy autó?
    Ne haragudjon már a szerző, de ilyen “vezetett szervizkönyv”-re senki sem kíváncsi. Egyetlen ilyen pecsét a szervizkönyvben és úgy hajtanak el egy hivatalos márkaszervizből -ha valami garanciálisat vagy szavatossági igényt szeretnél intézni, hogy öröm nézni. Ebben a szervizkönyvben pedig csak ilyen kamupecsétek sorakoznak. Mit tudhatnak egy Mercedes személygépkocsiról egy DAF kamionszervízben. Most tényleg ennyire pancser aki írta ezt a (cikket) REKLÁMOT?
    Ezt fiúk benéztétek, ez nem egy álomautó, hanem egy fillérbaszó ember autója, aki MINDIG sajnálta az autójától a márkaszervizt.
    Ez a szervizkönyv kimondottan értékcsökkentő és kiállítja a tulajról a szegénységi bizonyítványt 😉

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Semmi bajom a tömegközlekedéssel, felsőoktatásban résztevőként számomra a tömegközlekedés olcsóbb, mintha egy “tucat Mergát” kéne fenntartani.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Azért mert neked nincs pénzed fönntartani, azért roszz. Értem.
    Scorpio. Aha. Ezen a ponton értettem meg az írásod lényegét.
    Kár volt elolvasni. Értéktelen fos.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Akkor erre a véleményedre majd térjünk vissza akkor, amikor a buszra vársz, mert nincs alkatrész a kocsidhoz, más meg a tucat Mergájával szépen elgurul melletted.
    Az OT vizsga és egy autó mindennapos használata semmilyen szempontból nem hasonló kérdések.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Nem tudom melyikőtöké ez az autó, de Minden Idők Legrosszabb Mercijéről ennyit hazudozni embert még nem hallottam, pedig sok neppert is ismerek és volt néhány ilyen az ismeretségi körömben! Én szerettem a főnökömét hajtani, mert nem nekem kellett fizetni a szervizszámláját és a benyás nagyon tud menni, de olyan pont, mint egy zsiráf. Szép szép, de otthonra nem kéne…

    Német “prémiumnak” (Valójában persze nem az, hála Istennek a Ford nem pakolta tele felesleges hülyeségekkel az autót) ott a saját Scorpiom, ami abban nincs benne, az valójában nem kell. Dupla digitklíma, pufibőr a Recarotól, plusz a mostanában szokásos alap dolgok, hardwareből kikapcsolható kipörgésgátlóval. Plusz üvegtető! (Imádom!) A világból kimegy nyolc liter benzinnel, egyénisége van, megnézik, nekem kimondottan tetszik a bárgyú békaarca meg a brutális méretei és ha alkatrész kell, garmadával állnak fillérekért mindenfelé. Már ami nincs otthon polcon négy hasonló autó után… Ja és JÓ HELYEN HAJT!!!

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    “Ezt az autot nem megvenni nehez hanem fenntartani kell tudni”

    Sajnos ez a mondás valóban nagyon igaz, de nem csak ezekre a Mercikre, hanem az összes – ebben a korban gyártott – német “prémium”autóra.
    Egyik ismerősöm újonnan vett egy ilyen Mercit – akkor közel 15 millióért. Hogy mennyit állt szervízben? Legyen elég annyi, hogy amikor a fiát megkérdezte, hogy “Na, elmenjünk hétvégén kirándulni?”, akkor a 10 éves fia azt válaszolta ” Mivel? Azzal a szarral? Megint lerobbanunk!” 🙂
    Garanciában javították, de annyiszor, hogy az már abszurdum!
    Ez a 211-es volt az utolsó Mercije..pedig előtte azt hiszem 3 v 4 volt neki, többségében újonnan véve. Tehát nagy Merci fan volt, de ez a típus betette a kaput.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    2 oldali automata klíma kb. 20 éve alap, tempomat dettó…még jó,hogy az állítható kormányt nem írta a cikk szerzője extrának, ja meg fél elektromos ülést…… amúgy kellemes olvasmány

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Na ez az én is ezt szoktam mondani,nem megvenni nehéz hanem fenntartani,sokan azt hiszik ha tizenéves luxus autókat vesznek fillérekért akkor azt milyen könnyű fenntartani,de bármi gebasz beüt egy vagyon.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Én csak a személyes véleményemet írtam le, miszerint egy Saab jobb vétel lehet. Tény, hogy nem egy új fejlesztés, de a mostani 1.4-es OHV vezérlésű családi fabiához azért csak modernebb lenne. Életemben nem ültem még Mercedesben, a legluxusabb autó is amiben valaha megfordult a seggem egy highline kivitelű 6-os passat volt, illetve egy 9-3-as Linear Saab volt, tehát nincs viszonyítási alapom. A Saab-ban az egyediség volt az, ami megfogott, és hát ha az ember szerelmes lesz, vannak dolgok, amit bagatellnek gondol, pl. a konkurens modellek.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Autóm valóban nem volt, de motorom annál inkább, és néha amikor pl. OT-vizsgára akarsz dolgokat felkészíteni, hát tényleg nem nagy leányálom, de kisebb erőfeszítéssel mindent meg lehetett oldani 😉

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    A Saab 9-5 amire te gondolsz ehhez képest elavult technológia kezdjük ott hogy annak idején nem is ennek a E szériának a konkurensének szánták hanem az egyel ezelőttinek aminek többé kevésbé meg is felelt … viszont azóta a mercinél jött egy teljesen új E ami jelen esetben akkoriban ez volt a Saab nál meg jött egy facelift de ugyan az marad alapjaiban … Ez azért nagy különbség.. mondom ezt úgy , hogy volt 2 vadonat új Saab-om és hát őszintén szólva nem ért fel a konkurensekhez képet ahová árban pozicionálták … de egy használt autónál nem jelent semmit , hogy éppen a pedál vagy a kormány nem kopott… hiszen a használt pacon az autó értékéhez képest fillérekért lehet venni alig használt darabokat gyári minőségben és kicserélni a kopottakat arra … így még egy lerúgott kocsinál is le lehet hazudni 60-100.000 km et …

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    De ha tudnád milyen nagy baj, ha egy alkatrészt nehéz megszerezni. vagy nem volt még autód, vagy nem voltál ilyen helyzetben.
    Érdekesen közelítesz az autóhoz, amikor tesózol. Szerinted autót magának vesz az ember, vaqy az utcának?

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Ha ennyi pénzem lenne, és a luxus világába akarok belecsöppenni, akkor inkább egy sokkal ritkább, stílusosabb autót vennék, mondjuk egy Saab 9-5-öt. Lehet, hogy becsődölt a gyár, és most kínai befektetők kezében van, de akkor is jobb vétel lenne mint ez a “zőccséges”. A Saab-ból 2 millióért van etanolos is, de aki dízel párti, biztosan megtalálja a sajátját. Szerintem az emberek jobban felfigyelnek egy ilyen autóra, mert ugye nem tucatautó mint a merci, meg ha meglátnak vele az utcán, nem az az első gondolatuk, hogy “tesó” vagy. Ha meg alkatrésznél tartunk, lehet, hogy a Saab-ba nehezebben talál az ember utánpótlást, de nem biztos, hogy drágábban mint a Mercedesbe.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Volt ilyen autom. Ahogy a szerelom mondta: k.jo auto, de ha gaz van nagy gaz van. Hat nalam volt. Ezt az autot nem megvenni nehez hanem fenntartani kell tudni. Itt nem a fogyasztasra gondolok mert az tenyleg barati. Sajnos a premium ma mar nem jelent megbizhatosagot, ez is legalabb olyan gyakran de inkabb gyakrabban romlik el mint egy kozepkategorias csak az alkatresz nem annyi hozza. Inkabb nem irom le mibe ultem at belole.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Volt ilyen autom. Ahogy a szerelom mondta: k.jo auto, de ha gaz van nagy gaz van. Hat nalam volt. Ezt az autot nem megvenni nehez hanem fenntartani kell tudni. Itt nem a fogyasztasra gondolok mert az tenyleg barati. Sajnos a premium ma mar nem jelent megbizhatosagot, ez is legalabb olyan gyakran de inkabb gyakrabban romlik el mint egy kozepkategorias csak az alkatresz nem annyi hozza. Inkabb nem irom le mibe ultem at belole.

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Lehet hogy rosszul láttam, de a szervizkönyvben nem 341312 km az utolsó bejegyzés?! Mert akkor érdekes a 209742km-es futásteljesítmény. De lehet az én szemem rossz. Amúgy szép állapotú autó…

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    10 éves autó, bőven van különbség egy lofosott merci és ez kötött.. akár fogyasztásban is, 1-1,5 l különbség simán adódhat a jármú állapotából fakadóan 10 éves autónál, arról nem beszélve, hogy a vezetési stílusból fakadóan még nagyobb különbségek is lehetnek …..

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    Ez most ügye nem komoly ?:DD 7,6-ot akkor eszik ha szó szerint leheled a gázpedált nem , hogy még dinamikusan vezeted:Dd Nem értem , hogy mi a faszért vezetitek félre az embereket …(Y)

  • 2017.10.29. at 10:23
    Permalink

    “A látható 7,6 l/100 km átlag a 2,7 literes, automata váltós dízellel még dinamikus vezetéssel is hozható, higgadtsággal apasztható”
    Ez ügye most nem komoly?? 7,6l-ert akkor eszik ha csak szó szerint leheled a gázpedált nem hogy még dinamikusan:DDDd nem értem h mi a faszért kell az embereket félre vezetni bazdmeg …

Vélemény, hozzászólás?