Lehet jó, de nem lesz olcsó! BMW E39 (5-ös sorozat) használtan

Milyen a BMW E39 (5-ös sorozat, 1995-2004) használtan?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Chris Bangle-féle modern 5-ös (E60) előtti E39-es már kellően olcsón megkapható, de már elég modern autó. Vajon milyen használtan?

Lelövöm már az elején a poént, pénteki használttesztünk egy E39-es 5-ös BMW lesz, annak is egy kései, csúcsdízeles, automataváltós példánya. De vajon milyen maga a sorozat, mennyire tűnik orosz rulettnek a német nagyautó? Az a német nagyautó, amit egyébként egy japán dizájner, Joji Nagashima rajzolt meg - 3 évvel a debütálás előtt, 1992-ben. Feltúrtuk az internetet, megnéztük Használói Véleményeinket, és megkérdeztünk egy szerelőt is, hogy választ kapjunk a címben feltett kérdésre.
Hirdetés

Induljunk a kályhától. Az 1995 őszén bemutatkozott, szedánként 2003-ig, az egy évvel később érkezett (alapáron külön nyitható hátsó ablakos) kombiként 2004-ig gyártott E39 egyetlen négyhengeres motorja a 2,0 literes dízel volt, amúgy soros hathengeres és V8-as motorokkal kínálták. V8-as csakis benzinesként volt, a csúcsot a 4,9 literes M verzió jelentette. A hajtás itt még minden verzióban hátra ment, ekkoriban még nem volt xDrive. A váltók az erősebb benzineseknél már a kezdetben hatfokozatúak voltak, az automaták jellemzőn 5 fokozatúak. Számítógépes tervezés, Cd=0,31 alaktényező, lézerhegesztés, zömében alumíniumból épített futómű jellemezte a sorozatot, amihez már kezdetben is alapáras volt az első légzsákpár és az ABS. Az Euro NCAP 1998-ban 4 csillagos minősítést adott az E 39-nek.
BMW E39 (ötös sorozat) - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér
Limuzin 4775 1801 1417-1435 2830 460
Touring 4806 1801 1440-1486 2830 410

A karosszéria merevségét az előd E34-hez mérten 40 százalékkal tudták fokozni, itt jelent meg a fogasléces kormánymű (leszámítva az 540i-t), az első futómű pedig motorfüggő kialakítású volt. Az elektronika flexibilis CAN-bus alapú, ami kiforrottnak még semmiképp sem számított. 1997-től lett opciós hátsó oldallégzsák, 1999-től xenonfény és parkolóradar, a kombikhoz szintszabályzós futómű, 2001-es modellévtől esőszenzor és „angel eyes” menetfény. Az új hátsó lámpák már ekkor átlátszó burásak voltak, új csúcsdízelként jött a 192 lóerős 530d, az 530i pedig 228 lóerős lett, megjelent a kézzel is kapcsolható Steptronic automata váltó, a Consumer reports pedig minden idők legjobb autójának választotta a 2002-es E39-est.Már itt megjelent a DVD-alapú navigáció, a sorozat vége felé az igazi M5 megjelenését adó „sport packet” és az Isofix gyerekülésrögzítő is. Az új opciók elsősorban a 2004-ig futtatott Touring esetén voltak fontosak.
A brit Auto Express a világ legjobb autójának nevezte az E39-est, olyannak, aminél különbet szerintük sosem szeretne az ember, ha egyszer meg tudja fizetni. Nos, ma a Használtautón már akár félmillió forint alatt is lehet találni érvényes magyar forgalmis és legalább normál állapotú példányt. A nem kicsit leharcolt belépőszintnél jobbra vágyva azonban könnyedén lehet legalább a dupláját is E39-re fordítani. Ha pedig valaki késői, jól felszerelt példányra vágyik, akkor még magasabb árkategóriára gondoljon: a csúcs 2 millió forint környékén van. Nem megfelelő állapotút venni, és feljavítani nem érdemes. Az alkatrészárak ugyanis annak ellenére nem szerények, hogy a kettővel ezelőtti 5-öshöz azért a márka szintjén már majdhogynem filléresek.
BMW E39 (ötös sorozat) - benzinmotorok
Modell Teljesítmény [LE (1/perc)] Nyomaték [Nm(1/perc)] Gyorsulás 0–100 km/h * Gyártási időszak
520i 150 (5900) 190 (3500) 10,2 (11,5) 1996–2000
520i 170 (6250) 210 (3500) 9,1 (10,2) 2000–2003
523i 170 (5500) 245 (3500) 8,5 (9,7) 1995–2000
525i 192 (6000) 245 (3500) 8,1 (8,9) 2000–2003
528i 193 (5500) 280 (3500) 7,5 (8,8) 1995–2000
528i SE 193 (5500) 280 (3500) 7,1 1998
530i 231 (5900) 300 (3500) 7,1 (7,4) 2000–2003
535i 245 (5800) 345 (3800) 6,9 (7,6) 1996–2003
540i 286 (5400) 440 (3600) 6,0 (6,3) 1996–1998
540i 295 (5400) 460 (3600) 5,4 (5,6) 1999–2003
M5 400 (6600) 500 (3800) 4,8 1998–2003

Költeni mégis sokat, és sok mindenre lehet. Ha megnézzük a Használói véleményeket, alapvetően két vonalra oszthatjuk az E39-esek tulajait: vannak, akik nagyon megszívták, és vannak, akik úgy érzik, hogy remek autójuk van, illetve volt, de jellemzően utóbbi csoport sem tagadja, hogy igen, erre az autóra is kell, illetve kellett költeni ahhoz, hogy jól üzemeljen. A megfelelően karbantartott példányok igen kényelmes utazóautók. Legjobb motorként egyértelműen az 530d csúcsdízel említhető, de nem rossz az 525tds sem. Ha benzines kell, abból az 528i/530i-re esküsznek a típus fanatikusai, meg persze a gyűjteménybe való M5-re.
BMW E39 (ötös sorozat) - dízelmotorok
Modell Teljesítmény [LE (1/perc)] Nyomaték [Nm(1/perc)] Gyorsulás 0–100 km/h * Gyártási időszak
520d 136 (4000) 280 (1750) 10,6 2000–2003
525d 163 (4000) 350 (2000) 8,9 (9,1) 2000–2003
525td 116 (4800) 230 (1900) 11,9 1997–2000
525tds 143 (4600) 280 (2200) 10,4 (11,0) 1996–2000
530d 184 (4000) 390 (1750) 8,1 (8,4) 1998–2000
530d 193 (4000) 410 (1750) 7,8 (8,0) 2000–2003

És mit mond a szerelő? Morvai József (Morvai Autó) szerint E39-ből a dízel a nyerő, 525tds vagy 530d. És igen, prémiumautó, ahhoz illő fenntartási költséggel. Annak elspórolásával pedig sok nyűggel. De igazából a karbantartott példányoknál is lehet és szokott is lenni gond az elektronikával. Az átlagosnál nem csak kényelmesebb, kényesebb is a futóműve. Motorjai jók, ha jók, amúgy pedig már csak abból adódóan is drágán javíthatók, hogy a dízelek nem csak turbósak, a későbbiek már közös nyomócsöves befecskendezésűek, a benzinesek Vanos – változó – szelepvezérlésűek. A kezdeti szériáknál lehet gond a hűtőrendszerrel és a vízpumpával, a műszerfali kijelzők nem ritka szegmenshibája és a rádiómodul elromlási hajlama a széria végéig megmaradt.
Jó példányt kifogva azonban tényleg lehet nagyon kellemes, erőteljes, és egészen biztonságos autó is az E39-es ötös. Az EuroNCAP még 1998-ban törte 4 csillagosra, amivel a legelső E60-as utódoknál is jobban vizsgázott. Aztán kapott oldal- és függönylégzsákokat, opcióként hátsó oldallufit is. Azt azért gyorsan meg kell jegyezni, hogy ez az autó sem észérvek alapján választandó. Sokkal inkább érzelmi töltettel, mert ma már a kisfiúk számára is elérhető az, ami másfél évtizeddel ezelőtt még a nagymenők kiváltsága volt. Adózni itt-ott, akár a szervizben is, azonban még ma is kell utána. Folytatás egy használtteszttel pénteken.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Nem rossz az 525tds, de nagyságrendekkel rosszabb az 530d-hez képest. A 525tds autóm is volt már E34-es még, és hatalmas a turbo lyuk benne, és ekkora kasznihoz gyenge kicsit az a motor. A “drága” egy relatív kifejezés. Egy 6 milliós golf vagy civic drága? Akkor ha vesz valaki 1-1,5 millióért egy ilyen autót és rossz esetben rákölt még fél millliót, akkor az még mindig csak 2 millió, közel nulla értékvesztéssel. Összehasonlíthatatlanul jobb 15 évesen a sor6 common rail kifinomult járású 530d, mint egy szalon állapotú 10 milliós, 4 hengeres zakatoló (traktorhangú) passat, vagy mondeo.

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    steptronic már volt 1996-tól (kivéve az 525tds-ekbe azokba maradt a “parasztautómata”, a DVD alapú navigációt pedig 2000-es modell frissítéssel együtt vezették be, a változó szelep vezérlés pedig 1998-tól kerűlt bele az M62-es kódjelű motorokba ami 2 évvel a modell frissítés elött történt.

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    A 99-es faceliftig a V8-akban nem volt Vanos, ilyen szempontból egyszerűbbek. Csak az 540i-ben és az M5-ben volt 6-os kézi váltó, az 535i szintén V8-as, de ahhoz csak 5-ös manuálist adtak, valamint az 535i volt az egyetlen kivitel, amiből nem készült kombi. Morvai érdekességeket mond, főleg, hogy a tds-t jónak nevezi… ha olyan jó lenne, nem az lenne a legolcsóbb. Elég csak megnézni az árakat, az 525 tds mennyivel olcsóbb mint például egy (már common rail) 525d…

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Szerintem nem akarták túl bonyolítani a frissen debütáló CanBus miatt, de lehet más az igazi ok. A Bangle féle BMW-k meg úgysem voltak a kedvenceim 🙂

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Érdekes, hogy egy generáció “kimaradt” az összkerekesekből. Az E30-as hármasból és az E34-es ötösből volt ix kivitel míg az E36-os hármasból és az E39-es ötösből nem. Ugyanakkor Az E46-os hármasból és az E60-as ötösből ismét.

Vélemény, hozzászólás?