Olcsó autót ingázáshoz – benzines, gázos vagy dízel legyen?

Milyen autóval járhatunk a legolcsóbban Bécsbe dolgozni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk kérdezte, hogy vajon milyen autóval járhatna legolcsóbban Sopronból Bécsbe dolgozni. Fel is vetett néhányat, mi pedig számoltunk.

Napi 160 kilométer nem a világvége, ennyit simán ingázik bárki Amerikában, Németországban, de nálunk ez mégsem szokás. A nyugati határszélen, például Sopronban persze gond nélkül érdemes lehet ezt bevállalni, ha mondjuk az ember Bécsbe járna dolgozni, nyilván egy "kicsivel" jobb fizetésért, mint amilyet itthon kapna. Ehhez viszont autó kell, s lehetőleg minél takarékosabb, egészen pontosan, alacsonyabb futásköltségű. Egy olvasónk a vázolt valós élethelyzet kapcsán írta nekünk kérdését, hogy milyen autót javasolnánk neki. Az ő kiszemeltjei a következők. LPG-s és benzines, régi Swift 1.3 vagy hasonló Astra F, CNG-s Fiat Punto Classic 1.2 vagy Astra G 1.2, ugyancsak CNG-vel, esetleg régebbi kisfogyasztású dízelautó, például Citroën Saxo 1.5 D.
Elsőre persze annyit írtam a kérdésére, hogy ezek közül nehéz választani, hiszen más-más árkategóriát képviselnek, meg amúgy is azt kell, amelyikből talál egyáltalán korrektnek tűnőt, már amennyiben futja a jobbakra is. A CNG-s Astra és a Punto (II) Classic is 800 ezer - 1 millió forintos vételárú autó, a többiek állapottól függően 300-500 ezer forintosak, a Swift biztosan a legolcsóbban megkapható. Ennek megfelelően magamtól nem említeném őket egy kalap alatt, s liblingemet, a Toyota Prius II-est sem tukmálnám, hogy abból már 1,5 millióért lehet kapni, s nem nehéz 5 liter körüli átlaggal autózni vele. Egyébként annál nem sokkal torkosabb a régi Swift sem. A fogyasztási értékek kapcsán nem mendemondákat néztem, hanem a német Spritmonitor.de adatait. A régi Swiftre benzinből 6,3 literes átlagot ír, gázból azonban már 8,2 látható. Ha viszont felszorozzuk a literárakkal, még mindig olcsóbban fut LPG-vel a "mi autónk". Utóbbival valamivel 1700 forint feletti, benzinnel 2135 forint 100 kilométer üzemanyagköltsége a Swift esetén. Sokkalta komolyabb autó volt újkorában az egy kategóriával nagyobb Astra F, de azért felette is jelentősen eljárt már az idő. Az LPG-s verziók átlagfogyasztása az igen komoly mintából dolgozó Spritmonitor.de oldal szerint 9 liter, azzal tehát 100 kilométer üzemanyagköltsége 1890 forint, benzinnel pedig csaknem 2500 forintra jön ki az Astra esetén az üzemanyagköltség.
Ingázáshoz azonban nem régi Swiftet és első Astrát néznék. Ha már spórolni kell, a Citroën Saxo 1.5 D-t jobb választásnak tartom. Előbbi vetélytársaihoz hasonlóan az ezredfordulón is gyártották, de mégis egy hajszálnyit frissebb konstrukció, a típus Peugeot megfelelője a 106-os. A leginkább aszkéta sofőrök 3,5 liter alatti átlaggal is eljárnak vele, de a sorozat dízeleinek teljes átlaga is 4,7 liter csupán, a 100 kilométerenkénti üzemanyagköltség így vele 1622 forint. És elárulhatom, a felvetettek közül ez a legolcsóbban "futtatható". A Swiftnél hajszálnyit komolyabb autó, az Astránál persze nem, de legalább alacsonyabb költségű - éves szinten százezer forint "fogható" rajta az LPG-s Astrához mérten is. Az 1.5-ös szívódízellel nyomatékos, de azért nem egy sprintbajnok. Higgadtan el lehet vele ketyegni, s motorja nem annyira traktoros, mint amennyire (pozitív értelemben mondva) igénytelen a mai common-railekhez mérten.
Hirdetés
Mit kér egy CNG-s Astra, illetve Punto? Bár a 4,7, illetve 4,5 liter helyett kilogrammban megadott 100 kilométerenkénti CNG fogyasztás mesésen hangzik, annak 379 forintos egységára miatt a futásköltségük nem tud alacsonyabb lenni, mint a dízel Saxóé. Viszont azzal is számolni kell, pontosabban lehet persze, hogy Ausztriában olcsóbban 1,1 euró környékén is megkapható a CNG, azaz kinti tankolással 350 forint alatt maradhat az egységára. Ezzel az előnnyel pedig, ha az Astra nem is, de a Punto Classic CNG-s változata rögtön a legolcsóbban tankolható lesz. A választás kapcsán persze érdemes megjegyezni, hogy még az átlagosnál jelentősebb futásnál is egyértelműen látható, hogy a szervizköltség-eltérés vagy akár egyetlen komolyabb, váratlan javítás is jelentősen boríthatja a matekot. Az autózás, az autóvásárlás, illetve az üzemeltetés bizony lutri, főként használt esetén.
Néhány olcsóbb ingázóautó futásköltsége
Vegyes fogyasztás (l/100 km)* Üzemanyagköltség
100 kilométerre Napi/160 kilométerre Heti/800 kilométerre Havi/3200 kilométerre Évi/38 400 kilométerre
Suzuki Swift 1.3, 1994-
Benzin 6,3 2 129 Ft 3 407 Ft 17 035 Ft 68 141 Ft 817 690 Ft
LPG 8,2 1 722 Ft 2 755 Ft 13 776 Ft 55 104 Ft 661 248 Ft
Opel Astra F 1.4, 1992-
Benzin 7,25 2 451 Ft 3 921 Ft 19 604 Ft 78 416 Ft 940 992 Ft
LPG 9 1 890 Ft 3 024 Ft 15 120 Ft 60 480 Ft 725 760 Ft
Citroën Saxo 1.5 D, 1996-
Dízel 4,7 1 622 Ft 2 594 Ft 12 972 Ft 51 888 Ft 622 656 Ft
Opel Astra G 1.2 CNG, 1998-
Benzin 7,3 2 467 Ft 3 948 Ft 19 739 Ft 78 957 Ft 947 482 Ft
CNG 4,7 1 781 Ft 2 850 Ft 14 250 Ft 57 002 Ft 684 019 Ft
Fiat Punto II 1.2, 1999-
Benzin 6,5 2 197 Ft 3 515 Ft 17 576 Ft 70 304 Ft 843 648 Ft
CNG 4,5 1 706 Ft 2 729 Ft 13 644 Ft 54 576 Ft 654 912 Ft

Napi 160 kilométeres futásnál természetesen a biztonságra is érdemes gondolni, a Classic utónévvel is kínált Punto II és az Astra G már 4 Euro NCAP csillagos, a Saxo még csak kettőt érdemelt a korabeli teszten, az Astra F, illetve a régi Swift pedig nem járt azon. Ha futja rá, én a felsoroltakból az Astra G-t vagy a Puntót választanám, főként arra gondolva, hogy Ausztriában van hol CNG-t tankolni, s emisszióban amúgy jobb is azzal járni, mint dízellel, amivel amúgy szintén hasonlóan olcsón ingázhatunk. Az Astra természetesen tágasabb, alsó-középkategóriás modell, van belőle nagy csomagterű, családi mindenesként is remek kombi is. A Punto pedig amúgy is, benzinesként és dízelként is egy titkos tipp az olcsó, de nem rossz kisautót keresőknek. Ha pedig valaki Ausztriába járhat dolgozni, érdemes élni az ottani, a hazainál ráadásul olcsóbb CNG-tankolás lehetőségével is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Szerintem autópályára mindegyik alkalmatlan. Ha az ember nem 1óra alatt akarja megtenni ezt a távot, egy nagyobbat érdemesebb venni, amivel a 130km/h az utazó, nem pedig a végsebesség…

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    “Meg tudnám mondani, hogy melyik testrészedből rántod elő az embereket, akiknek itt osztod az észt, (ami neked nem sok lehet)”

    Vagyis akiknek osztja az észt, azt ő a s*ggéből rántja elő. 😀
    De örülünk hogy értelmesebb vagy mint der milan, és főleg annak, hogy a fórumozók megsértése nélkül, normálisan el se tudod mondani mit akarsz. 😀 Így kell barátokat szerezni, jól csinálod! 😀

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ezzel a hozzászólásoddal is saját magadról állítottál ki szegénységi bizonyítványt…
    Meg tudnám mondani, hogy melyik testrészedből rántod elő az embereket, akiknek itt osztod az észt, (ami neked nem sok lehet)

    Üdv: Erdész Gábor

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Már majd nem, “kedves” Der Milán! 🙂
    Az a korosztály,mely a telefonban (látatlanul) tegeződik,az abba tartozik akik most cseperednek fel.
    Az IQ-hoz hozzá tartozik az is,hogy a tőlem idősebbeket,vagy azt akit tőlem idősebbnek vélek nem tegezem le!A kis unokáimtól,elvárom,hogy tegezzék a Papit 🙂
    A hivatalos(minden napi életben)a 10-en éveseket is magázom,mivel ez az elvárt.
    Viszont erről a témáról nem kívánok többet se írni,se beszélni!
    Már 7.-ik éve Skoda Octavia 1,4 Dual gk.-t taposok.0 km.-s kora óta gázosan.
    Az első 2 évben 64000km.-t toltam bele,utána a munkám miatt!Most már kevesebbet kell mennem,így 114000km van benne!Nem magasztalom az égig,van jobb autó is ! Viszont kevés az,amelyiknek nagyobb csomagtartója van!Elvisz A-B.-be,még gyorshajtásért is megbüntetnek.Nem erőgép,nekifutásból előzhet csak.Ha a klímát bekapcsolom,akkor nuku előzés!Benzinből (1 tankra vetítve) átlagosan 7l/100km; gázból 8l/100km a fogyasztása.
    Kényelmes,tágas belsővel,jó a hosszú utakon is.”
    Alig merem kiírni,most kentem le az idén először a “PLATINUM ” autó ápolóval és teljesen lenyűgözött!!!
    Ez valami csodát tesz a “tepsivel”.Az öreg Skoda szebb ,mint új korában 🙂 pereg le róla minden por és szutyok!
    Átmenetileg ennyi talán elég is 🙂
    És Te mit vezetsz?

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Jobban tennéd, ha tanulnál egy kis alázatot, Der Milan! Határtalanul nagyarcúnak tűnsz…

    “Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. És félj a te Istenedtől! Én vagyok az Úr!”

    3Móz 19:32

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Feleségemnek 508-as Pug-ja van. Nincs 4 éves, lassan 100.000 km. lesz benne. HDI. Soha, semmi baj nem volt vele. A kötelező szervizek (20.000 km-ként) alkalmával sem kellett semmit sem cserélni. Használat módja város, előváros, havonta 1-2 vidék.
    Két rendkívüli szervizlátogatása volt, mindkettő a lakatos részlegben.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    (2.0 hdi 6-800.000 km-t elmegy mielőtt kuka lenne a motor. )
    Na ezt azért ne higgyük ám így el!! Unokatesómék anno vettek 1 vadi új citroen berlingo 2.0HDI-t az első szériát. Az első télen az autó hidegben meleg motornál túráztatta magát alapjáraton!! Szervízben nem tudták megmondani mitől csinálja ezt. Egészen 270-280ezer km ig szervízbe hordták Citroen székesfehérvárra.
    90000km-nél hűtő kilukadt. Jó ez lehet más autónál is. Többszöri leállás az országuton oly annyira, hogy nem lehetett elindítani a kocsit csak tréler vitte egyenesen a szervízbe ott b….sztak vele valamit, hogy jó legyen. Fékbetétek 30-40ezer km-ként kuka csere a citroen szervízbe. 170000km-nél kettőstömegű lendkerék csere. A végső döfést 195000km-nél motorgenerál!!!! Pedig minden kötelező szervizen ott volt márkaszervízben gyári alkatrészekkel. Iszonyat sok pénzt ráköltöttek garancia lejárta után. Másik!! Egyik ismerős nemrég vett új 308-as HDi-t már azzal kezdte szervízbe hordani hogy kidobálja az ízzítást hibának. Kicserélték szervízben az izzítógyertyákat gyári újakra. Egy darabig indul , megy az autó aztán egyszer csak ugyanazt csinálja mint azelőtt. Letilt és nem indul. Majd gondol 1-t elindul mennek vele 2-300km-t szakaszosan és újbol nem indul. Óvatosan a francia autókkal!!

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    [i]“Nem szeretem,ha a mai fiatalok,nem adják meg a tiszteletet a “kornak”!”[/i]

    Ez azért lehet, mert a kor nem érdem, hanem állapot. A tiszteletet pedig állapotra nem adják, kivéve, ha valaki leesik a 60. emeletről és a saját lábán sétál el. Na, az elég jó állapotban van, annak jár a tisztelet de talán még a csodálat is. 60 évesen maga nagyon sok hülyeséget beszélhet s ezek nem lesznek okosságok attól, ha egy 60 éves ember mondja.

    168ezer km. nem sok. Már 20 éve is csont nélkül megcsinálta bármelyik autó, amelyik a Swift kortársa. Azon talán még a 60 évesek sem csodálkoznak, hogy ami nem volt a Swiftben, az nem tudott elromlani. Rengeteg múlik ám azon, hogy ki, hol használja az autót. Van kollégám, akinek 150ezer km-nél még gyári fék van az autó alatt. Napi 200 km-t autópályázik.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Köszönöm,hogy megtiszteltél!
    Ha a 60 év idősnek számít,akkor idős vagyok 🙁
    Nem szeretem,ha a mai fiatalok,nem adják meg a tiszteletet a “kornak”!
    Ezt igen csak szóvá is teszem,mikor tizen-huszon éves fiúk-lányok,telefonon keresztül,kapásból letegeznek!
    Minden esetre,Te is igazoltad,Suzukira nem nyitnak szervizet,még a francia típusokra igen!
    Az én Suzukimban (Swift Sedan 1,3) 168000km. volt mikor eladtam,de a kopó alkatrészeken kívül (fék+vezér’szíj) semmit nem kellett cserélni.Lengéscsillapítót sem!Alig hihető,de a fogyasztása ( benzinből ) hosszú úton 4,5-4,7l.-ig,kúszott fel!1 tank benzinnel (hosszú úton) közel 1000km.-t ment el!
    Üdvözlettel:Soós László

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ezzel azért vitatkoznék! A Clio II már 2000-ben is tudta a 3 csillagot a törésteszten, míg a suzukit el sem vitték arra bizonyos tesztre, ha már a szemellenzőnél tartunk. Szóval van biztonságos alternatíva, csak keresni kell! 🙂

    “Az utasok biztonságát elsőrangú szempontként kezeli a Renault Clio, kiemelkedőt nyújt ezen a téren az autó. A Clio kategóriájának egyetlen modellje a hazai kínálatban, amelyben széria a négy légzsák. Adaptív az első légzsák a vezető és az utas oldalán is, hárompontos biztonsági övet találunk mind az öt üléshelyen, amelyekhez övfeszítő is tartozik. Az utas ülés légzsákjai a slusszkulccsal kikapcsolhatók, amennyiben gyermekülést szeretnénk rögzíteni a jobb első ülés szabványos Isofix csatlakozóihoz. Okos megoldás, hogy hátul csak akkor lehet kényelmesen ülni, ha megfelelő magasságba húzzuk a fejtámlákat, különben nyomják az utas hátát. A négy légzsákhoz hasonlóan a Clio az egyetlen hazai kisautó, amely szériában kapja a blokkolásgátlót és a vészfék rásegítő rendszert,”

    http://www.vezess.hu/teszt/teszt_renault_clio_12/984/

    “Négycsillagos Euro NCAP törésteszt 2000-ből, széria a két légzsák és az ABS. Sok Clióban van oldallégzsák is, az ESP viszont ritka.”
    http://www.autonavigator.hu/renault_clio-62

    Szóval, ennek tükrében szerintem felejtős a suzi. Tudta ezt a szintet akkoriban a VW is, szóval van alternatíva. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    A biztonság aspektus sajnos igaz, de elég sok ehhez hasonló guruló koporsó szaladgál még az utakon (nem csak suzuki:) )

    Szegény ember vízzel főz (vagy 16 éves swifttel, clióval, 106-al, corsaval, saxoval, fiestával, poloval jár)

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Nekm is volt fapados suzukim 🙂

    1.3 16 szelep, 0-107 kmh 10,5 másodperc, ha akartam 5 literes hosszútávú fogyasztás (pálya 130-nál 6-6,5 l/100), légkondi, légzsákok (haha), 4 elektromos ablak, elektromos tükrök, riasztó, gyári távirányítós központi zár, kényelmes ülések (tényleg!), ABS, szervokormány, 360 literes csomagtartó

    Nem mind volt fapados 🙂 Imádtam a kis luxury szedánt, csak elkezdtem többet pályázni… 🙂

    és kb. 600 ezer forintba került 5 éve (már eladtam, mielőtt még leszólna valaki:) )

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ha beléd mennek akkor is. Gyerekkori barátomba ment bele Debrecenben pár éve egy Pug 407-es oldalról 40-50 km-es sebességgel. Még szerencse hogy az anyós ülés felől jött a Pug, s hogy asrác egyedül utazott. Így is tartós kórházi bent fekvős lett a bulija. 🙁 Úgyhogy nekem azóta bocsi, de [u][b]99-es évek előtt gyártot kompakt kisautót[/b][/u] az életben soha sem!

    Utólagos engedelmeddel kijavítottam, remélem nem baj 🙂

    (ne legyünk annyira szemellenzősek, hogy azt higyük, hogy a többi 15 évnél idősebb 800-900 kilós kompakt autó sokkal jobb lenne!)

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Nekem is ” francia fos” autóim vannak, s köszi szépen, csak a kötelezőkre viszem a márka szervizbe. A suzuki városi szaladgálósnak jó, bár én még arra se méltatom mivel fapados sz@rkupac. Betiltanám a használatát az utakon az összes ilyen guruló koporsónak! Sosem értettem ezt a fillérb@szó hozzá állást az autózáshoz, hogy a legtöbb ember pont a biztonságon, és az extrákon spórol!?! Ilyen törésbiztonságú autókat nem lenne szabad a forgalomba engedni.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Csak ütközni ne kelljen senkivel sem, mert akkor baj van. Ha beléd mennek akkor is. Gyerekkori barátomba ment bele Debrecenben pár éve egy Pug 407-es oldalról 40-50 km-es sebességgel. Még szerencse hogy az anyós ülés felől jött a Pug, s hogy asrác egyedül utazott. Így is tartós kórházi bent fekvős lett a bulija. 🙁 Úgyhogy nekem azóta bocsi, de Suzukit az életben soha sem! Egy dolog a megbízhatóság, s vannak annál sokkal de sokkal fontosabb kérdések is, pl: kényelem, biztonság, dinamizmus, stb… .

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Suzukim volt , összetörött és ami maradt alkatrész árultam. Motor váltóval:: nem kellett senkinek, lengéscsillapító: nem kellett, egyszerűen nem kell semmi hozzá annyira jó gépek:-)

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Mind volt többszörös Suzuki tulaj elmondhatom, hogy a legmegbízhatóbb gép, de hosszabb útra valami nagyobb kellene , de az a lényeg japán esetleg német legyen franciát a büdös életbe ne!!!

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Te meg nézz körül, hogy mely autóból van több a szerelőnél mert a francia fos az biztos van!!! Jó a suzuki de nem hosszú utakra az igaz.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Az ne zavarjon, hogy a féktárcsa a legbrutál tablettásabb fos roadhouse amit citroenhez linkelsz, a swift pedig brembo gyártmány 🙂 Amúgy 3000 forintért találtam másik weboldalon.

    A toronycsapágyhoz pedig SGP (gyári suz. alkatrész) 4 ezer, de az utángyártott 3100 forint készletben, porvédővel, minden szarral 🙂

    Amúgy kérdés, hogy kinek számít 500 forint különbség egy autó fenntartásánál, és ki fogja majd mindenből a legolcsóbb szar gyártmányú alkatrészt megvenni.

    Max. annyiból, hogy az “én autóm bizony olcsóbban fenntarthatóbb, mint a tiéd”

    A legutolsó gondolat pedig: Hányszor cseréltél már lengéscsillapítót az autódon? Nekünk 3 suzukink volt, 550 + ezer kilométerrel (22 éves, évi 25-30 ezer kilométer, melósautó), 230 ezerrel, és 210 ezerrel. Mindegyiknél gyári volt még 🙂

    Toronycsapágy detto. Egyikben sem kellett hozzányúlni. Ellenben tárcsát betétet mind kaptak, és nem a legfisfosabb márkából. Olaj-,levegőszűrő, olaj szintén

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    HÁNYNOM KELL attól a kifejezéstől, hogy TITKOS TIPP! Miért titkos, mert égő vállalni azt a véleményt, hogy a Fiat (jó) autó?(a nejem Punto I-es 1,1 benzines autója 340ezer km-nél tart és köszöni, jól van. Olaj nem sok fogy, a benzinről nem is beszélve.)
    Egyébként -gondolom mindenki számára lejött- hogy ha közzéteszi, akkor már semmi esetre sem titkos…

    Egy barátomnak volt 1,3-as Suzukija, ami LPG üzemű volt. Soha nem fogyott el 8,2 liter gázból, maximum utánfutóval. A legrosszabb esetben 7 liter a vegyes fogyasztása, egy jól működő gázos Swiftnek.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Magam is sokat agyaltam-agyalok, egy hasonló helyzetben. Persze drágább a megvétele, de aztán a komfort-biztonság s üzemeltetési költség hármasa megfelelő kompromissszumot ígér:mit szólnának a fórumosok -de a cikk szerzője is- egy Opel Amperához? Újan befuccsolt az eladási statisztikákban, de épp ezért kedvezőbben lehet most hozzájutni.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Der Milán!
    Fiatal korodnak tudható be naivságod!
    Mielőtt butaságokat írnál,olvass utána!Segítek,hogy tudatlanságod,megvilágosodjon!
    http://www.suzuki-alkatreszek.hu/index.php?inc=product&ref=941 suzuki lengéscsillapító 7500.-/db.
    http://www.fekmester.hu/lengescsillapito/hatso_csillapito_gazos_olajos/citroen/saxo/ a Saxóé 9000.–től 23000.-ig!!!
    Nekem nem Suzukim van,csak,hogy megnyugtassalak!
    Te mindig,minden hozzászólásodban,butaságokat írsz,agresszíven letámadsz mindenkit,pedig annyit sem értesz hozzá,hogy a neved kimerjed írni!Mindenki körbe röhögne téged!
    Mindez a harmatos fiatalságodnak és a 30-40 év tapasztalásának a hiányának tudható be.
    Miért nem próbálkozol,értelmes,fröcskölődés mentes,szakmai érvekkel alátámasztott írásokkal??
    Miért nem olvasol utána a cikkeknek,hogy ne sugallja tudatlanságodat az írásod?
    Miért nem nézel utána,összehasonlító adatoknak,szervizeknél,hol mennyibe kerül a javítása ugyan azon hibának,különböző típusú autóknál?
    Üdvözlettel: idős “ismerősöd” Soós László

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Tisztelt Katona Mátyás!
    Gyakorlati tapasztalataimat írom meg,nem a “német Spritmonitor.de adatait” böngésztem!
    A Suzuki Swift szinte,elnyűhetetlen,erre a márkára nem is építenének szervizet,mert becsődölne!
    Javítása,alkatrész árai,rendkívül alacsonyak!Fogyasztása (ha megengedi az Ön szó használatát) igen aszkéta!
    Az enyém,hosszabb távon, 4,5-5l/ 100km.-t evett 95-s benzinből! 17,5.-ft/km (350.-/l-l számolva!)
    Ugyan ez (1,3l Swiftről beszélek), gázzal szerelve 6-6,5l/100km-s fogyasztást produkált! 13.-/km (200.-s gázzal számolva)
    Ha óvatosabban kezeltem a gázpedált,akkor beérte, 5,5-6l/100km-s gázfogyasztással is!!!
    Lehet matekozni,de minden esetben a Suzuki lesz a legkisebb rezsivel üzemeltethető autó!!!
    Üdvözlettel:Soós László

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    3,8L/100km az éves átlaga punto fogyasztása(15Ft/km az üzemanyag(5év üzemanyagátlagár) 5Ft/km minden egyéb, 8Ft/km a vételár), össze lehet hasonlítani a saxoval, mennyi a saxo ft/km? 🙂
    Az 5Ft/km minden egyébben benne van minden egyéb, a kuplongozás, a fékekek is, lengéscs., akku, gumi, vezérlés, olajcsere, szélvédő csere, műszaki, adó,bizti, télleg minden, mondom megelőző karbantartásokat mindig elvégeztetem.

    Egy 500ezer Ft-os használt autónál a 200.000 hibamentes km is álom. De az is,hogy az 1millással még elmész 15évet és 400.000km-t, ki tudja az előző gazdája milyen volt, erre nem lehet alapozni.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Jo, hogy neked is pozitiv tapasztalataid vannak a francia autokkal. Nem mondom, azert akadt nehany modell (pl. 206, 307, vagy akar a Megane 2002-böl), amik plane kezdetben, nem voltak eppen a megbizhatosag szobrai, de szepen kigyomlaltak a hibakat. Nekem volt C4 picassom 7 evig, mar irtam is itt, semmi komoly gondom nem volt vele, amit nem szerettem benne az összeszereles minösege. Mondjuk amennyire tudom a C4 Picasso kifejezetten keves problemaval küzdött a Citroenen markan belül. Aposomnak 1.5 dci Clio-ja van, immaron 8 eve, meg semmi baja nem volt eddig, igaz, keveset is futott.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Nekem is csak francia autóim voltak, és vannak is. A családban volt német is, de több nem lesz! Sose volt problémám egyik franciával sem, csak a kötelező kopó alkatrészek cseréje. Ingázásra viszont csak a magasabb kategóriás autókat (egyterűek, közép és felső kategóriás autók) használnék napi szinten. Úgy vélem, ha már ennyi időt kell eltöltenem az autóban, akkor nem mindegy a színvonal amit képvisel a verda. Ha vonattal utazom, akkor nekem ott sem mindegy hogy IC vagy személyvonat. Én az IC-re szavazok! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Jók a meglátásaid, s az utolsó rész hatványozottan igaz! Sokan nem is szeretnek bütykölni. Én se kínlódnék vele, még ha fizetnének érte, akkor sem. Bár ezt a távot egy fapados Saxoval semmikép se vállalnám be. Sőt fapados új autóval sem. Ha már ennyit kell ülnöm az autóban, akkor ne szenvedjek semmiből se hiányt (extrák, kényelmi felszereltségek, komfort, és teljesítmény)! OK hogy pénzből élünk, de szerintem ne áldozzunk fel mindent a fogyasztás oltárán. A felsorolt autók közül talán az Astra G lenne még vállalható szerintem.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    [i]“Azt gondolom, hogy ha valakinek annyi pénze van, hogy egy Saxot vegyen vagy G Astrát, annak mindenképpen fel kell vállalnia, hogy bekoszolja a kezét időnként.”[/i]

    Sokan itt kottázzák el és aztán jön a nagy csalódás. Erre utaltam lentebb, ugyanis nem mindenki ért hozzá, nem mindenkinek van garázsa, és van, aki nem is szeret bütykölni. Ezt is be kell kalkulálni.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Hát a használtautó mindig lutri, ahogy írtad is, sajnos arra nem lehet alapozni. De terveim szerint még 400-500.000ig hajtom a vasat, és úgy a 5Ft/km-es költséget már nagyon használtautókkal sem lehet tovább csökkenteni. Az össz autózási költségben 400.000km-en mondjuk ha két használt 500.000Ft-os vasat elhasználva összehasonlítva az új autó árával, mindössze az jön ki, hogy ha sikerül is HIBÁTLAN használtautókat kifogni, akkor is mindössze 15%-18%-al lesz alacsonyabb az autózási költség. Valszeg ha odafigyelsz a vezetési stílusodra, tudsz fogni ennyit.
    Ez kb azt jelenti, hogy a válszatási lehetőség: 500.000Ft-ért beülsz e egy 15éves használtautóba ami fogyaszt 5litert vagy beülsz egy új autóba szintén 5 kilóért, ami 6Litert fogyaszt.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Van egy taxis ismerösöm. Nem akarom magasztalni a francia autokat, es tudni kell, mivel ö ebböl el, vigyaz ra es rendszeresen karbantartja az autojat. De: ha jol emlekszem, 2005-2006 körül vette Belgiumbol 3 eves kora körül a 607-eset, a 2 literes HDi-vel,110 LE, valami 100-120.000 km környeken. (vegyük ugy, hogy nem volt visszatekerve az oraja).
    Jelenleg 650.000 km-nel!! tart, a motor, ahogy mondom bontatlan, a futomüben alig cserelt valamit, a kettös tömegüt mar cserelte, valahol 350.000 környeken, ezenkivül csak olajcsere 10-15.000 km-enkent, fekpofak, fektarcsak es 1-2 kopoalkatresz a fütomüben, amit cserelt. Alig hittem el, mikor elöször ültem az autoban. A vajbör belsö meg mindig csak a vezetöoldalon van kikopva, illetve a könyöktamasz a vezetöoldali ajton kopott erösen. Ezenkivül pixeles a klima es radio kijelzöje. Nem volt mas baja az autonak, imadja es folyamatosan azon sajnalkozik, hogy miert nincs uj 607-es. Lehet, hogy csak szerencseje volt neki, es kifogott 1000-böl egyet, de nagyon elegedett az autojaval.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ott a pont. Ha sok km-t mész az ÚJ és OLCSÓ (extráktól mentes, alacsony árfekvéső) a legjobb vétel. Így tettem én is, és a folyamatos karbantartás meghálálta. Ezért vettem én is új autót, mert ez a leggazdaságosabb alternatíva, és persze a legmegbízhatóbb dolog. Persze ehhez le kell mondani az extrákról, és arról hogy 4 évente cserélem a verdát, mert csak így jön ki a 2.5M Ft-os vételár 8Ft/km-re (320.000km) vagy még kevesebbre, nem tervezem eladni egyelőre. De azért a 65Ft/km nem a gazdaságos kategória sztem.
    Persze kinek mi az elvárás.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ismerősöm vett egy csitti-fitti 10 éveset az idén. Márka, modell lényegtelen, patika az állapota. 1,2 Mió volt, tényleg rendben van, vezetett szervizkönyv, garantáltan második autó, törésmentes, garázsban tartott stb. stb. Mentem vele, hogy fikázok kicsit, de igazából nagyon nehéz volt az autón fogást találni. Műszakilag, esztétikailag teljesen rendben volt.
    Ennek ellenére egy éven belül azért meg kell kuplungolni, cserélni kell az első féket és kellett rá most 2 téli abroncs. Ez simán 200+, ami rámegy az autóra, ami nem rossz, hanem egyszerűen csak a használatból eredően kopik. Ez az autó értékének közel 20%-a….
    Ja, eddig ment 5000 km-t.

    Ésszel.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Én se félnék egy jobb állapotú 10 éves autótól. 1 milla környékén már akad ilyen, ezt prevenciós jelleggel előre 3-500 ezer Ft-ból leszervizelném, s akkor lenne egy vállalható autó. Bár én inkább a 407-ben gondolkodnék.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    A 307 2.0 HDi 110 Le-vel szerintem sem rossz motor. Ha sikerülne kifognia egy karbantartott peldanyt, meg ha az elektronikaval lennenek is gondjai, sokaig jo kis auto lehetne az. En akar külföldön is keresnek, sok idös mama-papa van akinek megkimelt karbantartott autoi vannak, de persze nemcsak idösebbektöl lehet venni. Na es persze nem török kereskedötöl…

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Melyik tipus is amirol irsz? Hasonlo fogyasztasu 7 szemelyest keresek, havi 10.000 km t teszek meg, csomag es szemelyszallitas, CNG s Multiplaval, de nem vagyok megelegedve, keves a gazkut, es sok a fogyasztas… 90% autopalyan megyek

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Volt a ttc-n egyszer a kiszamoloblog cikke, ahol az excelbe beirtam az adatokat (vetelartol-szervizekig, nalam a gazszett beszerelesetol kezdve minden, meg az elmaradt banki kamatokkal is szamoltak) ott jott ki nekem 65 forint/km. Ebben a buntetesi osszegtol a legfrissitoig bekalkulalhato minden, engem csak a fogyasztas erdekel mar egyedul, ez az amit vezetek a smonitoron. Minnel tobbet tovabb megy az ember annal nkabb a zsebeben marad egy uj auto ertekvesztese, talan ez a legnagyobb koltseg. Bocs az ekezet hianyaert, tableten bonyolultabb..

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Elég furcsa felvetések. Amelyiknek nincs komolyabb eredménye egy törésteszten az erre a feladatra alkalmatlan. Csak a fogyasztást számolni pedig elég badarság, főleg annak tudatában, hogy ennyi pénzért minimum többszázezer km-t futott autókat fogunk kapni amibe bele szeretnénk mi is tekerni évi negyvenezret. Itt figyelembe kell venni a műszaki rizikófaktort is. Egy 10 éves autón minden 10 éves. Tehát bármi bármikor elromolhat. Nekem is egy új kis/középkategóriás autó a javaslatom a kérdező számára. Ha van 800.000-1.000.000 Ft kp. azt be kell dobni indulóba egy úja autóba, abba 5 év múlva is “csak” 200-250.000 km lesz. Napi ingának 300-500.000 km-t futott autóval külföldre ne menjen!

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Inkább vegyen egy normális, modern, kényelmes autót, és álljon össze valakivel, felezzék az útiköltséget. Úgy még akár élvezheti is az utat.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ekkora ingázásra ilyen őskövületeket? Csak gratulálni tudok hozzá.
    Sokan ekézni fognak de ekkora futásra a legolcsóbb alternatíva az új autó.
    Ha nem telik rá akkor vonat, amíg össze nem jön az ára vagy a kezdőrészlet.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    napi 100km-t ingázok, már vagy 10 éve. írok minden költséget, és a minden alatt tényleg mindent értek. Üzemanyag, szervíz, izzó, szélvédőmosó,gumi,biztosítás, hidd el, mindent. nekem a teljes költségem 20Ft/km. Az autó vételára 2,5M volt, most járok 320.000kmnél, tehát a vételár vonzat 8Ft/km.
    Csakis minőségi(és drágább) alkatrészt, olajat(gyári), gumi(conti, michelin) használok, mert nincs értelme ezen sporolni, mindössze néhány fillér/km a különbség a minőségi és az olcsóbb alkatrészek között.
    A 20ft/km-ből 75%, azaz 15Ft/km az üzemanyag, tehát fontos a fogyasztás. Persze, figyeltem rá, hogy egy olcsón fentartható autom legyen, és mielött még elromlik benne valami, igyekszem cserélni. 320.000km alatt nem is volt semmi komoly baja.
    az olajcsere 1,2Ft/km, a gumi 0,8Ft/km, adó/bizti/műszaki szintén 1Ft/km. Innen látszik, hogy a legkisebb tétel a javítása a kocsinak, mert bár a láncos vezérlés cseréje húzós volt (80k), de km-re lebontva bagatel összeg: 25fillér/km. Szerencsére nincs kettőstömegűm, de ha lenne és cserélni kéne, az se olyan gáz, mint ahogy az emberek leírják. 0,5Ft-al(2,5%) emelné csak meg az összköltséget.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Suzuki Swift van 1.0 (apámnak van ilyen) aminek barátságosabb a fogyasztása mint az 1.3 nak igaz hajtani kell de ez van. AZ opel f Astra igaz nagy a fogyasztása a swifthez képes de ! ne feledkezünk el hogy ebből is van több motor 1.4 Se 82 hp (amit én is használok) legendásan megbízható illetve fogyasztásban ország utún a legjobb ne szélvész de elvisz és könnyedén előzhetek is és valljuk be kényelmesebb is meg biztonságosabb dupla alváz,légzsák stb , 1.7 isuzu meg csak jot hallottam persze ebből is ajánlatos nem kőműves barátol venni aki egy fél házat fel épített a csomagtérből.Olcsó alkatrezes és a javítása.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ilyen árfekvésben ilyen éves futásra autót venni nagyon nagy lutri. Ilyen futás mellett egy év alatt akár az autó árát is rá lehet költeni még egyszer, arról nem is beszélve, hogy az üzembiztosság még akkor is erősen megkérdőjelezhető. Még a híresen elnyűhetetlen Swift l esetében is.

    Ha ennyit kell ingázni, akkor ilyen autóval én biztosan nem vágnék neki. Már, ha fontos, hogy mikor érkezem. Valóban ésszerűbb és kevésbé kockázatos, valamint olcsóbb a vonat, ha megoldható.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Matek: amikor napi ingázó voltam budapesti agglóból én is csak az üzemanyagot számoltam, mert be szerettem volna csapni magam. Ha a teljes költéségét nézed az autózásnak, akkor sajnos az üzemanyag a teljes költség nagyjából 25%-a, a többi az amortizáció, karbantartás (napi 160, heti 800, havi 3360, évente közel 40ekm) miatt szerintem baromira nem éri meg ennyit autózni, ha az azzal eltöltött idődet nulla forintnak is veszed.

    40ekm-nél két évente vehetsz egy-egy szett gumit, évente ~3 olajcsere, másfél évente gázszűrőcsere, kopó-fogyók miatt egy kis fogyasztású autónál is kijön az, hogy biztosítással, súlyadóval, casco-val (én kötnék, ha odakint megtörsz valakit, akkor az sokba fog kerülni), néhány büntetéssel, tankolásokkal, mindennel ami eszembe jut a 75forint/km költség nem is tűnik nagyon elrugaszkodó számításnak.

    Inkább járnék vonattal, vagy költöznék heti 5 napra albérletbe. Ha egyik sem játszik, akkor viszont meghirdetném az üres helyeimet, fél GySM napi szinten ingázik Ausztriába, ha csak 1-2 ember összejön, mindjárt költséghatékonyabban tud a kérdező autózni.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Köszönöm.

    Ezer forint körül van a sima benzines NGK, míg az LPG-specifikus (ami papíron kibír 50ekm körül) 10e forint darabja. Ha csak ezt veszem alapul, akkor olcsóbb két szettet cserélni, árban ugyanott vagyok, ha közben bekrepál egy trafó. Ha nem krepál be, akkor szerencsém volt. Eddig egyszer krepált be ha jól emlékszem, a cseredarab csak az én megnyugtatásom miatt van (16e volt)

    Igen, a bemelegedés beállítás függvénye, nálam 40 foknál vállt, van aki 30 fokra állítja, reduktor ne fagyjon be, ez a lényeg.

    LPG-kút: gázkútkeresővel szoktam keresni, autópályától egy picit messze van az összes, a kérdező meg Sopronból indulna úgyis 😉

    Kifelejtettünk egy fontos dolgot, mégpedig az olaj. Akinek van gázos autója az tudja, hogy az olaj 10ekm után is szinte ugyanolyan, mint újkorában, emiatt is szoktak javasolni, hogy egy kicsivel el lehet nyújtani a csereperiódust. Van az általános “szabály” hogy az ajánlott gyárit felezd meg (20e helyett 10e), gáz miatt 15ekm-ig benne lehet hagyni. Másik, hogy mivel alig fogsz benzinnel menni, nem fog az olaj benzintől felhígulni, a valós értéket fogod mindig a nívópálcán látni.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ezekből egyik sem autópályára való, napi 160 kilométeres távokra meg főleg nem.
    Egykettes g astra még viccnek is rossz, egy ipari hulladék a láncos motorja, a menetteljesítmény még városban is nagyon halovány, nem hogy 130-ccal dombos utakon.
    A Punto egy városi kisautó, a pályán az is szédeleg, meg az ülése is kényelmetlen.
    Én vmi b5 passat 1.9 tdi-t vennék erre, kizárólag tempomattal. Az se fogyaszt 6 felett még télen sem, és nem kell benne nyomorogva utazni.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Nagyon jo iras, meg sok hasonlot!
    ppgergo, sokat segit a temaban. Erre a napi tavra nyugodtabban vallahato dizel is, mivel be fog rendesen melegedni, nem lesz akkora kockazat az eltomodes es a kemeny is ki lesz kormolva, napi szinten. A hangszigeteles es tempomat jogos, de lehet nelkule is elni. Marad a matek. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Korrekt leiras.
    Par dolgot beszurnek:
    Nekem volvom van, es semmilyen problemäm nem volt a trafokkal (ez lehet francia märkäknäl fokozottan jön elö, akar benzin üzem eseten is) es csak gyari volvo gyertyat hasznälok, 50ekm-t cserelem.
    A bemelegedes is auto függö, nekem 35 fokra van ällitva az ätkapcsoläs, kb 1 km es vält.
    Csak Györben van minimum 5 db LPG kut, igaz kis kiterö, de van böven.

    A többivel egyetertek, egy közepes meretü autoval sok stressztöl kimeled meg magad, toväbbä akär mäsokat is vihetsz kenyelmesen.
    Egy tipp: Nissan Primera p11-144 1.8 ill 2.0 benzin. Nekem ebböl csak 2.0 benzin volt, igaz csak benzinesen, de nem evett sokat, nagyon jo a futomüve, fek es nincs erteke.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Saját gázos tapasztalataimat osztanám meg, keveset megyek városban, nagyrészt autópálya tempósan, országúton tempósan közlekedek (2003-s 1.6 70kW Xsara Picasso, 88e km gázos futással), az elmúlt pár évben használok spritmonitort, előtte nem írtam. Napi 100km-t ingáztam vele évekig, most már csak hétvégi autóként szolgál.

    https://www.spritmonitor.de/en/detail/520424.html

    Fogyasztás: ha napi 160km-t ingázol, akkor pótkeréktartályt el lehet felejteni. Enyémben az van, a hatótáv ha nagyon figyelek (8 alatt tudom tartani átlagot, főút, éjjel, üres utak, klíma nélkül, százból egy alkalom) akkor maximum 500km, ha pályán az átlagomat hozom (150 óra szerint, GPS 147km/h) akkor 11 liter körül eszik az autó 185/65R15 téli gumikon. Pályatempóban nyáron vagy klímával +0,5-1liter/100km (205/50R16 gumikon), bár körbe van nagyrészt fóliázva és mivel a szemem sem bírja, ezért a digitklímát 26 fokra állítom. Átlagban ~9 litert hoz a spritmonitor. Nagy tartályt érdemes majd szereltetned a ritkább tankolások miatt, egy sedannal ez nem feltűnő, kisautónál elfogy a csomagtér. Ha már tankolás: pár hete voltunk Bécsben, nincs túl sok LPG-kút GyMS-megyében, amik vannak, azok drágábbak. Mosonmagyaróvári M1 melletti MOL-kúton 220.9HUF/liter, míg Budapesten 179 forintért tankoltam meg az autót. Biztos van olcsóbb is, de akkor is 200 körül lesz literenként.

    Karbantartás: a szűrőket sajnos 20, maximum 25ekm után cserélni kell. Meg tudod oldani saját magad is, a szűrőket a nagyobb alkatrészkereskedők tartják, de én ezt gázautószervizre bízom, 15e körül áll meg a móka, számla nélkül (…). Ha hagyományos benzines gyertyákat használsz, akkor azokkal sem érdemes 25-30ekm-nél többet menni, mert a trafód bánhatja (én ha messze megyek, mindig tartók egy cseredarabot az autóban biztonság kedvéért, 4 gyertyát bárhol kicserélnek néhány tíz euroért, trafó nembiztos hogy lesz raktáron). Nekem ezenkívül még más bajom nem volt a gázzal, reduktort sem kellett még piszkálni (Zavoli), csak a trafóm fáradt el 40 fokban nemsokkal indulás után, benzinüzemben simán hazamentem vele, majd trafó és gyertyacsere után hiba nélkül ment tovább.

    Benzin: sajnos az kelleni fog, mert azzal fog indulni az autó. Bszhatod a fillért és lehet vészindítást is csinálni, szerintem nem éri meg kockáztatni. Ha sok van benne és nem fogy (főleg nyáron) akkor fél év után gondot okozhat, ha meg kevés van benne és azzal sokat mész, akkor bekrepál(hat) tőle az AC-pumpa. Eddig egyszer kellett cserélni, tiszta rozsda volt minden fémalkatrész. Másik, hogy érdemes mindig annyi benzint a tankban tartani, hogy ha a rendszer a pálya közepén bekrepál (soha nem lehet tudni) minimum hazáig vagy az első benzinkútig el tudj jutni. Nem macerás, minimális odafigyelést igényel a dolog (3 havonta érdemes 5-10 litert rádobni, ha minden nap mész, úgyis sűrűbben fogsz menni, mert hamarabb elfogy majd, főleg télen)

    Beállítás: úgy kell beállítani az LPG-rendszert, hogy ne érje túl nagy termikus terhelést a motor. Van, aki szegény keverékre állíttatja, ettől annyit fog fogyasztani az autó majdnem, mintha benzinnel menne, cserébe a kipufogó szelepek bánhatják. Nálam rendre többet fogyaszt mint benzinnel fogyasztana (15% körül) cserébe nem is csattognak a szelepek ennyi után sem (az autóban 163ekm van) Ezen sem éri meg spórolni, szerintem.

    Mindennapi használat: baromira egyszerű. Beindítod az autót, kiállsz a garázsból, autókázol, majd egyszercsak 30-40 fokra melegszik a hűtőfolyadék, kis kattanást hallasz a motortérből, te éppen váltasz (a rendszer magától fog) és már gázzal mész a leállításig. Alig észrevehető, aki eddig beült mellém csak a szélvédőn elhelyezkedő matricáról tudta, hogy gázos autóban van.

    Nagyjából ennyi, nem rossz a gázos autózás, de egy nyaralásnál sajnos meg kell tervezni, hol tudok tankolni a hatótáv miatt. Olaszországban baromi egyszerű (Prezzi Benzinna app), horvátoknál, cseheknél, lengyeleknél mindenhol van LPG (autoplin), ausztriában viszont kevés a gázkút.

    Egy tanács: napi 160km ingázásra biztos nem kisautót vennék, fél év múlva nagyon fog zavarni az, hogy nincs zajszigetelés, őrjítő. Kényelmes fotel legyen a segged alatt (gerinctámasszal), jó zajszigeteléssel és lehetőleg egy normálisabb hifivel. A többi csak hitkérdés, hogy LPG vagy traktor zakatoljon az orrod előtt.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ez a swift átlag nekem is magas, két ilyen futár autónk is van, meg volt előtte is sok a környezetemben. 5-6 liternél egyik sem evett többet benzinből, ez viszont és ez tisztán városi “hajtós” üzem. Karbantartási költségekben és megbízhatóságban biztos, hogy veri az összes többit, viszont ingázni én is magasabb kategóriában nézelődnék.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Én bp-ausztria heti ingázásra nézegettem autókat, de helyi szaladgálásra is nyilván használnám, így necces a dízel. Dízel és LPG között variálok, benzin-gáz autó szervizköltségei hasonlóak a benzineséhez, vagy már inkább a dízelt verdesi? Mazda 6 vagy modeo, és ezekhez hasonló méretű autókra gondoltam, 1.5 szívódezsővel nem állnék neki 500km-t lenyomni pályán… 🙂

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Ilyen futáshoz -évi 40000 km- én biztosan nem kínoznám magamat ilyen puritán aszfaltpattanásokkal. Akkor már inkább egy korabeli középkategóriás dízel autó, vagy benzin-gáz verzió, de mindenféleképpen a középkategóriában gondolkodnék.

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Szoktam olvasni Lpg-s Fogyasztásos adatokat ….Kicsit huzósnak találom a Suzuki Swift 1.3 Lpg fogyasztását áltlagba :…
    Nincs jól beállítva valami ….6-7 literes Lpg fogyasztás a Reális tőbb Suzukis Lpg-stől halottam ezzel a motorral….
    Városba bekapja max 8 litert …..
    Nekem szerencsére nagyon jól bevan lőve a rendszer Egy 7 személyes buszlimuzinról beszélünk 1370 kg 1.7 benzin
    5w40 minőségi olaj +Denso Irídium gyertya…
    2013-as szerelés Lpg Tech computer (lengyel ) Kme reduktor (a nagyobbik) Lpg tech adagolok Nyári legjobb Fogyasztása 7 liter 90-100km vidék
    az Átlagom 8 ha kis város van benne akkor 8,5 Ha nagyon sok város akkor max 9.2 liter Lpg-böl
    Shellnél tankolok 186 ft /liter de ha pontot váltok be 176 ft/liter de 186ttal számolok…..1302ft/100km a legjobb
    8 liter az átlagom 1488 ft az átlag és 9.1 a max fogyasztás 1692 ft aminek nagy része városi dugó…..

  • 2017.10.28. at 11:12
    Permalink

    Még szerintem ideférne a bakancs Micra is 1.5 d-vel, esetleg valami vw csoportos sdi -s autó is, én a saxot választanám vagy egy 1.9 jtd Punto II-t.

Vélemény, hozzászólás?