Elnyűhetetlen japán? Mitsubishi Outlander használtteszt

Mitsubishi Outlander 2.4 4WD Sport, 2006 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Második generációjával már inkább európai, mintsem japán autó a Mitsubishi Outlander, most viszont a klasszikus japán elsőt próbáltuk.


Volt már nálunk Outlander használtteszt, ráadásul én írtam a 2007-es autóról. Akkor mi értelme van a mostani, 2006-os példány próbájának? Az, hogy ez egy teljességgel más, még elsőgenerációs példány. A szabadidőautó-műfaj, a név, meg persze az amúgy nem is teljesen azonos elvű összkerékhajtás köti őket össze. Az első, eredetileg 2001-ben megjelent Outlander még egy teljesen önálló, japán autó volt, csakis helyben készült, s érdekesség, hogy koncepcióját ASX (Active Sports Crossover) néven mutatták be a 2001-es Detroiti Autószalonon. ASX néven pedig 2010-ben ugyebár a Mitsubishi egyel kisebb szabadidő-autója érkezett meg, ami szintén teljesen önálló modell - szemben a második generációs, a PSA-val közösen fejlesztett és gyártott, de még Volkswagen-dízellel is kínált második generációval.
Hirdetés

Az első Outlander, itt ez, viszont olyannyira klasszikus japán, hogy az emblémákat letakarva is azonnal meg lehetne mondani, hogy milyen országból való autóban ülünk, s még a márkát sem lenne nehéz kitalálni. Ha az első Outlander nem is egy szépség, kétségkívül egyéniség. Nem mai értelemben vett szabadidő-autó, inkább terepjárós kombi, olyasmi, mint az első Subaru Forester. Még a lassan kilencedik évét taposó, 170 ezer kilométeren is túllévő tesztautóból is sugárzik az összerakottság, s az, hogy ez az autó még akár évtizedekig egyben lehet. Igaz, ez a darab nem csupán japán gyártású (ami sokaknak sokat jelent), hanem egygazdás, karbantartott is. Tulajdonosa megjegyzi, hogy hölgytulajos, oké, persze, de azért jegyezzük meg, hogy „úrgazdás”, a karbantartásokra nem az autó használója figyelt, így meg is voltak mind, a kötelezőkön túl egy kuplungcsere figyelt be, az olajcseréken túl természetesen megvolt a vezérlés komplett újra váltása is - nemrégiben. Ráadásul a festékvastagság-mérő törésmentességet mutat, ami ilyen korú autónál szinte csoda. A tulaj mondjuk nem titkolja, hogy hátulról volt kocc, amiről nem ők tehettek, de legalább a hátsó lökhárítón kívül mást nem kellett fényezni.
A japánautósság persze nem csak tartóssággal, egy-két megszokandó jellemzővel is jár. A csaknem csúcsfelszerelt, bőrkárpitos, ülésfűtéses kivitelhez 2006-ban még nem társult integrált, gyári hifi - van helyette Clarion fejegység - rádió-előkészítés azért volt. A központi zárnak nincs külön kapcsolója, s az elektromos ablakok közül is csak a vezetőé automata. Az utastéri műanyagok pedig mind kemények. Viszont egészen patent a váltó, ami persze a kor szellemének megfelelően még csak ötsebességes. Stabil és egyben csillapítást is adó a futómű, de ami tényleg élménnyé teszi, az a 2,4 literes, már Euro 4-es, de még abszolút nem dowinsizingolt motor reakciója. Itt nincs késlekedés, a gázpedál taposására vígan pörög fel, s egészen jól húz. A 160 lóerős teljesítmény nem a világ vége, de kellemes, 9,9 másodperces százra gyorsulást ad. A végsebesség akár 200 km/óra is lehet, ha kell, autópályázni is vígan tud az Outlander, 130 km/óránál ötödikben mondjuk már 4000 1/perc feletti a fordulatszám és sajnos nincs tempomat. Talán nem baj, amúgy sem hosszú távú utazásokhoz való ez az autó, mert étvágya bizony van. A gyári vegyes 9,8 literes érték leginkább csak országúton, vagy dugómentes városi autózással hozható. A valóságban autópályán és városban is 10-11 literes étvággyal kell kalkulálni - ezen nincs mit szépíteni, vallja be a tulajdonos is.
Ami viszont jó, hogy a teljesen automata (viszkokuplungos) összkerékhajtással közúton teljesen kényelmesen és biztonságosan, s terepen, csúszós úton is jól használható a négy felnőttnek is tökéletesen tágas és kényelmes gép. Ez az Outlander egyértelműen azoknak való, akiknek szükségük van az enyhe, de biztonságot adó terepképességekre, tudnak áldozni a hibátlan bőrkárpitos belsőre, s arra például, hogy az utastér felett hatalmas, elöl nyitható napfénytető van – tavasszal utóbbi varázslatosan jó. Bár fogyasztása miatt hosszútávú utazásokhoz nem ez a legjobb választás, rövidebbekhez a gyors bemelegedés, a hibalehetőségek csekély száma miatt pont a feltöltő nélküli benzines lehet a jobb. Ez a példány 2 390 000 forintos árával az első Outlanderek csúcsa, de a második generációsok így is bő 20 százalékkal drágábbak, s ne feledjük, az alku lehetősége ennek az árában is biztosan benne van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?