Nem japán, angol – Nissan Micra 1.0 használtteszt

Nissan Micra 1.0 Visia AC, 2004 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megkíméltnek mondott alapmotoros Nissan Micrát próbáltunk. Jobbra számítottunk, mint amilyen a tízéves autó volt.


Ismerős ismerőse szeretne autót váltani. Van egy Micrája, amit alapvetően szeret, hiszen igazi női autó, olyan, amit akár még a mai Valentin napra is biztosan jó lenne megkapni. De ő most már egy kicsit nagyobba, kicsit komolyabba ülne át. Az új autó árának uszkve 50 százalékát szerette volna meglévő autójából finanszírozni. Így eladná, pontosabban eladta volna 2004-es, alapmotoros Micráját, amire az elmúlt 1-2 hónapban csaknem 150 ezer forintot költött. Rögtönzött piackutatása és saját autójának - nyilván nem kevéssé szubjektív és elfogult - értékelése alapján a Micrát 960 ezer forintért szerette volna hirdetni.
Le kellett lombozzuk: 2004-es Micrákat 700 ezer forinttól lehet kapni a Használtautó.hu kínálatából. Ennek az értéke sem mondható nagyobbnak. Még akkor sem, ha kívülről jól néz ki, és akkor sem, ha épp egy komolyabb szervizelésen esett át. Javít a képen, hogy a Micra karosszériája nem csak most karcmentes, korábban sem volt törve, és ez bizony nagy szó egy közel 10 (bocsánat, ne öregítsük, csak októberben lesz 10) éves autótól. Viszont már a külső megjelenésen is rontanak az utólagosan és nem teljesen egyező vonalban felragasztott védőcsíkok és az olcsó, nem gyári dísztárcsák. Az utastérbe pillantva még rosszabb képet kapunk. Az újonnan biztosan gusztusos vajszínű kormány erősen megkopott a 10 év és az óra szerint jelzett 141 ezer kilométeres futás alatt. Kopott a fényszórókapcsolós indexkar is, a beltér állapotához mérten kevésnek tűnik a műszerfal által mutatott 141 ezer kilométeres futás.

Már savanyú szájízzel indítózok, szerencsére a motor reményt ad. A négyhengeres 1,0 literes egyenletesen jár, élénken pörög fel. Mint megtudom, alig egy hónapja cserélték vezérműláncát, az ugyanis megnyúlt. Nem is elsősorban csattogása, hanem amiatt kellett cserélni, mert a vezérlő-elektronika már fals jeleket kapott, gyengén üzemelt a motor. Most viszont 65 lóerős ereje teljében lehet, élénken viszi ugyanis a 970 kilós autót. Városban egészen dinamikus, autópályán persze lomha, s a 15,7 másodperces 100-as sprint is nyűgös, nem előzgetésekhez való. Higgadtan vállalható, sőt, még azt is mondanám, hogy élmény vezetni. Élményt azonban itt már csak a motor ad. Elismerésre méltó, hogy a futómű nem kopog, nem lötyög, de kicsit félrehúz, a kormányközép sincs jól beállítva. A kormány pedig nem csak kopott, mintha folyamatosan mállana szét. Tudom, lehet bőröztetni, nem egész húszezer forintért kerülhetne rá egy finom borítás profi módon. Persze az is üvöltene, hogy nem eredeti, de eredeti állapotról kár is lenne egy 10 éves autónál beszélni.
Hirdetés
Több műanyag is kopott, színeződött, zörgés is van a kesztyűtartónál. És ezért szeretne 960 ezer forintot a tulajdonosa? Oké, a műanyagokhoz hasonlóan világos szövetkárpitok legalább viszonylag tiszták, és csak a sofőr ülésén van egy nem is vészes kopás, a szivacsozás pedig nem kiült. Nem akarom csak saját szavaimmal támadni a Micra tulajdonosát, aki ráadásul nem is akarta elhanyagolni autóját. Törődik azzal, csak nem műszaki ember, nem is érzi, hogy ezzel problémák vannak, szerelője pedig eddig nem mondta neki, hogy lenne még ezen az autón javítanivaló. Mivel útba esik, begördülök a Nissan Gablini Budaörshöz. Kérek egy ajánlatot egy Juke-ra. A mai Nissan-kínálatból az egy jó feljebb lépés lehetne a Micra után.

Kapok is azonnali ajánlatot és kis kedvezményt a Juke-ra, gyors állapotfelmérést a Micrára. Az autó valóban nem volt törött, futása lehet reális, sajnos ezen Micrák utastéri elemei valóban erősen kopnak – mondja a típust jól ismerő kereskedő. Komolyabb átnézés nélkül bázisárat ajánl: 500 ezer forint. Talán lehet több, ha az elsőre láthatókhoz mérten nem derül ki több apróság. Az azonban már csupán az utastér láttán egyértelmű, hogy erre az autóra uszkve 100 ezer forintot csupán „optikai tuningként” rá kellene költeni, hogy vállalható legyen. Cserélendő a kormánykeréken túl a műszerblokk is, ugyanis az órák darabosan, le- és felragadva járnak. Kozmetika, illetve az üvöltő hibák javítása után a szalon 750 ezer forint környékén állítaná ki, persze valahol hátul az udvaron, nem a frontvonalban. Sajnos el kell fogadni, a Micra már rég nem örökkévalóságnak gyártott japán autó, hanem e generációnál még angol, napjainkban már indiai, thaiföldi, kínai, mexikói, illetve indonéz gyártású tömegmodell. Hiába volt divatos és gusztusos újonnan a citált K12-es generáció, legelső példányaival megöregedett. Viszont van ennek jó oldala is, na nem az autójukat eladóknak, hanem a vásárlóknak, 700 ezer forintért már lehet belőle kapni, 650 körül még ez a példány is jónak mondható. Klímával, remek, élénk és egészen takarékos (vegyes üzemben gyári érték szerint 5,8, valóságban 6,5 literes) fogyasztású motorral, két légzsákkal, elöl elektromos ablakokkal, távirányítós központi zárral, CD-rádióval. És kívülről ma is jó formával, e példánynál jellegzetes, barátságos színben, törésmentesen. Viszont a 960 ezer forintos árát tulajdonosa el kell felejtse, ez az autó sajnos már nem ér annyit, még akkor sem, ha motorja frissen esett át egy nagyszervizen. Alapszabály, hogy autóra csakis akkor érdemes költeni, ha azt használni fogjuk. Eladás előtt – a szépészeti beavatkozásokat leszámítva – jobban járunk, ha az árból engedünk. Sokszor el kell fogadni, hogy az autó bizony nem ér annyit, mint amennyire tulajdonosként gondoltunk. Így aztán sok esetben jobban jár a tulaj, ha végül mégsem cserél autót, hanem csupán az autóváltás bürokratikus, járulékos költségeiből rendbe rakatja aktuális járgányát. Sanszos, hogy ezen Micrára is ez vár, s tulajdonosa tovább használja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 14:54
    Permalink

    Volt már Japán autód? Gondolom nem!Vagy csak az egyik ismerősöd ismerőse mondta valamikor valakinek hogy drága hozzájuk az alkatrész??? Igen elromlanak de nem mindegy hogy hányszor és hogy milyen időközönként, és azért a japánok ritkábban!

  • 2017.10.29. at 14:54
    Permalink

    Mindegyik cikkben ahol szerepel egy japán autó ,a japán autók igy a japán autók ugy, de azok is elromolnak az alkatrész nem ólcsó hozzájuk. Már kezd ez unalmassá válni mennyire jók

  • 2017.10.29. at 14:54
    Permalink

    1239cm twingo fogyasztasa 5 L , varosban 6,5l max 7l ha nagy a forgalom.Tudom, hogy nem egy sulycsoportu de azert egy 1l autotol szerenyebb etvagyat varna az ember.

  • 2017.10.29. at 14:54
    Permalink

    “Sokszor el kell fogadni, hogy az autó bizony nem ér annyit, mint amennyire tulajdonosként gondoltunk”

    Ezt azért finomítanám:Az autó lehet,hogy még érne is annyit,csak a PIAC nem ad annyit érte.
    Általában az Eurotax árfolyamhoz szokták az árat belőni.Adtam már el nem egy használtkocsit és ilyenkor nyílik ki a bicska a zsebemben!
    A vevők mindig az ÁTLAGÁRAKAT mantrázzák,a kitűnő állapotért a sok-sok törődésért,a kevesebb kilométerért nem hajlandóak többet fizetni.
    Érdekes lenne tudni,hogy ezek az”ármegállapító szervezetek”mi alapján számolnak dolgokat és egyáltalán kinek-minek van szüksége az Eurotax típusú szervezetekre?!
    Ha már létrehozták őket,akkor miért nem ugyanolyan mércével mérnek?
    Hogy létezik az,hogy egy újkorában 3 milliós német autó többet ér használtan,mint egy ugyanolyan kategóriájú,állapotú,korú,felszereltségű,futású japán vagy francia?
    A használt áruk piaca(így az autóké is)abszolúte a kereslet-kínálat egyensúlyán alapul,magyarán egy autó PONT ANNYIT ÉR AMENNYIT MEGADNAK ÉRTE.
    Vagy az eladó bukik,vagy a vevő….,ez egy ilyen játék!

Vélemény, hozzászólás?