Klímás Astra G 600 ezerért, 600 ezer kilométerrel? Vállalható!

Opel Astra Classic II 1.4 16V Caravan, 2005 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A piac legtöbbet futott Opel Astráját próbáltuk ki. Olcsó, ahogyan a kérdés is: Opel tényleg sosem kop el?


Nemigen kellett munkacímet keresni az Astrának, amire egy olvasónk hívta fel figyelmünket: 599 ezer forintért kínálják ugyanis és 589 000 kilométert futott, így még mielőtt felhívtuk volna a hirdetésében szereplő telefonszámot, ráragadt a „600-as Astra” név. A lényeges infókat az adatlap elmondta, a fotókon látszott, hogy viszonylag egyben van a Classic II alapmotorosának számító 1,4-es, 90 lóerős gép, a legpraktikusabb, kombi, azaz Caravan karosszériával, és hát igen, első tulajos, de leplezetlenül 589 ezer kilométerrel. Kit ne érdekelne egy ilyen autó? Elkértük egy körre – a piac nem csak aktuálisan legtöbbet futott példányát, hanem jó eséllyel a legtöbbet futott hazai G Astrát. Utóbbi kijelentéshez dolgoztattuk egy kicsit a Használtautó Kft. adatbányászait, s tőlük megtudtuk, hogy ilyen komoly futásteljesítményű Astra G nem szerepelt még az elmúlt 5 évben a hirdetések között, s egyébként az első generációs Astra F-ből is egyetlen példány volt csupán komolyabb, 695 435 kilométeres futással, az azonban motorgenerált kapott már 550 ezer kilométernél.

Így aztán fokozottan érdekes lett a 600-as Astra, ami messze nem biztos, hogy egyedi, de mint az a mai napig jellemző kilométeróra-manipulálásból tudható, kevés, mondhatni elenyésző számú autót jellemez ilyen magas bevallott kilométer - a Használtautó.hu 76 850 aktuális személyautójából mindössze 16 darabnál találunk hasonlót. Hogy mennyire ijesztő egy ilyen sokat használt autó? Röviden semennyire, de azért álljon itt egy hosszabb jellemzés.
Hiába állították a telepen az iroda elé a kombit, nem volt egyértelmű, hogy a „hatszázas” parkol ott. Semmivel sem tűnt lepukkantabbnak, mint mondjuk egy 120 ezret vagy valami hasonló, átlagos távot megtett Astra. Az első lökhárító vonószem-takarója hiányzik mondjuk (ezt amúgy már megrendelték hozzá), pedig az információk szerint az Astra hibamentesen szolgált. Flottakezelt autóként rendszeresen, 30 ezer kilométerenként megkapta a márkaszervizes átvizsgálásokat. A periódus hosszú, ezen autó mégis olyan gyakorisággal járt a márka műhelyeibe, hogy már a szervizkönyv üres oldalin is az átvizsgálások sorakoznak. A könyvből amúgy az olvasható ki, hogy a kombit egyre többet futtatták, 2010 szeptemberében még „csak” 360 ezer volt benne, azóta pedig évi 100 ezer fölött teljesített. Természetesen cégautóként, nem máshol, mint a Magyar Államvasutaknál.
Hirdetés

Maradva az olcsó szóvicceknél, sajnos dohányzó kocsival van dolgunk, ez takarítás után is tetten érhető, bár már a kritikus orrúak számára sem nyomasztó mértékben. Ha azonban csak ennyire elhasznált kocsikban utazhatnánk vasúton, bizonyára mindenki szívesebben választaná a kötött pályás közlekedést. Az ülések ugyanis kifejezetten jó állapotúak, kalapemelés jár az Opelnek, mivel még a sofőr széke sincs kiülve, tart. A kárpit egyedül azon, az ülőlap külső szélénél van kikopva, érthető, hiszen ki-beszálláskor ott kapja a legnagyobb terhelést. Koszosság szempontjából is a vezetőé a legtöbbet látott, de az sem vészes, miként a sofőr ajtóbehúzója sem rosszabb annál, mint amit fele vagy akár negyed ilyen mértékű futásnál is el tudnánk fogadni. Láthatóan használt a jobb oldali első ülés is, hátul azonban vélhetően nem sokat utaztak ebben a kombiban, ott az ülés szinte gyári állapotú. Pedig nem rossz ott sem ücsörögni, hely bőven van, a kevéssé formázott padon akár három felnőtt is jól férhet el egymás mellett, ekkora láb- és fejtérnek pedig sok mai kompakt modellnél is örülnénk.

A karosszéria, utastér rész tehát kipipálható, olyannyira, hogy a hátsó teret akár újszerűnek mondhatnánk. Döbbenet, de a csomagtartó is egészen megkímélt, nincs leverve a koptatóbetét nélküli hátsó lökhárítóról sem a festék - csak minimális karcolás van ott, amit bármelyik hasonló Astrán is felfedezhetnénk, bőröndpakoláskor, bevásárláskor könnyedén születnek. Működik továbbá a gyári hőmérő, a kulcsfejbe épített távirányítós központi zár, az első elektromos ablak, de még az órával és dátumkijelzővel kombinált külső hőmérő is. A típushibák persze fellelhetők, a kürtgombok szakadtak (ha ez fájó, néhány ezer forintért cserélhetők), a műanyag fényszóróburák mattok, s kopott, de nem mállik a kormánykerék; az autó menet közben is teljesen egyben van, komolyabb zörgés nincs.
Opel Astra Classic II 1.4 16V Caravan, 2005 alkatrészárai

Első fékbetét 8 340 Ft/db - TRW
Első féktárcsa 5 990 Ft - Roadhouse
Hátsó lengéscsillapító 20 480 Ft/oldal - Monroe, szintszabályzós
Olajszűrő 1 350 Ft - Opel
Vezérműlánc-készlet (tömítéssel, fogaskerékkel) 36 045 Ft - BGA
Kuplungszett 68 600 Ft - LUK
Kipufogódob (hátsó) 44 000 Ft - Opel

Forrás: Zs+U Kft.

Ha azonban már a menetről beszélünk, nem csak a karosszéria, illetve az utastér a fontos, hanem a hajtáslánc és a futómű is. Nos, az 1,4-es, 16 szelepes, Euro3-as, 90 lóerős motor készségesen indul, s ugyan teljes terheléssel ezúttal nem próbáltuk, korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy átlagos elvárásokkal úgy is teljesen kielégítően mozgat. Csupán vezetővel pedig – városban és országúton – már-már élénken viszi a viszonylag könnyű, nem egész 1,1 tonnás, de 2 légzsákjával, ABS-ével 4 Euro NCAP csillagos biztonságot elért autót. Futóműve nem zörög, csillapít, nem dobál. Kormányát hidraulikus szervo könnyíti, váltója élményt nem ad, de korrekt, a vezetési élmény átlagos, az utazási – jól működő, hatásosan temperáló légkondicionálóval (!) – szintén az, rendellenesség nincs, ami ilyen futásnál különösen nagy szó. A fék mondjuk hiába jól adagolható, kissé gyenge, nem túlzottan acélos, s a tárcsák kissé lüktetnek is. Mindez persze fillérekből orvosolható, az Astrához ugyanis felettébb olcsók az alkatrészek.

Ha valaki a meggyőző Astra után még vár választ a bevezetőben feltett – Opel, sosem kop el? – kérdésre, bár a nyelvünkön lenne, mégsem mondatjuk, hogy nem hát. Nyilvánvalóan vannak ugyanis elemei (lásd féktárcsák, de még a tartósságot sugalló vezérműlánc is), melyekből időnként új kell, a próbált Astra G utastere, karosszériája és hajtáslánca azonban komolyabb külső behatás nélkül, azaz törésmentesen átlagon felül tartósnak bizonyult, egyben jól mutatja azt is, hogy nem kell leírni az átlagosnál többet futott autókat. Megfelelően szervizelve sokáig jól szolgálhatnak, vételáruk azonban messze átlag alatti lehet. A próbált Opel például 599 000 forintos árával a legolcsóbb 2005-ös klímás Astrának számít, kortársai 900 ezer-1 millió forint körüli vételárával szemben jelentős spórolást kínálva. A karbantartás pedig többszörösen aláhúzandó, könnyedén lehet két azonos modell közül a kétszeres futású jobb állapotban, s bár a piac nem az alapján áraz, annak fenntartása, üzemeltetése is számottevően kevesebbe kerülhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Tudom, régi a cikk, de én csak most olvastam. 6 éves a G Astra kombim, Z14XEP motorral. 180000 km van benne. A cserélt alkatrészek listája: 1 db műszerfal izzó. Természetesen 60 ezrenként gyertya, 15 ezrenként olaj és szűrő, szükség szerint ablaktörlő lapát. 15000 alatt 7-8 deci olajat simán elfogyaszt. Vegyes használat esetén (50% megyeszékhely, 25% országút 90-100 között, 25% autópálya 120-130 között) a nyári fogyasztás átlagosan 5-5,5 liter, télen felmegy 6 literre. Másnak hátrány, de 6-800 km vezetés után sem fáj a kemény üléseken a hátam. Remélem, még 2-300 ezer kilómétert kiszolgál.

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!
    Előszöris: köszönöm a kedves nem elfogult GOLF és egyéb Volkswagen tulajdonosoknak, hogy megragadták eme remek alkalmat, és jelezték az OPEL tulajdonosok felé, hogy a GOLF milyen tökéletes és a Volkswagen a csúcs. Sajnos ez elég unalmas, fárasztó, és persze hamis ideologizálás… …minden autó állapota a használattól és a karbantartásoktól függ. És ennyi… Láttam ám én is olyan szalonból kihozott, akkor már 2éve Golfot, amin már mállott az ajtó belső “kapaszkodója”, sőt! láttam olyan zsír új Toyota Corollát, amin lötyögött az ajtókárpit, 4,5millió Ft-ért!
    Másodszor: nekem ugyanilyen 2005-ös 14XEP Astra kombim van, 157e km van most benne, amit én tettem bele Okm-es korától. Nemrég , 150e km-nél cseréltettem le a vezérműláncot, mert bár egyes márkaszervizek szerint örök életű, én azért így vagyok nyugodt. 111e km-től már LPG-sre átalakítva járok vele, nem üldözöm, mint egy bolond, de nem is tötymörgök minden kamion után. Figyelem! Mondom az értékeket: átlagfogyasztás (zöme város, rövid utak (2/3a), a többi országút (1/3)): benzin:6,5-7,3 l/100km! LPG:7,5-8,2 l/100km! Nekem ennyi. Nem varázsolok, nem bűvészkedek, nincs hypertuningadalék, semmi faxni…ennyi és kész. Minden gond nélkül…
    Köszönöm!
    És köszönöm a cikk írójának is!
    Üdv.:kisbalna

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Kíváncsi lennék az autóban cserélt alkatrészek listájára, nem lehet rövid, ha már csak a motortérben található alkatrészekre gondolok. Szerintem erről a motorról mindenkinek egy jelző jut eszébe: „szarkupac“ Vagy lehet, hogy pont ezt az autót a beletett 600Ekm alatt elkerülték az igen gyakori betegségek? Vajon hányszor kellett megismerkedni a sárgán felvillanó motorkontrol hibát jelző lámpa üzenetével? Hány gyújtásmodul, EGR, lambdaszonda, stb, stb, stb lett cserélve, nem beszélve az iszonyatos hangot produkáló meghatározhatatlan km alatt elhasználódó vezérlésről és pár év alatt megtett km-től függetlenül kifulladó generátorról, tapasztalván ezeket sokkal kevesebbet futott testvérein. Az említett 7-8 literes átlagfogyasztást is csak egy a közlekedési sebességhatárokat pontosan betartó nyugdíjas házaspár tudja tartani a kombi igencsak rövid váltójával ami egy ilyen kategóriás járműnél szerintem elszomorító, nem beszélve az olajcsere periódusok között a motorból a kipufogón keresztül szublimáló motorolaj igényéről.
    Véleményem szerint ez az autó igazi aranybánya volt a szervíznek ahova hordták!
    sohaOPELt

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Haverom, most vett egy F-es Astrát. 93-as, 1.6 benzin (C16SE), 180.000-rel az órában. Az olajbetöltő nyílás sapkáját, majdnem lelöki a kartergáz, a kormány, olyan fényes, hogy akár, tükörként is használható, megnézheti magát benne a vezető. Nekem, gyanús az a 180.000 km.

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Kimagaslóan magas km-óra állás egy MÁV által használt autóban? Üzemanyag “lopás” mond valakinek valamit? Érdekes módon mindenki csak az óra-visszatekerésről hall, illetve gondol…. Létezik ennek az ellenkezője is egy kis technikai módosítással. Impulzus szorzó? Rengeteg üzemanyagot lehet így “kivenni”……

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Teljesen egyértelmű, hogy leginkább a használattól függ minden. Nálunk volt több darab szíjas és láncos is, sajnos jó magyar szokás szerint mindenki ütötte vágta őket. Céges autó, ráadásul kulcsos, és persze mindig mindenhova sietünk. Volt, akinél a gázpedál 2 állású kapcsolóként üzemelt, szomorú volt látni, ahogy hajtják és persze törik zúzzák őket. Ehhez hozzájött, hogy a cég nyilván betartotta a 30 ezres olajcsere periódust, az is igaz, hogy a 30 ezer alatt már az utántöltésekből is szinte lement egy egész csere. A kíméletlen használatra jó példa, hogy az egyik Z14XE-ben 31 ezer km-nél már motort kellett cserélni. Mondjuk ott azért lehetett valami tévedés a gyártásnál is, mert utána elment még 10-szer annyit…
    Szóval senki ne dobja el a Z14XE-t sem, azok is jó gépek. Volt belőle nekem is, igaz az olajat azért csipegette. Egy ismerősömében majdnem 400 ezer van, ő elképesztően vigyáz rá, sosem siet, neki most eszik annyi olajat, mint az enyém 200 ezernél (1 liter/5000 km). Sajnos rövid a váltó áttételezése, autópályán (ha nem 100-zal megy az ember), akkor fogyasztják.
    Szóval a tapasztalat nálunk az volt, hogy egyforma (egyértelműen mostoha) körülmények között, a Z14XEP kicsivel jobban bírta. Ezen kívül egyértelműen zajosabb, de kicsivel nyomatékosabb is. Talán néhány decivel kevesebbet is fogyaszt, de ezzel végképp nem szeretnék újabb vitát generálni (igen persze, használat függő)…

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Általában egy aránylag fiatalnak(7évesig) számító autón aki egy kicsit jártas a műszaki dolgokban az azonnal kiszúrja ,hogy a kiszememelt jármű ,mennyire van leharcolt állapotban…Ezek után már csak alku és főleg az anyagi oldal kerül előtérbe, tulajdonképpen mennyi pénzt kell kiadnom az autóért…

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Nemrégen volt máshol cikk egy 1M km-t futott Golf IV kombiról, 1.9 tdi motorral. Az bizony még ennél is jobb állapotban volt (pedig taxiként üzemelt), bár a a futás nagy része ott is Autópályás külföldi áruszállítás (!) miatt került bele.

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Kedves m20b25!

    Maradjunk annyiban, hogy amíg egy Golf elmegy 1.300.000 km-t addig kezet csókolhatsz neki, ráadásul a cikkben, mind olyan dekor elemek és alkatrészek kerültek bemutatásra, amiket nagyobb összeg ráfordítása nélkül egy bontóból is meg lehet venni, ha elkopott, tehát nem mérvadó!!!….
    Ráadásul egy autóba 600ezer kilométert rövid idő alatt is bele lehet tenni, úgyhogy nem a km, hanem mondjuk a napon a kint töltött órák, és a rövid utak nameg a szervízlátogatások száma érdekes, a használódás szempontjából, na meg a vezető tömege, mert egy 55 kilós nő alatt, nem kopik ki a kárpit egyhamar!!!…. 🙂

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    “Kormányát hidraulikus szervo könnyíti”
    Szerintem ezekben már elektro-hidraulikus szervó volt.

    Egyébként a képek alapján ebben már a láncos twinport motor van (Z14XEP), számomra ez magyarázza, hogy miért megy még az autó. A korábbi szíjas Z14XE motorok nem bírtak ennyit, vagy legalábbis már olajkút kellene a folyamatos utántöltéshez…

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Sok autóban van ennyi, csak a kilóméter óra mutat max. 150.000Km-et. :). Mert igénylik a vevők. .:) Nem birja a piac az őszinteséget. Talán, most ,hogy a km órát írják műszakin tisztúl a kép.

  • 2017.10.30. at 19:48
    Permalink

    Még ilyen cikket. Jó volt olvasni. Kíváncsi lennék mennyi lehet a többi astrában. Nyílván nem ez az egy futott ennyit.
    Egészen elképesztő mennyire egyben van, a foswágennél már 100e körül szublimál a világításkapcsoló, ajtóbehúzó, elektromos ablakok kapcsolói stb…

Vélemény, hozzászólás?