Opel Astra Classic II 1.7 CDTI, 2006 - használtteszt
Használtteszt: Opel Astra 6 év és 300 ezer km után
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Évi átlag 50 ezer kilométert fut a próbált Opel, gazdája nemzetközi viszonylatban futárkodik vele. Első idei használt tesztautónk olvasónk, Attila dízel Astra kombija.
Ránézésre nem túlzottan bizalmat keltő az Astra a kicsit ütött-kopott, elölről egy apró koccanás és egy korábbi nagyobb ütközés javítását is egyértelműen mutató, gyári dísztárcsáival csak hátul rendelkező Astra. Ha pedig valaki meghallja, hogy immár 300 ezer kilométert futott, azonnal "leírja". Nem érdemes pedig!
A nem egész 4,3 méteres hosszhoz képest nagy a beltér, a műszerfal tövéig 3 méteres rudak is betolhatók hátulról
Törzsközönségünknek talán már csömöre van az Astrákból, hiszen december elején egy ötajtós Astra Classic II-est mutattunk be, majd a tavalyi évet egy alig, de használt Astra Classic III próbájával zártuk. Mostani cikkünk, azaz az idei év első használttesztjének alanyát azonban nem éreztük kihagyhatónak.
Olvasónk, Attila az ötajtós Astra Classic II kapcsán írt, hogy a megkímélt példány helyett inkább egy sokat látottat lenne érdemes tesztelni, például az ő, februárban hatodik életévét betöltő, immár mintegy 300 ezer kilométert futott 1.7 CDTI motoros kombiját. Lecsaptunk a lehetőségre, s a tavalyi év utolsó napjaiban sikerült is összefutnunk Attilával.
Tipikus Astra-műszerfal, a szakadt kürtgomb ellenére se lehetne megmondani a 300 ezer kilométeres futást
Ha nem is kényeztetőek, de ma is jók az ülések, mint az látható, az Astra 2 légzsákkal, de kikapcsolhatatlan utasoldalival készült
Sokak számára elképzelhetetlen lehet, hogy hogyan tehet meg 50 ezer kilométert évente egy autó − hiszen a 300 ezer kilométeres futás 6 évre vetítve pont ennyit ad. Az átlagvásárló azonban összességében szeretne ennyit látni egy ilyen korú példányban. Nos, ez az extrémnek tartott futás simán adódhat, például jelen esetben úgy, hogy Attila futár. Az Astra újkorában még városon belüli utakkal is fárasztotta magát és autóját, manapság azonban inkább hosszútávú, nemzetközi utakra specializálódik.
Előfordul (szerencsére nem is ritkán), hogy Attila partnerei közül kap valamelyik építőipari alkatrész-gyártó egy hívást vagy internetes megrendelést: kellene egy-két, akár nagyobb méretű alkatrész 2 napon belül Németországba, Lengyelországba vagy akár Csehországba. Ilyenkor Attila begördül a Classic II Caravannal, ledőlnek a hátsó ülések, van olyan, hogy még az első is, és az alapesetben 480, üléshajtással 1500 literes csomagtérbe hosszúvillás targoncáról akár a nem magasra pakolt Euro-raklap is befér vagy (meg ne próbálják...) a műszerfal alá, fölé akár 3 méteres vasrúd (legtöbbször menetes szár) is betolható. Utána pedig 8-10 óra elteltével a kért áru esetleg egy Frankfurt környéki építkezésen kerülhet beépítésre.
Apró sérülések mutatják, hogy a hátsó ülések felől akár a műszerfal alá vagy fölé is szoktak csomagokat tolni, utóbbi mondjuk erős hazardírozás
Nos, ha csak két ilyen oda-vissza út adódik egy héten, akár 4 ezer kilométer is befigyelhet. Ennyi azonban nincs, az előbbi szám inkább „csak” a havi átlagfutást alulról súroló érték. Magyarán még ez a példány sincs a csúcsra járatva. Ha azonban megnézzük a Használtautó.hu statisztikája szerinti átlagfutásokat, az Astra közel háromszor annyit tett meg, mint a hasonló korúakban bevallott kilométer, s a 6 éves korra becsült (az első 4 évben 25, utána 15 ezer kilométeres éves futással kalkulált) 130 ezres kilométer-teljesítménynek is több mint kétszeresét adja. Állapota ennek tükrében különösen érdekes: vajon egy kifejezetten munkavégzésre használt, nem titkoltan nem óvott példány egy rakás szerencsétlenség? Ezt hihetné az átlagvásárló, hiszen használt autókat keresve sokszor a megkíméltnek hirdetettek is lehangoló állapotban vannak.
Ne higgyenek a kilométerórának, itt is füllent, pedig nincs csalás, csak egy jeladó-meghibásodás volt...
Nem kell azonban megijedni. Hiába jóval szerényebb a Használói Véleményeink között választ adó (ráadásul 9 éves átlagkort mutató) 838 Astra G-tulajdonos 125 ezer kilométeres futása a jelen példányénál, azért messze nem ez az eddigi legaggasztóbb kinézetű. Igazolódik, hogy a mai autók vannak olyan tartósak, hogy még az átlagosnál jóval fokozottabb, áruszállítós igénybevétellel is tűnhetne akár úgy, hogy csak 150 ezer kilométer van a kocsiban.
Látványosan kopott ugyan a kormánykerék, az egyik kürtgomb már ki is szakadt rajta, de a pedálgumik vagy a váltógomb egészen jó bőrben vannak, és ez az utóbbi a valóban bőr szoknyájára is igaz. Inkább pakolási sérülések, mint kopási nyomok láthatók a műszerfalon, természetesen az utas oldalán, nem pedig a sofőrnél. Ott az ülés egyik varrása engedett el nemrégiben, de az extrém használat nyomaiként mindössze ennyit említhetünk az utastérből. A gyakori nehézáru-rakodás névjegyei hátul is tetten érhetők: a fényezett lökhárító sarkai többszörösen leütöttek, a csomagtér kárpitjai sok helyen karcosak, néhol töröttek, ez azonban a sokszori áruszállítás, nem pedig az idő nyoma.
A többinél természetesen kopottabb a sofőr ajtaja, a kormányon egyértelműen, a pedálgumikon azonban kevéssé látszik az Astra Classic II maratoni futása
Voltak koccanások, illetve annál picivel nagyobb csattanások is. Sérülése után azonban az első futómű gond nélkül helyrehozható volt
Amennyire viharvert a karosszéria és az utastér, olyan meglepően jó a sokat futott Astra műszaki állapota. Megy egyenesen, tűrhetően kanyarodik, futóműve nem kopog, pedig eddig mindössze kormányösszekötő gömbfejeket kellett benne cserélni. A már közös nyomócsöves befecskendezésű, alacsony nyomású turbóval töltött motor gyári izzítógyertyájával minden esetben hibátlanul indul, a hajtáslánc gyakorlatilag érintetlen amúgy. Mindössze előírás szerinti olaj- és üzemanyagszűrő-, 150 ezer kilométernél megejtett vezérműszíj- és feszítőgörgő-cserével, valamint két, megállást is okozó hibával kellett eddig számolni. Egyszer a befecskendező-rendszer egy kábelszakadás, egyszer pedig a hűtő egy cső repedése miatt állt meg. Szerencsére mindkettő itthon adódott, orvoslásuk nem volt vészes kiadás. A szerviztörténetben 150 ezer kilométernél szereplő első féktárcsa-csere hamarosan ismét elkövetkezik, ahogyan az egyszer túlzott terheléssel és rossz úton döngetéssel kivégzett hátsó lengéscsillapítók is újfent csereérett állapothoz közelítenek – most lehet, hogy már az elsőkből is új kell majd. A hibalistán még egy olyan tétel említhető, ami sokaknak örömöt okozna: mintegy 40 ezer kilométerig nem adott jelet az első kerékagyba épített kilométer-jeladó –e zért mutat ma ennyivel kevesebbet a műszerfal. A kerékagyat végül – nem csak a jeladó hibája miatt – cserélni kellett, így azóta ismét pörög az óra. Mindenesetre ez az eset is rámutat arra, hogy hiába rögzítik ez évtől az autók kilométeróra-állását műszaki vizsgán és tulajdonosváltáskor is, kiskapuk mindig is lesznek.
A sokat futott, közepes árú példány azonban másra is rámutat: nem feltétlenül kell hátat fordítani egy autónak, ha csak az alapvető szervizelést és akár intenzív, de nem pusztító használatot kapott, még ilyen kilométeróra-állással, állapottal is lehet jó – persze akkor, ha az ára ahhoz igazított...
Szép számmal akadnak pakolási sérülések − a lökhárítón, az ajtónyílásnál és magán a hátsó ajtó burkolatán is
Itt még nincs részecskeszűrő, és a turbó is fix geometriájú, de a befecskendező-rendszer már közös nyomócsöves, nagynyomású − ez utóbbival sem adódott még probléma, olajfogyasztás pedig 300 ezer kilométer után sem említhető
A vásárlók persze inkább vesznek vonzónak tűnő és ki tudja milyen autót, így aztán a látványosan és nem titkoltan használt Astra ára is átlag alatti lenne – ha Attila eladná. Nem teszi azonban, hiszen tisztában van vele, hogy őt így szolgáló példányt csak elképesztő szerencsével kaphatna, és még az esetben is költhetne az autóváltás költségeire, például a még ilyen korú autóknál is emelkedett vagyonszerzési illetékre. Minek? Hiszen ez az Astra ma is hozza gyári értékeit, az 1,7 literes, 80 lóerős, 165 Nm nyomatékú CDTI-vel 165 km/órás végsebességét Németországban most is simán megfutja az Astra, bírja tartósan a 150 km/óra feletti utazótempót. A 15 másodperces 100 km/órára gyorsulás ráadásul valójában jobbnak érződik a katalógusértéknél, közben pedig fogyasztása továbbra is levihető némi odafigyeléssel a gyári 5 literes értékre, igaz normál használatban − terhelve, hajszolva inkább 6-7 liter körül alakul. Költségei, gépjárműadója, alkatrészárai szintén alacsonyak. Végszóként kijelenthető: ilyen futással sem kell félni az Astrától.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Saab 9-5 2.3 T Arc Automata, 2004 - használtteszt
Jelképes árért kínál prémiumos jellemzőket a Saab 9-5. Egy közepes állapotú példányt tettünk próbára, hogy megnézzük, milyen a valaha a biztonság szimbólumaként hírnevet szerzett modell.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
OPEL tesztek
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt
Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 
Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!
Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.
- Opel Movano 2.3 DT L2H2 Van teszt
- Opel Antara 2011 - első teszt
- Opel Corsa 2011 – első teszt
- Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
- Opel Astra J teszt
- Opel Insignia 2.0 CDTI Ecotec Cosmo Aut.
- Opel Corsa 1.7 CDTi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt
- Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
- Jelentősen csökkenhet a balesetek száma
- Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor
- Tovább apadnak az üzemanyagárak
- Merre mennek az üzemanyagárak?
- Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők
- Ijesztő is tud lenni egy Koenigsegg
- Nyerje meg a SportVerda Opel Calibráját!
Használtautó.hu
|
Ár: 899.000 Ft Évjárat: 2001 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.699.000 Ft Évjárat: 2008 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 890.000 Ft Évjárat: 2001 / 1 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |






























































Hozzászólások (24 db)
Sziasztok!!!Nekem egy 2007-es 1.4 benzines Astra g van,de nálam is szakadt a kürt gomb,lengéscsillapító csere kell.szivárog az olaj ,és most meg a kormányzásnál lett valami,mikor megvettem azt hittem jó kis kocsik legalábbis a Suzukinál jobbnak gondoltam.De ,hogy 5évesen ennyi baja van ez siralom,ha nem hitelre lenne már rég eladtam volna egy biztos többet nekem Opel soha nem kellene még ha ingyen adnák sem.!.Főleg nem ezért az árért ami újonta volt 3.2 millió.
Azt mondta a szerelő, hogy a vízpumpa tömítés ment ki és ott lelevegősödött a rendszer és kinyomta hengerfej tömítést. Elfogyott belőle a hűtővíz. Hengerfejtömítést kellett cserélni, de egyúttal vezérműszíjat, vízpumpát és vízpumpa tömítést is cserélt valamint 4 gyertyát. Azóta nincs baj vele :)
Előzmények megtekintése
Az végül is nem olyan nagy probléma. Mennyiért csinálták meg össz-vissz?
Mit értesz az alatt hogy hengerfejes lett? Mert 100.000km-nél elég nagy baj ha megreped a hengerfej, esetleg ha eszegeti a vizet meg olajos lesz a hűtővíz-vizes az olaj :).
Előzmények megtekintése
Azt mondta a szerelő, hogy a vízpumpa tömítés ment ki és ott lelevegősödött a rendszer és kinyomta hengerfej tömítést. Elfogyott belőle a hűtővíz. Hengerfejtömítést kellett cserélni, de egyúttal vezérműszíjat, vízpumpát és vízpumpa tömítést is cserélt valamint 4 gyertyát. Azóta nincs baj vele :)
Tisztelt,szerkesztők ,olvasok,mindenki!
1.3 CDTi-t lehet e gázosítani???
Infót szeretnék arról,komolyat,és hiteleset,hogy létezik,hivatalos,gázosítása a Diesel autóknak!???
Van állítolag már hazánkban is! Ki mit tud? Hol,mennyiért? Ez LPG,vagy CNG???
LPG-t hallottam,és hogy egy plusz olajadagoló,meg pár apró átalakítás a benzineshez képest,és már ok is a dolog. Meg hogy targoncákat is így csinálták.
Persze fontos lenne,hogy a gázolaj használat is megmaradhasson,,ez lehet e?
Kérdés,hol,mennyiért,ki csinálja,és lehet e részletre?
Ezekkel az üzemanyagárakkal,ez egyre aktuálisabb.
Köszönöm..Várom az infókat.
P..........
Uraim!
Ezekkel az üzemanyagárakkal,érdemes a motor alapbeállításainál maradni. Sőt inkább óvatosan vezetni. "Lassan járj,tovább érsz,élsz!!!"
Az Állam vissza vette a MOL részvényeket jó drágán,kamatostól,a MI magán nyugdíjunkból,most meg folyamatosan Üzemanyag árat emel? Holott a termelés jó része hazai..
Az üzemanyag árát,meg behozott nyugati áron számolják,miközben keletről jön olcsóbban,és részben saját,hazai még olcsóbban..
Ez az igazi szívató...
P.
Nem semmi, de egy ismerősömnek 1.4 benzinese van 7 éves és "csak"440.000 km-t futott.Birják az opelek.Mit ahogy a mondás tartja:Opel sosem kop el...
Vártam már ezt a tesztet,hiszen nekem is ilyen autóm van,igaz,5 ajtós.De szerintem itt egy kis tévedés van,ez már nem Dti,hanem Cdti,a Classic sorosat már csak ezzel a dízel motorral készült,és az enyémben ugyanez a motor van,tehát Common Rail,de jó tudni,hogy ilyen sokat bír.A tulajdonosnak még legalább ugyanennyi probléma mentes autózást kívánok!
Előzmények megtekintése
Tetszett nekem is a cikk, hiszen az az igazi használtteszt amikor sokat futott autót vesznek górcső alá.Én Is Opel tulaj vagyok, igaz nekem csak egy kis 1.0 Corsa C-m van három hengerrel. Ennek ellenére szeretem, és vigyázok rá, szívesen olvasnék hasonló írást arról is, de ha valakinek van tapasztalata a típussal, megírhatja.
Tényleg jó kis cikk!
Egyébként a duda javítható!
varrga.hu
Ezeknek a 1.7-es és a 2.0-es DTI motoroknak van egy nagyon csúny hibája,mégpedig olyan 300ekm körül az adagoló computer!Ujjonan 650eft egy ilyen cucc az Opelnél.amugy 290-300eft körül van máshol bontottan 50 körül.4 fajta computer létezik hozzá,ebből egy fajta javítható is,a másik 3-nál sajnos gyantába van öntve az elektronika.
az hogy mennyi km van egy autóban az lerágott csont. a régi ikarus buszokban már vagy 4x 5x átfordult az óra szóval ha összeadnánk a megtett utat simán párszor körbe lehetne velük menni a földet oda vissza
Nem a hengerfej reped meg hanem a tömités át ég igy keveredik össze az olaj és viz.A gátrepedés általában diesel hiba és azért mert hidegen küldik és a két anyag hötágulása külömböző és átreped a gát.A régi mfosvágenek szinte mind gátrepedésesek.
Ez rendben is van, csak nekem a "hengerfejes"-ről nem az ugrik be, hogy a tömítés átégett :). De teljesen igazad van, nem benzines autó betegség a repedt hengerfej a dieselhez viszonyított szerény nyomásviszonyok miatt, de ennek ellenére a régi Astra F GSi 16v gondja is volt, csak onnan lehetett tudni, hogy mi a helyzet, hogy a kompressziót bedolgozta a csövekbe amik egy idő után eldurrantak.
Azért az sem olyan kis gond ha átég a tömítés, bár nem sok pénzügyileg de most csak abból indulok ki, hogy magam csinálnám az egészet ha nekem volna ilyen problémám, és azért nem olyan kevés munka, meg észnél kell lenni amikor már össze fele rakja az ember, nehogy arrébb kerüljön egy fog mert az már anyagilag fájdalmas. :)
Nem a hengerfej reped meg hanem a tömités át ég igy keveredik össze az olaj és viz.A gátrepedés általában diesel hiba és azért mert hidegen küldik és a két anyag hötágulása külömböző és átreped a gát.A régi mfosvágenek szinte mind gátrepedésesek.
Hasznos és tanulságos kis cikk. Nekem ugyanilyen kasztnival, 1.4 16V Ecotec motoros, 90Le-s járgányom van. Igaz már 12. évében jár, de nem bántam meg, hogy kombit vettem. Amíg bírja a gyűrődést nem fogom lecserélni. Megjártam vele Németországot, Magyarországot keresztbe hosszába.
2009-ben vettem Szegeden, magánszemélytől, akkor 64000Km-el ami valós km volt. Öreg úr tulajdonában volt, aki meghalt és a felesége eladta az autót. Mindent megkaptam hozzá, két gyári kulcs, műbőr tartó melyben az autó összes papírja, szervízkönyve, autórádió kis könyve stb megtalálható, és persze akkor friss műszaki, friss zöldkártya, tele tank :)
80000Km-nél gyújtósor trafó csere, 107e km-nél hengerfejes lett. Ekkor vízpumpa csere, hengerfejtömítés, vez. szíj, gyertyák. Azóta semmi gondom vele, most 142e km van benne. Rendszeresen cserélem az olajat, szűrőket és tankolom. Ja, még annyit, hogy belerakattam a gyári opel klímát és most már teljesen megfelel az elvárásaimnak. Szeretem, vigyázok rá! :)
Előzmények megtekintése
Mit értesz az alatt hogy hengerfejes lett? Mert 100.000km-nél elég nagy baj ha megreped a hengerfej, esetleg ha eszegeti a vizet meg olajos lesz a hűtővíz-vizes az olaj :).
Bár szerintem nagyon jó autok mind a G mind a H astra
http://www.autoscout24.at/ListGN.aspx?atype=C&mmvmk0=54&mmvmd0=1916&mmvco=1&make=54&model=1916&fuel=D&fregfrom=2006&pricefrom=1000&kmfrom=200000&cy=A&zipc=A&ustate=N%2CU&results=20&sort=price
Nem nagy kunszt minde németországi h astrában is kb 240 250000km van és ujszerü ,érdekes mikorra Keleteuropába átkerül 70 80000km.Ezek kinézetre mind ujszerük.
Hasznos és tanulságos kis cikk. Nekem ugyanilyen kasztnival, 1.4 16V Ecotec motoros, 90Le-s járgányom van. Igaz már 12. évében jár, de nem bántam meg, hogy kombit vettem. Amíg bírja a gyűrődést nem fogom lecserélni. Megjártam vele Németországot, Magyarországot keresztbe hosszába.
2009-ben vettem Szegeden, magánszemélytől, akkor 64000Km-el ami valós km volt. Öreg úr tulajdonában volt, aki meghalt és a felesége eladta az autót. Mindent megkaptam hozzá, két gyári kulcs, műbőr tartó melyben az autó összes papírja, szervízkönyve, autórádió kis könyve stb megtalálható, és persze akkor friss műszaki, friss zöldkártya, tele tank :)
80000Km-nél gyújtósor trafó csere, 107e km-nél hengerfejes lett. Ekkor vízpumpa csere, hengerfejtömítés, vez. szíj, gyertyák. Azóta semmi gondom vele, most 142e km van benne. Rendszeresen cserélem az olajat, szűrőket és tankolom. Ja, még annyit, hogy belerakattam a gyári opel klímát és most már teljesen megfelel az elvárásaimnak. Szeretem, vigyázok rá! :)
Nagyon jó cikk volt. Ilyen tesztekből lehet levonni konzekvenciát, hogy érdemes-e ilyet venni vagy sem.
Egyébként nálunk nem feltétlenül a gázolaj tisztaságával van baj, hanem a savasságával, lényegében a porlasztócsúcsban lévő kis szelepet eszi meg az adalék nélküli magyar üzemanyag, de ahogy szerelőktől hallottam sokkal érzékenyebb ezeknél az adagolófúvókás motor.
Kedves Tamás! Köszönöm az észrevételt, valóban elírtam, az Astra G-ben volt még a DTI, ebben már valóban CDTI, azaz közös nyomócsöves a motor - egyébként tudtommal került még Classic II-esekbe is a DTI. A CDTI-nél azonban még nagyobb szó, hogy a modernebb rendszer is ennyit bír hibamentesen - persze az előírtnál gyakoribb üzemanyagszűrő cserével, ugyanis ha valamire, akkor az üzemanyag-minőségre kényes a magas nyomású befecskendező-rendszer.
Előzmények megtekintése
Kedves Mátyás!Fura volt,hiszen az enyémben ugyanez a motor van,de már nem Dti.Az üzemanyag szűrőt én minden olajcsere alkalmával cseréltetem,15000 km után,nekem ezt javasolták a szervizben is.Minden estere megnyugtató érzés,hogy ebben az autóban ennyire tartós a rendszer.Igaz,én még messze vagyok ettől a futástól.
Sziasztok! Tényleg jó cikk. Nekem egy 13 éves benzines 1.6-os g astra karavánom van amit 6 évesen vettem de semmi gondom vele. Nemcsak családi autónak használom. Festő vállalkozó vagyok és ez a munkásautóm is. 225000 km van benne és 6.5-7l körüli a fogyasztása. Igaz az olajfogyasztása kicsit sok de adalékkal az is kiküszöbölhető. Rozsda csak egy pötty volt a sárvédőn de azt lejavítottam. Egyébként minden mosás után lepasztázom és ősszel kifújom a belső részeket trafóolajjal. A kürtgombok sajnos el vannak szakadva de ez legyen a legnagyobb baja. Szóval vigyázok rá mert jó autó kényelmes is és remélem még sokáig fog kiszolgálni.