220 ezer kilométer sok vagy kevés egy dízel Astrának?

Opel Astra GTC 1.7 CDTI, 2005 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évi 25 ezer kilométer szerény futásnak tűnik, ám egy tízéves autó órájában mégis sokaknak visszataszító a 220 ezer km feletti érték. Miért?


Bizonyára sokak számára mosolyogtató egy Astra H hirdetésében, ha a kevéssel több mint 220 ezer kilométeres óraállás mellett szerepel a "keveset futott" jelző. Pedig mégis mit várnánk egy közel tízéves dízeltől? Netán azt, hogy napi kétszer két kilométerekre használták csak? Ugye milyen jó lenne az, ha világ életében csak a bemelegedési fázisban hajtották volna? És akkor tízévesen is csak alig több mint tízezer kilométer lenne benne. Az volna ám csak a jó!
Hirdetés

Mit várhatunk a valóságban egy dízeltől? Alaphangon évi 20 ezer kilométeres futást, aki újonnan vásárolt gázolajosával kevesebbet megy, az jellemzően nem jól választ, új autó esetén nagyjából ez az a táv, ami felett megéri a dízel felárát megfizetni. Használt esetén már más a képlet, alig van ártöbblete a takarékosabb gázolajos üzemnek, ami persze komolyabb szervizszámlákkal fenyeget. Viszont ezek nem feltétlenül kell, hogy beüssenek.
Itt van például ez a háromajtós Astra GTC, az Opel 1,7 literes CDTI-jével. Az Isuzu eredetű 1,7 literesről jót és rosszat is bőven lehet hallani. Láttunk már ezzel a motorral kvázi hibamentes és több mint 300 ezer kilométert futott példányt is, sokan elnyűhetetlen dízelként esküsznek rá. Azért tegyük hozzá, a 2004 utáni Astráknál bevezetett 30 ezer kilométeres szervizciklus nem feltétlen segíti elő az utóbbi jelző megtartását. De a karbantartás, a hajtás módja elsősorban a tulajon múlik. Utóbbi autóvásárláskor valamelyest ellenőrizhető, de legjobban akkor járunk, ha magát az autót nézzük, ha annak állapota alátámasztja az autó történetét, s ha az minél jobban dokumentált, akkor jó eséllyel igazat látunk, meg lehet kockáztatni a vásárlást.
Ragaszkodjunk a hazai múlthoz? Felejtsük el! Miért lenne rosszabb egy külföldi autó egy hazainál? Itt van ugyebár ez az Astra, első tulajdonostól, de belgiumi első forgalomba helyezéssel. Tulajdonosa ugyanis kint dolgozott, ott vette az autót, majd hazahozta. Kilométereinek zömét így nem hazai utakon tette meg. Sokat mondó, hogy négyéves korára 150 000 kilométer volt benne, amit jellemzően nyugat-európai autópályákon tett meg - nagyságrendekkel szerényebb kopással, mintha itthon ment volna. Utána következett a hazai használat, csaknem 6 év, hajszálnyit több mint 71 ezer kilométer. Utóbbi tényleg nem sok, volt is benne városi üzem bőven. Viszont hiba ez időben sem ütött be. Az elmúlt 10 évben pedig mindösszesen egy komolyabb tétel volt: hajszálnyit 2 év után halt meg a turbó, amit viszont így is szó nélkül cserélt garanciában a brüsszeli márkaszerviz. A karbantartás addig is ott ment, az autó is onnan származott, tiszta sor volt a csere. Az amúgy hivatásos sofőr tulaj arra is ügyelt, hogy lehetőleg ne használja ki a 30 ezer kilométeres szervizciklusokat, jellemzően sűrűbben cseréltetett olajat, eleinte márkaszervizben, de az utóbbiakban is számlával, szervizkönyvvel igazoltan.
Milyen most a 221 ezer kilométert futott Astra? Az 1.7 CDTI szépen indul, szépen, de azért érezhető rezonanciával jár. Érezni, hogy nem új az autó, de az állapotból ítélve az óra mutathatna akár 100 ezerrel kevesebbet is. Akkor fontos az óraállás, nem inkább az, hogy hol és miként használták? Természetes, hogy utóbbi a döntő! A GTC kialakítás természetesen az ötajtósénál és főként a kombiénál kevésbé praktikus, de sokan épp ezt a verziót keresik, mert egy tucatautó áráért mégsem egy tucatautó a GTC. Az 1.7 CDTI-vel takarékosan is használható, fogyasztása átlagos üzemben, de menetdinamikáját (ami van, hiszen 100 km/órára 12,2 másodperc alatt gyorsít) kihasználva is 5-6 liter közötti, országúton természetesen gond nélkül 5 liter alá vihető, de nagysebességű autópályázással sem igen lehet 7 liter fölé vinni. Bár a váltó itt csak ötsebességes, így is egészen jó hosszútávú utazó a 100 lovas Astra GTC. Ellátmánya minden fontosat megad: 6 légzsák, automata klíma, tempomat. Van még alufelni és téligumi is, a kormány viszont plasztik, ráadásul a mostani tulaj gyermeke fogzási idejében megrágta. Emiatt majd nyilván alkudhat 20 ezer forintot az autó iránt érdeklődő vevő, meg nyilván amúgy is érdemes lesz lejjebb tornásznia az 1,4 millió forintos hirdetési árat. Némi alkuval viszont jó vétel lehet a dokumentált előéletű, most is hibátlan autó, amit gazdája épp amiatt ad el, amiért valaha beleszeretett. A háromajtós kialakítás 10 éve vonzó volt, gyerekekkel autózva már nem az. De legalább egy rosszalkodást kizáró: a gyerkőc biztosan nem fogja rángatni a nem létező hátsó kilincset.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Sziasztok!
    Szerintem meg ez a 200e km-es duma a legrosszabb.
    En sosem azt neztem hanem az allapotat.
    Most volt muszakin az enyem es azt mondtak hogy hozza a gyari ertekeket.310e km-el…
    Igaz nekem nincs turbo se semmi extra de helyvaltoztasra esokabat potlonak tokeletes
    nem felvagasra nem sajnalasra hogyha meghuzzak hanem hasznalatra.
    Esztetikailag lehet hogy nem 100% de mechanikailag szerkezetileg 100% ami szamit.
    Es tudom hogyha megmarad es megeri a 400-500e km-ert akkor is menni fog
    mert karban van tartva,szervizek betartva,cserelve ami kell.
    Otthon ez a baj hogy mindenki ockodik a 200+os autoktol ezert van az ordogi kor hogyha valaki vissz haza
    akkor mar a hazaut alatt a km-ora megfelezodik,harmadolodik…
    Es mondjuk van egy 250e km nagyszerviz ahol meg par aprosagot is cserelni kene de az oraban
    van 70e km a szerviz nem fogja cserelni es utanna kezdodik hogy milyen hulladek
    hogy megboldogult a szerencsetlenje meghogy milyen draga a javitas…
    Itt az okmanyiroda es a muszaki vizsgan is ellenorzik az ora allast de
    szerintem ez erdekli az embereket a legkevesbe.
    Es azert van dizelem mert itt olcsobb a fentartasa eves atlagban.
    Valahogy mint a Franciaknal,akiknel most az e-autos lobbi nyert es a dizel vesztett.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Nekem 5 éves l200-asom van közel 300.000 km-el. Mivel saját cégem van ez a céges beszerző autó és a családi autóm egyben. A múlt héten volt kormánymű csere potom 250 ezer forintért nagyon nem esett jól a dolog, de eszem ágában sincs eladni. A km-erek nagy részét én raktam bele, próbálom tudatosan használni
    még a gyári kuplung és turbó van benne, és köszönik szépen nagyon jól vannak, még ha a későbbiekben költenem kell rá akkor is jobban megéri megtartani, mint fiatalítani, mert legalább tudom hogy mik lettek cserélve benne és milyen alkatrész csere esedékes. Valószínűleg 2-3 év múlva 4-500.000 km-el már nem lesz valami üzembiztos a gép de legalább addigra minden szempontból kitermeli az árát, és biztos akad még olyan aki megveszi és nem a bontóba kell tolnom.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Abszolút úgy van ahogyan írod és az a természetes ha mindenki a saját anyagi lehetőségei szerint “áldoz” az autózásra. Amiket a gazdaságosságal kapcsolatban írtam az azért volt mert a cikk onnan indul hogy sok vagy kevés e ennyi km egy dízelben amit a kommentelők azzal folytattak hogy mi éri meg és mi nem , mi olcsóbb vagy drágább . Eme brain stormingra fűztem rá a gondolataimat a mivel olcsóbb vagy drágább egy km témára .
    Van sok más szempont is, mindenki maga állítja fel a saját prioritásait !

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Nekünk is van 1 ilyen kocsink. Élettársam édesannyának van 1 2002-es nissan micraja amit újonnan vettek anno szalonból és most van benne 39000km. Most már mi hajtjuk nem a szülök.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Te ültél valaha ilyen opelbe, vagy csak lazán azt mondod tele van ocska műanyaggal ? Müszerfalat ha meg nyomkodod , akkor nem az a kemény műanyaggal bevont .

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Srácok!

    Egyet kell megjegyezni és ez nem titok! Aki autót vesz az bukik rajta! Ez már egy ilyen műfaj.Tudom hogy az én 9 hónaposan vett majdnem 5 millás autóm,(nem dicsekvésből,vagy hencegésből írom) 10 év múlva milliókat veszít,de tudjátok az van hogy régi álmom volt hogy beleülhessek egy majdnem új kocsiba.És nekem ez a tipus az ami kell! Mert a 8500 amivel vettem gyakorlatilag újat jelent.Tudom hogy fogok rajta bukni,pont ezért nem akarom 5 évente cserélgetni mert akkor a kocsivásárlás egy feneketlen zsák lesz!Már 8500-al is az új áránál jóval olcsóbban vettem meg.De gondoljatok bele.Tudom hogy jó ideig azt hogy kocsim van nem a folytonos szervizeket jelenti hanem azt hogy beleülök és megyek vele.Hogy nem kell attól tartanom mikor jön elő rajta valami hiba.Tudom azt hogy szinte csak én használtam,és ezáltal amennyire értek hozzá meg tudom kímélni a hülyeségből fakadó hibáktól-elfelejtett olajcsere,van aki 30-40 ezret megy két olajcsere között.Én ezeket nem örököltem meg! Tudom hogy bukom rajta.De ha 10 -15 évig a kötelező szervízelésen kívül nem kell költenem rá-és miért kellene- akkor megkíméltem magam egy csomó idegtől,és használhatom az autóm idegesség nélkül nyugalomban mert tudom hogy én tartom karban és elöttem szinte senki más nem sz.rhatott el rajta semmit.Nekem a nyugalmam és az hogy megvehettem a régen áhított kocsimat ennyit megér.Vessetek meg érte nem bánom!Rengeteg olyan dologra költünk el nagyon sok pénzt amire nem kéne.Nekem az autózás hobbi,és szerelem egyben.Minden ember más és nagyon sok pénzt lehet hobbira elkölteni.Nekem ez a hobbim.Egy jó autó,a vezetés,az utazás.Ez van! Valaki k.vákra költ el évek alatt ennyit én a kocsimra adtam ki egyszerre sokat de sokáig is fogom élvezni.Remélem :)))

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    A turbó kezd egyre kevésbé dízel specifikus lenni, mint ahogyan a 2tömegű lenkerék vagy nagy nyomású üzemanyag befecskendezés is … Ma már a legtöbb új benzinesben is megtalálhatóak ezek, azaz ugyanannyi hibaforrást rejtegenek mint dízel társaik. Éljen a down-sizeing !
    Tehát egyre nehezebbé fog válni az ilyen fajta érvelés a dízelekkel szemben …. vagy jönnek a hibridek / elektromos autók ( ha megfelelően továbbfejlesztik őket) …. de az még lehet pár évtized ….

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Ez a rozsdásodás érdekes. Lehet azért mert nem szokott kellően felmelegedni, kiégni a kipufogó rendszer? Nekem gyönyörű szép. Épp tegnapelőtt néztem alá a nyári gumi átszerelésénél.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Nos, az én 120 ezer kilométerem, ha csak hétköznapokkal osztanám el azt a 3960 napot mióta megvettem akkor 42 km/nap adódna. Ha azt az esetet képzelem el, hogy mindég használtam az autót mióta meg van akkor is bő 30 km. De ki használja így? Napi használatban van és mégis évente legalább 60-80 napot áll az autó.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Fehér hollók vannak, én is tudok olyan autót amilyen elvileg nem létezik : 10 éves Mazda 6 – 20e km-el.( új korától ismerem) . Csak itt családi tragédia ál a háttérben és érzelmi kötődés miatt nem akarja eladni a hölgy az elhunyt férje autóját ( amit hetente 1x én járatok meg) . Még nem olyan régen is új szaga volt, ma már talán nem annyira …
    Na ennek alá néztem pár hónapja és bizony meglepődtem mert pld a kipufogó rendszere brutálisan látványosan rozsdásodik . Persze attól ez még egy nagyon jó autó, de távolról sem annyira mint egy 1 éves / 20e km-es autó .

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Persze ez elképzelhető. Hogyan kell ebben az esetbe csökkenteni a költségeket? Használni kell további 200 ezer kilométert és akkor eladni. Nagy valószínűséggel, ha a hibafeltárás és javítás szakszerű volt, akkor ismét megtérül a dízel és nem lesz vele gond azalatt a 200 ezer alatt. Legalábbis a dízel specifikus alkatrészekkel. mint a turbó, stb.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [b]Szerintem[/b] az általad leírt esetet úgy szokták magyarázni hogy ha mondjuk veszel egy használt dízelt és olyan “szerencsétlenül” vásárolsz hogy cserélned kell mindazt amivel ijesztgeni szokták a dízeleseket, akkor csak sok km megtételével teheted gazdaságossá az ügyletedet R-GO sokat kell kiautóznod belőle ….
    Mondjuk én már régi motoros vagyok ( ha 25 év és 1 mill km annak számít) de olyan “szerencsétlent” még nem láttam akinek a használt dízelén, röviddel a vásárlás után, minden elromlott volna ami elromolhat egy dízelen …. Persze vannak akik a klímát vagy a generátort is ebbe a kategóriába sorolják 🙂

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Csak annyit füznék a meg tett km/ éves autókhoz nekem 15 éves astrám van 105.600km -el,ha hiszik ha nem amin el is csodálkoztak az útólsó müszakin

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Srácok ez örökké előkerül, hogy a dízel csak évi 20 000 kilométer megtétele esetén éri meg. miért? Nem az számít mennyit mész vele évente, hanem az, mennyit mész vele amíg a tiéd az autó. Valamennyi típussal elvégezhető ez a fejszámolás, de csak akkor jogos, ha az adott típus dízel és vele összemérhető benzines változatát hasonlítanánk össze. Pl. Laguna II: 1.9 dCi és 1.8 benzines. Anno 400 000 forinttal volt drágább 11 éve a dízel. Évi 11 ezer kilométerrel is van már benne 120. Mit számít, hogy nem 5 év alatt? Ha ezt valaki meg tudja magyarázni azelőtt megemelem a kalapom.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [i]“A legdrágább km összköltség akkor jön ki ha fiatal autót veszel és kevés km-rt mész vele, mert akkor a garázsban álva nézheted ahogy pörög az értékvesztés ….”[/i]
    Ez így van, de vannak más szempontok is. 12 évvel ezelőtt 2 km-rel az órájában hoztam ki Jazz-t a szalonból. Van benne most 76.000 km, de abszolút nem bántam meg. Most is olyan, amilyennek lenni kell, sehol egy olajgőz, vagy akármi. Ez már kevés 2-3-400e-et futott autóról mondható el. Attól persze még a sokat futott is sokáig elgurul, a hangsúly inkább az igényességen van.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Csak azt akartam vele komunikálni, hogy odamentem, ott volt a szerelőakna, fékpad, rázópad, műszerek, minden. Alapjáraton belenyomta a kipufogócsőbe a füstgáz elemzőt, egy percig úgy volt alapjáraton, aztán ezzel kész is az egész. Ennyi volt. Mindenki olyan tanulságot von le belőle, amilyet akar.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Félre ne érts, nem leszólni akarlak amiért fiatal autót vettél, én is fiatalon vettem 2 évesen, csak fel szeretném hívni a figyelmedet hogy ugye tisztában vagy vele hogy a következő 10 évben ( ami ha jól értem nálad kb 150e km -t jelent) az összeg amit az autó értékvesztésével buksz ( és akkor realizálódik majd amikor eladod) saccolva kb.2,5 – 3 millió Ft . Ha szervízre 1 fillért sem kellene költened, ez akkor is nagyságrendekkel több mint ami költsége a cikkben szereplő GTC nek lesz a következő 150e km-en . Tehát ha így (reálisan) nézzük számodra sokkal drágább az autózás mint a 10 éves GTC tulajdonosának .
    De ettől még én is tervezem újra egy fiatal autó vásárlását, csak azzal legyünk tisztában hogy öreg , sokat futott autóval, nem drágább az autózás mint a fiatallal. A legdrágább km összköltség akkor jön ki ha fiatal autót veszel és kevés km-rt mész vele, mert akkor a garázsban álva nézheted ahogy pörög az értékvesztés ….

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [i]“Műszakiztattam Németországban nem is egy autót. Negyedannyit sem szaroznak vele a műszaki vizsgán, mint itthon!!!”[/i] – Ha az autó műszaki állapota rendben van akkor miért is “szaroznának”, (??!), nekik nem az a dolguk .
    🙂
    Mert ugye jól gondolom hogy ezzel a kijelentéssel nem azt akartad kommunikálni hogy a hulladékokat is átengedik a vizsgán ?

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Ja egyébként a válaszom: igen látok,és láttam 15 éves megkímélt autót.Eredetvizsgáló vagyok sok autó fut be hozzám! Igaz hogy ritkaság a 15 éves megkímélt autó de van! Múltkor egy 94-es F astrát hoztak hozzám 54 ezer Km-rel! Olyan volt mint egy új.Egy idős fószeré volt aki csak a telekre járt vele.A mai autókat nem évekre tervezik hanem egy bizonyos kilomérerre.200 ezer felett jön ki a legtöbb dízelben a zsebbenyúlós történet.Ha 2 év alatt belenyomod a 200 ezret 2 év után fog meghalni,Ha 20 év alatt akkor 20 év után.Persze nem mondom vannak olyan alkatrészek amiknek az idő is számít hiába nem futott sok km-t ilyen pl a vezérlés,gumi tömítések stb.De egy kettős tömegű lendkerék vagy egy részecskeszűrő cserénél iszonyat sokat számít hogy csak pályán használod a kocsit vagy városban.Városinál már 150 nél vége lehet pályán elmegy 250-t is!Tapasztalat!Ezért mondják hogy városba nem kell dízel és ez így is van! Ugyanez igaz a turbóra is.Ha hidegen nyomod neki vagy pálya után nem hagyod lehülni 50 ezer múlva meghal.Szóval nem lehet itt leírni hogy minden autót csak 5 évre terveznek ahogyan azt te írod! A szakszerű ápolás,gondozás ,karbantartás,nem noname kútnál tankolás meghozza a gyümölcsét,és ez a mai dízelekre nagyon nagyon igaz!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Azt azért szögezzük le hogy a dízelséghez semmi köze a : generátor, ABS szenzor, klíma kompresszor, kinyomócsapágy, vezérlés, szűrők stb. cseréjének.
    Ezt csak azért írom mert azzal kezded a kommentet hogy :[i] “Véleményem szerint a legnagyobb butaság egy dízel autót 10 évesen/ekkora futásteljesítménnyel megvenni….”[/i] . A felsorolt (kopó) alkatrészek cseréje ugyanannyi igénybevétel után esedékes a benzinesben is mint a dízelben. Az ilyet megelőzni úgy tudod ha nem sajnálod a 10eFt a bevizsgálsra , még vásárlsá előtt. Ráadásul a klíma kompresszor tönkre megy nem csak a sok km-től , hanem a sok nem használástol is.
    Tehát nem az a butaság amit leírtál, hanem ha úgy veszel használt autót hogy nem vizsgálod be előtte és nem hagysz némi pénzt a számládon az autó rendbetételére.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [i]“Pld. írja valaki hogy aki dolgozik annak nincs ideje munka mellet évi 20-25e km autózni a céges autójával”.[/i]
    Ha rám gondolsz ez alatt, mert valóban feszegettem az évi 20-25e km-t, akkor nagyon félreértetted. Nem a céges autójával, hanem [b]saját, privát autójával[/b] munkaidőn kívül! Nagy különbség!
    Más hozzászólására ezt reagáltad: [i]“Javaslom az illetőnek menjem ki “nyugatra” és nézze meg hányan járnak 2x ennyit futott (kitűnő állapotban lévő) autókkal . Azért vannak ezek többnyire kitűnő állapotban mert a műszaki vizsgán csak akkor mennek át”.[/i]
    Azzal egyetértek, hogy vannak akik 200.000 km fölötti futású autóval is járnak. Viszont az idézett utolsó mondatoddal nem. Műszakiztattam Németországban nem is egy autót. Negyedannyit sem szaroznak vele a műszaki vizsgán, mint itthon!!!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Azért vettem fiatal és kevés km-es autót mert hosszútávra tervezek!Ha az előző 2005ös 70 ezerrel vett autómnak 10 év után semmi baja nem volt 163 ezernél ,és csak azért adtam el mert beleestem az újba,akkor egy 8500-al vásárolt kocsit miért adnék el 5 év múlva 60 ezerrel?Ebbe a kocsiba 15-20 év múlva lesz 200 ezer annyi ami egy céges kocsiba 2-3 év alatt belemegy.Ha azok még mennek és piacképesek akkor az enyém is kitart.Miért esne szét??Fordról beszélünk nem Daciáról! Pont arra vettem hogy 15-20 évig ne legyen gondom autóra.Az az évi 13 ezer ami belemegy pályán szerinted mennyire fogja megviselni 5 vagy akár 10 év múlva? Jó vicc hogy majd szaladgálós kocsinak használja aki tőlem megveszi egy full felszereltségű kocsit.El sem adnám semmi pénzért! De azért köszi a jóindulatú hozzászólást! 🙂

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Azért érdekes itt olvasni ahogy sokan adnak ki nyilatkozatokat olyasmikől amikehz jól láthatóan zéró ismerettel rendelkeznek
    Pld. írja valaki hogy aki dolgozik annak nincs ideje munka mellet évi 20-25e km autózni a céges autójával. Tájékoztatom hogy a rengetek “fehér kombi” amit a cégek vesznek, területi képviselők (legyen ez a gyüjtő fogalom) alatt vannak (én is multinál dolgozok) és ezeknek az embereknek az a munkája hogy menjenek. … és mennek is, nálunk pld évi 60-100e km-ert. Ezért cserélik alattuk 2-3 évente az autókat amiket aztán megvesz majd a magyar 50e km-el a műszerfalban ( mert a nepper így tudja gyorsan és jó pénzért eladni)
    Valaki más írja hogy miként rakhat szegény magyar átlag fizetéses ember 20-25e km-t évente az autóba . Mondjuk úgy hogy ingázik, amit nagyon sokan csinálnak és csak a munkába járással megvan lazán havonta az 1500 km . Aztán ha már van autó akkor lehet hogy másra is használják nem csak munkába járásra.
    Akkor írja valaki más hogy nyugaton 200e km-re vannak kalibrálva az autók aztán bontószökevények lesznek. Javaslom az illetőnek menjem ki “nyugatra” és nézze meg hányan járnak 2x ennyit futott (kitűnő állapotban lévő) autókkal . Azért vannak ezek többnyire kitűnő állapotban mert a műszaki vizsgán csak akkor mennek át.
    Akkor jön a másik bölcs megállapítás miszerint a mai autók már nem fognak több száz ezer km-t elmenni mert nem úgy tervezik őket . Menjük kicsit vissza ( mert én már éltem a ’80-as években is) az időben , amikor pld 30 évvel ezelőtt teljesen normális volt ha 100-150e km-nél gyűrüzni vagy felújítani kellett az autók motorját ( és nem csak a keleti csodákét) és persze most azt mondja valaki hogy azt sokkal egyszerűbb volt megcsinálni meg olcsóbb mert pár ezek Forintból megvolt. Persze csak akkor 10-15 ezer Forint volt a havi fizetés, szóval lehet hogy mégsem volt annyira olcsó. Továbbá azt sem árt ha tudja a magyar hogy nem a sok km öli meg az autót , hanem a megfelelő karbantartás hiánya . Saját CDTi Opelemben 280e km van ( amiből 230e km-t én raktam bele) és tudom miről beszélek, mindenkinek szíve joga hogy féljen a 10 éves dízeltől. De ismerek embereket akik a benzines autójukra is kellet költsenek hat számjegyű összegeket, szóval nem attól jó vagy rosz vétel egy autó hogy milyen a motorja, hanem hogy milyen volt a korábbi gazdája.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    De az nem szent írás hogy van olyan is. Ennyi erővel én tudok olyan honda accordot ami 4-5 éves, 80 ezer km van benne, és mégis cserélni kellett mostanában benne. Ez ilyen.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Ha eddig nem volt vele baj akkor ezután majd lesz! 200 ezer az 200 ezer akárhogy is vesszük.Persze nem elvárható hogy egy 10 éves dízelben 100 ezer legyen de vannak ilyenek is! Az enyémben pl biztos nem lesz több! 8500 km-rel vettem 9 hónaposan a Fordomat.Évente megyek vele kb 13 ezer km-t.Igen dízel! És? Erre mondják hogy akkor nem dízelt kell venni.Én csak hétvégén használom akkor viszont hosszútávra pályára.Tehát nem városban 6-8km-re! Hétköznap viszont bent csücsül a garázsban. És hogy miért dízel? Mert ha beleülök szeretem hogy megy,keveset iszik,és van nyomatéka.Nem 5 évre vettem nem is 10re! Hosszútávra! Mivel szinte csak pályán megyek a kettős tömegű hosszú életű lesz,a turbó is mivel arra is vigyázok ahogy tudok.Mivel még garanciális 10-12 ezrenként olajcsere.Nem várom meg az éves 20 ezeret amit a gyár ad meg!Ennyi a titok! És 15 év múlva is egy használható autóm lesz,mert azt a 9 hónapot leszámítva csak én használtam és én is fogom a következő 15 évben is reményeim szerint!Most lesz két éves az autó és 22 ezer van benne.Ismétlem dízel! Kedves nepper! Látod ilyen is van!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [i]“Mondjuk a kettőstömegűt azt muszáj 150-200anként.”[/i]
    Nem muszáj. Vannak autóink, amikben eredeti van még és többet futottak sokkal, mint amit írsz.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Mondjuk a kettőstömegűt azt muszáj 150-200anként..van, ahol 100…ez van, az emberek kényelme miatt alakult így, hogy “halk” legyen a járás, a motor, de legyen erős is. A halkságot meg kell fizetni, hát ez van. A többi nem törvényszerű, h csere érett legyen, de akár lehet is, ha azt mondod, h ezek típushibák. Ildomos adott fórumokon kutakodni és a usereket kérdezgetni autóvétel előtt.
    Ami fura számomra, hogy mennyi ilyen “típushiba” van, amit a gyár nem javít ki, nem hívat vissza miatta (nem csak az opelnél)…ez is megérne egy misét.
    Másrészről én dízelt biztos nem vennék, csak munkásautónak ugye.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Véleményem szerint a legnagyobb butaság egy dízel autót 10 évesen/ekkora futásteljesítménnyel megvenni, mert bármit ígér is a tulaj azzal bőven lesznek bajok, főleg ha addig nem voltak. Én is pont egy 1.7cdti H Astrát vettem kb. hasonló áron és paraméterekkel. Szép lassan ki is cseréltem a fél műszaki tartalmat: kettős tömegű lendkerék, kuplungtárcsa, kinyomócsapágy, generátor, klímakompresszor, ABS szenzor hogy csak néhányat említsek, a kopó (vezérlés, szűrők, stb.) alkatrészeket nem is említem. Ránézésre esztétikailag egy teljesen jó autónak tűnt, akár 100-120 ezer km-es futás is hihető lett volna. Mondhatnám, hogy csak én jártam így vele, de ezek a hibák típushibák amit az Opelfórumon sok tulaj meg is erősített, tehát a szóban forgó autó is szenvedni fog ezektől. Tudom, hogy a tulajdonos ellen beszélek, de ennek az árához 1-2 év alatt nyugodtan adj hozzá még kb. 1 millió Ft-ot, semmiképpen nem venném meg. Ezek a bonyolult működésű modern dízelek sajnos ilyenek. Ha már Astra és dízel akkor a gyengébbik/régebbi 1.7 cdti kettős tömegű lendkerék nélkül! A kor és futásteljesítmény alapján ezeket az autók a legrosszabb vételek. Vagy idősebbet (valami egyszerűbb szívómotorral) vennék, vagy fiatalabbat, de ilyet mégegyszer biztosan nem!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Kedves ‘Laci82’ !—-Annyira igazad van ebben a tekintetben,hogy tökéletesen egyetértek veled,de gondolom,hogy sokan mások nem,de ne is törődj vele!–Amikor kamionoztam /diesel teherautó/ a cégem 150-200-ezer kilométer után már elvette az autót és adta az újat és a különbség óriási volt !–A másik amit írtam,hogy egy 220-ezer km.-es autóra ne írják ki azt,hogy “keveset futott”,többet ehhez nem fűznék hozzá…!—A harmadik,hogy akik hosszú távra terveznek egy autóval és ha lehetőségük van rá,akkor valóban fogadják meg Henry Ford szavait,mert tény,hogy ” legjobb kocsi,az új kocsi”,akár hogy is nézzük !–És ezek az autótulajdonosok vigyáznak is az autójukra,mert megbecsülik érthető okokból!–De az is igaz,hogy lehet idős autó sok ezer kilométerrel megkímélt és jó műszaki állapotú,de azt ránézésre is észreveszi,aki ért egy kicsit hozzá!–Nem a szervizkönyvből….!–De ne azt mondja-írja,hogy kevés kilométerrel /220-ezer/ és szép és hibátlan,hanem mesélje el inkább azt,hogy milyen előélete volt az autónak,miket javítottak rajta….!–És itt jön a lényeg,mert nyilván egy harmadik-negyedik-ötödik tulaj ezt honnan is tudná,talán a második tulaj ezt tudja,de az első az biztosan,ennyi!!!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    nos, pl a nyugati országokban egy autó életciklusát kb 250 000 km-re teszik. Azután kb roncsnak számít. Itthon meg egy kis szilikonspray, kormányátbőrözés, stb után 200-220 000nél kezdődik a prémium autók aranykora XD XD XD ezért van tele az internet a síró pityogó prémium tulajdonosokkal, hogy hát tolná ő kétszázzal a merdzsónak, de csak az autópálya szélén tolhatja a csomagtartóját az asszonnyal…..egy 200 ezret futott autó igenis hulladék, akárhogy csillog-villog a közben valószínűleg újrafújt gépsas, 200ezer km azt jelenti, hogy az autó 5ször megkerülte a Földet. S ha ezt magyar utakon tette……..lol……

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    A válasz nagyon egyszerű, miért él sok ember (nem mindenki) autóvásárlás tekintetében “álomvilágban”. Azért mert nem műszaki és nem ért hozzá, azért vannak irreális elvárások.
    [i]“…10-15 éves autók, amelyek jóval többet futottak 500.000 km-nél, s köszönik szépen jól vannak!”[/i]
    Ebben nem hiszek. Attól függ honnan nézzük, valamint igényesség kérdése is. A felszín, a látszat távolról mutathatja akár ezt is, de ha megkapargatjuk a felszínt, egy járatosabb műszaki számára meglepő dolgok derülnének ki… De mint mondtam, ez igényesség kérdése, attól esetleg még elgurul egy ideig a jármű.
    Henry Ford szavaival élve, legjobb autó az új autó. Ez akár igaz is lehetne, csak hogy, az autógyárak zöme az utóbbi időben abba az irányba ment el, hogy bebiztosítsa magának és a hátterének is a jövedelmet, azaz egoista módon fejlesztettek.
    Következésképpen egy új autó sem igazán nagy húzás.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Sajnos a neppernek részben igaza van! Nagyon sokan álomvilágban élnek. Sosem értettem az embereket ismerőseimet, hogy miért vannak irreális elvárásaik egy 10 éves autó kapcsán!?! 200.000 km egyáltalán nem sok, ha van lekövethető előélete az autónak (szervizmúlt), engem sokkal jobban zavarna a 12 év alatti 43.000 km-es futás! Saját ismerősi körömben is vannak olyan 10-15 éves autók, amelyek jóval többet futottak 500.000 km-nél, s köszönik szépen jól vannak! Sajnos abban egyet kell hogy értsek a nepperrel, hogy nagyon sokan igénylik az alacsony futást az autó km-órájában -bár hogy miért?-azt nem értem. Nem értem hogy miért nyugtatja meg az átlag vásárlót ha az óra 80.000-re van pörgetve, és miért reszket a félelemtől ha 220.000 km-t mutat! A piac -nepperek- ezt használják ki, egyként igazad van gusztustalan módon!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Sajnos a neppernek részben igaza van! Nagyon sokan álomvilágban élnek. Sosem értettem az embereket ismerőseimet, hogy miért vannak irreális elvárásaik egy 10 éves autó kapcsán!?! 200.000 km egyáltalán nem sok, ha van lekövethető előélete az autónak (szervizmúlt), engem sokkal jobban zavarna a 12 év alatti 43.000 km-es futás! Saját ismerősi körömben is vannak olyan 10-15 éves autók, amelyek jóval többet futottak 500.000 km-nél, s köszönik szépen jól vannak! Sajnos abban egyet kell hogy értsek a nepperrel, hogy nagyon sokan igénylik az alacsony futást az autó km-órájában -bár hogy miért?-azt nem értem. Nem értem hogy miért nyugtatja meg az átlag vásárlót ha az óra 80.000-re van pörgetve, és miért reszket a félelemtől ha 220.000 km-t mutat! A piac -nepperek- ezt használják ki, egyként igazad van gusztustalan módon!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    A nem céges autókkal, munka mellett, közel sem mennek évi 20-25.000 km-t. Jó ha 10.000-et. Volt időszak, amikor kéthavonta jártam Olaszországba, alkalmanként 2300 km. Azonkívül a WC-re is autóval jártam, rengeteget mentem hobbiból, szórakozásból a családdal, stb. Csak ez esetben volt meg a 25.000 km évente.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Ismerem a cikket. Ez nem más, mint egy nepper mosakodása, a felelősség szétterítése, másra hárítása a km-óra visszatekerésében. Megértem én, hogy a neppernek is meg kell élni valamiből, csak nem szeretem, amikor arra építenek, hogy hülyének nézik a vevőt. A másik meg az, hogy semmi nem elég, minél többet “szakítani le” egy járműről…
    Egy autó nem csak a motorból áll, ezért abszolút nem lehet szemet hunyni a futásteljesítmény felett sem, mert az mindenre rányomja a bélyegét, függetlenül az üzemeltetési körülményektől. Legfeljebb az első pillanatban nem látható, de “be fogja nyújtani a számlát”.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Biztos ami biztos alapon fel lehet hozni a vezérmű szíjcsere indokoltságát időtartamban is. Az még közel sem a teljes vezérlés. Sajnos sokan használják nagyon helytelenül a vezérlés csere kifejezést. A vezérlés csere 100-nál is több elemet foglalna magában, holott valójában csak 1-2-3 elem helyett kerül új. Ez még közel sem jelent vezérlés cserét. A szíjcserét az idő függvényében a gumi és a műanyag elöregedése indokolhatja. A feszítő-terelő görgők (csapágyak) cseréje már futásteljesítményhez igazodik. Egy kis benzinesnél nem eszik olyan forrón a kását. Ha nincs agyonhúzva, nem kap komoly terhelést a vezérműszíj, bőven van biztonsági tartalék, nyugodtam fennmaradhat akár 12 évet is ekkora futásteljesítmény mellett (46.000 km), csak rá kell figyelni néha, de ez már tényleg szakmunka. 🙂 Felmerül a kérdés, mióta szerelik láncos hajtással is a Corsát. 🙂

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Mindig mondják mindenhol hogy évi 20-25ezer km-es futás nem sok egy autónál. Ha a műszaki részétől eltekintünk, és csak a saját, tehát nem céges autókat nézzük, akkor érdekes hogy az állítólagos csóró magyarnak, akinek nincs pénze új autóra, mégis milyen sok jut tankolásra.

    Aki utána számol egy kicsit, annak feltűnhet, hogy ekkora futásnál a magyar átlagfizetés elég nagy %-a elmegy egy évben tankolásra. Ezzel am semmi baj, csak akkor nem értem miért sírnak állandóan az emberek hogy nincsen pénz ^^

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Már ne haragudj meg, de nincs igazad. A 12 év alatt nem csak az olaj/szűrők évenkénti cseréje indokolt (ilyen alacsony futásnál nem a megadott km az irányadó), hanem [b]legalább 2 vezérlés csere is[/b], ami ha jól tudom az Opelnél 5év vagy 120.000 km (az irányadó érték az amelyiket hamarabb eléri). Na már most egy vezérlés csere normálisan elvégezve az már nem segédmunka, hanem szakmunka. Sőt továbbmegyek, ha ez az én autóm, akkor a második vezérlés cserénél már nem csak a szíjakat hanem azok feszítő görgőit és a vízpumpát is cseréltetném, mert ez is gyári norma (volt Opel a családban,=saját tapasztalat). Gondolom asok Fővárosi használat miatt már a féktárcsái is voltak cserélve, nem csak a betétek! Szóval csak óvatosan azzal a segédmunkázással!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Pedig…
    A sok állás tud meglepetést okozni akár injektor, akár üza. szivattyú, de bármi más esetben is. De ezt az önjelölt császárok mind remekül tudják, hiszen a tudásuk teljesen friss.

    Rengeteg az okos ember, mindenki úgy ba….a el, ahogy akarja. Nem az én dolgom.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [i]“Injektort bárki tud javítani,”[/i]
    Megette a fene, ha 150-200.000 km előtt egy benzinesnél injektort kell javítani.
    Visszahívások: A 2003-as Jazz-nél 2 visszahívás volt.
    1, A bajuszkapcsolóhoz húzott vezeték egyes példányoknál rövid, ezért ott előfordulhat, hogy kiszakad a kapcsolóból, és a tompított fény emiatt kialszik, ami balesetveszélyt hordoz. Köszönöm semmi problémát nem tapasztaltam, nem kérek ebből a visszahívásból. Utána járva a megjent tulajok panaszkodtak az elvégzett munka miatt.
    2, Kézifék probléma miatt visszahívás. Megkérdeztem, konkrétan mi a gond vele? A beakadó köröm a kézifék karban műanyagból van, ezért eltörhet. Köszönöm, soha nem húzom be barom módjára, csak finoman, de sík terepen inkább sebességben hagyom kézifék helyett. Nem kérek ebből sem.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    A mai autókhoz képest igen.
    Bármi lehet szükségtelen. Injektort bárki tud javítani, ECU-t is, a visszahívások nem ismertek ennél az évjáratnál…stb, tudjuk. Elképesztő szakik kókányolásait látni, de nekem ezzel semmi bajom.

    Én is megműtök bárkit. 😀 Minden ember egyforma. van feje, meg lába.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Egy 2012-es kis Corsa primitív szerkezet, a mai nagyokhoz viszonyítva. Az időszakos karbantartások, olaj, szűrő, levegőszűrő csere pedig segédmunka, nem szakmunka. Azok az eszközök, amiket itt felsoroltál, szükségtelenek a 46.000 km alatt.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Kettőnk közül itt én nem ítélek.
    Te viszont lefikáztál egy általad ismeretlen autót, cserébe előadtad, hogy te mekkora király vagy. Én ezt nem vonom kétségbe.
    Sőt….feltételezem, amit leírtam. Nyilván remekül beszélsz németül és/vagy angolul, hogy a technológiai leírásokat magyar híján is azonnal értelmezni tudod. Rendelkezel a célszerszámokkal és az internetes adatfrissítés eszközeivel is.

    Én ezt mind nem vonom kétségbe.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    — Bocsáss meg,ne haragudj,de ehhez már nem fűzök semmit sem hozzá,mert értelmetlen!–Nem ismersz,így gúnyolódni sincs semmi értelme,alul leírtam mindent,ha ebből nem tudsz normálisan-korrektül megítélni,akkor hiába minden!–De ismétlem 1972-óta vezetek,voltam kamionos és a volt Szovjetunióban,meg máshol is, szereltem eleget,voltam magántaxis,ott is nekem kellet megjavítanom az autómat és voltam autóbusz vezető,na ott már nem sokat kellet szerelnem !–Ennyi az életem és ismétlem,nálam a kocsi-nő-szerszám az becsben van tartva ,ennyi!–Ja és nem kontárkodok,mert amit nem tudok azt megcsináltattok….!–További szép napot,szia !!!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [i]“…és a megbízható saját magam szerviz…”[/i]

    Gondolom a teljes gyári javítási technológiai leírás a polcodon van, fejből tudsz minden visszahívást, amiről személyesen értesít a gyár és az összes szerviz oktatáson részt vettél. Így valóban egy ajándék lehet az autód.
    A tetőcsomagtartót ne terheld 50 kilónál többel….ez is le van írva a használati utasításban, amit nyilván fejből tudsz.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    — 46-ezer kilométer a Fővárosban,jobban igénybe veszi az autót mint ennél sokkal több kilométer vidéken-országúton !–Ez stim,de hidd el,hogy az évenkénti olajcsere és a megbízható saját magam szerviz,illetve megbízható ismert autószelővel,meghálálja az autó a gondoskodást!–De jó állapotú volt a “csodás” Wartburgom is,315-ezer kilométer után a búcsúkor és a nagyobb részét az 5-éves taxi üzemmódban tettem bele!–Lehet,”csodálkozni” kritizálni,de az emberek többsége gyilkolja a saját autóját !–Még megjegyezném,hogy az Oplel Corsa autómmal annyi mindent elvittem a tetőcsomagtartón illet hátul a ledöntött ülésen,hogy “csodájára jártak” és sokat kellett volna fizetnem másoknak a fuvarért…..!—nem dicsekszem,csak tényeket állítok !–Ez van ! —

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    A te 2003-as corsád 43.000 km-e a motor állapotát tekintve szerintem valószínűleg sokkal rosszabb mint az astra 220.000 Km-es futása. Miért is??? Annak a 220 ezer km-nek a zöme ideális futáskörülmények között keletkezett, mint már utaltak rá -be volt melegedve, azonos fordulatszámon pörgött a motor, egyenletesen járt-. Ellenben a te 43 ezer km-ed zöme városi üzem, ami köztudottan a leggyilkosabb az autó motorjának. Az a baj, hogy a magyar lakosság zöme [b]-tisztelet a kivételeknek- [/b][u][/u] hülye! Mivel azt hiszi, hogy az alacsony futásteljesítmény az jó az autónak. Egy mai átlagos autó a megfelelő gyári előírások szerinti karbantartással ennek a többszörösét is simán megfutja! Egy tanulságos cikk a konkurenciától [b]http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2011/10/12/a_magyar_hasznaltauto-vasarlo_hulye/[/b] érdemes végigolvasni!!!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    [i]“De a 315-ezer kilométer 15-év alatt,az nem rossz átlag!”[/i]

    A legtöbb mai autó ennyit, vagy ennél többet fut. Tehát semmilyen átlag mai szemmel nézve.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Minek tartod? Szobor?
    Nem értem miért kell lefikázni valamit, amit megvigyáztak, de használtak. te a parizert is az alapján méred, hogy mennyi időt állt érintetlenül a hűtőben?

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Persze a Wartburgon volt motorgenerál és karosszéria munka is,de amikor leadtam,szerncsére a rendszámot levettem és hazahoztam,meg van,kivonattam a forgalomból,mert az “ott lévőknek” nagyon tettszett ….! De a 315-ezer kilométer 15-év alatt,az nem rossz átlag!–Egy olyan mostani autó is lehet megkímélt és jó állapotú,amiben van 225-ezer kilométer,de ahogyan sokan bánnak a saját autójukkal….?!–Hát….,na ez az….!!!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Kedves schrank !——-Igen volt és én hivatásos gépjárművező voltam,így főleg a nagy autókat vezettem,de amikor a “80-as években magántaxiztam a Wartburgommal többet is mentem,nem véletlen,hogy 315-ezer kilométerrel adtam le az autót még jó állapotban a Gránátos utcai MÉH.-telepen…!–15-éves volt !—-De most nem is az a lényeg,hogy mennyit megyek az Opellel,hanem az,hogy mennyire vigyázok rá,hiszen az olajcserét,szűrők cseréjét és kisebb munkákat én csinálom meg,mert volt sok rossz tapasztalat már!–De a motor pörög,az üzemi hőmérséklet is meg van és van egy teljesen automata picike töltöm, / meg egy nagyobb automata is / ami akár évekig rajta lehet és állandóan jó állapotban tartja az akkut,na persze az élet az véges…!—-Számomra a NŐ-Autó-Szerszám az becses dolog és soha kölcsön nem adom,így nagyon vigyázok rájuk…..!!!

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Szerintem meg korrektul nez ki.
    A keveset futott meg kinek mit jelent,jelenleg ez kevesebb mint amennyivel en vettem a Skodat.
    De ha valaki eves szinten megy 30-40e km et akkor is atlagolva nem sok:)
    Muanyag meg minden autoban van.
    Eshat ha valakinek ez kell akkor hajra,1-2embernek hely valtoztatasra tokeletes.

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    tele van kamu dumával az ülés kárpit silány minőség bovli , 4 kicsi kinai majd csak elfér benne nyomor az egész , ráadásul fulon tele van ocska műanyaggal az egész szar kopcsi ugy szar ahogy van !

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    tele van kamu dumával ! a kárpit minősége silány , bovli , és 4 kicsi kínai jól megfér benne ! a kaszni meg tele van baszva műanyaggal , úgy szar az egész ahogy van !

  • 2017.10.28. at 20:09
    Permalink

    Teljesen más fogalmaink vannak a hibátlan és szép autóról, mint az eladónak. A szép és hibátlan azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb mértékben közelít a gyári állapothoz!–Nekem nem megmosolyogtató,hanem kifejezetten röhögtetni való ha a 220 ezer kilométeres óraállás mellett az szerepel ,hogy “keveset futott” jelző.–Az én 2003-as Opel Corsa 1.0-ás autómban 46.-ezer km van és 2003. Novemberi zsír ú..!–Akkor az mi…???

Vélemény, hozzászólás?