Milyen kompaktokat kapni kétmillió forintért?

Piaci körkép: 3 éves kompaktok kétmillió forintért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fiatal kompakt autókat kerestünk tipikusan magyar szemlélettel, azaz 3 évesnél nem régebbieket, maximum kétmillió forint környékén. Íme, a felhozatal!

Nem vitás, aki családos, de nincs sok pénze mobilitással kapcsolatos vágyainak kielégítésére, az leginkább egy alsó-középkategóriás, azaz kompakt méretű autó megvásárlásával realizálhatja igényeit. A Golf-osztálynak is nevezett szegmensben körülnézve arra törekedtünk, hogy lehetőleg minél fiatalabb, ám árban megfizethető kocsikat keressünk, így ezekhez a fő szempontokhoz igazítottuk a kritériumokat. Maximum 3 éves, ötajtós modellekre vadásztunk, minimális felszereltség és motorvariáns megkötése nélkül, felső plafonként kétmillió forint környéki irányárakkal. Őszintén szólva, nem számítottunk arra, hogy dúskálni fogunk a lehetőségekben, hiszen kis pénzből csodát tenni nem igazán lehet, pláne manapság, amikor már a Suzuki is pár ezres híján 3 millió forintot kér az ötajtós, 1,2-es új Swift mezítlábas kiviteléért – a félreértés kedvéért, semmi bajunk a japán kisautóval, csak viszonyításképpen említettük. A Használtautó.hu professzionális keresőjébe beírt paraméterek alapján azonban egyértelműen kiderült: van választék, de a találati lista döntő hányadát mindösszesen két gyártó, a Citroën (C4) és az Opel (Astra) uralta, és mellettük csak elvétve akadtak fenn a szűrőn egyéb márkák modelljei.
Kezdjük az Opel Astra G sorozat Classic verziójával, amelynek több előnye is a kispénzű vásárló malmára hajthatja a vizet. Egyrészt műszakilag kiforrott, hosszú ideig gyártott autóról van szó (szükség szerint bőséges a választék olcsó, jó minőségű alkatrészekből), másrészt, mivel már kapható volt vele egyetemben a korszerűbb, modernebb Astra, a szerényebb kiállású, nem túlzottan extrázható, alapmotoros Classicot sokszor idősebbek, középkorúak vásárolták, akiknek a régi is tökéletesen megfelelt. Ebből pedig az következik, hogy relatíve könnyen találhatunk első gazdás, nem sokat futott, nem cégautóként lestrapált, garázsban állt példányokat. Rögtön három ilyennek tűnő Astrával is szolgálhatunk: közös tulajdonság az 1,4-es, 16 szelepes, 90 lóerős benzinmotor - amellyel nincs ugyan túlmotorizálva az autó, de a célnak megfelel -, a felszereltségben pedig az ABS, a szervokormány, a manuális légkondicionáló, az első elektromos ablak, valamint a központi zár.

Mindhárom kocsi irányára 1 999 000 forint, a futásteljesítmény hasonló, így voltaképpen megtehető a szín szerinti választás is. A 2008. februári, 43 ezret futott, metálszürke Astra Győrben várja gazdáját, míg a 42 ezer kilométeren át használt ezüst metál, és az órája szerint 52 ezernél tartó metálkék Budapesten került eladósorba. Való igaz, hogy mind kívül, mind belül karaktermentes jelenség az Astra G, esztétikai élményt nem fog okozni, de ki tud szolgálni egy átlagos családot, 370 literes csomagtere bővíthető, és nem utolsó szempont, hogy a EuroNCAP törésteszten anno négy csillagot kapott, tehát nem éppen egy idejét múlt konzervdoboz.

Aki ragaszkodik az újabb, mondhatni szebb, és H betűjeles Astrához, de igazából nem vastagabb a tárcája, nem feltétlenül van reménytelen helyzetben, ám ajánlott nagyon észnél lenni. Az iménti G modellekhez képest forintra azonosan (tehát 1 999 000 forintért) már alternatíva lehet a modernebb konstrukció, de a futásteljesítmény a duplája, közel a triplája is lehet, és évjárat alapján nincs semmilyen előny. Íme, a példa: 2008. februári, 1,4-es ECOTEC, 90 lovas Astra H-t hirdetnek 135 ezer kilométerrel, fehér színben. Kissé cégautó szagú a történet, akárcsak az 1,6-os 115 lóerős ECOTEC benzinmotorral hajtott párjánál, amely 2008. júniusi, és 101 ezer kilométerrel parkol ugyanazon budapesti telephelyen. Néhány tízezer forinttal a lélektani kétmilliós határ fölé nyújtózva az évjáratok nem javulnak, de a kilométerek valamelyest csökkennek. Egy ezüstszürke, 2008. áprilisi Opel Astra 1.6 Enjoy 2 089 000 forintért kelleti magát, az ellátmány a szokásos, de elegendő tartalommal bíró alapstafírung, a kilométeróra számlálója pedig 87 ezernél jár. Megnyugtató? A 135 ezernél biztosan jobban hangzik, ám a helyes döntésre így látatlanul még nincs teljes garancia.

Az Opel mellett a Citroën is szóba jöhet, méghozzá a C4-es első generációjából, amelynek ötcsillagosra vizsgázott karosszériája tágas, kényelmes belsőt rejt, igaz, a futurisztikus, megszokást igénylő műszerfal nem mindenki tetszését nyeri el. Ár szerint a francia autó a nyerő: 2008. februári, 58 ezer kilométert használt C4 1.6 Image (109 LE), manuális klímával, metálfénnyel - és az Opeleknél felsorolt többi tartozékokkal együtt - 1,89 millió forintért Sopronban várja új tulajdonosát. Ennél a márkánál már képbe kerül a dízelmotor is, kaposvári hirdetéssel kínálnak egy fehér C4 1.6 HDi Prestige modellt, méghozzá az erősebb, 110 lovas erőforrással, 98 ezer kilométerrel, 2008. áprilisi forgalomba helyezéssel – az irányár 2 049 000 Ft. Sokan félnek a Citroën nevet még mindig körüllengő megbízhatatlanságtól, a széteső, zörgő utasterektől, pedig a használói vélemények szerint a C4 már nem kiugróan rossz minőségű autó. Teljes értékelésben 3,5 pontos osztályzata erős közepesnek felel meg, így adott esetben megéri kalkulálni vele, és ezt nem mi mondjuk, hanem az autókat tartósan használó tulajdonosok.

Az alsó-középkategóriát a korábbi Volkswagen sikerek miatt szlengesen Golf-osztálynak is szokták nevezni, de kétmillió forint környékén 3 éves, tehát ötödik generációs Golfot találni bizony szép feladat. Nálunk egyetlen autó került képbe, konkrétan 2 090 000 forintért egy 2008. áprilisi, 1,4-es, 80 lovas példány, az egész mezőny második legnagyobb - 164 ezer kilométeres - futásteljesítményével, valamint a leggazdagabb felszereléssel – döntően ESP, ASR kipörgésgátló, kétzónás automata klíma, fedélzeti számítógép és függönylégzsák jelenti a pluszt. A Golfhoz képest változatlan áron ugyancsak 1,4-es benzines, de már 109 lóerős az a 2008. decemberi Hyundai i30 Comfort, amelynél nem titok, hogy a bal eleje sérült volt, de szakszerű javítást jelez az adatlap. Végül is, ha nem történt nagy gubanc, egy kisebb ütközés, koccanás helyrehozása valóban nem a világ vége, és 58 ezer kilométerrel, automata klímás, függöny- és oldallégzsákos felszerelésével nem kell azonnal leírni a dél-koreai kocsit. A Hyundai mellett egy első tulajdonostól származó dízel Kia is felbukkant a társaságban, de a 2008-as cee’d 1.6 CRDi fokozott óvatosságot követel: 1,89 millió forintjával a Citroën C4 árszintjén mozog, tehát olcsó, ellenben 187 ezer kilométeres (így a Kia 7 év/150 ezer kilométeres garanciájából is kilógó) futásával toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből.
Hirdetés

Szintén dízelmotoros gép a „vasaló formájú” Renault Mégane 1.5 dCi Expression (105 LE), 2008. januári dátummal, gazdag tartalommal (ESP, kulcs nélküli indítás, tempomat, automata légkondicionáló), de hiába a legkedvezőbb, 1 849 000 forintos ár, a tulajdonos sajnos nem árulta el, mennyit futott a kocsi. A 2008. májusi, 1,4-es Fiat Bravónál 2 050 000 forintért nincs ilyen gond, a 90 lóerős, tehát nem éppen a fürgeségével hírnevet szerző olasz esetében 90 ezer km szerepel az adatlapon, és az eleve jónak mondható Dynamic komfortszintet még egy tolótető is megfejeli. Végezetül egy második generációs Ford Focus maradt a tarsolyban, amelyet korábban más szemszögből nézve veséztünk ki alaposabban. Nagy valószínűséggel bank által visszavett példány lehet az a 2008. márciusi, 2 020 000 forintra tartott 1.4 Ambiente (80 LE), amelynél 59 ezernél tart a számláló, és az eleganciát sötétkék metálfényezés, a komfortot pedig automata légkondicionáló biztosítja.
Választani nem könnyű, de alapigazság, hogy konkrét modell helyett inkább állapotot érdemes keresni, azaz bármilyen modellből is jöjjön szembe egy feltűnően megkímélt példány, leginkább azzal érdemes barátkozni. A jól hangzó extrák helyett pedig a megkíméltség az, ami egy használt autónál sokat ér.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Szerintem értelemszerű hogy a többség a kevesebbet futott autót keresi. Nincs ebben semmi fura.
    Az másik téma hogy vannak olyanok akik a nagyobb haszon érdekében tekernek órát, és hamisítanak szervízkönyvet. Ugyebár a legtöbb autómárkának nem lehet lekérdezni a szervíztörténetét, csupán a szervízkönyv a mérvadó. Annak meg vagy hiszek vagy nem.
    Attól hogy “sokat” mutat az óra még nem biztos hogy őszinte.

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Milyen kár, hogy még mindig ott járunk, hogy 40-50.000 km-el még jó egy autó, 120-al már nem… Egy 1,4-es Astrát 40-50.000 km alatt simán szét lehet vágni (főleg városban), míg megkímélve/karbantartva 200.000 km felett is lehet jó egy autó…
    De tipikus: alsó-középkategóriát 40-60.000 km-el lehet/kell eladni legyen az 3 vagy 8 éves (astra, golf, focus), középkategóriát 100-120.000-el (mondeo, mazda6, 3-as BMW…).
    És a sok … meg inkább megvesz egy bizonytalan előéletű szépen kiglancolt 50-60.000 km-eset mint egy olyat ami 100-110.000-et futott de bizonyíthatóan karba van tartva.
    Szóval bárki is veszi meg pl. az ebben a cikkben szereplő 50.000-es autót, belevág 4 év alatt 60.000-et, lesz benne 110.000 km, magánkezbe a kutya nem fogja megvenni mert hát “sok benne a kilóméter”, hát majd beszámítja a kereskedő és rögtön 60.000 km-el lesz hirdetve és meg is veszi majd valamelyik madár! És meg is érdemli…
    (én 180.000 km-el vettem az 5 éves hitelesen leinformálható autómat, beleraktam 1,5 év alatt 30.000 km-et és még semmi baja)

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Ami szerintem érthetetlenül kimaradt, az a Skoda Octavia. 2 millió örnyékén kapható 2008-as évjáratú, igaz nem sok, de akad néhány darab. Ráadásul elég nagy utas- és csomagtérrel rendelkezik. Jó megoldás lehet egy családnak. És az is 5 ajtós, mégha egy sedanra hasonlít is.

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    CitroënFan
    Barátom a szépség relatív! “Én a fordítottját gondolm.” Nem tudom fejlődött-e a C4 vagy sem, de még a márka hívei is elismerik kedvencük megbízhatatlanságát, és a szervizek felkészületlenségét. Megbizhatóságban az egyszerű és kiforrott modellek a nyerők. Én nem ülnék olyan autóba amivel ha elindulok vhova, nem biztos hogy haza is visz. Pláne családostól! Vagy állandóan szerelőnél áll, nem tudom használni és viszi a pénzem. Az ilyet csak hobbi autónak nevezném. Bocs!

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    A szépség ízlés dolga.Nekem egy G Asrtám van,tényleg nem szépségdíjas,de azért ocsmánynak nem nevezném,12 egy tucat autó,habár az enyém jól felszerelt szerencsére,így kívül-belül szebb az átlag G Asti-nál.A C 4-ről hallottam hideget-meleget,ezért nem ezt vettem,egyébként a 3 ajtós nekem is tetszik nagyon,vagány autó.De ha szép kompaktokról van szó,akkor 147 Alfa,de az nincs 2 millió körül 3 éves korig,így tárgytalan.

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Szerintem a Citroen sokat fejlődött az elmúlt években szónal a c4-es tökéletes választás Az ilyen astra G és chevrolet lacetti félék pedig kivülről-belrülről 1szerűen OCSMÁNY

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Köszönjük az eddigi hozzászólásokat, észrevételeket. A témával még foglalkozunk, hiszen ahogy Önök, olvasók is jelezték, vannak alternatívák, de mindent egybevetve 60-70 ezer karakteres cikk születne, amit a végére senki nem olvasna el. Most három kulcsszó volt: [b]ötajtós, 3 éves, kétmillió környékén[/b], és így eleve képbe sem kerülhetett a Linea, sajnos Peugeot sem akadt a korlátokon belül, és ugyan egy Lacetti felbukkant, de annak állapotát nem tartottuk jónak. A kínálat azonban gyorsan változik, szinte naponta bukkanhatnak fel újdonságok. Üdv: KZ

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    T. Krepsz ur ! Hiányolom a “Chevrolet” olcsóbb / pl Lacetti / tipusokat. Nagyon kedvező árakon lehet találni és mivel minden szinte Opel benne-igy szerintem jó vétel lehet,akinél nem állnak a milliók,de szeretne járművet.Fogyasztásban nem verik a mezőnyt,de gázzal prima. 2.0-t láttam dieselben is,2 milka körül.

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Üdvözlet! Nekem is tetszik a cikk! Viszont ha cikk elején olvasott egyik szerintem is lényeges szempontot is figyelembe vesszük:

    “Nem vitás, aki családos, de nincs sok pénze mobilitással kapcsolatos vágyainak kielégítésére, az leginkább egy alsó-középkategóriás, azaz kompakt méretű autó megvásárlásával realizálhatja igényeit.”

    akkor értelemszerűen szóba kell hogy jöjjenek a sedanok és kombik.Mert a csomagtartó nem mindegy hogy 300 vagy 500 literes… (csak a babakocsi férjen bele vagy csomagok is?)
    Plusz pl. a megan sedan második sora nagyobb lábtérrel rendelkezik mint az ötajtósé…

    Szóval szerintem aki ebben az árkategóriában keres autót nem biztos, hogy egy 5 ajtóssal jár jobban. Érdemes végigböngészni a keresőt a megadott paraméterekkel csak a -kivitel- címszót sedanra vagy kombira átállítva.

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Na igen,tényleg,a Linea egy igazi családi méretű autó,T-jet motorral meg tud is haladni,nem is akárhogyan,azért ez sem mindegy.Mert azért valljuk be,egy 1,4-es 80 lovas Focus például elég harmatos lehet a testes önsúlyával.De Bandibácsinak is igaza van a Peugeot-val kapcsolatban.

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    hasznos cikk, mindenkinek ajánlom elolvasni, sok jó autót előhozott a megadott feltételek alapján, de szerintem ha valaki 3 éves autót akar kétmillióért akkor több modellt is érdemes megnézni, mert több opció is van, igaz itt gyakorlatilag a legkézenfekvőbb autókat hozta elő, de nagyobb körültekintéssel sokkal több kocsira is bukkanhatunk a fenti két feltétel alapján mint pl. a Fiat Linea amit Opelfan talált

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Azért az tényleg érdekes, hogy a Peugeot kimaradt a szórásból. Megnéztem a keresőt, mert érdekelt (nekem is volt ilyen autóm), azért az utolsó 307-esekből szerintem bőven lehet választani, akár családoknak való SW-t is, de ha 3 évre állítom be a korlátozást, akkor tényleg nem jönnek fel. Pedig árban is ugyanott vannak, 1,8 m körül terülj asztalkám.

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Kedves Tamás! Sajnos már nem garis a cee’d, és konkrétan meg is kérdeztük az importőrt, nehogy butaságot írjunk. Úgy szól a fáma: 7 év vagy 150 000 km, amelyiket az autó előbb eléri, és ezen belül még opció, hogy 3 éves korig nincs km korlátozás. A meghirdetett autó azonban 2008. áprilisi, tehát a 3 éven éppen túl van, és innentől már életbe lép a 150 ezres korlát a 7 évvel szemben. A 187 ezer km pedig értelemszerűen több. Üdv: KZ

  • 2017.10.31. at 15:25
    Permalink

    Tetszik a cikk.És éppen a lényeget írja a végén Krepsz úr,állapot alapján a legésszerűbb választani.És az is világos,hogy ennyi pénzért 2-3 éves keveset futott dízel ,ami nyugodt szívvel ajánlható,nemigen van a kínálatban.Én annyit hozzá szeretnék tenni,mint G Astra tulaj,hogy állítólag a G Astrával kevesebb a probléma,mint a H-val,de annak viszont sokkal jobb a féke és a futóműve,5 csillagos a törésteszt,viszont zavaró lehet a vízhőfok mérő hiánya.A Kia viszont ennyi idősen is garanciális kell,hogy legyen.

Vélemény, hozzászólás?