Használt Astra, Focus, Golf, Octavia: mikor melyik az olcsóbb?

Piaci körkép: a legnépszerűbb használt kompaktok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megnéztük, hogy a legkeresettebb osztály legkeresettebb modelljei közt miként alakul az árverseny.


Egy kompakt már elég nagy, egy kompaktnál az átlagfelhasználónak, az átlagcsaládnak nincs is szüksége/pénze nagyobb/drágább autóra. Kíváncsiak voltunk, hogy a magyar használtpiacon miként alakul az árverseny az alsó-középkategória újként és használtan is legnépszerűbb modelljei között, hát több korosztályon át megnéztük, mennyiért kapható most az etalon Volkswagen Golf és két fő kihívója, a Ford Focus, illetve az Opel Astra. De mivel ugye három a magyar igazság, egy ráadást is bevettünk a buliba, őt pedig úgy hívják, hogy Skoda Octavia. Alias hatalmas csomagtartó - a modellváltásig - kontra szűk hátsó sor.
Az adott típusokból az ötajtósokra (ferdehátúakra) koncentráltunk, az eladásra kínáltakból csakis a fényképpel hirdetett, érvényes magyar okmányokkal, legfeljebb 12 éves, legalább 6 hónap műszakival és klímával is rendelkező, normál állapotú példányokat vettük figyelembe. Általánosságban motor- és kilométer-megkötés nélkül, majd azonos vagy közel azonos motorizáltsággal is.
Hirdetés
Elsőként a 10-12 évesekből merítettünk, ez a IV-es Golf, a G Astra, az egyes Focus és az egyes Octavia korszaka. A legolcsóbb egyértelműen az egyben legidősebb modellnek is számító Opel Astra a Használtautó.hu találati listája alapján 379 ezer forintos indulóárral 2001-ből 1,4 literes, 90 lóerős benzinmotorral és vélhetően 2-300 ezer kilométerrel. Amúgy a megannyi G erdejében egy 2000-es évjáratú F-re is bukkantunk 649 ezerért... A jellemző persze inkább a 6-700 ezres ársáv, míg 1.7-es dízelnek 750 ezertől próbálnak új gazdára lelni. A kínálat zöme 1.4-es és 1.6-os benzinesekből áll. Van, aki ajándék teletankkal és téligumiszettel csábítja a vevőket, a legdrágább, 2002-es dízel pedig (állítólag 125 ezer km-rel) 1 350 000-ért kelleti magát.
Focusból, Golfból és Octaviából legfeljebb 2000-es évjáratút ne is reméljünk 700 ezer forintnál sokkal olcsóbban, 690 ezernél indul a Ford és a Volkswagen, 719 ezernél a Skoda (IV-es Golf-alapú) alsóközepese. Dízel közülük a közvetlenségéről, remek vezethetőségéről méltán híres Focusból kapható kerekítve 850 ezerért, a VW-csoportos PD TDI-k már millió feletti áron ketyegnek.
10-12 évesen, általánosságban
Modell Motor Ár (Ft)
Ford Focus I 1.4, 1.6, 1.8, 2.0 benzin, 1.8 dízel 690 000 - 1 788 000
Opel Astra G 1.2, 1.4, 1.6, 1.8 benzin, 1.7, 2.0 dízel 379 000 - 1 350 000
Skoda Octavia I 1.4, 1.6, 1.8 benzin, 1.9 dízel 719 000 - 1 800 000
Volkswagen Golf IV 1.4, 1.6, 2.8 benzin, 1.9 dízel 690 000 - 1 799 000
Táblázatunkból jól látszik, hogy a G Astráé a legkisebb motor, s ebben a sávban belőle - a beállított kritériumok alapján - nem is kapható élményautó. Focusból szenzációs ST, Octaviából 1.8 Turbo, Golfból összkerekes VR6 is van, nem is egy és igen, ötajtósként is! Futásteljesítményt nem néztünk, mert jókora a szórás - ami nyilván az árra is igaz. Éppen ezért mind a három plusz egy alanyból kerestünk egy-egy 2002-es évjáratú, 1,6 literes benzines modellt, hogy valóban lássuk, milyen árkülönbségek tapasztalhatók.
2002-es modellek 1.6-os benzinesként
Modell Teljesítmény (LE) Átlagfutás (km) Átlagár (Ft)
Ford Focus 101 129 000 1 019 000
Opel Astra 101 148 000 884 000
Skoda Octavia 75-102 115 000 1 114 000
Volkswagen Golf 105 127 000 1 170 000
Nos, ígért futásteljesítményben nincs nagy különbség (az Astrák évi majd' 15 ezre sem sok, sőt), árban bezzeg nem kicsi a differencia - főképp a legolcsóbb Opel és a legdrágább Volkswagen viszonylatában. Érdekes, hogy a Skoda újkori népszerűsége mint mutatkozik meg a korosabb példányok esetében is.
Ugorjunk, nyálazzuk át a 6-8 éves, azaz a 2004-2006-os modelleket. Ekkor az etalon Golfból már az V-ös széria vitte tovább a hagyományt, az Astra a jelenlegi Classickal, a H betűjelűvel és még a G-vel is egyszerre hódított, a Focus és az Octavia második szériájával kereste (és találta) a nép kegyeit.
6-8 évesen, általánosságban
Modell Motor Ár (Ft)
Ford Focus II 1.4, 1.6 benzin, 1.6, 1.8 dízel 895 000 - 2 499 999
Opel Astra G, H 1.2, 1.4, 1.6, 1.8, 2.0 benzin, 1.3, 1.7 dízel 799 000 - 2 299 000
Skoda Octavia II, Tour 1.4, 1.6, 2.0 benzin, 1.9, 2.0 dízel 990 000 - 2 999 999
Volkswagen Golf IV, V 1.4, 1.6, 2.0 benzin, 1.9, 2.0 dízel 1 149 000 - 3 499 000

A váltó fajtájával és a felszereltséggel ebben a cikkben ugyan nem foglalkozunk, motorilag viszont érdemes megjegyezni, hogy a Ford DI dízelét TDCi váltotta, az Opel újabb Astrája 1.2-esként már nem volt kapható, a Skoda és a VW vevői kétliteres, izmosabb dízelt is választhattak a jó öreg 1.9-esen túl. Picit mindegyik (akkori) újdonság nagyobb, tágasabb és nehezebb is lett az elődnél, különösen az Octavia hátsó lábterének növekedése bizonyult örömtelinek.

2006-os modellek 1.6-os benzinesként
Modell Teljesítmény (LE) Átlagfutás (km) Átlagár (Ft)
Ford Focus 101 97 000 1 672 000
Opel Astra 105 120 000 1 565 000
Skoda Octavia 102 91 000 1 517 000
Volkswagen Golf 102 136 000 1 821 000


Szembetűnő, hogy az Opel drágult, a H Astra már jóval komolyabb autó volt a G-nél. A Golf árfölénye/értéktartása vitathatatlan. Ismét megjegyzendő, hogy az összevetést torzíthatják a felszereltségbeli eltérések.
Következzék a legfiatalabb korcsoport, nézzük a 2-4 éves, tehát még igen fiatal darabokat: az Astra elképesztő vegyesfelvágottal durvul G-től a H-n át a legújabb J-ig, utóbbi már messze nem az a melós, de már nem is üzletkötői autó, inkább szemre nagy, bent nem annyira, puccos, trendi, és hát nagyon súlyos, a kategóriaátlagnál úgy 100-150 kilóval simán nehezebb karosszériával. A Focus és az Octavia csak frissült (ahogy az Astránál a Classic, az Octaviánál a Tour modellek is népszerűek a mai napig), a Golfnak megjelent a VI-os szériája. A PD TDI helyét CR TDI közös nyomócsöves dízelek vették át, plusz turbós kis benzinesek is útnak indultak a VW-csoportos kocsiknál.
2-4 évesen, általánosságban
Modell Motor Ár (Ft)
Ford Focus II 1.4, 1.6 benzin, 1.6, 1.8, 2.0 dízel 1 579 000 - 3 590 000
Opel Astra G, H, J 1.4, 1.6, 2.0 benzin, 1.3, 1.7, 1.9 dízel 1 295 000 - 5 590 000
Skoda Octavia II, Tour 1.2, 1.4, 1.6 benzin, 1.9, 2.0 dízel 1 690 000 - 6 590 000
Volkswagen Golf V, VI 1.2, 1.4, 1.6 benzin, 1.6, 1.9, 2.0 dízel 2 320 000 - 4 990 000
Az Opelnél és a Skodánál turbós, felettébb gazdagon extrázott résmodellek az 5 és 6 millió forint feletti áron kínáltak, az Astra és a Golf közti majdnem 1 milliós különbség az indulóárnál akkor is hátbavágó, ha tudjuk, 1,3 millióért nem J, nem is H, hanem "csak" G Astra kapható.
És akkor jöjjön az utolsó konkrét összevetés, azonban az előzőekkel ellentétben itt már nem kizárólag 1,6 literes szívó benzinmotorral szerelt típusokat versenyeztettünk, muszáj volt csatolni az 1.4-es turbósokat is. Méghozzá azon egyszerű okból, mert Golfból egyet sem, Octaviából is csak egyet láttunk 2 évesen, 1,6-osan, eladósorban.

2010-es modellek turbó 1.4-es és szívó 1.6-os benzinesként
Modell Teljesítmény (LE) Átlagfutás (km) Átlagár (Ft)
Ford Focus 115 22 000 3 550 000
Opel Astra 115-140 35 000 3 702 000
Skoda Octavia 102-122 43 000 3 630 000
Volkswagen Golf 122 50 000 3 851 000


Nos, maradt a Golf a legdrágább, vagy ha úgy tetszik, az értékét legmakacsabbul tartó, viszont a J szériával az Astra megközelítette - százalékosan sokkal kisebb, már-már elhanyagolható a különbség, mint a korábbi korosztályoknál. Az Octavia és a Focus sem olcsó, mégis kevesebbe kerülnek a Volkswagen és az Opel kompaktjainál.
A trend szerint néhány év múlva, amikor az idén érkező VII-es Golf és a harmadik generációs Octavia árnyékában a jelenleg aktuális modellek lesznek majd a fiatal használtak, az Astra és a Focus utolérheti őket értéktartásban, presztízsben, imidzsben. Vagy nem. Addig is áll az a tétel, hogy aki a legnépszerűbb ferdehátúak közül szeretne használtat vásárolni, legtöbbet mindenképp a VW-jelvényért kell kicsengetnie, míg az Astra, a Focus és az Octavia trió árpozíciója a korral kicsit változik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?