Ésszerű első autót 1 millióig

Piaci körkép: átnéztük, mit kap, aki nem villogni, inkább jól járni akar első autójával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyik fő szempont, hogy 1 millióba beleférjen minden költséggel együtt, aztán 5 ajtónál ne legyen kevesebb rajta, és legyen klímája. Elég bőséges a választék, és van egy komoly befutó.

Ránéztünk a Használtautó.hu kínálatára, mégis mit vehet az, aki nem a szomszédokat akarja lenyűgözni, vagy éppen nem csajozásra kell neki autó, hanem egyszerűen használni akarja, kényelmesen, spórolósan. Nem városi miniket kerestünk, hiszen előfordulhat, hogy már a családalapítás mellé kell egy járgány. Így egyel följebb keresgéltünk, és öt ajtónál nem adtuk lejjebb, meg a klímát sem szerettük volna kihagyni, ha már a nyár közepén keresgélünk. Nem lesz egyszerű dolga, aki ebben a kategóriában kutat, bőséges a választék, de még egy szűrőt beiktattunk, mégpedig a 800 ezer forintos felső limitet. Így vételárral, átírási költséggel, de akár még regisztrációs adóval is bele kell férjen a kisautó az egymillió forintba. Az évjáratot most egy kicsit háttérbe szorítottuk, 10 éves kor környékéig nézelődtünk, van idősebb és fiatalabb is ennyiért, mindkettő megéri.
Nem kell nagyon megijedni a koruktól, állapotot keressünk, és nagyon jól járhatunk. A futásteljesítmény sem érdekes, bár riasztó egy hatjegyű szám, ne ez legyen az első, amit megnézünk a kiszemelten. Próbáltuk a maximumot kihozni, így legkevesebb 10 gyártó modelljei közül válogattunk, amibe például a Volkswagen Polo már nem fért bele, csak a megszabott ár fölött kaphatunk klímás ötajtósat. Talán a legkevésbé sláger és a leghamarabb kikopott darab a napi forgalomból a Chevrolet Aveo első szériája, pont ezért áruk sem nagyon van, pedig szervokormányt és légkondit is ad, meg két légzsákot. Bár az anyagok minősége nem a legjobb, sőt, de egészen megbízható kocsi. Tény, hogy a választék legrégebbi darabjai, akárcsak a Citroën C3-asok, viszont a kis francia puttonya a legnagyobb a kiszemeltek közül.
A többinél kicsit talán szűkebb a Toyota Yaris, viszont 1.4-es dízellel is megkaphatjuk, ráadásul elég jó vezetni, csinos is, a család minden tagja élvezné, de a csomagtartója nem éppen ideális például nyaraláshoz. A Fordnál is akad kisautó, Fiestát is szintén kínálnak dízellel, és még a csomagtartója is értékelhető, de az olaszok Grande Puntóját is érdemes megemlíteni. Bár egy picit talán nagyobb a többieknél, az árba már jó pár darab belefér, ráadásul az 1.3-as JTD dízel erőszakkal sem képes többet enni 4,5-5 liternél, de óvatosan kell hozzá közelíteni, ha füstöl, messziről integessünk, és hőköljünk visszafelé.
Használt kisautók 800 ezer forintig 5 ajtóval és klímával
Modell Évjárat Óraállás [km] Csomagtartó [liter] Vételár [Forint]
Chevrolet Aveo 2002-2011 75 000-230 000 220 399 000-től
Citroen C3 2002-2009 100 000-350 000 305 479 000-től
Fiat Grande Punto 2005-2009 129 000-335 000 275 690 000-től
Ford Fiesta 2002-2008 74 000-291 000 284 520 000-től
Mazda2 2003-2007 70 000-200 000 267 515 000-től
Opel Corsa 2000-2006 59 000-235 000 260 589 000-től
Renault Clio 2005-2014 190 000 288 795 000-től
SEAT Ibiza 2002-2008 75 000-300 000 267 449 000-től
Skoda Fabia 1999-2007 89 000-360 000 248/438/426* 350 000-től
Toyota Yaris 1999-2005 146 000-370 000 272 590 000-től
Hirdetés

A Mazda2 már inkább egyterű, ezért a fejtér sokkal tágasabb, így a közérzetünk is jobb benne. Dízel is akad, viszont egy 10 év feletti Mazdánál mindig figyelni kell a rozsdára, a korabeli 323-asok sem bírták valami jól. Listánk befutójához közeledve érdemes megemlíteni a SEAT Ibizát, ha valakit letört volna, hogy Polót nem kap ennyiért, szinte ugyanazt a technikát kínálja, szerintem még csinosabb külsővel is. A top 3-at az Opel Corsával indítanánk, helykínálata egész jó, gyártmánya lévén pedig a legtöbb helyen találunk hozzá alkatrészt, és 1.3-as, vagy 1.7-es dízellel is szerelték, mindkettő elég hangos, cserébe viszont nem hajlandó fogyasztani, csak a kormolásra figyeljünk. Meleg motornál indítási problémák adódhatnak, de legtöbbször egy alapos szétszerelés, tisztogatás megoldja a hibát, csak találjunk szerelőt, aki vállalja.
Következő versenyzőnk az éppen 25. évfordulóját ünneplő Clio, persze mi a fiatal generációkra koncentráltunk. Abból is leginkább a 2-es facelift utáni, illetve a 3-as első generációjára, amiből jelenleg kettő is belefért a kitűzött árba, magyar rendszámmal, ráadásul az 1.5-ös dCi dízellel, amit sokan kategóriája legjobbjának tartanak. Ha kellően odafigyelünk rá, és a megadott futásnál valamivel korábban cseréljük benne az olajat, a világból is kimegy. Ja, és ebbe már isofix rögzítési pontok is kerültek.
Befutónak nálunk mégis a Skoda Fabia első generációja tűnik. Még mindig elég sok szaladgál belőle, megbízható, csinos kisautó, német technikával, ami sokaknak csábító lehet. Jellemzően benzinmotoros változatokat találunk, bőven száz ló alatti teljesítménnyel, de belefuthatunk dízelbe is. Igazából még az 1.4-es 8 szelepes verziója is elég jó választás a maga 68 lóerejével, ugyanakkor jelenleg még egy automataváltós kivitelt is kínálnak ennyiért. Viszont már a szedán, sőt, a kombi Fabiák között is válogathatunk pénzünkért, csomagtartóban nyilván veri ezzel az összes kiszemeltet, vezetni elég jó, masszív kisautó, és a nyaralásnál sem kell otthon hagyni szinte semmit, akár két pici gyerekkel sem. Bár '99-től gyártották az első Fabiát, érdemes fiatalabbat, esetleg rácfelvarrás utánit keresni, ha valakinél épp a gyakorta felmerülő, legfeljebb egymilliós autó beszerzése az aktuális projekt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Szerencsere nem ilyen szempontok szerint valasztottam autot. [url]http://nepitelet.hu/assets/uploads/6/6/5/66523.jpg [/url]
    Minden racionalis szempontnak ellentmond, viszont az elvezeti erteke felbecsulhetetlen

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Ebből a cikkből gyönyörűen látszik milyen beteg a magyar gazdaság.
    Ebben a korban ezeknek az autóknak -pontosabban gyászhuszároknak – max 500ezer Ft lenne a reális ára.
    Mellesleg nem ártana az árazásnak/éveknek megfelelő példányok fotóit mutogatni elrettentésképp és nem az újkori sajtófotókkal ámítani a tisztel nagyérdeműt.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    1) a Liana nem kisautó és szinte csak itthoni forgalomba helyezésű van belőle.

    2)Ez a kocsi megbízhatóbb,mint egy Corolla vagy egy Lancer(de legalább ugyanannyira megbízható),150-200 ezer ennek a típusnak amolyan bemelegítés,alaposabb bejáratás 🙂
    Nem csak én mondom,nézd meg a Tc-s Népítélet rovatot,bőven talász őszinte véleményeket.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Persze, nem is egy kategória. 607-esben még csak a vezetőülésben ültem, és már nem emlékszem mekkora benne a hely hátul. Én csak azt szerettem volna mondani, hogy a második generációs Yaris sokat nőtt az elsőhöz képest, amiben hátul ketten alig férnek el, ebbe már 3 ember befér és nem nyomják össze egymást és amire ezek a kisautók ki vannak találva, rövidtávon el is utaznak benne. A “lazán elfér” ebben a kontextusban nem volt helytálló, inkább akkor “lazán” befér, vagy csak elfér. Szerintem a kategóriájában – természetesen csak a Jazz után- a Yaris II. a legtágasabb, (a régi 206 Peugeotom, a mostani Mazda 2-esem, nincs ilyen tágas belül). Sokat használtam (bér- és kölcsönautóként) Hyundai i20 -t, Opel Corsa C-t és D-t, Citroen C3-t, azok és a 207 Peugeot sem tudja azt a tágasságot nyújtani, mint a Yaris II. Alapjába véve nem rossz kocsi, a váltója pontos, de sok vezetési élményt ne várjunk tőle. Egyébként hamarosan cserélve lesz a Yaris, mert jön a baba és a csomagtartója nulla, és kell egy családi járgány. Toyota Verso, Mazda 5, esetleg Ceed, i30 az esélyesek. De a Mazda2 marad, mert imádom.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    “ha valaki belefut egy 150-200 ezer alatti futásúba,nyugodtan vegye meg,nem fog csalódni.”

    Az a baj, hogy ilyen óraállás mellett Magyarországon már benne van 250-300 ezer. Egyébként semmilyen autónál nem lennék nyugodt, ha 150-200 ezret mutatna az óra. Ez egy ilyen kategóriájú kisautónál, ami döntően városban szaladgál, rövid távokat megy, nagyon nagy igénybevétel, ha nem vigyáztak rá, rengeteg alkatrész már az élettartamának határán lehet. Én jó szívvel nem ajánlanám senkinek hogy ilyet vegyen, hacsak nem ismeri a kocsi előéletét.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    “de sajnos rá is igazak a francia autókkal kapcsolatos, ám egyre kevésbé jogos mendemondák. Nem szignifikánsan rosszabb, mint az átlag”

    Csak én érzem az ellentmondást??? Saját tapasztalataim alapján semmi baj nincs vele, a korai 1.1 és 1.4 benzineseknél előfordul gyújtótrafó hiba, amit ha nem orvosolnak kinyírja a katalizátort is. Ettől eltekintve semmi baja. Az 1.4 HDi kifejezetten tartós, sok városi használat mellet az EGR szelep tisztítására kell figyelni. Épkézláb Jazzt nehéz találni 1 millió alatt, arra is igaz hogy elpusztíthatatlan japán autónak hiszik, ezért hajlamosak elmulasztani a karbantartást, a kínálat alján sok a törődést igénylő darab, a szerviz pedig nem kifejezetten olcsó.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Ez a Kiás hozzászólásod nagyon meglepett. Látod, Milcsi, tudsz te, ha akarsz:)

    Most egyelőre “peace”, aztán meglátjuk, meddig sikerül tartani:)

    [url]https://www.google.hu/search?q=white+flag&biw=931&bih=610&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjTg9a8iZjOAhXB1xQKHa0OCVYQ_AUIBigB[/url]

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    A Fabia tényleg az egyik legjobb választás,volt nekünk is…csak az 1.2-est el kell kerülni,
    Jó motor az is,jól viszi a kocsit de úgy 50-60 ezer tájékán elkezdi fogyasztani a gyújtótrafókat és a légtömegmérőket….,az 1.4-es,75 lovas benzinessel az igazi.
    De én mégicsak a Hyundai Accent/Kia Rio párost ajánlanám kockázatmentes első kocsinak…,ennyiért már a 2006-tól gyártott újabb generációból is ki lehet fogni szép drabokat a mokány és erős 1.4 ,97 lovas benzinessel és szinte mind itthoni forgalomba helyezésű!
    Vagy ajánlanám a Lianát,ha lenne elég választék belőle…,de per pillanat csak 40-45 darab van hírdetve az egész országban…ha valaki belefut egy 150-200 ezer alatti futásúba,nyugodtan vegye meg,nem fog csalódni.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Utána kéne nézned a dolgoknak, mert a Kia nagyon jó autókat gyárt, csak az elismertségük még nincs ott, ahol lennie kéne, de már alakul. A Hyundai dettó. A Getz ki is maradt a listából.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Nekem tökéletesen bevált 2006-os 1.4 opel astra g kombi 😀
    tempomaton kívül minden van benne ami nekem kell és 1 000 000 alatt vettem 149000 km-el

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Gyere és próbáld ki!
    Tényleg elfér 3 felnőtt, persze nem 120 kg. A hátsó pad sínen tologatható, van lábtér, és mert viszonylag széles a kocsi, vállban is el lehet férni. Cserébe ilyenkor a csomagtartóban egy tálca sör alig fér el. Az Adriáig 5 személlyel én sem mennék vele, de rövidtávon, amire a B szegmens való, ki lehet bírni. Hasonló térkínálat van a Jazzben, csak ott még csomagtartót is tudtak csinálni.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Azért ezen mosolyogtam:
    Laller mx5: “A 2. generációs (a feleségemé) sokat javult az elődhöz képest. Tágasabb, hátul 3 felnőtt lazán elfér”
    A D szegmenstől lefelé semmiben nem fér el hátul 3 felnőtt személy lazán.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Nálunk a családban szolgál két Yaris is. Egy 1. és 2. generációs is. Mindkettő olyan egyterűs. Nekem az 1. generációs Yaris (feleségem szüleié), sosem jött be annyira, bár kétségtelen, hogy nem rossz autó és nagyon megbízható. A 2. generációs (a feleségemé) sokat javult az elődhöz képest. Tágasabb, hátul 3 felnőtt lazán elfér (nincs hátul, a középső sor lábterében kardánalagút), a csomagtere is nagyobb, de még így is nagyon kicsi. Mindegyiket ajánlani tudom annak, aki szereti a magas üléspozíciót és nem vár el vezetési élményt az autójától. A 3. generáció (ilyenünk nincs, de vezettem) sokat veszített egyterűs jellegéből, a műszerek is visszakerültek a szokott helyre, minőségben viszont nagyot ugrott és sokkal élvezetesebben terelgethető.
    A Mazda 2 első szériájáról nincs tapasztalatom, én egy második generációsat használok, ami japán és a (Yarishoz képest), sokkal sportosabb, dinamikusabb, minden kanyar élmény vele, látszik, hogy a Mazda nagy gondot fordított a vezetés örömére. A csomagtere nagyobb, belül szűkebb. Az enyém, így fekete színben, felnivel sportosan is néz ki, A Yaris szerintem nőiesebb. Mondjuk nem fér bele, ahogy a 2. gen. Yaris sem, az 1 milliós kategóriába. Az első szériás Mazda 2 nekem inkább a Yarisra hajaz, egyterű jellegével.
    Ebből a listából az Ibiza kéne, sokat nézegettem én is tavaly. 1-1,3 millió környékén nem találtam szép példányt, 1,5 milliót meg már sajnáltam adni érte.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Személy szerint ha ilyen igényekkel indulnék útnak : Egyik fő szempont, hogy 1 millióba beleférjen minden költséggel együtt, aztán 5 ajtónál ne legyen kevesebb rajta, és legyen klímája. -> tipikus magyar kiscsalád álma + legyen olcsón fenntartható. De, ide hogy jönnek a dízelek? Legtöbbjük már common rail, és ha becsúszik egy kisebb javítás pár100Eft-ért, akkor apának az álomból rémálom lesz. Városi használatra benzinest, hosszabb távokra meg legalább egy kategóriával nagyobb autót érdemes venni.
    Munkatársaim közül legtöbb panaszt a VW csoport autóira hallom. Volt kollégám is alig várta, hogy eladhassa a 1.4 8V Fabiáját, és vegyen helyette egy japánt (Lancer lett)
    Ebből a mezőnyből a Yaris (abból is egy TS-t 🙂 vagy egy Fiesta. De leginkább egy Jazz (ami nálam jelenleg is szolgál, 7 éve, hibátlanul)

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Fabiahoz hozza fuznek csak annyit hogy van hosszu tav futo 2.0as is igaz 115pacis,de ha olyan az a 115mint a
    Mazdamban akkor csak jo lehet.
    A masik az a dizel amit mar sokan nem kivannak mert azt mondjak hogy gyenge zajos osdi….
    O lenne az SDI ami az enyemben is van.Eloszor feltem tole,de mar csak ajanlani tudom annak aki nem a boltba
    akar tejert jarni vele,hanem mondjuk egy cangat 2napi hideg elelmet ruhat es par cuccal elmenni meszebre.
    (En javareszt ezert valasztottam mert hasznalhato a kombi csomagtere,nem ugy mint a 206SW-e)
    Akkor 4korul eszik a sebesseg hatarokat vigan tartja meg tobb is kihozhato belole.
    De van TDi es sportos TDI is.

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    Volt már szerencsém vezetni 1. gen. Yarist 1.4 D4-D motorral, rendben lévőnek is találtam, viszont a középre helyezett műszerekkel nem hiszem, hogy hosszú távon együtt tudnék élni. Egyébként soha, sehol nem olvastam a típusról általánosságban véve rosszakat – kevés európai autóról mondható el, hogy “mindegyik motorral jó választás”. A francia gyártásnak sem sikerült a Toyota jó hírét megtépázni.
    A Yaris egyik további hátránya a kevésbé férfias megjelenés, bár ez megfelelő színválasztással enyhíthető. A C3-as Citroenre ez szintén igaz. Mennyire más ilyen szempontból pl. egy Fiesta…
    A Mazda2 ezen generációja Spanyolországban készült – sajnos a “spanyol gyártás”, mint szókapcsolat, sosem jelentett jót az autós világban. Navara, Cabstar, Vito, Sprinter…lehetne még sorolni az idevágó negatív példákat. Tetszik a 2-es, de emiatt nem tudnék vakon megbízni benne.
    A Daewookat bírom, a Kalos is tetszik – ez az a típus, ahol egy egybefüggő műanyag tömbből áll a műszerfal. Az illesztések mentén idővel jelentkező zörgések kiküszöbölésére ez egy remek megoldás. Mint minden Daewoo-ra, erre is jellemző a magas fogyasztás(a Ticora és a Matizra is), de ettől eltekintve(ha ettől el lehet tekinteni) általánosságban műszakilag strapabíróak a Daewoo autói. Nem véletlen, hogy a GM 2004-ben átvette a teljes palettát.
    Ebből a listából nem tudnék olyan modellt választani, amit kompromisszumok nélkül be mernék vállalni, így valószínűleg gyűjtenék még egy kicsit, és beruháznék egy Jazz-be:)

  • 2017.10.28. at 03:21
    Permalink

    A Suzukik nagyon hiányoznak a listából. 800 ezer Ft-ig elég sok Ignis és Swift belefér. A megbízhatóságuk és az erős motorjaik miatt jó választás mindkettő.

Vélemény, hozzászólás?