Autó anyunak: ne legyen drága, ne kelljen váltani. Mi legyen?

Piaci körkép: automata váltós kisméretű családi autók 1,5 millió forintig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Konkrét vevői igény alapján kerestünk átlagárú és átlagos életkorú, ám automata váltós autókat. Melyik lehet nyerő egy ifjú anyukának?


Egy kolléga nekem szegezte a kérdést: milyen autót vennék nagyjából átlagáron, nagyjából átlagos életkor mellett, de automata váltóval. Feleségének ugyanis automata váltós kellene, különösebb igényük nincs, átlagos paramétereket várnának el, s biztos, hogy az autót szinte csakis városban használnák, így aztán adott, hogy motorból benzines az elképzelésük. Méretből akkora, hogy gyerekülés, babakocsi + bevásárlás gond nélkül férjen be, de azért ne legyen túl nagy, hogy parkolóhelyet találni se legyen vele különleges kihívás. Az átlagos 1,5 milliós vételárat fordítanák a nekik új, de természetesen használt járgányra, ami elképzelésük szerint a szintén átlagos, már sajnos 13 éves életkornál nem kellene idősebb legyen. Légkondi, ABS, 2 légzsák, valamint a gyerekülés miatt Isofix csatlakozó mindenképp kellene bele, motorja viszont ne legyen nagyobb 1,6 literesnél, hogy ne fogyasszon sokat, hogy ne legyen nagy adója. Vajon milyen autó lehet jó?
Hirdetés

Jó hír, hogy a Használtautó.hu keresője az elvárások alapján pontosan specifikálható, s a csaknem 70 ezer személyautó közül szűrés után csak 35 darab marad fenn. Ezek között kell csak választani, ezek mellé kell érveket és ellenérveket gyűjteni, hogy még tovább tudjuk szűkíteni a megnézendő, ajánlható autók listáját.
Átlagos életkorú és árú, kisméretű, ám automata váltós autók

Modell Teljesítmény [LE] Vegyes fogyasztás [l/100 km] Csomagtér [l] Évjárat Óraállás [km] Ár [Ft]
Citroën C3 1.6 16V SensoDrive 109 6,2 305 2003-2004 117 250-
168 000
699 000-
948 000
Citroën C3 1.4 16V BMP 92 6,0 305 2007 97 700 1 100 000
Citroën C4 1.6 Automata 109 7,1 320 2007 110 021 1 499 000
Citroën C4 Coupe 1.6 Aut. 109 7,1 314 2005 158 654 1 499 000
Fiat Grande Punto 1.4 8V MTA 78 6,1 275 2008 86 000 1 199 000
Honda Civic 1.6i Automata 110 7,2 370 2001 76 000 1 095 000
Honda HR-V 1.6 4WD CVT 125 8,7 285 2002 151 750 1 499 000
Honda Jazz 1.4 CVT 83 5,9 380 2003 149 500 1 345 000
Kia Picanto 1.1 Automata 65 6,0 125 2005 34 000 1 100 000
Mercedes-Benz A 160 Automata 102 7,7 390 2001 nincs adat 890 000
Mitsubishi Colt 1.3 Automata 95 5,6 315 2005 168 000 1 249 000
Nissan Note 1.6 Automata 110 7,0 280 2006 123 588 1 499 999
Opel Corsa 1.4 16V Automata 90 7,9 260 2001 92 840 890 000
Opel Meriva 1.6 16V Easytronic 101 7,2 350 2006 129 000 1 490 000
Opel Astra G 1.6 16V Automata 101 7,7 370 2001 104 000 899 000
Opel Astra H 1.4 GTC Easytronic 90 6,3 380 2006 107 500 1 500 000
Renault Kangoo 1.6 16V Automata 95 8,0 650 2004 202 500 850 000
Renault Mégane Coupe 1.6 16V Automata 113 7,5 330 2007 82 000 1 499 000
Renault Mégane Limousine 1.6 Automata 113 7,7 520 2004 201 000-
 402 000
690 000-
 749 000
Renault Mégane Grandtour 1.6 Automata (jobbkormányos) 113 7,7 520 2005 162 000 540 467
smart forfour 1.1 Passion Softouch 75 5,0 268 2006 156 000 1 159 000
Suzuki Ignis 1.5 GS AC Automata 99 7,2 236 2004 155 000 850 000
Suzuki Swfit 1.5 VVT GS Automata 102 6,9 213 2005 112 000 1 300 000
Suzuki Swfit 1.3 Automata 92 6,2 213 2005-2007 65 000-
78 300
1 145 000-
1 499 000
Toyota Yaris 1.0 M-MT 65 5,6 205 2005 116 300 1 150 000
Toyota Yaris Verso 1.3 Automata 86 6,9 390 2003 nincs adat 1 190 000
Volkswagen Golf 1.6 Automata 102 7,4 350 2005 133 000 1 490 000
Volkswagen Lupo 1.4 Automata 75 6,2 140 2003 80 000 899 999

A találati listán a kitűzött ármaximum harmadáért, alig több mint félmillió forintért is lehet kapni az elvárásoknak megfelelő automata váltós autót. Igaz, a lista legolcsóbb példánya jobbkormányos, Angliából áthajózott autó, egy Renault Mégane Grandtour. Egyébként nem biztos, hogy rosszabb, mint az ár szerint második, 402 ezer (!) kilométert futott Mégane Limousine. És sanszosan az sem lehet nagyon rossz. Az 1.6-os motor megfelelő (az előírt maximumkilométereket használatfüggően felülírt) karbantartással sokat bír. Aki ennyit hajtotta autóját (ugyanis ezt első tulajdonosa kínálja), az vélhetően a szervizen sem spórolt. Megjegyezhető persze, hogy az nem lehetett komoly tétel a kissé magas, városban 11, átlagban legjobb esetben is 8 liter körüli fogyasztás mellett.
Táblázatunkra pillantva érthető lehet, hogy miért olcsók a benzines és automata váltós Mégane-ok. Mert torkosak, és ha vonatkozó Használói Véleményeinkre pillantunk, láthatjuk, hogy tulajdonosaik is csak közepesre tudják értékelni. A jellemzően olcsó francia autóknál amúgy ez az átlag, pontosan ilyen értékelésű a Citroën C3 és a C4 is. Míg a C3-asokban robotváltó dolgozik - viszonylag alacsony fogyasztással és bólogatós üzemmel, a C4 váltója a Mégane-éhoz hasonlóan hagyományos. Bár a C4 egy alsó-középkategóriás autó, sokkal tágasabb utastere mögé a C3-asénál csak alig nagyobb csomagteret ad. Így a C3 ár/érték arányban egészen jónak nevezhető.
Ha viszont nem csak az ár, hanem a tér is számít, a Renault Kangoo haszonjármű-alapú egyterű lehet befutó. A Mégane esetén látott hajtáslánccal, a nagyobb homlokfelület miatt még magasabb fogyasztással, s a merítés legnagyobb - 650 literes - csomagterével, praktikus hátsó tolóajtókkal. Ebben is sok a kilométer, de azért szokás szerint érdemes ébredni! A 202 ezer kilométeres 12 éves autó évi 16 ezer körül ment, s ha városi gyerekszállítónak kell, ennél többet biztosan nem fog futni a jövőben sem. Simán jó lehet egy ilyen autó még néhány évre, ha eddig megkapta az előírt karbantartást, s ebbe aztán tényleg minden és könnyedén bele fog férni. Ára 850 000 forint, marad "nullrevízióra", gumira, de még üzemanyagra is a kitűzött összegből.
A Kangoo fogyasztása már tényleg magas, majdnem a legmagasabb körképünkben, a legtorkosabb amúgy (érthetően és védhetően) az összkerékhajtású, ötajtós Honda HR-V, ami viszont nem is olcsó, 1,499 millió forint - így csakis annak ajánlható, akinek valóban szüksége van összkerékhajtásra. Neki viszont pont az az egyetlen alternatíva, de nem mostani vevőnk számára. Kuncsaftunknak érdekesebb egy Suzuki Ignis, ami két dolgot tud jól: 1.5-ös változó szelepvezérlésű motorjával menni és olcsón fenntarthatónak lenni. Viszont a Wagon R+ nyújtott változataként nem egy kifinomult gép. Lehet is rögtön mondani 850 000 forintos árára, hogy alig többért Mercedes-Benz A-osztály is van. Igen, be nem vallott óraállással és biztosan költségesebb fenntarthatósággal, ám csillagos hűtőmaszkkal (ha nem is motorháztetővel) és egészen nagy csomagtérrel. Ennyiért lehet venni Opel Corsát is, ami 1.4-es benzinmotorjával és még négyfokozatú bolygóműves automata váltójával a legtorkosabb (de persze a legolcsóbb) Opel a listán. Egyértelműen jobb ajánlatnak mondható a méreteivel és motorjával is nagyobb, hasonló korú (átlagos 13 éves) Astra G, ami igazolja azt, hogy a népszerű szériából lehet jót találni: a hirdetett példány is egy hazai, első tulajos, szervizkönyves darab, ilyet érdemes venni - modelltől függetlenül. Torkosabb persze a még hagyományos automata váltós Astra G, mint a már Easytronic robotváltós Astra H GTC, utóbbi viszont egyrészt kevéssé praktikusan, de mutatósan háromajtós és 1,5 milliós. Ám jól mutatja: az Astra H 1.4-es robotváltósa nem egy rossz ajánlat, érdemes keresni, várni rá.
Míg az ötajtós Astra G 900 ezerért vonzó, a 1,5 milliós Astra H-t ütő ajánlat bőven van. Találati listánk egyik legjobb ajánlata az Astra G-vel egyezően 2001-es, ugyancsak vezetett szervizkönyves(nek ígért), egyterűs Honda Civic. Tágas utastér, hagyományos és sajnos csak négyfokozatú automata váltó, 370 literes csomagtér, szerény futás és 1 095 000 forintos ár jellemzi. Csomagtér és fogyasztás kapcsán is jobb a szintén a legjobb vételek egyikének nevezhető fokozatmentes automata váltós Honda Jazz. Abból mondjuk többet futott példány drágábban (1 345 000 forintért) kínálkozik, hiszen köztudottan remek, kategóriáján túlmutató, takarékos, mesterien variálható kisautó. Mellette főként, de abszolút értékben is nevetséges ajánlat egy Kia Picanto. Városi szaladgáláshoz elegendő az is, de nem gyerekkel, babakocsival. És igazából ugyanez mondható el a Suzuki Swiftről is. Sajnos az új és még nem is a legújabb Swift csomagtere is elég kicsi (mondjuk még mindig nagyobb, mint a mostanié). És a klasszikus kisautók, a Mitsubishi Colt, a vele rokon smart forfour, vagy a Toyota Yaris sem ajánlható gyerek mellé; a Yaris Verso persze igen, jó lenne tudni, hogy mennyit futott a hirdetett példány. Ami a kisautók köréből még valamelyest ajánlható lehet, az a Fiat Grande Punto. Robotváltójával bólogatós, de egészen takarékos, 1,2 millióért ez a találati lista legfiatalabb (6 éves) példánya.
A háromajtós Volkswagen Lupo nem is kis-, hanem miniautó, felejtős. Golf-mániások kaphatnak az ötösből egészen fiatalt, magyarországit, az 1.6-os 102 lóerős motorral és már egészen jó, hatfokozatú, kézzel is kapcsolható Tiptronic automatával. Viszont városban ez sem nagyon fog 12 liter alatt fogyasztani (gyári érték: 11,6 l/100 km). És bizony ez is egy 1,5 milliós ajánlat. Helyette sokkal inkább javallanám a városban is 10 liter alatt tartható – szintén szervizkönyves és első tulajos, szintén 1,5 milliós) Nissan Note kisegyterűt - még akkor is, ha váltója csak négy fokozattal gazdálkodik. Az egy igazi kisméretű családi autó. Igaz, kisméretű ülésekkel, de jól variálható utastérrel, az átlagosnál magasabb üléspozícióval kényelmesebb ki-beszállással. És ezek bizony praktikus, értékes jellemzők. Épp ezért listánkról nem vetném meg a Renault Kangoo-t sem, de a legtutibb ajánlatnak a Honda Jazz és a nála olcsóbb ötajtós Civic számít. Legalábbis a modellek tudása alapján. Ezeket érdemes megnézni, aztán átvizsgálás és állapot, valamint a múlt igazoltsága alapján dönteni. Az automata váltótól pedig nem kell túlzottan félni, ha igény van rá, azzal szerelt autót kell venni, sőt, városi használatra akkor is az javallott, ha az igény még nincs is meg rá, érdemes kipróbálni, élni vele egy kicsit - utána sanszosan nehéz lesz nélküle.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Ugyan hagyd csak, jó ha bennmarad az alkotása. Az ilyen hisztiprodukció ugyanis biztos jele szokott lenni annak, hogy teljes és tökéletes, megsemmisítő erejű vereséget szenvedett. 🙂 Egy erős 15 éve legalább is ez szokott lenni, >99%-ban képtelenek elfogadni a tényt, hogy felszántották a pofijukkal az aszfaltot akkora baromságot mondtak és valaki vette a fáradtságot, hogy ezt be is bizonyítsa. 😉
    Az a kevesebb mint 1% – mert azért ha nagyon-nagyon ritkán is, de ők is fel tudnak bukkanni – hasonló helyzetben megköszöni, hogy kimosták a mélyhülyeségből. Persze a mi kisbarátunk még véletlenül sem tartozik ebbe a csapatba. 🙂

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Kedves édesanyádat szántotta volna egy rozsdás általad kedvelt elektromos rektálisan amikor a világra szült feleslegesen.

    Nem tudom ki írta de igaza van, inkább mentesülök az agyérgörcstől.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Olyan audi bicskakulcsot láttam néhány éve a saját szememmel ami rozsdás volt belülről, de szó szerint. Valamikor hozzád hasonlóan eláztathatták de valószínűleg nem szárították ki ezért idővel kikezdte a rozsda. Befújták féktisztítóval az kivitt belőle minden dzsuvát és szépen lemarta a felületi rozsdát is majd egy kis kontakt spray és annyi. Napi használatban van a kocsi/kulcs azóta sem volt rá panasz. A féktisztító elég jó univerzális anyag. Én csavarlazítónak is használom de mindenféle felülettisztításra alkalmas mert a szennyeződéseket elég jól leoldja a műanyag és gumi alkatrészeket viszont nem bántja.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Az interneten egy trollal vitázni olyan, mintha egy disznóval birkóznál a sárban. Közben rádöbbensz, hogy egyre sárosabb vagy, a disznó pedig egyre jobban élvezi.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Srácok bocs, egy nem ideillő kérdés: Opel Corsa C. tartalékkulcsát a mosógépből szedtem ki, benne maradt a kimosott nadrágzsebben. Szerintetek működőképes lesz? Az autóm 3 napig nincs itthon, hogy kipróbáljam. Tök ideg vagyok.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    [i]“2014-ben az [b]összes autógyártó[/b ] olyan elavult módon gondolkozik, hogy típusaik túlnyomó többségéhez kínálják a váltó kiválasztásának lehetőségét. Forrás: bármely autógyártó, bármilyen nyelvű modell konfigurátora “LOL :-‘”[/i]

    Gondolom a saját hülyeségeken röhögsz ekkorát. Mondok egy olyan gyártót amelyik egyetlen típusához sem kínál váltót: úgy hívják, hogy Tesla Motors. No, milyen érzés a pofiddal szántani a betont? LOL! 🙂

    [i]“Azok a bizonyos hibridek (amik városon kívül egy decivel nem fogyasztanak kevesebbet mint a benzinesek mert nem érvényesül a technikai fejlettségük az üzemi körülmények miatt)”[/i]

    Igen, tiszta sor. A hülyeség ha egyszer beindul, akkor nincs megállás, sőt még fokozni is tudod. Tessék kispajtás, itt van az egy decivel sem kevesebbet fogyasztó hibrid – sőt, több is – ami még autópályán is szanaszéjjel veri nemcsak a benzines de a koromdízeles marhaságaidat is: [url]https://www.youtube.com/watch?v=ySR0flj6QnQ[/url]
    No, milyen érzés újra a pofiddal szántani a betont? LOL! 🙂

    [i]“és teljesen elektromos autók (amik nyolcvan évvel ezelőtt ugyanekkora hatótávval rendelkeztek mint most”[/i]

    Hát hogyne fiacskám hogyne. 80 évvel ezelőtt minden utcasarkon állt már egy 500 km hatótávolságú elektromos autó. Persze a valóságban 50-100 km-nél többet azért nem bírtak egy feltöltéssel megtenni és azt is csak 30-50 km/h-val poroszkálva, de téged a valóság nyilvánvalóan nem érdekel csak a saját hülyeséged.

    Köszönjük szépen, leülhetsz elégtelen.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Ez nagyon gáz ajánló. Menj már! Jobbkormányos, meg 400.000-et futott francia automatát ajánlgatsz gyerekes anyának? Gratulálok, ülj le, egyes!

    A VALÓDI ELFOGADHATÓ VÁLASZ – Ne akarjál ilyen kis pöttöm vasbugyit, mert nem fér bele az átlagos babakocsi egyikbe sem. Civic sedanba már nem fér bele egy nagykerekű, ergo nem fér el ezek közül szinte egyikben sem, és akkor még nem voltál a tescoban, sem a mamánál! Egy normál méretű babakocsi minimum felsőközép sedant de még inkább kombit kíván. Abba mehet a nagykerekű, plusz a babaderbi egy másik résztvevője is mellé. Corsa, mi? Meg Astra?! C3…! Pff… minek neked ellenség, ha ilyen a barátod?!

    Vegyél egy milláért egy kombi TDCi Mondeot a harmadik generációból, cseréld le a vezérlést, vízpumpát és rakassál a gázolaj visszatérőágba egy olajhűtőt. (Kb 20 eft) Ezzel kiküszöbölöd a Delphi rendszer -szándékos- típushibáját (jah, drága az injektor!), ami kinyírja a common railt, innentől majdnem örökélet és egy nap, hat liter fogyasztás, no dízelhang. És még megy is. Jaj, meg másik 10-es a tolatóradar! Ráadásul marad pénzed akár egy komplett motorcserére, ami használt autónál nem hátrány. De ha mindenáron benzines, akkor a Duratec/Zetec motorok zseniálisan jók, de itt is azonnal vezérlés, vízpumpacsere. Abból vegyél egy 1.8-ast. (1.6 kerülendő!!! Sokat eszik, de legalább nem megy.) Nyolc litert eszik, és már elég jól megy, ha mennie kell. De könyörgöm, francia automatát nem veszünk. Ez alap… (Opelt, Fiatot egyáltalán nem. Mállanak. Csúnyán. Gyorsan. Drágán.) De ha mégsem, egyet higgyél el – DÍLER KERÜLENDŐ, CSAK MAGÁNSZEMÉLYTŐL, HÁZNÁL VESZÜNK AUTÓT! (A díler is így csinálja. Nem véletlenül!)

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Jól ismerem ezt a fajtát az elmúlt 20 évből, nem tud szinte semmit de azt stabilan nem, a saját elavult hülyeségein kívül ráadásul semmi mást nem is ért meg. Sajnálom, ha fogyatékkal élsz, de ez még nem ok arra, hogy a hajmeresztő ostobaságaidat itt terjeszd. Köszi.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Sok ilyen – és hasonló – cikket olvashatunk, ezek általában jól összefoglalják mi a heyzet a piacon. Lehet kritizálni a feltétteleket, de nem érdemes, el kell fogadni. Ebben a cikkben automata váltós, benzines autókat keresnek. Pont. Nyilván ha manuális váltó is elfogadható lenne, akkor azonnal többszörösére duzzadna a kínálat, és még ez a szám is jelentősen emelkedne, ha jó lenne a benzinesnél takarékosabb dízel is. De ezek majd egy (vagy több) másik cikkben szerepelnek majd, vagy szerepeltek már.
    Fenti listából én megpróbálnám a lehető legfiatalabb, jó ár/érték arányú kocsit választani. Ennek alapján a Grande Punto 2008-as évjárattal, kevesebb, mint 1,2 millióért jó lehet, vagy valamelyik Citroen C3. Ha kicsit nagyobb csomagtér kell, mert esetleg 2 gyerek is van, akkor pedig a 2006-os Opel Meriva lehetne a nyerő.
    A kicsit korosabbak közül a Honda Jazz lehetne még jó.
    Kicsit megpróbáltam egy nő szemszögéből is nézni a dolgokat, mert egy nő nem biztos, hogy beülne egy “snassz” Astraba, még ha az a legracionálisabb választás akkor sem.
    A nőknél sokat számít a forma, és nagyon fontos lehet a szín, ezek felülírhatnak sok más szempontot. Ilyenek a nők, de ezért – is – szeretjük őket 🙂

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    2014-ben az összes autógyártó olyan elavult módon gondolkozik, hogy típusaik túlnyomó többségéhez kínálják a váltó kiválasztásának lehetőségét. Forrás: bármely autógyártó, bármilyen nyelvű modell konfigurátora “LOL :-‘

    Azok a bizonyos hibridek (amik városon kívül egy decivel nem fogyasztanak kevesebbet mint a benzinesek mert nem érvényesül a technikai fejlettségük az üzemi körülmények miatt) és teljesen elektromos autók (amik nyolcvan évvel ezelőtt ugyanekkora hatótávval rendelkeztek mint most és nagyjából húsz éve várják a megfelelő akkumulátorok kifejlesztését – mint a permanens forradalom győzelmét…) pedig drágán és méregdrágán kínálnak még nem bizonyított technikát (láttál már húsz éves hibrideket tömegével? És Tesla borzadály S-t?)

    Savanyú a szőlő de bizony ez a rögvaló.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Sokan vagyunk így. Nekem sem a szívem csücske a dízel de ez van. Úgy tekintek rá mint szükséges rosszra. Majd ha átlag ember számára megfizethetőek lesznek a hybrid de főleg az szimplán elektromos hajtású autók na majd akkor lehet beszélni bármilyen változásról. Addig pedig hajtja tovább mindenki a környezetszennyező(bb) benzines és dízel autóját mert ahogy Hofi mondta anno “elvtársak erre fussa”. Ez van.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Ember legalább értenéd, hogy miről beszélsz. Semmi bajom a fogyatékkal élőkkel de a jövőben fárassz mást a reflexből ideköpött ostobaságaiddal. Köszönöm.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Én pedig akkor sírok a röhögéstől, amikor a mérhetetlen ostobaság tengeredet látom. Lehanoló, komolyan mondom. Tulajdonképpen simán felér egy szellemi holokauszttal, amit művelsz. Nem szép dolog, tudd.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Már ne haragudj meg kedves Troll hunter, de [b]ideális[/b]nak beállítani egy kb. 10-15%-os well-to-wheel hatásfokú, katasztrófálisan környezetszennyező, belsőégésű motorral hajtott járművet minimum a hajmeresztő hülyeség kategóriája. 🙂

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Mindig sírok a röhögéstől amikor a vásárlandó jármű elvárt tulajdonságai közé beteszik, hogy ilyen-olyan vagy amolyan [b]váltó[/b] legyen benne. Istenem, 2014-ben hogy lehet ilyen végtelenül elavult módon gonndolkodni? Jóhogy nem már az szerepel a kívánalmak között, hogy olyan autó legyen amiben van mondjuk gyeplő meg zabla! LOL! 🙂
    Az egyetlen értelmes feltétel amit lehet állítani ezzel kapcsolatosan az az, hogy olyan jármű legyen, amiben [b]nincs váltó[/b], se automata se kézi se semmilyen más. Ez ugyanis olyan feltétel, ami automatikusan szétválasztja a borzalmasan elavult, katasztrófális hatásfokú, sokszor megbízhatatlan hulladékokat a valóban megfontolásra érdemes, megbízható, kellően magas hatásfokú modern járművektől. Hogy melyek ezek? Bizonyos hibridek (pl. HSD rendszerű hibridek) ill. a teljesen elektromos autók.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    Nem értem hogy került be a cikkbe a Lupo 1.4 benzines. :O Amellett, hogy az egy benzintemető a csomagtartóba egy esernyő babakocsi is csak úgy fér be ha páros lábbal negyed órát ugrál rajta az ember fia. De ha már egyszer Lupo akkor miért nem a 3L? 1-1.2 millió körül olyan facelift utáni utolsó szériásat kapsz belőle amibe csak bele kell ülni és menni vele. Utolsó szériások java részében alapfelszereltség a klíma az oldallégzsák és a szervokormány is. Városban fogyaszt 3.8litert de klímával is bőven megáll 4,5 alatt és ehhez nem kell különösebben finomkodni a gázpedállal. Országúton 2,6-2,7 körül megáll 100km/h-nál klímával 3,3. Motorja a közhiedelemmel ellentétben strapabíró és szög egyszerű ráadásul a gyári kamu dumával ellentétben szétbontható és tökéletesen felújítható. Tudom mert van ismerősöm aki ezzel foglakozik és több kukába szánt motort is talpra állított amelyek azóta is tökéletesen üzemelnek. Futómű, fék, kopó fogyó dolgok kifejezetten olcsóak hozzá de a többi alkatrész sem vészes. Mechanikailag jó konstrukció nem kell tőle félni inkább apró otthon is fillérekből javítható elektromos bajai vannak. Mára már annyira olcsóak ezek, hogy megéri vele foglalkozni, az értékveszésük is elhanyagolható. Elöl alsó-középkategóriás helykínálat hátul két kamaszodó gyerek még kényelmesen elfér. Kis fogyasztás agyonüthetetlen technika kényelem aut. váltó. Ideális városi rohangálós. Viszont ebből az olcsóakat (kb. 750k alatt) és a klíma és szervó nélkülieket nem szabad megvenni. egyrészt nem véletlenül olcsóak ergo lefosott kilométerkő mind amire alsó hangon bő fél millát rá kell locsolni autónak lehessen nevezni őket, másrészt szervokormány nélkül a 155-ös gumit is rohadt nehéz eltekerni. Klíma pedig azért kell mert nyáron az apró utastér szempillantás alatt szaunává változik. És a fujj dízel fujj tiptronik fujj fócvagen típusú haterek mielőtt beböfögnek valami ostobaságot a motorról vagy a váltóról előtte számoljanak egy kicsit, hogy hányszor lehetne felújíttatni váltót vagy a motort (magától csak úgy egyik sem szokott megmakkanni) mondjuk három évnyi használat során megspórolt üzemanyagköltségen. Mert ez vegyesben fogyaszt 3.2-t és nem papíron míg egy szintén automata benzines szemrebbenés nélkül bever 6 de inkább 7 litert vegyesben. Városban folyamatosan klímázva annyit eszik mint egy Prius városon kívül pedig annyit mint egy 50ccm-s libakergető. Persze vannak nyilvánvaló hátrányai is de erről majd legközelebb.

  • 2017.10.29. at 10:40
    Permalink

    már pont nincs a használtautón, de pár hónapja láttam, sőt a sógoréknál is volt a kereskedésben egy Opel Corsa 1.3 CDTI 2006-os, automata (DSG) váltóval 🙂 sztem fogyasztásban a legjobb lett volna 🙂 árban meg alulról verte a másfél millát…:(

Vélemény, hozzászólás?