Kutya, siklóernyő vagy bicikli menne bele – hobbiautót másképp

Piaci körkép: az ideális autó, amit nem kell sajnálni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hobbiautót keresünk, de ezúttal nem valami kedves öreg vasra gondoltunk, hanem egy puttonyosra, amibe befér minden szabadidős kellék.


Piaci körképeinkhez mi más, mint az élet adja a legjobb inspirációt. Olvasói levél, egy ismerős kérdése vagy egy autóvásárlási kósza ábránd nyomán is írtunk már körképet. Egy kollégánk keresett kombit félmillióig, de klímával, reméljük az ötleteinkkel nem csak őt segítettük. A főváros szigorított szmogriadó terve miatt megnéztük, melyek a legolcsóbban elérhető Euro 3-as használt autók. Legutóbb meg a kis szedán piac új olasz sztárja, a Fiat Tipo ellenében számbavettük a konkurenseit. Ezúttal hobbiautót keresünk, de nem úgy, ahogy e szót olvasva először gondolnák. Nekünk most nem egy hétvégén elővehető youngtimer, esetleg veterán, netán sportkupé vagy kabrió kell. Sokkal inkább használati tárgy. Reni nemrég azzal keresett meg minket, hogy javasoljunk neki valami furgonfélét.

Eddig használt autója ugyanis kirohadt alóla,

azt eladta egy ismerősnek, aki majd új életet lehel bele és padlót alá. Ő viszont szeretne valamire váltani, ami a háromajtós kompaktja után tágasabb, így elférnek benne a kutyái, és nem kell félteni.
Hirdetés


Nemcsak neki akarunk segíteni, hanem annak a régi havernak is, aki hétköznap szép és drága céges autót hajt, de a hétvégére kéne egy saját. Azzal pedig vagy horgászni menne, vagy siklóernyőzni, így sem a nagy puttony, sem a kislagozható beltér nem lenne gond. Na meg az is jól jönne, ha kibírna pár száz métert földúton. Mindketten egy kishaszonjármű alapú körbeablakozott furgonnal járnának a legjobban. Ezek között van régi és újabb, nagyobb és kisebb, és nyilván igényesebb, személyautósabb is - ahogy árban megyünk fölfelé. A németek csak simán Hochdachkombinak, azaz magas tetős kombinak nevezik ezeket. Talán az angol leisure activity vehicle, azaz szabadidős tevékenységhez szánt kategória jobban leírja azt, hogy mi mindenre is jók ezek. Gyakorlatilag mindenre, hiszen a magasságuk királyi, és az egy vagy akár két Euro-raklaphoz méretezett csomagtartójukba még akár egy pianínó is befér.

Használt furgonok hobbicélra
Modell Évjárat Óraállás (km) Ár (Ft)
Citroën Berlingo 1.9 D Multispace 2002 311 000 555 000
Citroën Nemo Combi 1.4 HDI Plus 2008 152 000 1 499 000
Dacia Dokker 1.5 dCi Arctic 2013 67 000 2 849 000
Ford Tourneo Connect LWB 1.8 TDCI 2006 230 000 1 290 000
Fiat Dobló Panorama 1.6 16V ELX 2005 188 000 860 000
Fiat Fiorino Qubo 1.3 Mjet Dynamic 2008 64 000 1 950 000
Opel Combo Tour 1.4 16V 2009 142 000 1 490 000
Peugeot Bipper Tepee 1.4 HDi 2008 106 000 1 599 000
Peugeot Partner 1.6 HDi Symbole 2007 295 000 1 049 000
Renault Kangoo 1.4 RT 1999 170 000 449 000
Skoda Roomster 1.4 16V Comfort 2007 116 000 1 550 000
Volkswagen Caddy 1.9 TDI 2009 183 000 1 899 000

Tudjuk, hogy ezek a személyautósított furgonok megfelelnek családi autónak is, de személy szerint én életmódautónak sokkal inkább alkalmasnak találom őket. A hátsó sorban szállított porontyok feje fölött ugyanis teljesen fölösleges szállítani az üres légköbmétereket. Szerintem családdal ügyesebb egy hagyományos kombi vagy egy egyterű. Ezen most nem fogunk összeveszni, ahogy azon sem, hogy nyilvánvaló, ezek a puttonyosak jellemzően sokkal olcsóbbak a valódi személyautóknál. Ennek oka lehet az alapváltozatok szegényes kényelmi extrafelhozatala is, meg a teherautós megoldások, mint például a merevtenegelyes, és emiatt nem éppen komfortos hátsó futómű is. Aki viszont elfogadja, hogy ezektől nem minden téren kapja meg a személyautók kényelmét, az más téren járulékos előnyöket élvezhet. A magától értetődő hatalmas tér mellett ilyen az egyszerűségből és a célirányos tervezésből adódó strapabíró felépítés, továbbá az ebből eredeztethető olcsó fenntartás is. Az autógyártók hamar felismerték a furgonalapú személyautók szabadidős használhatóságában rejlő lehetőséget.

A furgonból gyúrt személyautó műfaj modern kori elindítója a PSA csoport volt. A Peugeot Partner és a Citroën Berlingo első szériája épp húsz éve jelent meg. Igaz, hogy előttük is voltak ilyen autók, de érkezésük új löketet adott ennek a speciális járműkategóriának. Az autógyárak nagy technikai legózását jól demonstrálja az, ahogy a Peugeot 306 alapjain kifejlesztették a furgonváltozatokat, majd ezeket visszaalakították személyautóvá. Érdekesség, hogy az erőátvitel és a futómű is nagyon hasonlít, sőt részben meg is egyezik a korszak egyik legjobban vezethetőnek tartott autójával, a 306-ossal. A Partner és a Berlingo a növelt hasmagasság és a magas építés miatt mégsem lettek kanyarvadászok, de alapvetően beváltak. Régebbi benzines példányaik ma a kompakt méretű használt személyszállító furgonok legolcsóbbjai. A Használtautó.hu hirdetéseiből kiszemezett és a táblázatba beválogatott eladó autók egyébként mind légkondicionáltak, hiszen ez ma már az olcsóbb használt autóknál is elvárás.

A francia gyártmányok hátsó torziós futóművének tűgörgős megoldása lehet hibaforrás, és az autó értékéhez mérten drágán javítható. Manapság kevésbé szokás a Volkswagen PD TDI motorjaitól tartani, mint a Ford korai TDCi blokkjaitól. Előbbiek a Caddyben, utóbbiak meg a Transit Connectben dolgoznak. Idős és sokat futott darabok esetében már a korrózió is okozhat gondot, de alapvetően a felsorolt modelleknél én jellemző típushibáról nem beszélnék, inkább ismert és gyakran előforduló nyűgként definiálnám ezeket. Ahogy láthatja a kedves olvasó, direkt kerestünk olcsóbb és drágább darabokat is. Mai legtöbbe kerülő versenyzőnk paradox módon egy amúgy az olcsóságról ismert Dacia. Az alig hároméves, klímás és dízel Dokker hatvanezer kilométerrel is majdnem hárommillióba kerül. Jól tartja az árát, hiszen vadonat újonnan csak 3,8 millió. Lehet, nem ez a legjobb vétel, hanem azok, amik már életük, és így értékvesztésük delén is túl járnak.

A kisautó alapú Renault Kangooból kevesebb mint 450 ezerért akad elfogadható állapotú, ismétlem, klímás példány. Az is évekig szolgálhat, ahogy a drágább és újabb dízel modellek is. Helykínálatban a hosszú tengelytávú, esetleg még magasított tetővel tovább srófolt befogadóképességű kivitelek a nyerők. Ilyen a Ford Transit/Tourneo Connectből (a táblázatban) az LWB, a Volkswagen Caddyből a Maxi változat. Ezek viszonylag gyakoriak, de létezett ilyen még a Kangooból is. Nem túl régiek, emiatt nem is a legolcsóbbak, viszont talán a legvidámabb külsejűek a PSA-Fiat vegyes vállalkozásában készülő Peugeot Bipper, Citroën Nemo és Fiat Qubo trió tagjai. Talán a hölgyeknek ezek tetszenek a leginkább. Személyautós kialakításával a Fabiára épülő Skoda Roomster talán a legigényesebb. Akinek viszont olyan darab kell, amiért nem annyira kár, azaz lehet ütni és vágni, talán jobban jár mondjuk egy Fiat Doblóval. Válassza az ember bármelyiket, mind megfelel a hobbink, vagy ha úgy tetszik, életmódunk okán fellépő extra térigény kielégítésére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:48
    Permalink

    Sokaknak biztos nem jutna eszébe, milyen kalandos múltra tekint vissza a listában szereplő autók többsége.

    A Berlingo a C15-öst váltotta, ami egy puttonyos Visa volt. A jelenlegi Caddy közvetlen elődje a Polón alapult(máig sem értem, miért szűnt meg a Seat Inca), a legelső Caddy pedig a Golf I.-esen. A Kangoo elődje a Renault 5-ös kishaszonjármű-verziója, az Express(más néven Rapid) volt.
    A Dacia Dokker tulajdonképpen tekinthető a platós 1310-es utódjának. A Roomster pedig a Forman Plus, ill. a Felicia Pick-up szellemi utódja.
    Ford Tourneo/Transit Connect: volt Escortból és Fiestából is puttonyos változat(Courier), és a Connect mindkettőt nyugdíjba küldte.
    A Peugeot Partner a Berlingo átemblémázott változata, de avatottaknak felderenghet a Talbot/Matra Rancho képe, mint szellemi előd. Pofás kis gép volt:

    [url]https://www.google.hu/search?q=matra+rancho&client=opera&hs=KjE&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiOldqj5eXLAhUkEJoKHYOGB1YQ_AUIBygB&biw=931&bih=610[/url]

    Opel Combo: az első a csepp-Kadetten alapult, a második a Corsa B-n, a 3. a Corsa C-n(portugál gyártású mindkettő), a mostani viszont a Fiat Doblóval egyezik meg.
    Fiat Dobló: elődje a Fiorino volt, kezdetben 127-es, aztán Uno alapokon, majd a Fiat dobta a nevet, később pedig újra elővette egy, a PSA-val közös kishaszonjármű piacra dobása kapcsán, csak kiegészítette a Qubo utótaggal. Nemrég volt róla hír, hogy a Talento is visszatér(az extrém rövid szögletes Ducato neve volt ez), az új Trafic Fiat-osított verzója lesz.
    A Nemónak és a Bippernek nincs “múltja”, megérkezésükkor új jövevények voltak – mellékágak a PSA családfájában:)

    Ezeket a járműveket leginkább használjuk(és kihasználjuk), pedig az autómániát ugyanúgy összefüggésbe lehet hozni a haszonjárművekkel is, és történeti áttekintésük is sok érdekességgel tud szolgálni.

Vélemény, hozzászólás?