Taxik 1,5 millióért – nem csak taxisoknak

Piaci körkép: az új taxiszabályoknak megfelelő kocsik 1,5 millióig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szeptembertől új rendeletnek kell megfelelniük a taxiknak. Megnéztük, hogy átlagárért, 1,5 millió forintért milyen, fuvarozásra legalább 2 évig alkalmas kocsikat kaphatunk.

Immár három hete elfogadásra került a főváros új taxirendelete, mely szigorú szabályokat támaszt a budapesti kocsikkal szemben, ellenben fix tarifát is ad. Szeptembertől csak az új szabályzásnak megfelelő autók kaphatnak taxiengedélyt Budapesten, persze az egyéves szolgálatra jogosító papírt megkapott kocsik még 2014. augusztus 31-ig futhatnak majd, s van még némi könnyítés: az engedéllyel már rendelkező, de a műszaki előírásokat (teljesítmény, tengelytáv, csomagtérméret) nem teljesítő autók 2015. július 1-jéig még szolgálhatnak.

A nem titkoltan indirekt piactisztításnak, létszámleépítésnek szánt intézkedés által temérdek fővárosi személyfuvarozó kényszerül azonban már idén autót cserélni, hiszen szeptembertől 10 éves kor feletti autóval nyugdíjba kell vonulni vagy újat kell vásárolni. A keresési feltételeket nyilván meghatározza a rendelet, azaz mindenképp 10 év alatti, jellemzően legalább kétéves szolgálatra alkalmas, azaz legfeljebb 8 éves, minimum 430 literes csomagtérrel és 2550 milliméteres tengelytávval rendelkező, 55 kW-nál nagyobb teljesítményű, legalább Euro4-es motorral szerelt autót keresnek majd a személyszállítók. Nyilván minél kevesebbért, hiszen az elmúlt években a padló alá szorított tarifák és a mostanság ugyan épp csökkentett, ám korábban alaposan elszállt üzemanyagárak által eddig is a megélhetésért küzdöttek. Autóik jellemzően magas futásúak, így szerény piaci értéket képviselnek, vásárolni pedig sokuk legfeljebb csak hitelből tudna, ám ez utóbbi meglehetősen kétséges a magánvállalkozó, értsd bejelentett jövedelemmel legfeljebb minimumszinten rendelkező fuvarosok esetében. Milyen autóba ülhet az, aki mégis tud esetleg a vásárlásra szánni 1,5 millió forintot, a használtautó-piac átlagárát? Erre voltunk kíváncsiak mostani körképünk során.
A keresési paraméterek ugyebár adottak: 1,5 millióig legfeljebb 8 éves és a rendeletben előírtaknak megfelelő modellekre lenne szükség. Futás? Nem számít, hiszen az amúgy is lesz bőven. Sokkal fontosabb az aktuális állapot és a használhatóság. Utóbbit a modelleket ismerve, előbbit csakis személyes megnézés, leginkább állapotfelmérés alapján lehet megítélni. A találati listán szerényebb futású benzines és jellemzően többet látott dízel modellek szerepelnek a szokásos kompromisszummal: a benzinesek többet fogyasztanak, a dízelek pedig több és drágábban javítható meghibásodást tartogathatnak. Ne feledjük, hogy a benzineseknél ott van az autógázüzemre átalakítás lehetősége is, mellyel a többletfogyasztás terhe el ugyan nem tüntethető, de mérsékelhető.
Hirdetés
Modell Évjárat Futott km Teljesítmény Csomagtér Vételár
Citroën Berlingo 1.4 2007 91 600 75 624 1 299 000
Citroën Berlingo 1.6 Hdi 2006-2007 156 000-
165 700
90 624 1 199 000-
1 490 000
Dacia Logan MCV 1.4 2007 90 000 75 700 1 294 000
Ford Mondeo Turnier 2.0 TDCi 2005-2006 116 800-
135 000
116-131 540 1 149 000-
1 498 000
Ford Focus Sedan 1.6 TDCi 2007-2008 126 042-
1220 600
109 526 1 485 000-
1 490 000
Ford Focus Turnier 1.8 TDCi 2008 214 497-
1229 358
116 482 1 350 000-
1 370 000
Ford Focus C-MAX 1.6 2006 nincs adat 101 460 1 449 000
Ford Focus C-MAX 1.6 VCT 2006 114 000 107 460 1 420 000
Ford Focus C-MAX 1.6 TDCi 2008 122 000 109 460 1 400 000
Ford Tourneo Connect 1.8 TDCi LWB 2007 304 196 110 1830 1 450 000
Opel Combo 1.7 CDTI 2005 158 000 101 2320 1 099 000
Opel Astra G (Classic II) 1.4 16V 2005-2006 112 000-
1121 300
90 460 1 149 000-
1 249 000
Opel Astra G (Classic II) 1.6 16V 2004-2008 94 000-
1122 000
101-109 460 1 199 000-
1 400 000
Opel Astra Caravan 1.4 16V 2005 130 000 90 480 998 000-
1 445 000
Opel Astra Caravan 1.6 16V 2005-2007 76 900-
1269 000
103 480 699 900-
1 490 000
Opel Astra H 1.3 CDTI 2006 125 900-
1172 340
90 505 1 349 000-
1 439 000
Peugeot 307 SW 1.6 2008 nincs adat 109 503 1 399 000
Peugeot 307 SW 2.0 Automata 2006 99 125 140 503 1 498 000
Peugeot 307 Break 1.4 2005-2007 96 500-1
126 500
88 503 1 300 000-
1 499 000
Peugeot 307 Break 1.6 Hdi 2006-2007 144 00-
1339 000
109 503 1 299 000-
1 399 000
Peugeot Partner 1.4 2006-2007 136 000/
nincs adat
75 624 997 000-
1 350 000
Peugeot Partner 1.6 2007 67 900 109 624 1 490 000
Peugeot Partner 1.6 Hdi 2007 147 100 90 624 1 490 000
Renault Clio Grandtour 1.2 TCE 2008 114 000 102 439 1 349 000
Renault Scénic 1.9 dCi 2005 170 000 120 430 1 349 000
Renault Scénic 1.5 dCi 2006 146 000 86 430 1 449 000
Renault Scénic 1.5 dCi 2007 102 000 106 430 1 500 000
Renault Mégane Limousine 1.4 2007-2008 56 000-
1136 000
98 520 1 345 000-
1 399 000
Renault Mégane Limousine 1.5 dCi 2006-2007 119 000/
nincs adat
86 520 1 199 000-
1 499 000
Renault Mégane Limousine 1.5 dCi 2006 150 682 106 520 1 395 000
Renault Mégane Grandtour 1.4 2008 nincs adat 98 520 1 349 000-
1 499 000
Renault Mégane Grandtour 1.6 2006 163 973-
1228 000
112 520 999 000-1 290 000
Renault Mégane Grandtour 1.5 dCi 2006-2008 143 000/
nincs adat
86 520 1 069 000-
1 399 000
Renault Mégane Grandtour 1.5 dCi 2007-2008 155 000-165 400 106 520 1 390 000-
1 450 000
Renault Laguna 2.0 Automata 2006 225 000 135 475 1 345 000
Renault Laguna 3.0 V6 Automata 2005 110 000 207 430 1 345 000
Saab 9-5 2.0 BioPower 2006 100 000 150 500 1 000 000
Skoda Octavia 1.4 2008 nincs adat 80 560 1 390 000
Volkswagen Caddy 1.4 2006 120 000 75 3200 1 399 000
A taxirendelet általi szűrés szinte „praktikus autó” szűrésnek is felfogható, hiszen a rostán nagy csomagterű, nem túlzottan koros, jellemzően alapmotorral szerelt és ugyebár klímás autók maradnak csak fent. Citroën Berlingo például 1,4-es, 75 lóerős benzinesként vagy 1.6 HDi dízelként kapható 5 üléssel, a taxizás szempontjából ideális hátsó tolóajtókkal és óriási csomagtérrel. Dacia Logan MCV-ből szintén csak 1.4-es, 75 lóerős alapbenzines van csupán 5 üléssel, de még nagyobb csomagtérrel és viszonylag fiatalon, 6 évesen, 90 ezer kilométerrel.
A Ford négy modellel, az előző generációs Focus és Mondeo sorozatokkal, az első kiadású C-MAX egyterűvel és a Tourneo Connect haszonjármű alapú személyszállítóval pályázik. Két C-MAX kivételével mind dízelmotoros, Focusból azonban van például 6 éves, 126 ezer kilométert futott, fotón szép, első tulajdonostól, ám sajnos szervizkönyv nélkül hirdetett négyajtós is, ami akár még egy egészen formás és takarékos taxit is jelenthet majd, s hasonló mondható el a 135 ezer kilométert futott, szervizkönyves, 2,0 literes, első tulajdonosától kínált, a modelltől megszokottan óriási hátsó lábterű Mondeo kombiról is. Tourneo Connect 304 ezer kilométerrel? Nem feltétlenül rossz ajánlat, ugyanis szakszervizben állítólag végig megkapta az előírt karbantartást, csomagtere pedig 1830 literes. Utóbbiból „csak” 460 liternyit ad a C-MAX, ellenben felépítésével, magas üléspozíciójával, könnyített ki-beszállásával ideális taxi.
Opelből Astra G szedánok sorakoznak benzinmotorral, Astra H Caravan 1.3 CDTI-ként, az egyterűs és egyben haszonjárműves Combo Tour 1.7 CDTI dízelként kapható meg. Furcsán hangozhat, de a kisdízeles kombi Astrát hosszútávfutónak ajánljuk! Hosszú áttételezésű hatfokozatú váltójával kellemes autópályázó, városban viszont kelletlen az alul feltűnően nyomatékszegény motor. Pörgetést igényel, míg a benzinesekkel sokkal harmonikusabb az élet, s azok megfelelő karbantartással sokat futnak, az 1.7 CDTI pedig szintén jóval strapabíróbb, mint az 1.3-as.
Peugeot esetén – nem meglepő módon – megkapható a Citroën Berlingo megfelelőjének számító Partner, s nem csak az alap 1.4-es benzinessel és 1.6 HDi-vel, hanem 1.6-os benzinessel, ami 109 lóerejével már sokkal jobban viszi a viszonylag nagy dobozt, mint a 75 lóerős – taxinak éppen elegendő – 1.4-es. Ráadásul a konkrét ajánlat 67 900 kilométeres, szervizkönyves példányról szól, rakterében pedig bőven fog jutni hely a gázszettnek, de annak tartálya a csomagtér alá, a pótkerék helyére is tehető. Formásabb az előbbi motorokkal, de még akár torkos 2,0 literes benzinessel és automata váltóval is megkapható 307 SW, ám taxinak a Partner biztosan jobb partner lesz.
A Renault kínálata kapcsán sokaknak fennakadhat a szeme. Clio, ami megfelel az előírásoknak? Van ilyen, a Clio III ugyanis 2575 mm-es tengelytávra épül, Grandtour nevű kombija egészen tágas, 440 literes csomagteret ad. Hovatovább 2008-as évjáratával ez a kínálat egyik legfiatalabb példánya, 1.2 TCE motorjával nem rossz ajánlat, karcmentes, megkímélt darab. Taxinak persze inkább a Scénicet ajánlanánk 1.5 dCi motorral – azzal, amivel a legtöbb, szeptembertől taxivizsgát nem kapó Thalia is fut. A bevált gázolajos a nagyobb kasztniban sem fog sokkal többet kérni, mint a kicsi, tengelytávja miatt kieső szedánban. Lehet továbbá választani temérdek Mégane-t – négyajtóst vagy kombit, hiszen azok adnak kellő csomagteret. Benzinesek és dízelek is szép számmal vannak, Lagunából pedig kapható 2,0 literes vagy 3.0 V6 benzines egyaránt automata váltóval – utóbbiak nem épp taxinak valók, bár a 2,0 literes gázszettel még akár megteheti. Etanollal is itatható Saab 9-5 2.0 BioPower? Csak fanatikusoknak!
A lista végén van viszont két tuti befutó, Skoda Octavia II 80 lóerős, 1.4-es alapmotorral, ami a taxisok kedvence, ugyanis városban is elketyeg 7 literrel, megfelel az előírásoknak, a tapasztalatok szerint csaknem örökéletű, és lehet is belőle találni 1,5 millióért. Sok persze a sokat futott, volt céges, akár volt taxi is. Egyik sem baj feltétlenül, a baj azzal van, ha más tálalással adják el őket. És a keresésünkkor talált egyedüli hétüléses, ami taxiként zsíros borravalóval járó egyedi fuvarokra adhat lehetőséget: a Volkswagen Caddy szintén 1.4-es, de csak 75 lóerős benzinessel, 2006-ból. Telített utastérrel csak vánszorogni fog, de azért városban biztosan nem fog torlódást okozni.
Melyiket választanánk mi? Az új taxirendelet eleve ad annyi kritériumot, hogy csak személyszállításra alkalmas autókat enged majd az iparba. Mi pedig még hozzátesszük, hogy minél tágasabb, minél magasabb üléspozíciót adó modelleket érdemes vásárolni. Nem csak hivatásos használatra, családi autónak is, a listán szereplőket választva újraeladásnál nem fognak kiesni a taxisok a potenciális vevők sorából, tehát akár csupán előrelátásból is ajánlott lehet olyan modellt venni mondjuk 5-6 évesen, ami majd 7-8-9 évesen még taxinak is eladható lesz.
Mikor, mi esik ki?
Noha már elfogadásra került a fővárosi taxirendelet, egyelőre az összes, korábban engedélyt kapott kocsi futhat. Idén szeptembertől nem kapnak vizsgát a 10 év feletti, 75 lóerőnél szerényebb teljesítményű, Euro4-esnél gyengébb emissziójú, légkondicionáló nélküli, nem az egységes sárga alapszínű, 2550 millimétert el nem érő tengelytávú és/vagy 430 literesnél kisebb csomagterű autók. A már forgalomban lévő taxik 2015. július 1-jéig felmentést kapnak egyes műszaki feltételek (tengelytáv, csomagtér, teljesítmény) kapcsán, akkor viszont tömegesen fognak kiesni az életkorilag még megfelelő, de azokat nem teljesítő modellek. Skoda Octavia I, Renault Thalia, Chevrolet Lacetti SW - egységesen nem fognak megfelelni az előírásoknak - helyettük kell majd új autókat vásároljanak a taxisok
Magas tervezett futásnál, ami a taxik esetében rendszerint adott, nem feltétlenül kell megijedni a dízelmotoroktól, azok ugyanis még egy-egy komoly javítás árát is kitermelhetik. Vásárlásnál csupán arra kell figyelni, hogy korrekt előéletű legyen a kiszemelt példány, úgy remélhetőleg csak egy-egy, nem pedig temérdek komoly javításra lesz szükség. Továbbá természetesen azt is szem előtt kell tartani, hogy szervizelésre és persze a taxivá alakításra is maradjon pénz. Egy 1,5 millió forintos autóból ugyanis szeptembertől jó eséllyel további félmillió forint beruházásával, azaz összességében 2 millió forintért lesz csak taxi, hiszen a rendelet olyan citromsárga alapszínt ír elő, amit még a gyári taxicsomagos példányok sem teljesítenek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?