Egymillióért dízel családi kombi, klímával

Piaci körkép: egymillió forintos dízel kombik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Légkondicionálóval felszerelt, dízelmotoros, egymillió forintos, alsó-középkategóriás kombikat keresetünk. A választék sokkal szerényebb, mint a benzines autók esetében.

Legutóbbi összeállításunkban nem véletlenül csak benzinmotorral kerestünk alsó-középkategóriás kombikat, ugyanis a dízeleknek külön összeállítást szántunk. Az igazat megvallva, a két motorváltozat közötti különbség érzékeltetésével be is jött a számításunk, mert ugyanazon feltételek mellett - tehát szűk tűréshatárral egymillió forint környékén, légkondicionálóval, és lehetőleg minél fiatalabb évjárattal - nagyságrendekkel szerényebb felhozatalt jelenített meg a Használtautó.hu keresője, és ez még csak az eltérések jéghegyének a csúcsa. Mivel most a dízeleknél szerényebb választékkal szembesültünk, mint a múlt heti benzines körképnél, felmerült bennünk a minimális kritériumnak számító klíma elhagyása, de elemezve az ennek megfelelő szűrési eredményt is, nyilvánvalóvá vált, hogy a légkondicionáló nem perdöntő tényező – így megtartottuk. A kínálat gerincét a Ford Focus és az Opel Astra G alkotja, ám a gázolajos modellekre összességében is kijelenthető, hogy futásteljesítményük számottevően magasabb a benzinesekénél, és az autók néhány évvel idősebbek.

A sor elejére ABC-sorrend szerint a Citroën kívánkozik, ám a Xsara Break más szempont alapján is ide kerülne: ebből találtuk a legfiatalabbat. A hirdető kereskedő, de korrekt, már a honlapon megtudható, hogy a 999 000 forintért kínált, 2004. augusztusi forgalomba helyezésű, 1,4 literes HDi motorral szerelt kocsi céges autó volt, így nincs miért csodálkozni a 247 ezer kilométeres futáson. Az X ugyan alapmodellt jelöl a Citroën komfortfokozatok hierarchiájában, de a manuális klíma mellett ABS, szervokormány, dupla légzsák és CD rádió is található a kombiban, a ködlámpa azonban rejtély – a lökhárítóban egyértelmű a vakdugó, tehát nincs ilyen tartozék, míg a hirdetésben ott áll a szövegben. Ugyanezen az áron van még egy puttonyos Xsara a kosárban, a fehér kombi viszont már sokkal idősebb, 2001. májusi dátumával éppen most hagyta maga mögött pályafutása első évtizedét. A 125 ezer kilométeres futásteljesítmény elvileg meg sem kottyanhatott a jó öreg, még nem közös nyomócsöves 1,9 literes, 70 lóerős dízelnek, és maga az autó sem tűnik lelakottnak a fényképek alapján, de ilyenkor a kisördög azért ott motoszkál az ember fejében. Tényleg csak ennyi van benne? Némi esztétikai hiba, hogy a hűtőmaszkból kiszakadt a Citroën-díszléc, illetve a fogaskerék-embléma felső része, ami ennél a modellnél típushibának, vagy inkább típusjelenségnek mondható. A Xsarának enyhén szólva rossz a híre, pocsék minőségről, igénytelen műanyagokról, megzavarodó elektronikáról hallani. Hogy mi a véleménye több mint 400 ilyen típust birtokló tulajdonosnak az autójáról, amelyek átlagban 9 évesek és közel 130 ezer kilométert mentek, ide kattintva elolvasható.

Maradva még a franciáknál, amíg a benzineseknél akadt kétféle Renault Mégane, addig dízelmotorral nagyítóval is alig találtunk egy régebbi, konkrétan 2002. áprilisi, 100 lóerős 1.9 dCi modellt, 990 ezer forintos irányáron. A bordó metálfény eleganciát kölcsönöz (már amennyire egy ilyen kombi elegáns lehet), az oldallégzsákok plusz biztonságot adnak, és a műszakira sem kell rögtön költeni, mert 2012. júliusig érvényes a vizsga. További pozitívum, hogy van vonóhorog is, de akit érdekel a kocsi, annak Tapolcára kell mennie próbát tenni. Szintén egyetlen nevezővel van jelen a Skoda Octavia, amely márka a találati arányával már a benzineseknél sem kényeztetett el minket ennyi pénzért. Hiába, a cseh modell jól tartja az árát, ez a fehér példány is az általunk megjelölt árplafonon van: 1,049 millió forintért hirdetik. Ennyiért 11 éves (2000. szeptemberi), 290 ezer kilométert hajtott gépünk lehet, bődületes, fél köbméteresnél nagyobb csomagtartóval, 1,9-es, 90 lóerős TDI motorral, 2013 tavaszáig érvényes műszakival. Akárcsak az iménti Renault-on, ezen is van vonóhorog, és az Elegance komfortszint mellőzi a lehangoló fekete belsőt – ez az Octavia világos utastérrel kényeztet.

Változott a kép az olaszoknál, konkrétan a Fiat berkein belül. Stilo Multiwagon JTD helyett két régebbi, még a Bravo/Brava pároshoz köthető Fiat Marea Weekend akadt a hálónkba, mindjárt kétféle motorral. A komfortszintek között nincs eltérés, az egységes HLX mindkét kocsinál gazdag tartalmat jelöl, de nagyon hasonló a 212 és a 213 ezer kilométeres használat, a 2001-es és a 2000-es évjárat, valamint a 950 és 970 ezer forintos vételár is. A lényeges különbség a motoroknál mutatkozik meg, a sötétkék-metál Marea motorja 1,9-es, de már nem a régi turbós, hanem a modernebb közös nyomcsöves JTD, annak is a 110 lóerős kiadása. A fehér kombi Fiat azonban unikum a mezőnyben, a 2,4 literes, öthengeres, 130 lovas gépnek még dízelben sem rossz a hangja, „cserébe” a benzinkutakon kell megfizetni az akusztikai élményt, mert a nagyobb motor egyben torkosabb is. Kérdés persze, hogy az olasz autókkal kapcsolatos előítéletek miatt kinek mennyi a bizalma a Marea felé – nálunk 101 tulajdonos véleményét ismerhetik meg.

Ford Focus kombiból az 1,8-as, 90 lóerős dízel a sláger, döntően Trend, vagy egy fokkal magasabb Comfort felszereléssel. Természetesen az első, 1998-ban debütált generáció példányairól van szó, mi 2000-es és 2001-es kocsikat találtunk. Az árak között nincs nagy szórás, 960 és 980 ezer forint között hirdetnek három Focust, a futásteljesítmény viszont eltérő: 155, 176 és 237 ezer kilométer van feltüntetve, és utóbbinál a műszakinak is lőttek – 2011. június már múlt idő.

Változatosabb képet mutat az Opel Astra G Caravan palettája, amely modell a benzinesek után dízelként is oszlopos tagja a hazai használtautós mezőnynek. Az 1,7 literes, Isuzu-eredetű turbódízelt sokan nem szeretik, lévén gyenge és zajos, de akinek nem száguldozáshoz lesz az autó - ami a szigorú büntetések miatt amúgy sem ajánlott -, nyugodtan fontolóra veheti. Egy fehér, székesfehérvári kombi 2000. decemberi évjárattal, órájában 135 ezer kilométerrel, sötétített ablakokkal, kulturált belsővel, felnire szerelt téli váltógumival várja új gazdáját, 999 ezer forintos irányáron. Fél évvel idősebb, tehát 2000. júniusi a már 2,0 literes motorral rendelkező Elegance, ám ennek futása pontosan az előbbi duplája, szám szerint 265 ezer kilométer – hogy őszinték legyünk, életszerűen ez az adat áll közelebb a valósághoz. Ezen is van vonóhorog, az utasokra pedig két első légzsák és ABS vigyáz – az irányár 995 ezer forint. Ugyancsak 2,0 literes erőforrása van az 1999-es Sportline változatnak, amely 156 ezer kilométerrel, 1,05 millió forintért kelleti magát. Bár a hirdetés utastéri fotója előnytelen, azért látszik a kormány kopottsága, és érdekes, hogy amíg a vezetőülés szinte makulátlan, addig a jobb egyben gyűrött az ülőlap és maga az ülés is kopottabb – pont fordítva kellene, hogy legyen, de régi nepperes trükk a székcsere, amit nagy valószínűséggel ennél a példánynál is bedobtak.

Bármilyen furcsa, de japán dízel kombit ebben a méretosztályban, egymillió forintért nem találtunk, pontosabban felbukkant egy 2003. májusi, 240 ezret futott Toyota Corolla Wagon 2.0 D-4D, de az 1 050 000 forintos ár magyarországi forgalomba helyezés nélkül értendő, mert a jármű külföldi, a rendszáma alapján olasz papírokkal rendelkezik. Persze, aki kedvet érez a külföldi vásárláshoz, megteheti, és nálunk is talál hasznos információkat a témával kapcsolatban.
Röviden összefoglalva, benzines fronton sokkal reménytelibb volt a helyzet: nagyobb választékot, valamint fiatalabb, és - a hirdetői adatközlések szerint - kevesebbet futott autókat találtunk. Itt a dízeleknél némely kocsi bevallottan közelebb van a 300 ezer kilométerhez, mint a 200-hoz, és akkor még nem is beszéltünk a dízelmotor meghibásodásával kapcsolatos lehetőségekről, illetve az ezekből eredő, nem csekély költségekről. Aki ettől függetlenül dilemmázik, az döntés előtt kattintson ide, ahol megtudhatja, melyik a nyerő: a dízel vagy a benzines?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    A nagynyomású diesel-el én is megjártam.Vettem egy Renault clio-t 4 éves volt Az óra szerint 90000Km-er volt benne Francia rendszámmal. Gyönyörű állapotban volt mindenki azt hitte hogy új mivel az akkori soron következő új (k-s) rendszámot is kapott.2-3 hónapot se volt nálam mikor kigyulladt három diagnosztikai lámpa mikor elkezdtem taposni neki, a teljesítményében nem volt semmi változás csak kigyulladtak ezek a lámpák s mikor vissza vettem a gázt akkor el is aludtak.Kis idő után annyi volt a változás hogy nehezen indult el,elvittem szervizbe ott kitörölték a hiba kódot és egy hétig jó volt megint majd kezdődött megint előröl. A vége az lett hogy azt mondták a szervizben hogy nagynyomású szelepeket kell cserélni ami 300000-ft. Csak az alkatrész+ munkadíj.Ugyhogy csak azt tudom tanácsolni mindenkinek aki használt nagynyomású diesel-t akar venni hogy nagyon gondolja át.

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    96-97-ben megszünt az autógyártás, azóta sajnos csak hulladékot gyárt az autóipar. Ez persze nem a technika visszafejlődédésének, hanem a szemléletmódnak és a környezetvédelmi normáknak köszönhető. A modern dízelek tele vannak szenzorokkal, kapcsolható vízpumpával, részecskeszőrővel, ilyen kat. olyan kat. stb… eleve nagyobb a meghibásodás lehetősége, mindez a környezetvédelemért. És a mai szemlélet nem az, hogy egy autó 6-700e km-t fusson, hanem a garancilis időszakot túlélje. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy gondos kezekben egy mai dízel nem futhat el akár 3-400e Km-t, de sohasem fognak annyit kibírni mint a régiek. Merci 2,0-2,5-3,0D Audi 5hengeres díze, VW 1,9D, Volvo, stb. Ez van.

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    A cikk nem rossz, de az egy se normális aki használtan vesz dízelt, hacsak nem garantáltan ismert leinformálható (pl: apámé volt). A mai közös nyomócsöves dízelek javítási költsége kész horror. Dízelből csak idősebbet lehetőleg nagy köbcentis szívót, vagy egy alap turbóst. A fenti kínálatból én speciál megant vagy astra G-t vennék. Mindkettőt 1.6 benzinnel. Az 1.4-es a kombiba kevés (a megan-nál 98 paci az opelnél 90) a kombi karosszéria miatt kell az 1.6 . Mindkettő van a családban (renault és opel is). A renault futómű alkatrészei hamarabb kopnak mint az opelé, viszont az ecotec motor meg újkorától kezdve eszi az olajat. Amúgy mind a kettő egy-egy igásló, kevés tőrődést és pénzt igényelnek! A többiről hitelesne nem tudok nyilatkozni.

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    Én egyáltalán nem vagyok diesel rajongó,sőt.De most ez van,egyébként jobban szeretem a benzinest,bár nem a kicsi 1,4,hanem inkább a 2 liter felettieket.Én is ettől tartok,hogy majd később fogom megfizetni a mostani takarékos üzemet egy komoly javítással,sajnos ez nagyon benne van a pakliban.Ezért sem lesz meg sokáig már ez az autóm.

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    A modern nagyon kényes, rosszabb üzemanyag simán kicsinálja /ez csak egy példa a sok közül/, az öregebbnek meg jóval elhasználtabbak. Nem költségkímélő egyik sem.
    A fehér Citrom futása hihtetlen, és ez az egy szem kép sem tükrözi azt. Rákerestem. Csak pár részlet. Nem csak fakó hanem bevakult lámpák, fehér kombi tetőcsomagtartóval nem illik be családi képbe /ez céges/, regmatrica a szélvédőn /vagy rendszámcsere vagy ami esélyesebb hogy behozott/, kormányon igénytelen védő, alaposan széttaposott szőnyeg.
    Ebben a korban már ki van hajtva a lelke is a legtöbbnek. Tisztelet a kivételnek.

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    Tudom , hogy a diesel “fanok” majd megköveznek , de akkor is tartom magam ahhoz az állásponthoz , hogy modern dieselt használtan soha nem szabad venni . Túl sok a rizikó és nagy a kockázat egy ilyen autó megvásárlásával . Vidi 500 olvtárs írta egy régebbi hozzászólásában , hogy”a dieselek később nyújtják be a számlát”.Nagyon találó ez a mondat , és érdemes rajta elgondolkodni mindenkinek aki használt diesel vásárlásán gondolkodik . Símán rákölthet kiválasztottjára hatszámjegyű költséget a vételáron felül bármikor .

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    “[i]A Xsarának enyhén szólva rossz a híre, pocsék minőségről, igénytelen műanyagokról, megzavarodó elektronikáról hallani.[/i]” Ezzel a kijelentéssel vitatkoznék! Pont, hogy a Xsara-nak nem rossz a híre, ellentétben a hasonló korú C4, C5-ösökkel, Xantiákkal. Az ADAC megbízhatósági teszteken sem véletlenül szerepel jó helyen. Olcsó hatású műanyagok vannak az utastérben valóban, de mégsem nevezném igénytelennek. Dízel motorral nem tudom, mennyire megbízható, de az 1.6-os 16V benzinessel semmi gond nincs!

  • 2017.10.31. at 14:06
    Permalink

    Jó cikk.Mivel nekem volt olasz autóm,ezért az én véleményem az,hogy a rossz hírének sokkal nagyobb a füstje mint a lángja,egyáltalán nem olyan rosszak azok.A 2,4 dízel meg igen jól tud menni.G Astrám most van,1,7 dízel,de cdti,tényleg nem igazán erős a motor a maga 80 lovával,de keveset eszik és szerintem egyáltalán nem hangos,bár nem tudom,mennyivel másabb a hangja és az ereje,mint a sima dti.

Vélemény, hozzászólás?