Milyen élményautót kapni legfeljebb 500 ezer forintért?

Piaci körkép: élményautók minimálbüdzséből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak hóra-jégre, nem csak hétvégére, hanem voltaképp egész éves, mindennapos használatra is alkalmas élményautót kerestünk, s találtunk is pár érdekeset.


Ki tudja, talán még ez a tél is tartogat számunkra meglepetést, mármint újabb hideget, havat és jeget, akkor pedig nem pusztán vezetéstechnikailag, de szórakozni is remek egy jó kis élményautó, melynek kritériumrendszere szerintünk így fest: hátsókerékhajtás, benzinmotor, manuális váltó, minél könnyebb kasztni, s lehetőleg alacsony vételár, nem túl drága fenntarthatóság. Nosza, vidám keresésbe kezdtünk, viszont egyenesen olyan gépek után ácsingózva, melyek tavasztól őszig, a dolgos hétköznapokon is mosolyt csalhatnak mind ráncosabb orcánkra.
Szigorú feltételrendszerünk a következőképp alakult:
  1. Maximum 500 ezer forint
  2. Hátsókerékhajtás
  3. Benzinmotor
  4. Manuális váltó
  5. Legalább 100 ezer - bevallott, vállalt - km
  6. Érvényes magyar papírok
  7. Legalább 1 év műszaki
  8. Normál állapot
  9. Képpel hirdetve


A lehető legőszintébb darabokat kutattuk, legalábbis a legőszintébbnek tűnőket egy kis rozsdával itt, némi horpadással ott, a tapasztalatot, a jó, de inkább rossz hírt a realitással, valamint a sokadik gyermekkori romantikával keverve. A félmilliós felső léc mondjuk számos "álomautót" kizárt, olyasmiket pedig nem vettünk figyelembe, mint például 126-os Kis-Polski, hiába láttunk nem is olyan rég egyet szédítőn pörögni-forogni a kihalt parkolóban... Dízel bármi? Kizárva. 4x4? Minek? Fogyasztás- és szervizköltség-növelő nehezék. Inkább érdemes gumira meg minden másra költeni a ki nem dobott tízezreket.
Temérdek csábító autóról kellett fájó szívvel lemondanunk a félmilliós küszöb, aztán meg a papírok, a futásteljesítmény közlésének hiánya okán. Amerikai nagyvas? Manuális váltóval? Felejtős. De ne búslakodjunk - íme a mi kis listánk, amely ugyan nem közös találati lista, mint azt piaci körképeinknél megszokhatták, hanem egy válogatás a felhozatalból, s abból is egy szubjektív szűrés, tessék:
A kritériumoknak megfelelő élményautók listája ár szerint növekvő sorrendben



modell évjárat futás (km) teljesítmény (LE) vételár (Ft)
Ford Scorpio 2.4 V6 1990 128 890 125 150 000
Lada 2107 1989 160 000 75 180 000
Ford Sierra 2.0 1989 260 000 105 200 000
Volvo 940 2.3T 1993 220 000 165 229 999
Nissan Silvia 2.0 1985 278 000 146 350 000
Mercedes 190 E 1989 270 000 122 370 000
Opel Omega 2.0 1995 210 000 139 399 999
BMW 320i 1990 219 615 129 430 000
Amint az látható, legfiatalabb "versenyzőnk" is 17. évét tapossa, míg a legidősebb még egy tízessel idősebb, átlagkoruk durván 22 esztendő. Átlagfutásuk 218 ezer kilométer, abszolút reális, átlagáruk 276 ezer forint, pénztárcabarát. És azt ugye mondanunk sem kell, hogy ezek irányárak. Egy kupé kivételével családinak is titulálható viszonylag tágas, sőt részint kifejezetten tágas autókról van szó, ergó az asszonynak és/vagy a szülőknek is van mivel érvelni, ha megkérdőjeleznék a vélhetően férfiúi, amúgy sofőrszempontú döntést.
S hogy miért épp ezek a a főszereplőink? Egyrészt, mert ők feleltek meg a feltételeknek, másrészt meg, ha többet is találtunk egy-egy típusból, ők voltak a legőszintébbek, legszimpatikusabbak. Nézzük is a legolcsóbbat, az 1990-es Ford Scorpiót: sajnos ez még nem a békaszemű, hátul meg fájóan parádés csíklámpás generáció, cserébe hatalmas, és hát megrendítően olcsó. Motor (V6) és váltó (5 fokozatú) állítólag tökéletes, van ABS, napfénytető, vonóhorog, keveset futott, műszakija friss - kéne akkor is, ha bőven lehetne rá költeni, akkor is, ha az egészségesnél betegesebb étvággyal vedeli a benzint.
Hasonló korú és árkategóriájú a 2107-es Lada és egy másik Ford, a Scorpiónál józanabb, sőt kisebb súlya miatt játékosabban viselkedő, könnyebben kezelhető Sierra. A szovjetek bűvös kockája ebből a mezőnyből ugyan kicsit kilóg az alulmotorizáltságával, de akit egyszer elkap a hangulata, nehezen szabadul tőle. A hirdetés szerint a mindössze 160 ezer kilométert futott példány fullextrás, ami ki tudja, mit jelenthet, de jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy "kesztyűskormányos"... Sierránk kombi, ami pirospontos, és azokat az extrákat ő is hozza, mint a Scorpio, csak hát négyhengeres, gyengébb, illetőleg 250 ezret futott. A hölgytulajosságot ha megengedik, erősen kétségbe vonnánk, már csak a hirdetés szövegezése okán is. Érdemes ránézni.
A Volvónál kicsit csaltunk (hiszen alig néhány hónapig érvényes csak a műszakija), de muszáj volt, annyira "kellett" egy ilyen, még hátsókerekes svéd doboz a kép színesítésére. Ez a 940-es mindössze 230 darab ezresért kelleti magát, váltója csak négysebességes, mint a Ladáé, de 2,3 literes motorja turbós és valaha 160 lóerőt tudott.
Ezt követően nagyot ugrunk árban, mert a mezőny második fele már szörnyű drága az eddigiekhez képest. Itt van például ez a Nissan Silvia egyke kupéként bukólámpával, napfénytetővel és hát igen, 27 évével korelnökként, ám ritkaságként is 350 ezerért. Vagy mégis inkább egy limuzin kéne? Mondjuk egy akár csak bébi, de Benz? Amely Mercedest 190 E-t kinéztünk, igazából a fotóival hatott meg, de könnyekig. Lehet találni szebbet, izmosabbat is, viszont ilyen őszintét nem egykönnyen.
A már közel 400 ezres Omega még csak nem is nagykorú, de amivel magára irányította a reflektorfényt, az az első lökhárító. Zseniális, elgondolkodtató - nézőpont kérdése. És akkor jöjjön "győztesünk", a kocsi, mely egyértelműen a hátsókerekes élményautóság szinonimája, egy E30-as, 320-as, sorhatos BMW 1990-ből 430 ezer forintos irányáron, pompás képekkel illusztrálva, a maga valójában - beszédes, hogy tulajdonosa eladná vagy elcserélné kisebb fogyasztásúra, például egy négyajtós Suzuki Swiftre, jaj.
Hirdetés
Na ja, ami az álmodozóknak élményautó, használóiknak általában benzin- és pénzzabáló nyűg rozsdával, kisebb-nagyobb meghibásodásokkal, kevés kényelmi és biztonsági szolgáltatással, modern szemüvegen át szánalmas külsővel és belsővel, sőt veszélyes hátsókerékhajtással. Álmodozók, kilinccsel előre kívánkozók figyelem: bőven 500 ezer forint alatt is kaphatóak olyan típusok, amelyek - odafigyeléssel és értő kezek között - nem csak télen, hóban-fagyban szerezhetnek örömöt sofőrnek és utasaiknak egyaránt!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Arról, hogy ezek az autók kinek jelentenek élményt, nem nyitnék vitát.
    Csak a rutinos autós szakújságíró naivságán csodálkozom, mikor reálisnak nevezi a meghirdetett km futásokat.
    A legszebb az éves futás 5858 km Ford Scorpio-nál, míg a legerősebb a 12 300 km volt az Opel Omegánál.
    Ezeket az adatokat még a hirdetésben kiegészíteném, a megkímélt, garázsban tartott, hölgy vezetőtől, jelzőkkel, és várnám a kellően naiv jelentkezőket.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Élmény autóként vettem pár éve egy 500 SE mercit, aut. V8, pár hónap műszakival, kis esztétikai hibákkal. 85-ös évjáratú volt és 100.000 forintot kértek érte.

    Nagyon jó kocsi, élmény volt vele menni, a haverokkal pár napig tapostuk neki azt betettem a garázsba. Kb egy év után eladtam végleg kivont kocsiként.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Der!

    Van egy barátom aki kimondottan ilyenekkel foglalkozik,a régi 728 tól az e 39 ig keni vágja a témát mit mibe lehet átrakni beépíteni cserélni,V8 sem gond neki,15 éve csinálja és mindent megold nem úgy mint”Jóska bácsi” . :-)) Ha gondolod megadom emailben a számát.

    Egy jó zsiguli az igen. :-))

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Télen tükörjégen, hóban a Lada a legnagyobb király! Olcsó, igénytelen, mentes mindenféle felesleges elektronikai cucctól, igazi élményautó!!! És ad egy életérzést is ….

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Én igazából a kanyargós utakat szeretem, ezért jobban kedvelem a kisebb autókat. Egy 5-ös, vagy E-osztály nekem még kicsit nagy. Egyelőre a kényelem másodlagos szempont, bár az E36 sokat fejlődott az E30-hoz képest. Egy közepes E30 árából kaptam egy 1996-ost 28-as motorral, minden szükséges extrával, igaz kissé lepukkant állapotban, de most már kezd összeállni. Bár bevallom őszintén, nekem az E30 hangulata hiányzik belőle. Ez egy kicsit már műanyagautó. Az E34-ig tetszenek a BMW-k, azóta kicsit megváltozott a márka. Pl. azt hiszem 96 után már nem lehetett sperrdifit rendelni, az M-esek kiváltsága lett.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Persze, meg lehet szokni egy idő után az E30 at is de szerintem élmény autózáshoz alapvető dolog hogy kényelmes is legyen a vezetése.
    Ezek szerint nem csak én számolgattam ez ügyben. :)) Milla alatt nem lehet hozzájutni egy valóban jó és szép darabhoz pedig már a főiskolai évein is túl van. :)) Az E 36 ban is a 25 ös a jobb,bár itt is a ritka darab az igazi az 540i ! Na az kuriózum és valóban élmény. Vagy még a merci E300 sportline ! Kevés ellenfele akad akár gyorsulásban,akár 200 felett a pályán.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Én 186 cm vagyok és 125 kg, mégis egész jól elvoltam az E30-ban. Nekem nem nyomta a box a lábam, de elhiszem, hogy van, akinek pont úgy esik. Szutyok 318i-m volt, sperr nélkül, de szerintem élmény vezetni. Nagy álmom egy szép 325i. A kínálattal kapcsolatban sajnos igazad van. Ezért kellett E36-ot vennem, mert E30-at erős motorral gyakorlatilag nem kapni. Behozni lehetne, de egy misi alatt nem állna meg egy jó állapotú. Kint is 2500 euro körül indul egy olyan 325i, amit érdemes lenne megnézni.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Élményutó ?
    Nem is értem ezek a tipusok hogy kerülhetnek ebbe a kifejezésbe.
    Sierra? fapados, gyenge,kényelmetlen,és öreg.
    Skorpió? egyszerűen egy sínautó. Ez is és a Sierra is egy betegágy.Egyetlen pozitívuma ennek a tipusnak hogy a hátsó üléseknél nagyobb helyet csináltak benne mint a többi hasonszőrű kategóriában. De ettől még betegágy.
    Omega? Vízforralós,lomha másik betegágy.
    BMW E30 ? A sok hülye gyerek által széthajtott,mára sok költséget felemésztő darabok. Ráadásul ha beülsz a lábadat nyomja a box.Ferdén kell benne ülni. Őrületes megoldás. 180 centcivel már kényelmetlen,tehát nem lehet élményautó! Még viccnek is rossz. :-)) Igaz a 2.5 ök mennek mint a barom de abból mára már nincs egy jó állapotú sem 5 kiló alatt meg pláne,mert ritka darab volt.
    Volvo 9 es széria? öreguras,kényelmetlen vezetés,imbolygó kaszni,drága alkatrészek,és szerviz.
    Merci 190 ? Max a 2.5 ös hathengeres de mivel ez volt a “bébimerci” anno, ezért nem egy élmény vele autózni.

    Ezeket már mind végigtapasztaltam,ezért is ez a véleményem.

    Viszont amivel igazán élmény autózni az a merci 123 as 280 as motorral,vagy a 126 os szintén ugyanazzal a 280 as mocival. Hátsókerekes,dinamikus,indulásnál benyom az ülésbe,stabil,erős futómű,4 tárcsa fékkel jól megáll,elbírja a szélesebb gumit vagy felnit is,a kanyarból padlógázzal kijössz elengedett kormánnyal és beáll az autó magától az útfekvésre ahogy kell. Na ez így már egy élmény. 13 és 17 között zabál akkor is ha hajtva van,és még van belőlük jó állapotú 5kiló alatt bőven. Jól megcsinálták valamikor,ezért a szervizigénye minimális,alkatrész is olcsó,de nem is kell hozzá sok minden.Szinte igénytelen.Egyszerű mint a faék. Egyszerűen jó autó amivel élmény a vezetés.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Csibi!Ez komoly?”ki az a bolond aki egy ócska tohonyadög sierrával akar csapatni?”Ime:Ford Sierra RS Cosworth eredményei:

    1987 1000 Lakes Rally: 2. helyezett (Vatanen/Harryman)
    1987 1000 Lakes Rally: 3. helyezett (Blomqvist/Berglund)
    1987 RAC Rally: 2. helyezett (Blomqvist/Berglund)
    1988 Tour de Corse: 1. Helyezett (Auriol/Ocelli)
    1988 1000 Lakes Rally: 3. Helyezett (Auriol/Ocelli)
    Remélhetőleg értesz az autósporthoz és mondjuk tudod ki az a Vatanen,vagy Auriol!Bár ezt kétlem a hozzászólásodból!A sierra a rallye világában az egyik leglátványosabb,és legélvezhetőbb autó(volt)!Feltételezem vezettél is vagy láttál versenyen!Visszavonom,nem feltételezem!Inkább erősÍted azon sznobi bobik táborát,akiknek figjuk nincs az autózásról,és minden ami Bmw,az csak jó lehet!Lehet az állad leesne ha egy sierra cosworth-ban utazhatnál pár percet!Az E30-ban annyi fantázia van,mind benned kb,biztos jó az is,de azért egy legendát igy leszólni,borzasztó hozzá nem értésről,árulkodik!

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Én vagyok az! Meg a haverom is! Meg még sokan mások…
    Nekem egy 2.9i V6-os Scorpio-m van. Hobbi élményautózásra teljesen jó:
    [url]http://www.youtube.com/watch?v=zursSIt-8po[/url]
    Ennél nagyobb és kényelmesebb autó nem kell. A fogyasztása sem vészes:
    [url]http://www.youtube.com/watch?v=IVSa8gUXwFo[/url]
    (persze ez csak országuti tempónál ilyen, külvárosi ingázásnál 11l/100km az átlag, belvárosba meg nem ilyennel kell dugóban állni)
    Hogy ehhez rendbe kellett szedni a motort és váltót, az már más kérdés (lambda szonda csere, kipufogó csere, gyertyák, szűrők, olajak…), huszonéves elhanyagolt technikától nem lehet mást várni.
    Haveromnak ugyanilyen motor van Sierra-ban. Na az igazi hobbi élményautó…
    És vannak akik Sierra-val versenyeznek pl. Drift Garage…

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Szerintem a legegyszerübb megoldást kihagyták persze kell hozzá némi elhivatottság : skoda 120. 100.000.- ért friss müszakis 50-60.000km futottakat lehet találni minimális a fenn tartása 8 literrel el van élmény autózás közben, és a havon – jégen bőven elég az az 52 LE. Ha törik ha szakad fillérek az alkatrészek.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Használt piaci körkép készítése:
    – Állíts be néhány szűrési felületet az anyaoldalon (hasznaltauto.hu)
    – Válassz ki pár találatot
    Írj egy szokásosan semmitmondó cikket fél órában.

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Én ajánlanám az Opel Ascona B, Monza, Manta típusokat, vagy a Ford Caprit, Mitsubishi Stariont.Esetleg Porsche 924-et is vagy Mazda RX-7-et is :))..
    Mondjuk ezek ritkák mint a fehér hollók,a használtautón is ritkán van belőlük olcsó és jó vétel, de épp ezért kultikus élményautók :))

    Azért az élményautók az összkerekesek is, mint pl.:az Audi Coupe Quattro

  • 2017.10.31. at 03:33
    Permalink

    Ugyan ki az a bolond, aki egy ócska tohonyadög scorpióval vagy sierrával akar csapatni? Az E30ban van fantázia, de 500ezerért élményautót nem kapni, csak nagy problémahalmazt. Nem beszélva a sarcokról amire a nevedre kerül az a vételár fele, és ott az olcsó üzemanyag is.. Ha már ennyibe kerül és élményre vágyunk, nézzük meg mibe tankoljuk. Ami jó az drága, 500ért ilyet nem lehet venni vegyük le a szemellenzőt.

    Szerző úr naiv vagy mint egy kisgyerek..

Vélemény, hozzászólás?