Milyen hibrid kapható egy Swift áráért?

Piaci körkép: hibridek 3 millió forintért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Piaci etalon, ötajtós Suzuki Swift kerül újonnan 3 millió forintba. Mi most ezen összegért néztünk hibrideket.

Miután a WHO kijelentette, hogy rákkeltők a dízelautók, egészen pontosan azok kipufogófüstjei még a részecskeszűrős modellek esetében is, fokozottan érdekes lehet, hogy milyen használt hibridek kaphatók - mondjuk egy ötajtós, új Suzuki Swift áráért. Persze nem olyan csillivilli ellátmányú verziónak az áráért, mint amilyen legutóbb épp dízelmotorral járt nálunk, hanem az alap, de azért 7 légzsákos, ESP-s, manuális klímás GC verzió 2 990 000, kerekítve 3 millió forintos áráért.
Évjárat, illetve egyéb megkötéseket ezúttal nem tettünk. Csak legyen hibrid, hiszen az eleve stop-start elektronikás, városban akár nem csak a dugóban ácsoroghat emissziómentesen, hanem haladhat is káros anyagok kipufogása nélkül, s eleve takarékos, azaz valamelyest kevesebb, mostanában ugyan apadó árú, de azért így is meglehetősen drága üzemanyag töltendő bele. Cikkünk írásakor a Használtautó.hu adatbázisából 39 darab sérülés nélküli, de nem feltétlenül hazai rendszámot viselő autó felelt meg az elvárásainknak.

A kínálat több mint 50 százaléka, egészen pontosan 20 példánya a Toyota Prius első vagy második generációja. Van továbbá 18 példány a Honda Civic Hibrid, szintén első és második generációjából, s akad egy további modell, az Európában Maverick néven ismert amerikai Ford Escape-ből is. Ez utóbbit a kínálat legfelsőbb sávjában, 2 980 000 forintért találjuk. Az itthon, de még Európában sem forgalmazott szabadidő-autó az Egyesült Államokból származik – ez egyébként számos másik eladó példányra is igaz.
Hibridek kínálata 3 millió forintig
Modell Vegyes fogyasztás
[l/100 km]
Évjárat Kilométeróra-
állás
Árak
Ford Escape ~8,0 l/100 km 2005 101 800 km 2 980 000 Ft
Honda Civic Hibrid I 4,9 l/100 km 2002-2005 80 000-
95 000 km
1 299 000-
2 299 000 Ft
Honda Civic Hibrid II 4,6 l/100 km 2005-2008 52 000-
130 874 km
1 899 000-
2 799 000 Ft
Toyota Prius I 5,1 l/100 km 2000-2003 185 500-
220 000 km
1 450 000-
2 000 000 Ft
Toyota Prius II 4,3 l/100 km 2004-2008 50 000-
165 000 km
1 720 000-
2 999 000 Ft

A 2005-ben bemutatott Escape Hybrid működési elve a Toyota Priuséval egyező, azaz olyan full hybrid modellről van szó, amely (2,2 literes, négyhengeres, 135 lóerős) benzinmotorja nélkül is képes mozogni. Noha amerikai márka, helyi piacra, helyben épített modelljéről van szó, a hajtáslánc számos eleme japán, a fokozatmentes automata váltó például az Aisin, a nikkel-fémhidrid (NiMH) akkumulátorcsomag a Sanyo terméke. A regeneratív fékezéssel, menet közben táplált akkumulátorokkal elérhető emissziómentes hatótáv esetében nem túl komoly - a gyártó nem is publikálta, ám vegyes fogyasztási értéke akár 8 l/100 km környékére szorítható, ami nem rossz a 160 lóerős rendszerteljesítményű, összkerékhajtású szabadidő-autótól.

Aki hibridet vásárol, az persze inkább az előbbi étvágy felét szeretné elérni autójával, s jó hír, hogy ez abszolút nem lehetetlen. Akár a klub belépőmodelljeivel sem. A piac egyébként okosan áraz, vagy legalábbis a hirdetők tisztában vannak autóik tudásával. Nem a legidősebb hibrid a legolcsóbb, a full hybrid Toyota Priusok a csak „enyhe” mild hybrid Honda Civic szedánhoz mérten drágábbak. Érthető is, hiszen míg egy Prius el tud indulni úgy, hogy motorja nem indul el, a Civic arra nem képes. A hetedik generációsból kialakított első Civic hibrid ráadásul nem is tud úgy haladni, hogy benzines – a Jazzből ismert 1,4 literes, 8 szelepes – motorja ne menne. A motor főtengelyére szerelt, 13 lóerős, bivalyerős indítómotornak is számító villanymotor inkább csak rásegít, motorfék üzemben generátorként tölt, valamint kiszolgálja a stop-start elektronikát. A 3 millió forint alatti ársávnak ez az egyetlen olyan hibrid modellje, amely manuális váltóval is elérhető (feljebb a sportos CR-Z lenne még ilyen), bár szerintünk sokkal komfortosabb, igaz, valamivel rizikósabb választás a hibridhez hűen CVT-s verzió; fogyasztásban elvileg nincs különbség közöttük, gyári vegyes érték szerint 4,9 l/100 lm-t tudnak.

Ár alapján csaknem egybeolvadnak az első generációs full hybrid Toyota Priusok és a második generációs, továbbra is csak mild hybrid, de már mindenképp CVT-váltós Honda Civicek. Bár utóbbiak villanymotorját izmosították a generációváltáskor, 20 lóerős teljesítményükkel még mindig alaposan elmaradnak a Prius első generációjában is 44 lóerős, 350 Newtonméteres villanymotorjától. Viszont míg (a gyári érték szerint ráadásul 5,1 l/100 km étvágyú) Priusból 1 450 000 forintért lehet megkapni a legolcsóbb, 12 éves – amúgy nem szerény, 220 ezer kilométert futott – példányt, az elvileg takarékosabb, 4,6 l/100 km fogyasztású) Civicből 105 ezer forinttal drágábban már 5 évvel fiatalabb, mindössze 68 300 kilométert megtett második generációs is választható.
Hirdetés

Igazán azonban nem itt, hanem a 2 millió forintos, illetve annál magasabb ársávban bontakozik ki komoly, látszólag a Toyota Prius számára nyerésesélyes harc. Megjelenik ugyanis – a világ legnépszerűbb hibridjének számító sorozat – második generációja, szintén izmosított, már 68 lóerős, 400 Newtonméteres villanymotorral és praktikus ötajtós karosszériával, 4,3 l/100 km fogyasztással. Ugyanennyiért kínálkozik egyedi, itthon autógázossá alakított első generációs Prius is, ami valóban érdekes, de azért erőteljesen öreg autó a Prius II mellett.
A már akár 2 millió forinttól elérhető Prius II azonban nagyon is ajánlható autó lenne, ám míg a Honda, szintén második generációs Civicjéből alig többért szervizkönyves, első tulajos példány is választható, Prius II-ből nincs ilyen. A piacon több a külföldről (avultatva duplán kedvező regisztrációs adós) behozott példány, mint a hazai, ami nem csoda, nálunk újonnan kevesen engedhették meg a hibridet 5-10 évvel ezelőtt, s így van ez ma is. Ezen példányoknál fokozottan fontos a márkaszervizes átvizsgálás, szervizmúlt-lekérdezés. Ha egy autó valóban tiszta múltú, akkor a márkák nemzetközi adatbázisában szerepelnie kell.
Míg egy jó karban lévő hibrid rendszerint a hagyományos autóknál olcsóbban, szerényebb mértékű és díjú karbantartással üzemeltethető, egy problémás darab egy-egy komolyabb egységének cseréje – az 5 év feletti, azaz már nem garanciális példányoknál vagyonokat emészthet fel. Aki viszont tud 3 millió forintot autóra áldozni, az akár még hajtáslánc-garanciás, 5 évnél fiatalabb Priust is találhat, ha egy olyanra a szerviz is rábólint, gond nélkül ajánlható, a Swiftnél tágasabb és tisztább üzemű lesz, s hozzá hasonlóan – az említett hibridek közül egyedüliként – 5 Euro NCAP csillagos utasvédelmű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:06
    Permalink

    Tudom már egy évvel elkéstem a válasszal, de hátha másnak jól jön.

    Szerintem a Prius nál egy dologra kell odafigyelni elsősorban, hogy ne töröttet vegyél.
    ha nem az, akkor nagy melléfogást nem lehet csinálni.
    A motor a hibrid technologia miatt széthajthatatlan: nem tudsz harmadikba padló gázzal 100Km-t menni.
    A motor fordulatszám amilyen gyorsan lehet beáll 1000-2000 fordulat közé.

    Akkumulátor: A legtöbbször ezzel kapcsolatban olvasok hülyeségeket, hogy hány millába kerül az aksi bele.
    Nos ebbe nem 1 db nagy aksi van, hanem kb: 28 db kis 7,5 V os. ha tönkre megy ami nem gyakori, nállam még soha nem ment tönkre, akkor is ebay-ról használt garanciálisat, tudsz rendelni 6-8 ezer Ft ért!!!

  • 2017.10.30. at 21:06
    Permalink

    A használt autóra is raktam fel egy kamu priust aminek a leírásában mindent leírtam mit hol kell nézni, hogy a hibátlan 2-3 milliós 2-es priusok ne zavarják meg valóság érzetünket, mert az infók ismeretében egyből látni mit érdemes megnézni és mit nem, vagy miből és miért kell alkudni, mit kell megnézetni stb. Ez természetesen törlésre került, mert a nepperek befújták, hogy nem valós hirdetés, mert rajtuk maradna a papír Priusuk, miután elolvasták és látták mi áll a lootjukon.

    Ha valakinek van kézi váltós Civicje szívesen vezetném egy kört, hogy milyen fogyasztást tudnék kihozni belőle. A hibridek egyszerűen elvégzik amit mi lusták vagyunk méghozzá precízen vezetni a vasat. Ebbe az 1gen manual Civic ad a legnagyobb teret.

    Cikket kiegészítve, létezik még 1 gen insight is 😉 az is kézi váltós és CVT-s is.
    Jah igen CVT a priusban nincs váltó hanem villanymotor fojt, a hondákban van klasszikus váltó mű, már ha szíjas cvt klasszikus.

  • 2017.10.30. at 21:06
    Permalink

    A hazai Toyota még aksi élettartamot sem tud kimérni, mert nincs olyan tesztere amivel időben mérhető két kijelölt adat.
    Kb olajcserére meg hagyományos dolgokra vannak felkészülve.
    Bármi nagyobb HSD hajtásláncos javítást egybe rendelnek és küldik vissza japánba.
    Nekem a kampány visszahíváskori fordulatszám jeladó átszereléséhez szükséges szerszámokat is be kellett szállítattniuk 🙂
    Egyébként az autó önmagában elpuszíthatatlan.
    Megjegyzem ismerős szerelőnek 8e Ft-ot fizetve darabokra szedtük az autót és láttuk mi “siklott” át M.o. legtapasztaltabb Toyota szervizesei keze alatt 13e Ft-ért.

  • 2017.10.30. at 21:06
    Permalink

    A szerviz rábólintással csak óvatosan, nekem átengedtek egy 3 autóból összerakott, klímagáz nélküli, elfordult kormányú, hibás centrálzárast, mint egy átlagos használatú autót a Reálszisztémában, úgy hogy elvileg közlekedésre sem alkalmas biztonsági szempontból. Egyszerűen nem úgy állnak hozzá, hogy megvédjenek minket a kártól, hanem hogy teljesítsék az árért a minimumot.
    Kb semmit nem értenek a hibridekhez se, 1-2 magánszemély többet tud ebben az országban, mint a szervizesek.

  • 2017.10.30. at 21:06
    Permalink

    Szerintem nem is kérdés hogy ennyi pénzért csakis a Prius II. a legjobb vétel. Az előélettel tényleg óvatosan, de egyébként…szenzációs. Nemhiába fejlesztgetik már olyan régóta a hibrid technológiát, azt gondolom ezen a színtéren már most is ők a vezető márka és ez csak hatványozódni fog (lásd: új hibrid Yaris…és jön majd a többi is.

Vélemény, hozzászólás?