Kabriót iskolakezdésre? Simán!

Piaci körkép: kabriók szezon végi árakon, 1 millió forintig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha a nyár lassan véget ér, a valódi kabriószezon szinte csak most kezdődik, aki szemfüles, akár kedvező áron is elcsíphet egy-egy széllel bélelt modellt.

A legjobb csajozós autót kereső cikkünkben biztos befutóként említettük a nyitható tetejű modelleket. Egy kabrió bizony még korosan is különleges, amennyiben persze kellően jó állapotban van, azaz szépen ki van glancolva. Noha nyilvánvalóan blődség iskolakezdésre ilyen autót nézni, az biztos, hogy gyerekünket könnyedén az iskola legmenőbbjei közé emelhetjük, ha az évnyitóra nyitott tetejű autóval visszük, s még többet profitálhatunk egyetemistaként, ha netán a gólyatáborba hasonló verdával érkezünk. Természetesen a nyár végén nem csupán hatásvadászat miatt érdemes nyitható tetejű autót venni, aki már próbálta, az tudja, hogy igazán ilyenkor jön el a szezonja.
Nyáron, a tűző napon 5 percnél többet sem lehet bírni komolyabb égési sérülés - vagy naptej nélkül - a fedél nélküli autóban. Viszont most már nem olyan erősek a napsugarak, hogy ne lehetne akár egész nap élvezni a nyitott tetős autózást. Természetesen még most is szükség van némi óvatosságra déltájában, de aki például munkába jövet-menet az autóban barnul, még nem fog megégni, ellenben a szolárium-bérletet is megspórolhatja.
Iskolakezdésre szerény költségvetésből gazdálkodva, legfeljebb 1 millió forintig néztünk szét a kabriók piacán. Vajon mit kap a bátor fiatal, aki ügyes volt a nyáron, mondjuk végiggürizte azt egy külföldi nyaralóhelyen, az ott keresett pénzt megduplázta a kaszinóban, s bízik abban, hogy ösztöndíjából és az egyetem mellett vállalt munkákból még tankolni is fog tudni év közben?
A valóban normál állapotú példányok közül legolcsóbban Ford Escort kabriót, amelynek vételárából regisztrációs adóval rögtön 400 ezer forint lesz, ám az autót amúgy 14 életéve alatt mindössze 155 ezer kilométert futottnak mondják, s állítólag rendszeresen karbantartott, ami akár igaz is lehet, ám a garázsban tartottság bemattult fényezése okán aligha. Az Escort egyértelműen az olcsó kabriók egyik megtestesítője, ráadásul klímával adják az említett példányt is, mely egyébként árától eltekintve is a kínálat legszimpatikusabbja. A félmilliós ársávba még az Opel Astra F egy szépnek tűnő vászontetőse fér bele, szintén légkondicionálóval. 600 ezerért Escortból legutolsó szériás Ghia csúcsfelszereltségű is kapható, egyenesen Németországból, de már a honosítás és a névre írás költségével, magyarán a kevésbé ragyogóaknál alig drágábban, és persze vannak szerencsevadászók is, akik az előbbinél 5 évvel idősebb, két frissítéssel korábbi Escorton 80 ezer forinttal drágábban próbálnak túladni.
Hirdetés

Ugyanezen ársávban már bővül a kínálat, 16 éves Punto Cabrio 550-ért, egy évvel idősebb, valaha 185 lóerős Saab 900 2.0 Turbo ugyanannyiért, 1999-es Chrysler Sebring 590-ért várja vállalkozó kedvű gazdáját. Előbbi összegért, ugyan még befizetendő regisztrációs adóval, de Golf IV 1.6 is kapható az ezredfordulóról, állítólag mindössze 150 ezer kilométerrel, amivel akár hibátlan, s a képei alapján is megkímélt darab lehet. Nem egész 700 ezer forintért, ugyan jobboldali kormánnyal, de hátsókerék-hajtású, igazi roadster Mazda MX-5 is kínálkozik. A 800 ezer forintos árszinthez közelítve számos további, de még ezredforduló előtti Golf és Astra F szerepel a kínálatban. 800 ezerért Fiat Barchetta, hazai forgalomba helyezésű Saab 900, Brabus smart, hófehér, ha nem is Jaguar, de Chrysler Sebring Automata kínálkozik, s akad olyan különlegesség is, mint a japán belpiacos, azaz jobbkormányos, 140 lóerős, mindössze 975 kilogrammot nyomó Toyota MR-2 roadster. A sportos menetjellemzők helyett az ülésszámot kedvelők Renault Mégane Cabriók közül válogathatnak - a már említett Saab 900, Golf IV, Chrysler Stratus és Sebring, Opel Astra F kabriók mellett. A kellően bátrak akár BMW-t is kaphatnak, magyar papírokkal egyedül egy 1994-es 318i Cabrio fér be 1 millió alá, megjelenésével ígéretesnek is mondhatjuk.
1 millió forintos árig elérhető kabriók







Modell Évjárat Óraállás
[km]
Vételár
[Ft]
BMW 318i 1996, 1998 200 000, n. a. 990 000-
997 000
Chrysler Sebring 2.5 1997-2002 108 000-
160 000
590 000-
999 000
Chrysler Stratus 2.0, 2.5 1996, 2000 195 550-
245 000
849 000-
1 000 000
Fiat Barchetta 1.8 16V 1997, 1998 137 000-
172 000
550 000-
799 000
Ford Escort 1.6 1992-1998 115 00-
155 000
400 000-
680 000
Fiat Punto 1.2 16V, 1.6 90 ELX 1996, 2000 137 000, n. a. 550 000-
599 000
Mazda MX-5 1.6, 1.8 1992-1995 185 000-
217 000
690 000-
900 000
Opel Astra F 1.8i 1997, 1998 140 500, n. a. 499 000-
999 000
Opel Asta G 1.6 16V (okmányok nélkül) 2004 78 000 650 000
Peugeot 206 CC 1.6 16V, 2.0 16V 2001, 2002 86 000-
184 000
990 000-
999 999
Renault Mégane 2001, 2002 112 000-
116 000
799 000-
890 000
Saab 900 2.0i, 2.3i 1995-1997 165 000-
214 863
550 000-
990 000
smart fortwo 0.6 2000-2002 32 300-
126 000
620 000-
980 000
Toyota MR2 1.8 2000 80 000 799 000
Volkswagen Golf III 1.9 TDI 1994-1997 185 000-
217 000
679 000-
990 000
Volkswagen Golf IV 1.6, 2.0, 1.9 TDI 1998-2002 165 000-
236 165
898 000-
1 350 000

Aki mégis a vezetési élményre szavaz, az válogathat még Mazda MX-5-ből, a városjárók a smart fortwo elhúzható tetejű kiadásából 2003-as évjáratút is kaphatnak, jobban hangzik azonban a 2001-es, mindössze 32 ezer kilométert futott – azt leszámítva, hogy elképesztően fura az éves szinten nem egész 3000 kilométeres futás. És végül egy kabrió a vaskalaposoknak, azoknak, akik szerint télen csakis lemeztetejűvel lehet járni, nyáron viszont szívesen levetnék azt: Peugeot 206 CC, 2001-ből és 2002-ből, 1,6 és 2,0 literes motorokkal, akár mindössze 86 ezer kilométerrel, mindegyik példányával kerekítéssel 1 millió forintra árazva. Annyi pénzért azonban már klímás, automata váltós, bőr belsős Saab 9-3 és Chrysler Stratus Cabrio is kapható – utóbbiakkal kétség kívül nagyobb a menőségi faktor, ám a szervizköltségek várható összege is.

Választásnál – miként minden használt autónál – a kabriónál is elsősorban az elérhető példányok állapota kell, hogy meghatározó legyen. Aki 1 milliót tud áldozni, az emiatt a talán legkevésbé vérpezsdítő, legkevésbé valódi kabrió, 2+2 üléses Peugeot 206 CC-vel járhat jól. Abból akár 10 éveset is kap, Citroën C3 Plurielből pedig 9 esztendőset is. Az 1 millió forintos vételárig húzódó kínálatban annál egyetlen fiatalabb kabrió szerepel, egy 2004-es, már Astra G alapú, Bertone karosszériás, tényleg szép állapotban, mindössze 78 ezer kilométerrel, csak épp okmányok nélkül, magyarán parkolóhelyi használaton túl semmire sem alkalmas állapotban. Azt nem tudjuk ajánlani, ám az F Astrából, akár fél millió forintért is kapható szép példány, ami már akár meg is felelhet az „Iskolakezdéshez ajánljuk” felirat kívánalmainak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    az Opelba az 1.5TD is Isuzu, de nem értem a régi Kadett 1.6-os szívódízelével soha semmi gond nem volt..kettő is volt a családban.Nyalják az olajat..és? a mai autók mind eszik az olajat, és az állítólagos régiek ( 1.5TD, 1.6 szívó dízel, 2.0 sor 4 benya, 1.9 sor 4 benya), az olajcsere perióduson belül nem evett meg egy litert, sőt volt olyan amelyik egy decit sem…a mai 16 szelepesek meg csak kapkodják 2-3 ezrenként a liter olajakat..ilyen a mai technológia.

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    Én alapból japán párrti vok….. Az opelek szerintem egy nagy semmik…. Opelnek igazából mindig az a szerencséje ,hogy vesznek más gyártótól motort és az jól muzsikál…. Most a fiattól van az 1.3 és 1.9-es dieselmotorjuk…. Régen ami legendává vált az a 1.7-es isuzu szívó diesel ami kimegy a világból….. De a benzinmotorjaik csapnivalóak ,mert kisebb ccm-ben erőlködnek…. Plussz nyalják az olajat…. A trabntban meg tényleg igazatok van ,mert csak most néztem utánna….

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    A családtagom is Magyarországon vette a Swiftet tavasszal, ráadásul éppen a hasznaltauto.hu-n találta. Én csak azt írtam, hogy itthon nem forgalmazták ezt a típust, de gondolom a felsorolt cabriók többségét sem. A legnagyobb részük korábban külföldről behozott, majd már itthon továbbadott autó. A Swift Cabrio-ból jelenleg is van 5 db a hasznaltauto-n. Ebből 3 a képek alapján nagyon szép esztétikai állapotban van, egyik közepes, egyikhez meg nincs kép. Évjáratok 91-95, árak: 299 – 840 ezerig.
    http://www.hasznaltauto.hu/talalatilista/auto/DOSRAOGYPLQOQEQE147W2KUJ06U7WLRPWZJWSJYT15J876WPUFRC5CYCZ0T2R8IECOT07PMUITKMWGP5DSFHH0CZTQWWZ89QL9HHRLHF7PQ5K984P3MYIZ59R03S32Z9SJ0OCASTDFDR4TCL22109D37PMGPDJJY2T7CQPA28P4HOE2ERUMHQ/page1

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    Hazai anyagból főztünk, azaz a Használtautó.hu kínálatát néztük. Nyugatról még filléresebben, még több modell elérhető. Ilyen valóban a Swift is, ami üzemeltetési költségeivel is bajnok lehet.

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    Golf I Cabrio-ról mindig az jut eszembe, amikor a Schwarzwald Klinikben Udo a fiatal orvos mindig lazán beugrott az ő kabriójában. Akkor a 80-as évek végén az nagyon menőnek és Magyarországról elérhetetlen álomnak tűnt 🙂

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    A Trabant Tramp az inkább élményautó. Olyan, mint az angoloknál a Mini Moke. Bár eredetileg legjobb tudomásom szerint katonai – határrendészeti – feladatokra rendszeresítette az NDK nép hadserege.
    Akkor már inkább egy Kübelwagen…

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    Kérlek ne vedd sértésnek, de mi a baj(od) az F Astra (Cabrio)-val? 🙂 OK nem egy stílusbajnok, egy Mercivel, bagy BMW-vel még az egy lapon említése is vétek, ez igaz: Viszont semmivel sem rosszabb, mint pl. a Golf III, vagy bármelyik másik kor és kategóriatársa.
    Nagyon szívesen beleteném a hátsó felem egy szépen meggondozott Escort, Mégane, F-Astra Cabrio-ba, vagy egy szépen restaurált Golf I Cabrio-ba. Szerintem az az egyik legszebb kompakt cabrio. (Láttam már nem egy 1.8TD Escort-ot. Érdekes volt a sportos(nak látszó) Cabrio és a kerregő dízellel kontrasztja.)
    Bár a vászontető – szerintem – nem a legpraktikusabb, egészéves használatra inkább valamilyen kupé-kabrióval szemeznék. (206, Mégane…)
    Amúgy tényleg vigyázni kell a nyári cabriozással. A régi Punto I-emen volt tetőablak. (sajnos annál még a tető fölé ment hátrahúzáskor, így ku****a hangos volt menet közben, a mostani F-Astra sedan-omnál már a tetőBE csúszik, így bár van szélzaj, a Punto-hoz mérten minimális…) Egyszer a tűző napsütésben amatőr módon, teljesen elhúztam és lehúztam a napellenzőjét is. Sikerült Istenesen leégnem és majdnem napszúrást kaptam. Azóta tűző napsütésben, csak kibuktatom… 🙂

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    Valóban volt anno néhány Trabant Trump is az utcákon, bár nálunk azért ritka jószág volt. Megnéztem a hasznalktauto.hu-n, 1 db van fenn, azon is szakadt a vászontető, de 650 ezret szeretne érte az eladó. Az tényleg csak nagyon hobbi célra ajánlott, napi használatra nagyságrendekkel jobb a Swift, az Astra, vagy a Punto.

  • 2017.10.30. at 18:21
    Permalink

    A cikkből kimaradt a Suzuki Swift kabrio. Az 1-es Swiftnek volt kabrio változata, igaz csak Ausztriában és Németországban forgalmazták. A behozott 93-96 közötti példányok jellemzően 3-5 százezer Ft körüli összegért megvásárolhatóak, igaz csak 2 személyes autó. Sok gond nincs velük, olcsó a fenntartásuk. Egyik családtagom vett egyet tavasszal, azóta büszkén kabriózik. Többször előfordult, hogy piros lámpánál benzinkútnál Audi, BMW tulajdonosok “csodálták”, és informálódtak a kocsiról 🙂

Vélemény, hozzászólás?