Hatan, sok csomaggal? Ide már kisbusz kell!

Piaci körkép: legalább hatszemélyes kisbuszok négymillióig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mi a megoldás, ha egy nagy egyterű is kevés a család vagy a baráti társaság szállítására? Körülnéztünk a 6-9-személyes kisbuszok kínálatában, hatéves korig és négymillió forintig.


Ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk, amikor olcsó egyterűt kerestünk a nyaraláshoz. Hiszen az egyterűekből ugyan léteznek hat- és hétszemélyes változatok, ám ezek ennyi személynek már egészen biztosan nem kényelmesek hosszú távon. Ráadásul az öt feletti ülőhelyek a csomagtérből hajthatók ki, így heten legfeljebb az egynapos strandcuccukkal tudnak elindulni egy egyterűvel. Ahhoz, hogy mindenki magával vihesse az egy-két hétre szükséges holmiját is, hat fő esetében már kisbusz kell. Feltérképeztük hát, hogy miből válogathatnak a négy- vagy többgyermekes családok, illetve a többedmagukkal útnak induló családi, baráti társaságok. A családi igényeket csak részben veszik figyelembe ezek a kivétel nélkül haszonjármű alapokkal rendelkező típusok. Vagyis legfeljebb a Mercedes-Benz termékeiben találhatók mindkét hátsó üléssorban Isofix gyerekülés-rögzítési pontok, ott is csak a szélső üléshelyeken. Mindegy, mert a Vito és a Viano ennyiért még nem érhetők el ennyi idős korukban. A Renault Trafic kínálatában viszont mégis akad olyan, amely a mindkét hátsó üléssorban kínál isofixes üléseket, de csak középen. Ez egy 8-9 személyes kisbusz esetén két isofixes gyerekülés elhelyezését jelenti. Ennél jobb ajánlatot jelenthetnek azok a Trafic modellek, amelyek a második üléssorban adnak három isofixes ülést. Akinek ez szempont, annak érdemes vásárlás előtt feltérképezni a kiszemelt Trafic példányt gyerekülésrögzítés szempontjából is. Ezúttal is a legfeljebb hatéves autók között keresgéltünk, egészen pontosan azon kisbuszok kínálatát néztük át, amelyek legalább hat személy szállítására alkalmasak és legfeljebb négy millió forintba kerülnek. Amint korábban, az egyterűek esetében, úgy itt is a Renault termékei képviselik magukat legnagyobb számban, bár az Opel Vivaro és a Nissan Primastar is teljesen megegyezik a Renault Trafic-jával. A helyzet érdekessége, hogy a fenti feltételeknek megfelelő nem túl gazdag kínálatot egy 2010-es gyártású Renault Trafic nyitja és egy ugyancsak 2010-es Renault Trafic zárja. A közel kétszer annyiba kerülő példány futásteljesítménye nagyjából fele az olcsóbbénak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy legalább 2,2 millió forintot kérnek a legolcsóbb 2010-es hatszemélyes kisbuszért, sőt ez a legolcsóbb ajánlat éppen egy kilencszemélyesre vonatkozik.
Használt kisbuszok legfeljebb 4 millió forintig és 6 éves korig
Típus Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Renault Trafic 2.0 dCi 2010-2012 101 472-400 000 2 200 000-3 999 000
Renault Trafic 2.5 dCi 2011 125 626 3 970 000
Renault Master 2.5 dCi 2011 173 000 3 990 000
Opel Vivaro 2.0 CDTI 2010-2013 211 500-351 000 2 699 000-3 990 000
Opel Vivaro 2.5 CDTI 2011 150 000 3 988 700
Citroën Jumper 2.2 HDI 2010 236 500-275 000 2 580 000-3 190 000
Citroën Jumpy 2.0 HDI 2012 319 000 3 600 000
Fiat Scudo 2.0 MJet 2010 203 000 2 700 000
Fiat Ducato 2.0 MJet 2011-2012 25 000-163 000 3 200 000-3 950 000
Fiat Ducato 2.2 MJet 2010 147 000 3 550 000
Fiat Ducato 2.3 MJet 2010 183 000-203 000 3 000 000-3 989 000
Ford Transit 2.2 TDCI 2010-2012 45 920-242 415 2 850 000-3 999 000
Hyundai H-1 2.5 CRDi 2010-2011 156 233-218 923 3 290 000-3 999 000
Volkswagen Transporter T5 1.9 TDI 2010 98 000 3 690 000
Volkswagen Transporter T5 2.0 TDI 2010 349 000 3 599 000
Volkswagen Transporter T5 2.5 TDI 2010 270 000 3 800 000
Alig 2,6 millió forintért Citroën emblémával is árulnak már 6 (9) személyes kisbuszt. A Citroën Jumpernek is léteznek műszakilag azonos ikertestvérei, ők a Peugeot Boxer és a Fiat Ducato. A Fiat azonban másik típust is kínál ebben a kategóriában, mégpedig azt, amellyel legutóbb az egyterűek sorát zártuk. A Fiat Scudo a Ducatónál kisebb, talán valamelyest személyautósabb jellegű, és persze most is feltűnik a kínálatban, 2,7 millió forinttól. A Fiat Scudo ikertestvérei a Citroën Jumpy, a Peugeot Expert és az utóbbi években a Toyota Proace is. 2,85 millió forinttól lép be a választható típusok körébe a kategória nagy öregje, a Ford Transit.
Hirdetés
Átlépi a hárommillió forintos lélektani határt a Hyundai H1, ugyanis a legolcsóbb 2010-es példányért is 3,29 millió forintot kérnek. Ezen árszint felett kezdődnek az eddig említett típusok különleges modelljei, magasabb tetővel, nyújtott tengelytávval és hasonló adottságokkal. Ahogy legutóbb a haszonjármű-alapú egyterűek esetében elmondtuk, úgy itt is igaz, hogy külön érdemes odafigyelni a tolóajtók darabszámára, mert korántsem számít alapfelszereltségnek a kétoldali tolóajtó ezeknél az autóknál. Akkor sem, ha Volkswagen embléma virít az autón, azaz a 3,6 millió forinttól belépő Transporteren. A fenti márkáknak többnyire létezik az eddig említett típusoknál is nagyobb kisbuszuk, ám ezek ára ennyi idősen többnyire négymillió forint felett kezdődik. Kivéve a Renault Mastert, amelynek egy példánya most tízezer forinttal négymillió alatt megcsíphető. Tehát, ahogy látható, igencsak jelentős szórást, ugyanakkor nem is szerény árakat mutat a hazai kisbusz-piac, ár és állapot tekintetében, a nagyjából egyidős példányok esetében is. Ráadásul csak azoknak éri meg ekkora, fokozott fenntartási költségekkel járó jármű fenntartása, aki valóban ki tudja használni adottságait. Azaz gyakran utazik legalább hatfős családjával vagy baráti társasággal és sok csomaggal. Ám akik ilyen kiruccanást évente csak egyszer, netán kétszer terveznek, azoknak a vásárlás helyett jobb ajánlat lehet a kisbuszt csupán bérelni a nyaralás, telelés idejére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:40
    Permalink

    Vajon mire alapozza a szerző a magasabb fenntartási költségeket? Egyedül a 10 napos illetve a havi matrica drágább 8 személyestől, mint egy egyterűnél. Azonban Trafic/Vivaro létezik 7 személyes kivitelben is, Passanger/Tour megnevezéssel, ráadásul ezek nem a puritán teherautóbelsőt kapták, hanem gazdag alapfelszereltséget, vastag szövet szőnyeget, teljes kárpitozást. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy ekkora autóknál érdemes a dupla (első és utastéri) klímásakat keresni. Ezen autók esetén hatványozottan érvényes, hogy nem évjáratot (kilometert), hanem állapotot veszünk.

Vélemény, hozzászólás?