Olcsó kabriót tessék! 10 évesig és 2 millióig

Piaci körkép: legfeljebb 10 éves kabriók 2 millió forintig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén vége a kabriószezonnak, így - elvileg - olcsóbban szerezhetők be nyitott tetős modellek, mint tavasztól őszig. Mit adnak 2 millióig?

Kabriót kevesen vásárolnak, pláne hazánkban, inkább bérelni éri meg ilyesmit pár napra. Nem véletlenül találkoztunk ennél a kategóriánál arányaiban a legtöbb bérbeadásra kínált autóval a Használtautó.hu oldalon. Hiszen hazánkban az időjárás alapján viszonylag korlátozottan használhatók a nyitható tetős modellek, bár a fanatikusok nyilván nem is értik ezt a mondatot, hiszen például kerékpározni is lehet télen. Valóban, nálunk mégis tavasztól őszig virágzik igazán a kabriók és roadsterek piaca, ősz végétől pedig az árak is jelzik valamelyest a kereslet visszaesését. Az eladásra kínált legfeljebb 10 éves és 2 millió forintos nyitott tetős autók sorát természetesen ezúttal is jobbkormányos modell nyitja (ám ez nem szerepel a táblázatban). Ilyen Renault Mégane CC-t kétliteres motorral, és a képeken sem túl biztató állapotban már 379 ezer forintért kínálnak, míg a legolcsóbb balkormányost egymillióért. Ugyanilyen idős, 1,9 literes dízel Mégane CC-t azonban 1,85 millió forintért is árulnak, fiatalabbat pedig még drágábban. A két véglet között szintén elsősorban kompakt és kiskategóriás kabriók szerepelnek, például Peugeot 206 CC, 550 ezer forinttól. Ennek érdekessége, hogy a dízelek a legolcsóbbak. Üdítő színfoltként Opel Tigra TwinTop kínálkozik 755 ezer forinttól, és Mitsubishi Colt Cabrio, 820 ezer forinttól. Utóbbi kis lökettérfogatú, ám turbós motorja igazi kuriózumnak számított a maga idejében.
Hirdetés
Említésre méltók az olyan nyitható tetős modellek, mint például a smart cabrio - 799 ezer forinttól - és a Fiat 500C, holott ezek nem mondhatók teljes értékű kabrióknak. Nyitható vászontetejükkel viszont kétségtelenül nagyobb szabad felületet adnak az utasok fölött, mint napfénytetős társaik, és elnevezésükben is kabriók, így igazságtalanság lenne kihagyni őket a listából. Az 1,099 millió forinttól kapható Citroën C3 Pluriel ugyan átalakítható teljes értékű kabrióvá, ám úgy - az otthon hagyott tetőoszlopok nélkül - útközben nem zárható a teteje, ami bizony elég erős kompromisszumot jelent. Ilyen gond azonban nincs a kupé-kabriók táborához 1,1 millió forintnál csatlakozó Nissan Micra C+C és az 1,4 milliótól induló Peugeot 307 CC esetében. A kabriók mellett élményteli roadster is feltűnik a listán ennyi pénzért. A csak automatizált váltóval létező (de automata kapcsolást egykor csak feláráért adott) smart roadster esetében ugyan a váltó ront valamit a vezetési élményen, a nyitott tetős autózáson pedig a valójában targa tetőkialakítás. Ám legalább már 900 ezer forintért hazavihető egy 10 éves smart roadster, míg a hasonló korú Mazda MX-5 kétmilliónál kezdődik. Ugyanakkor nem roadster, ám kétségtelenül nyitott élményautó az a 600 kilós és 163 lóerős, Volkswagen-motoros homokfutó - avagy buggy - amelyet 1,49 millió forintért kínálnak most.

1,5 millió forint fölött a Ford Focus és az Opel Astra nyitott tetős változatai is bejönnek a képbe, valamint megjelenik a Mini Cabrio. No meg Saab 9-3 Cabriót is adnak már kétmillió forint alatt, amely legalább igazi klasszikusnak mondható. A roadsterek közül pedig az Audi TT láttán csillanhat fel a szem. Mindezek mellett egy Fiat 500C, egy Chrysler PT Cruiser Cabrio, egy Volkswagen Beetle Cabrio, valamint a fent említett Mazda MX-5-ön kívül egy Super 7 roadster replika árát lőtték be eladói éppen kétmillió forint alá. Utóbbi igazán jó ajánlatnak tűnik, okmányai viszont nincsenek. Az alábbi táblázatban szereplőknél többre vagy másra vágyóknak pedig bizony mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlni, vagy több mint tízéves autóval kell megelégedniük.
Legfeljebb 10 éves és 2 000 000 forint alatti kabriók
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Renault Mégane CC 1.6 2006-2008 54 000-144 000 999 000-1 999 000
Renault Mégane CC 2.0 2006-2007 146 000-190 000 1 299 000-1 600 000
Renault Mégane CC 2.0 T 2006 140 000-255 000 1 190 000-1 790 000
Renault Mégane CC 1.5 dCi 2007-2008 183 000-224 000 1 095 000-1 799 999
Renault Mégane CC 1.9 dCi 2006-2010 112 000-213 000 1 499 000-1 899 000
Renault Mégane CC 2.0 dCi 2007 164 000 1 690 000
Peugeot 206 CC 1.6 2006 108 000-160 000 985 000-1 500 000
Peugeot 206 CC 2.0 2006 159 000 1 290 000
Peugeot 206 CC 1.6 HDi 2006 162 000-225 000 550 000-945 000
Opel Tigra 1.4 2006-2009 83 000-166 000 755 000-1 829 000
Opel Tigra 1.8 2006-2007 99 000-135 000 990 000-1 499 000
Opel Tigra 1.3 CDTI 2006 132 000 1 295 000
smart fortwo cabrio 0.8 CDI 2006-2008 57 000-119 000 1 135 000-1 699 000
smart fortwo cabrio 1.0 2007-2010 40 000-153 000 1 340 000-1 990 000
smart roadster 2006-2007 62 000-108 000 900 000-1 995 000
Mitsubishi Colt 1.5 2006-2009 62 000-230 000 1 100 000-1 490 000
Mitsubishi Colt 1.5 Turbo 2006-2007 99 000-147 000 820 000-1 620 000
Peugeot 207 CC 1.6 2007-2009 52 000-151 000 1 399 000-1 990 000
Peugeot 207 CC 1.6 THP 2007-2008 95 000-122 000 1 390 000-1 990 000
Peugeot 207 CC 1.6 HDi 2007-2009 39 000-199 000 920 000-1 899 000
Citroën C3 Pluriel 1.4 2006-2007 125 000-145 000 1 099 000-1 399 000
Citroën C3 Pluriel 1.6 2008 119 000 1 390 000
Citroën C3 Pluriel 1.4 HDi 2008 127 000 1 599 000
Nissan Micra C+C 1.4 2006-2008 45 000-186 000 1 100 000-1 900 000
Nissan Micra C+C 1.6 2006 64 000-99 000 1 449 999-1 590 000
Peugeot 307 CC 1.6 2006 64 000-158 000 1 699 000-1 799 000
Peugeot 307 CC 2.0 2006-2008 92 000-156 000 1 590 000-1 999 000
Peugeot 307 CC 2.0 HDi 2006-2008 104 000-250 000 1 400 000-1 949 000
Ford Focus CC 2.0 2007 118 000 1 990 000
Ford Focus CC 2.0 TDCI 2007-2009 75 000-188 000 1 590 000-1 999 999
Opel Astra TT 1.6 2006-2009 72 000-198 000 1 690 000-2 000 000
Opel Astra TT 1.8 2006-2007 78 000-198 000 1 698 000-1 999 000
Opel Astra TT 2.0 T 2007 209 000 1 890 000
Mini Cabrio 1.6 2006-2007 152 000-160 000 1 790 000-1 890 000
Saab 9-3 Cabrio 2.0 2006 119 000 1 790 000
Audi TT Roadster 1.8 Quattro 2006 152 000 1 900 000
Fiat 500C 1.2 2010 68 000 1 998 000
Chrysler PT Cruiser Cabrio 2.4 2007 81 000 1 999 000
Mazda MX-5 1.8 2007 219 000 1 999 000
Volkswagen Beetle Cabrio 1.9 TDI 2006 165 000 1 999 000
Super 7 replika 2014 145 000 1 999 990
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    “Ne aggódj az E90-t és a F30 320d-t simán lenyomja 150-ig…” a számok nem ezt mondják, sőt még az E46 320d lci is leveri, a 140le/liter teljesítményű smartot, de mindegy, az érzés a fontos…
    Régi amerikai vas hogy jön ide azt nem tudom, soha ne írtam hogy az nekem jó, de mindegy (esetleg a Viperből gondoltad, mert az szerintem nem a “szar futómű, gatya fék” kategória)
    Remélem azt nem komolyan írtad hogy a 911-gyel nagyon ritkán lehet élvezetesen autózni! Az egy ikon, egy sportautó legenda, az alapból alkalmatlan élvezet nélküli vezetésre (városban egy 0-50 lámpás gyorsítás, egy gázelvétel nélküli 50-es jobbra kis íves fordulás, vidéken egy kövér gázos előzés, kanyarvadászat stb..)! Én nem is ismerek olyan embert akinek csak egy 911-ese lenne! meg szerintem olyan nincs is…

    A literteljesítményes dologra meg szerintem rájöttél hogy önmagában hülyeség, csak elfogytak az érveid és inkább engem mondasz értetlennek, de legyen így. Ha pl a kg/le-t hoztad volna az egzaktabb, azzal két különböző autó összekóstolható: minél kisebb a szám annál jobb a menetteljesítmény (persze erre is van ellenpélda). Csak hát ugye a smart roadster brabus ebben már nem is olyan kiemelkedő…
    De a smart is rájött hogy ez a 6-700 ccm-es motorok zsákutca, a második smart generációba már normális ezres motorok kerültek és nem a turbónyomással b.szakodtak. Érdekes hogy pont a downsizing felfutáskor indultak az ellenkező irányba, de úgy látszik az élet őket igazolta, igazolja, véget ér ez a marhaság.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Ne aggódj az E90-t és a F30 320d-t simán lenyomja 150-ig, utána a légellenállás legyőzi a Smartot. Van akinek az erő adja a vezetési élményt akármilyen gatya is az autó többi része. Van aki egy régi amerikai vasban is tud élvezkedni, nekem nem megy. Ne aggódj, előzésnél kilő, kanyarokban lehet gázzal fordulni, de ezt lehet egy amerikai vassal is amiben szat a futómű, gatya a fék, a kormány pedig mint egy óceánjáróé, de neked az is jó lesz ahogy elnézem.
    Néhány éve egy barátom vitt egy Porsche 911 tulajt a Smartjában, amire annyit tudott mondani a faszi,hogy ilyen autókat mint a Smart Roadster konzerválni kéne hogy maradjon az utókornak is, a Porsche 911 csak kb 2X akkora sebességnél adja meg azt az érzést amit a Smart Roadster, ezért nagyon ritkán lehet vele élvezeteset autózni.
    Ha eddig nem értetted hogy miért írtam a literteljesítmény akkor ezután sem fogod, nem pazarolnék rád több energiát. A wankel motort ne hasonlítsuk egy otto motorhoz,mert ilyen alapon a gázturbinát, vagy a villanymotor is lehetne összehasonlítási alap 😉

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    ok, most már értem hogy te mit értesz “vezetési élményen”, azt hiszem ebben van közöttünk nagy különbség. Neked az autókázás okoz élményt és azt te “a vezetési élmény”-nek nevezed. Igen, nagyon jó egy roadsterrel autózni a városban, kimenni a vidékre, szívni be a repcevirág illatát, a napraforgó aratáskor azt a finom “szotyola illatot”, élvezni a lemenő napot stb. De én egy roadstertől többet várok: szerintem a vezetési élményhez hozzátartozik hogy egy előzésnél “mint a rakéta” lőjön ki az autó, meg sűrű kanyarokban gázzal is lehessen fordulni, dobja a seggét ha úgy akarom stb.stb. vagy pl az E90-es dízel Bmw-d ne verjen le gyorsulásban, az nagyon ciki, pláne hogy a literteljesítménye fele akkora mint a smarté 🙂

    Ez a literteljesítmény nagyon tetszik, de most komolyan mond már el hogy ez a mutató mit jelent, milyen érték a jó benne, milyen érték ami már rossz, hogy lehet ebből az egy adatból következtetéseket levonni két különböző autóra?
    (ja, a mazda rx-8-at csak azért írtam mert korábban mintha az mondtad volna hogy a smart roadster idejében a mazda nem tudott 140 le/liter teljesítményű motort gyártani, de úgy néz ki tudott – jó szar is lett élettartamot, megbízhatóságot tekintve, ezzel is rávert a smartra, ami azért teljesítmény a javából)

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    ….és még mindig nem tudod hogy miért hoztam fel a literteljesítményt 😀
    ” pl a mazda rx-8 literteljesítménye – a smartoddal egy időben – 170 volt.”
    Persze de ez hogy jön most ide? Megint elmentél egy másik világba csak hogy az igazadat valamilyen módon alátámaszd.
    ” kicsi a smarthoz még nem kompenzálja a vezetési élmény hiányát. ”
    A Smart nem azért jó mert olcsó fenntartani, hanem annak ellenére 😉
    Az hogy neked nem okozott élményt a 2 kilométeren egy hibás Smart az nem a kocsi hibája, másnak okoz folyamatosan még ha hibás is.
    A vezetési élmény az amikor alig várod hogy az autót vezethesd, mert élményt okoz minden méter vele, ha lassan gurul akkor is, és ha a szerpentinre viszed akkor is. A driftelés, csapatás egyáltalán nem vonz, az stopper ellen menés nemérdekel, az már inkább amikor az autóban van sebességérzet és érezni hogy amikor átmész egy fém százason akkor tudod hogy fej vagy írás, azaz precíz, nem dülöngélő futóművű autó amivel azt csinálsz amit akarsz. Pl amikor megláttam mozgásban az új MX-5-öt akkor már tudtam hogy ilyen sem fog kelleni.Dülöngélt mit ladik a viharos tengeren, a kilincs a földet súrolta egy-egy terhelésváltás után. Persze lehet hogy lehetne rajta segíteni egy jobb futómű hangolással, de én meghagyom a kísérletezést másnak, nekem van bevált receptem, aki meg azt szereti az vegyen olyat. Nem akarok senkit lebeszélni az MX-5 ről, de hogy olyan emberek szarozzák a Roadstert akik csak képen láttak az kicsit erős.
    Van E90-es BMW-m is teherautóként tekintek rá a Smarthoz képest, na az semmiféle vezetési élményt nem okoz, csak a mikrobuszomhoz képest, de a Roadsterhez képest nagyobb a különbség – a roadster javára- mint a BMW és a mikrobusz között.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Kösz Béla hogy megismételted kétszer is, talán felfogom így….
    Én is azt mondom hogy hagyjuk a 911-et meg a Vipert, mert méltatlan bármiben is összehasonlítani ezeket a smarttal (vagy akár az mx-5-tel). A Viper nem hülyegyerekeknek való, bár azok (is) vették, te is felültél ennek a halálfélelem legendának.
    “…hogy nem tudod hogy mi az a literteljesítmény;)” szerintem tudom, és remélem a többiek már felfogták hogy ez a mutató önmagában nem sokat ér… pl a mazda rx-8 literteljesítménye – a smartoddal egy időben – 170 volt. És? Ettől az jó motor lesz? vagy jó autó? Vagy pl a szomszéd Aprilia robogójának a literteljesítménye 120 le/liter. Most ettől szarjam össze magam mert az én autómnak 90 le-s literteljesítménye sincs? Ez a dilettantizmus, amikor egy számmal próbálod a nagy konklúziót levonni! (és akkor majd válaszban jössz hogy “Wanker motor” meg “robogó”)
    Az hogy 80 helyett 82 le-s smart van csak most tényleg megdöbbentett!!! Vagy szar a memóriám, tehát sík hülye vagyok, vagy a tulaj hazudott, tehát egy ro..dt szemét, biztos így volt és a smart-ja is kehes volt azért ment szarul…
    A fogyasztást csak azért írtam, hogy a szenvedélyhez pénz is kell, maga a tudat hogy a teljesítményadó meg a biztosítás, fogyasztás stb.. kicsi a smarthoz még nem kompenzálja a vezetési élmény hiányát.
    De amúgy még mindig nem írtad le hogy neked mit jelent a vezetési élmény a roadster kategóriában, ez tényleg érdekel. (csak a “krúzolás” meg a napozás vagy a csapatás, farolás is?)

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Egy XXXL-es méretű szemellenzőt büszkén viselő smart-guruval állok szemben.(Kis kezdőbetűvel írom, mert kb. annyit is ér.)

    Te voltál az nemrég, aki ezt írta:”Butaság ez a kettőstömegű lendkeréktől való félelem. Az én Renault Traficomban már 600 ezer km van, és semmi baja.”:)))))

    Az hagyján, hogy egy HASZONJÁRMŰVET hoztál fel példaként…

    [b]SZERINTED A KETTŐSTÖMEGŰTŐL VALÓ FÉLELEM MEGALAPOZATLAN, AZÉRT, MERT NEKED EGY TEHERAUTÓBAN NEM VOLT VELE BAJOD???[/b] WHAT THE F**K??? Magadnál vagy, ember???

    A “házasság-válás” példámtól láthatóan elfüstölt az agyad, ebbe nem is mennék bele még jobban. Azt hittem, talán felfogod, mire akartam kilyukadni – naív voltam…

    Ezt már sokszor hallottuk/láttuk, hogy az egyik rokonomnak a bátyjának a szomszédjának a haverjának az ismerősének a cimbije ért hozzá… Ha azt hiszed, hogy ezzel vagy “szakértő”, akkor engedd meg, hogy hangosan körberöhögjelek. Bécike, a “hitelesség szobra”:)))

    [url]https://www.google.hu/search?q=laugh&client=opera&hs=koW&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjTrKS_kYfQAhVII8AKHdS1BHwQ_AUICCgB&biw=931&bih=611[/url]

    A smart-gurura azért haragszanak, mert [b]sokan nem bírják tolerálni, ha az arcukba tolják az igazságot[/b]. Nyilvánvaló, hogy a smart egy ócskavas, de a fanatikusok, a márkaklubosok, stb. nyilván megorrolnak bárkire, aki szembesíti őket ezzel – pedig igazából ők is tudják… Az alfások is ilyenek, sajnos ezt én magam is tapasztalom elég sűrűn itt a fórumon:)

    Valami oka biztos van, hogy soha, senki, sehol sem hallott még rólad meg a h***e fejedről, b+… Újabb példa vagy rá, hogy mindig a legbutább emberek a legmagabiztosabbak, mert halványlila gőzük nincs arról, mennyi mindent nem tudnak:)))

    Te biztos valami “műértő” lehetsz – mindenki tudja, hogy sz*r a smart, de te meglátod az értéket abban is, amiben senki más:)

    Mindenki h*lye, csak te vagy az okos. Ja, és persze azok a misztikus ködbe burkolózó ismerősök…

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    “Bélám, te kezdtél itt a 911-esről beszélni, összevissza példálózni vele”
    Egy kicsit más az amikor egy arról beszélek hogy egy akkor 8 milliós autó [b]néhány fontos paraméterében[/b] veri a 30 millióst, vagy az amikor egy 30 millióshoz képest nézzük a 8 millióst.
    “A 140 le/liter teljesítménnyel az a gond” …hogy nem tudod hogy mi az a literteljesítmény;)
    “Viberbe beülni nem egy smart után kell”
    Mindig az lesz, kiszámíthatatlan az autó mert akkor tényleg birkózás meg halálfélelem lesz. Mellesleg hogyan is jött ide még egy 30+ milliós autó?
    “és nincs 80 lóerős? akkor milyen van?” 82
    “(a tulaj szerint sem, mondta: ez ilyen)” Miért mit vártál a tulajtól? “Ez az autó szarul megy mert szarok benne a következő dolgok….” ezt?ű
    “(Szerpentinen fel kanyarból kifelé padlógázra sem indult meg”
    A hiba lehetett akár nagyon egyszerű is, de lehet trükkös is hogy miért nem megy annak számtalan oka lehet, még az is lehet hogy hogy hidegen még jól megy de melegen nagyon elgyengül, ha pl az intercooler ventillátora nem megy.
    Egy autónál a vezetési élménynek csak egy szelete a motorerő, de nem minden. A Mazda ebben az időben igencsak tekeredett azaz kívánni valót hagyott, a torziós merevsége, a fékje, a súlya, stb, de ha ezek a dolgok nem zavarnak, csak a motorerő legyen meg akkor azt kell venni.
    “5 literes fogyasztással nem lehet csapatni! pl az mx-5 is kortyolgat ha tolod neki.”
    Miért a smartos azt mondta hogy a Roadster 5 litert fogyaszt?? …akár szerpentinen felfelé is?

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    “Bélám, te kezdtél itt a 911-esről beszélni, összevissza példálózni vele”
    Egy kicsit más az amikor egy arról beszélek hogy egy akkor 8 milliós autó [b]néhány fontos paraméterében[/b] veri a 30 millióst, vagy az amikor egy 30 millióshoz képest nézzük a 8 millióst.
    “A 140 le/liter teljesítménnyel az a gond” …hogy nem tudod hogy mi az a literteljesítmény;)
    “Viberbe beülni nem egy smart után kell”
    Mindig az lesz, kiszámíthatatlan az autó mert akkor tényleg birkózás meg halálfélelem lesz. Mellesleg hogyan is jött ide még egy 30+ milliós autó?
    “és nincs 80 lóerős? akkor milyen van?” 82
    “(a tulaj szerint sem, mondta: ez ilyen)” Miért mit vártál a tulajtól? “Ez az autó szarul megy mert szarok benne a következő dolgok….” ezt?ű
    “(Szerpentinen fel kanyarból kifelé padlógázra sem indult meg”
    A hiba lehetett akár nagyon egyszerű is, de lehet trükkös is hogy miért nem megy annak számtalan oka lehet, még az is lehet hogy hogy hidegen még jól megy de melegen nagyon elgyengül, ha pl az intercooler ventillátora nem megy.
    Egy autónál a vezetési élménynek csak egy szelete a motorerő, de nem minden. A Mazda ebben az időben igencsak tekeredett azaz kívánni valót hagyott, a torziós merevsége, a fékje, a súlya, stb, de ha ezek a dolgok nem zavarnak, csak a motorerő legyen meg akkor azt kell venni.
    “5 literes fogyasztással nem lehet csapatni! pl az mx-5 is kortyolgat ha tolod neki.”
    Miért a smartos azt mondta hogy a Roadster 5 litert fogyaszt?? …akár szerpentinen felfelé is?

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Bélám, te kezdtél itt a 911-esről beszélni, összevissza példálózni vele…. szerintem az se kétmilliós… A gond pont innen jön: te olyan autókkal próbálod összehasonlítani a smartot amikhez köze sincs: még csak ugatni se tudja őket. A 140 le/liter teljesítménnyel az a gond, hogy a roadsterben nincs 140 ló, az 50 le/liter teljesítményű Viperben meg van 140 ló, de van benne egy 141., egy 142., egy 143. stb…. Viberbe beülni nem egy smart után kell, mert akkor tényleg birkózás meg halálfélelem lesz. De tényleg hagyjuk a Vipert, meg a 911-et

    A smart amit próbáltam az nem volt beteg (a tulaj szerint sem, mondta: ez ilyen), és nincs 80 lóerős? akkor milyen van?, én úgy emlékszem a tulaj ennyit mondott (Szerpentinen fel kanyarból kifelé padlógázra sem indult meg, gázzal rásegíteni kanyarban csak lefelé lehetett stb… Az MX-5 ezeket azért tudta…) Vagy szerinted mit takar a “vezetési élmény”, mert erre már komolyan kíváncsi vagyok
    meg ezen jót nevettem:”…egy 3X drágább autót kell kifizetned hogy jobb legyen mint a roadster.” Az a baj hogy azok az autók (pl mx-5) alapban jobbak mint a smart. A smartnál maga az alap koncepció a hibás ha tényleg (vezetési) élményautót akartak építeni, erős nyomatékos motor nélkül. (egy városi miniautó műszaki alapjaira!!!!)
    Cabriózni még lehet olcsón, de ha a vezetési élményt akarsz azért fizetni kell, 5 literes fogyasztással nem lehet csapatni! pl az mx-5 is kortyolgat ha tolod neki. Egyébként az mx-5-öt is inkább a roadsterezés aljára sorolnám, de tény hogy olcsó fenntartani és jó vezetni, ha van egy kis “menés” a szerpentinen nem jön zavarba. Akinek erős a vágya ilyesmire, de a pénz nem veri fel annak ez egy jó választás. De ha hajlandó költeni erre a hobbira sok jobb választás van.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    2 milliós roadsterekről beszéljél, ne a 30 millás Viperről. A Viper ön és közveszélyes. Nem élményautó. A halál nem jó élmény, az autóval nem megbirkózni kell, hanem élvezni. Az hogy te kipróbáltál egy beteg 80 lovas roadstert -amilyen nincs is) azt nem mondanám nagy mintának. Én nem egy MX-5-öst próbáltam ki, egyik sem tetszett. Ha tetszett volna olyat veszek.
    Persze egy Brabust senki nem fog neked odaadni kipróbálni. Az fix!

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    “A Wankel-motoros RX-8-asból is van ilyen”
    NINCS.
    “De annál ez valószínűleg nem általános, a Smartnál meg igen!”
    Tévedés, csak Magyarországon százával cserélték azokat a motorokat, de ugyanilyen volt a BMW 16-osa is 2000 körül mindben elszakadt a vezérműlánc, akárcsak a Mercedes kompressoros 4 hengereseiben.
    Mérhetően buta vagy, ez a helyzet.
    “Mindig megmosolyogtatnak az ilyen okostónik, akik mindenféle megalapozottság nélkül tolják a blődlijeiket.”
    Magadról írsz, csak annyira ostoba vagy hogy észre sem veszed 😉
    Ostoba emberek által ostoba emberekről írt[b] cikkekkel jössz, úgy hogy közelről még Smartot sem láttá[/b]l, én meg elég sokat ismerek akinek van, ismerek nem néhányat aki javítja és képben van a dolgokkal nem úgy mint te akinek mindenről van olyan véleménye amit olvasott valahol, de értelmezni nem tudta.
    Szerinted Smartguru Laci miért veszett össze mindenkivel?
    1./ Mert nemért hozzá, de javítja?
    2./ mert ostoba mint az olajosrongy?
    “Eredetileg nem is autószerelő, hanem karosszérialakatos. Ez nagy különbség.”
    Komolyan érdekes hogy még itt sem látod hogy mekkora kókány a faszi, ilyen alapon hivatkozhatnál a szippantósra is Smart-guruként, annak is van vastag véleménye a Smartról ls valószínűleg neki is állna javítani mindenféle alap nélkül.
    Ez az ember legalább olyan ostoba mint te, menj el hozzá, valószínűleg a te autódat is megvaritykolja, mert Smartot senki nem visz hozzá olyan a híre. Smartot csak néhány ember tud elfogadható minőségben javítani. Laci nem tartozik közéjük, sőt mint láthatod még csak nem is autószerelő, de motort azt már épít! Dízelből, Skoda dugókkal benzines hengerfejjel úgy hogy az elektronikához annyit ért mint egy szobafestő az atomfizikához. Nagyon rossz embert választottál butaságod alátámasztásához amiből simán lejön hogy te is mennyire setét vagy.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    A totalcaros GÁNYOLOT hagyd már, az aztán aki semmit sem ért semmihez. Nézd meg azt a műhelyt. Aki dízelmotorból akar benzinest csinálni XD
    Azon csodálkozok hogy ha egyáltalán elindul amit ő csinál. Egy igazi varitykolós senkiházi.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Legyen már eszed, ember…

    “Mellesleg nem egy roadstert, fortwot (gyakorlatilag ugyanaz a motor) ismerek amiben bőven 300e km felett van, minden csak karbantartás kérdése.”

    Persze, én is láttam már karón varjút… A Wankel-motoros RX-8-asból is van ilyen, de nem ez a jellemző, tetszik-e érteni?

    “Nekem volt újonnan vásárolt Mercedesem is ami 157e km-nél lett motor totálkáros.”

    De annál ez valószínűleg nem általános, a Smartnál meg igen!

    Példa:

    Csalfa:”Magyarországon minden 2. házasság válással végződik.”
    Béluska:”Nem igaz, butaság! A szomszédomék, Gizi néni meg Laci bácsi már 50 éve együtt vannak a legnagyobb boldogságban.”

    ???????

    Mindig megmosolyogtatnak az ilyen okostónik, akik mindenféle megalapozottság nélkül tolják a blődlijeiket. Persze, a vezess.hu cikkje butaság, azért mert találtál egy kevés számú ellenpéldát rá… Értem. Pengeéles logika, Béluska tolmácsolásában:)

    Inkább olvass és tanulj, te über-dilettáns alak:

    h[url]ttp://totalcar.hu/magazin/kozelet/2012/07/30/aki_megjavitja_a_javithatatlant/[/url]

    Mérhetetlenül buta vagy, ez a helyzet.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Tavaly szerettem volna venni egy roadstert (két ülés, nuku tető, hátsókerék hajtás, kanyarvadászat stb…), egy élményautót.
    Adatok szerint a Smart se tűnt rossznak: a 80 lóerő a 800 kilóra, nekem a forma is elfogadható, sőt külön tetszett benne hogy “targa”. Aztán volt “szerencsém” kipróbálni Pécsen és a Mecsekben, igaz a 80 lovas verziót. Városban ok, de ahogy kiértünk azonnal rájöttem hogy ez csak “úgy néz ki” és nem “az”. A másfél tonnás dízel autóm jobban ment mint a kis Roadster, szóval ez nem a vezetési élményről szól hanem az utazás élményéről (fúj a szél, szép a táj) ami azért nem ugyanaz bár azt is lehet élvezni. Vezettem MX-5-öt (igaz sperrest) az sokkal jobb élményt nyújtott, de ott ért a megvilágosodás, hogy azért kell a lóerő és a nyomaték egy roadsterbe is (nem literre vetítve, hanem abszolút értékben). Szóval nem innen került ki a választott élményautó.
    Szerintem a smart Roadster egy férfiaknak szóló fortwo csak. Aki roadstert akar az nem egy smartra gondol. én azért írtam az elején hogy ezt – a RWD ellenére – soroljuk vissza a cabriók közé nem pedig a jó vezetési élményt nyújtó autók közé.

    Látom ez a literteljesítmény nagyon beégett neked. A Viper sem azért veszélyes mert teherautó motor van benne, hanem azért mert nincs benne semmi vezetést segítő elektronika, szóval a vezetéséhez tudás kell és nem arc, pénz stb…
    ok, akkor a Smart nem sportautó hanem élményautó, ez így oké, csak míg a mazda ad elfogadható vezetési élményt (is) a Smart attól egy nagyságrenddel elmarad (illetve szerintem azt nem ad, de a mazdától sem voltam hanyatt esve és a smartból csak a 80 lovast vezettem, bár úgy gondolom hogy nemcsak 20 ló hiányzott belőle. Azt a V6-ost viszont szívesen kipróbálnám, az biztos tetszene nekem mert megvolna az a hiányzó 100 lóerő ami a vezetési élményhez hiányzik a Smartból)

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    “Szóval nem jó az a Viper, hiszen a literteljesítménye nagyon szar.”
    A Viperben egy teherautó motor van, ami megől azért szar. Egy autóban nem félni kell, hanem élvezni 😉
    A literteljesítmény arra volt válasz, amit Csalfa és menő írt, hogy a motor hulladék. Jah, egy ekkora literteljesítményű motor az minden bizonnyal az. Ilyen literteljesítmény akkoriban kevesen tudtak. Egy jó autónak könnyűnek kell lenni, ezért kell bele nagy literteljesítményű motor, mert így könnyű maradhat az autó.
    “Az hogy mennyivel hamarabb áll meg valóban fontos, de azt ne feledd el hogy a Smart súlya fele egy Porsche-nak, a fizika nagy úr… ” A Velorex ( és sokan mások) meg 1/3-a súlyú és mégis szar és mint írtam a Porsche is tudott jobbat csinálni, csak az sokkal drágább. Ilyen kontextusban kell értékelni a Smartot, a másik pedig, hogy a Porsche is szeretne 800 kilos autót építeni de nem tud a vásárlói elvárások miatt, pl:minimum 6 hengeres motor, legyen 4! személyes mert kisebb az adó, legyen halk, legyen kicsi a szélzaj, legyen NAGY mint egy tank, mert az menő 😀
    “szinte az egészet átépítik, szinte csak a blokk marad (pl még a dugattyúkat is kovácsoltra cserélik). ”
    Utána át kell építeni a váltót, a futóművet, a motortartókat, a fékeket, és az már nem az az autó, hanem egy 3X drágább, látod itt már megint egy 3X drágább autót kell kifizetned hogy jobb legyen mint a roadster.
    “A Brabus egy Merci tuningcég, próbált sportautót faragni ebből a városi autóból, de valszeg rájöttek hogy 0.7-ből nem lehet, ezért rakták bele a v6-ot…”
    Nem egészen, pont a V6 mutatta meg hogy felesleges bele, nem lett nagyobb élmény vezetni, viszont nehéz,farnehéz, és feleslegesen erős lett, ami már pont a vezetési élmény és a használhatóságát rontotta.
    “A smart roadster azért lesz értékesebb autó az idő múlásával mert keveset gyártottak belőle ”
    Nem, nem, pontosan azért drágul, mert jó. Az okos emberek szeretik az átgondolt dolgokat, szeretik olcsón fenntartani a magas élvezeti értékű autókat. Több min 40.000 roadster készült, tehát nem egy 250GTO-nyi mennyiség.
    “és nem azért mert olyan jó sportautó…”
    Ki beszélt itt sportautóról? Sem a Smart Roadster, sem az MX-5 nem sportautó, mindkettő olcsó élményautó, amit véleményem szerint a Smart jobban csinál, ugyanazért a pénzért.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Neked tetszik a Smart Roadster, ezzel nincs semmi gond. Most hoztál két olyan számot amiben jónak tűnik a Smart Roadster, tehát 140 lóerő per liter veri az E46 BMW M3-at, sőt a Dodge Viper egy tök szar autó, annak csak 50 lóerő a literteljesítménye, még egy Swift is veri. Szóval nem jó az a Viper, hiszen a literteljesítménye nagyon szar. (egy 50 ccm-es robogó literteljesítménye 120 le/liter és akkor mi van? vagy ez a literteljesítmény nem mond semmit?!?!? )

    Az hogy mennyivel hamarabb áll meg valóban fontos, de azt ne feledd el hogy a Smart súlya fele egy Porsche-nak, a fizika nagy úr… (a 200-0 kérdés nem volt komoly, csak azt próbáltam érzékeltetni vele hogy az almát hasonlítod a körtével, pl valamelyik tudományos csatornán láttam hogy egy 100 méteres sprinter – Bolt? – 8-12 méteren lesprintelt egy f1 versenyautót. Ebből mi következik? semmi….)
    Turbó: ha egy szívó motort turbósítanak (és nem úgy hogy otthon hülyegyerek rárak egy bontott scania turbót a szívóoldalra) akkor szinte az egészet átépítik, szinte csak a blokk marad (pl még a dugattyúkat is kovácsoltra cserélik).
    Enélkül egy látványos gyorsulást látsz a végén tűzijátékkal, füsttel…
    Móricka elképzeli a bármekkora teljesítményt a turbóval: nem százezer lóerőkre gondoltam, de pl azt tudtad-e hogy a F1 harminc évvel ezelőtti turbókorszakában – amikor még lehetett edzésmotort is használni – a BMW olyan utcai autók blokkjából épített versenymotort ami futott már jó-pár utcai km-t (állítólag 100e-t is…abban már biztos nem volt feszültség): átépítve, megfújva tudta az 1400-1500 lóerőt…kb 100 km-re… Egyébként ebből a kétliteres blokkból ma is építenek ezer lóerős agymenéseket e30-as M3-ból…
    A Brabus egy Merci tuningcég, próbált sportautót faragni ebből a városi autóból, de valszeg rájöttek hogy 0.7-ből nem lehet, ezért rakták bele a v6-ot…Egy V6 a kispolszkiból is rakétát csinál!
    A smart roadster azért lesz értékesebb autó az idő múlásával mert keveset gyártottak belőle (a különleges példányokra – mint pl a brabus – ez halmozottan igaz) és nem azért mert olyan jó sportautó…

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    “Ezt a literteljesítményes összehasonlítást meg azért nem értem, mert egyrészt nincs egy literes a kis kütyü, másrészt meg turbóval megfújva bármekkora teljesítmény kihozható (aminek ára a motor élettartama). Szívót turbóval hasonlítani érdekes. de mi van akkor ha egy mx-5-öt turbósítanak? A 100-0 lassulás megint egy érdekes adat, mennyit ver a Smart a 911-re? És 200-0-nál azért ezt ledolgozza a 911, vagy még ott is a Smart a jobb?”
    Elég érdekes hogy nem érted a literteljesítményt, azaz nem tudod hová rakni egy 0.7 literes motornál, ez sok mindent elmond a hozzáértésedről, mert ez egy eléggé alap mértékegység.
    Az gyakorlatilag csak technikai kérdés hogy egy motor szívó vagy turbó.
    …és hogy mi van ha turbósítják az MX5.öt? Ugyanaz mint amikor a Smart Roadsterből V6-ost csinál a Brabus, sőt még az sem mert az egy létező autó volt 10 db-os példányszámban megépítve, gyakorlatilag gyári minőségben.
    A turbosítás viszont tényleg a motor élettartamának a rovására megy, és leginkább a kendácsolás kategóriájába tartozik, ellenben a Smart motorjai simán bírják az 1.6 baros turbonyomást is akár 6500rpm-nél is tartósan, mivel ilyen igénybevételre lett tervezve.
    “másrészt meg turbóval megfújva bármekkora teljesítmény kihozható ” – ahogy az Móricka elképzeli.
    Egy utólag turbósított motor -ha alapjaiban nem építik át- max 0.5 bart fog bírni, de a csapágyak élettartama így is negyedelődik, ha gyakran kihasználják a max teljesítményt.
    “A 100-0 lassulás megint egy érdekes adat, mennyit ver a Smart a 911-re?”
    Nem a Porsche volt az ellenpólus, mert az árban teljesen más kategória. Az MX-5 2003-ban jó ha tudott 40métert, a Brabus Roadster 34,2-nél állt meg, tehát hozzá képest a kisebb súlyával, jobb súlyelosztásával, jobb fékjével, merevebb karosszériájával és pontosabb futóművével lényegesen kellemesebben vezethető élvezetesebb autót gyártott, ami drága volt a piacnak új korában, viszont használtként fordult a kocka. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Brabusok még mindig igen drágák, és a vele egyidős MX5-nél is jóval drágábban mérik, amit sok helyen meg is fizetnek, kis hazánk viszont szerencsére nem az a hely, itt még viszonylag olcsón lehet venni és ezért jó vétel lehet egy megkímélt darab.
    Hogy mennyit ver a Smart a 2003-as 911-re? Kb 3-4 métert azaz a 911 még kb 25-40-el megy amikor a Brabus Roadster már áll. A turbo 911 tudott 15 centivel hamarabb megállni 🙂
    200-0 pedig ebben a kategóriában nem szoktak mérni és mindegy is mert a Smart nem megy 200-al, nem is arra van, hanem egészen másra.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Szóval a Smart Roadster úgy járt mint a Duesenberg? Túl jó autókat épített (sajnos túl drágán) ezért el is bukott?
    A Smart fortwo amire ki lett találva arra jó, városi rohangálós autó, nagyon praktikus, mivel nem kell nagy sebesség a kicsi motor is elég bele. Kimondva-kimondatlanul csajos autó és nekik jól is áll! (nem akarok ízetlenkedni olyannal hogy nekik is való, mert ha keresztbe áll be a párhuzamos parkolóba akkor is jó stb…). Azért műszaki (konstrukciós) gondok akadnak vele. Ezt az életérzést próbálta egy maszkulin(abb) változattal meglovagolni a Smart hasonló műszaki alapokon, de nem sikerült. Illetve sikerült, de a látvány oldaláról csak. Maga a roadster kategória is egy szűk kategória, ebben nagyon vékony rést hasított ki a smart (ha egyáltalán kihasított). Az MX-5 épp azért nagyszerű, mert egyszerű műszaki alapokon nyújt majdnem olyan vezetési élményt amit addig csak komolyabb (drágább roadsterek) nyújtottak.
    Ezt a literteljesítményes összehasonlítást meg azért nem értem, mert egyrészt nincs egy literes a kis kütyü, másrészt meg turbóval megfújva bármekkora teljesítmény kihozható (aminek ára a motor élettartama). Szívót turbóval hasonlítani érdekes. de mi van akkor ha egy mx-5-öt turbósítanak? A 100-0 lassulás megint egy érdekes adat, mennyit ver a Smart a 911-re? És 200-0-nál azért ezt ledolgozza a 911, vagy még ott is a Smart a jobb?

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Nem gyártották 4 évig, csak kettőig valójában, mert 2005 augusztusában gyártották az sorozatban utolsókat, aztán már csak néhány különleges sorozatot csináltak, de még 2010-ben is lehetett nullkilométerest kapni.
    És hogy miért hagyták abba, mert annyiért gyakorlatilag eladhatatlan volt. Ha beszorozzuk az inflációval egy akkori Brabus árát akkor 14 millióra jön ki.
    Pont ezért jó az autó használtan. Ne feledjük, a hengerek száma csak egy szám mint ahogy a BMW I8-ban is 3 hengeres motor van, mégsem gondolja senki hogy egy szar, de ha már a számoknál tartunk akkor egy Brabus Roadster kb 140 lóerős literteljesítménnyel rendelkezik pont mint egy Mitsubishi EVO abból az időből.
    Azt se felejtsük el hogy 2003-ban a Brabus hamarabb állt meg 100-0-ra mint egy akkori Porsche 911. És azt se, hogy a vezetési élményt nem a számok adják, valamint olyanok nyilatkoznak itt a tudásáról akik jó esetben 10 km-t vezették, de leginkább csak képen láttak ilyet, csak szám háborúznak illetve van az “Egyszer ültem egy ilyenben” típus is akinek -ettől fuggetlenűl- velős véleménye van róla.
    Csalfának meg annyit hogy sajnos a tudása egy újságíró szubjektív véleményét tükrözi, mely írás hemzseg a hülyeségektől, de úgy adja elő mintha bármit is tudna ezáltal a tipusról 🙁
    “150 000 km felett gyakorlatilag minden nap ajándék.”
    Nekem volt újonnan vásárolt Mercedesem is ami 157e km-nél lett motor totálkáros. Szóval erről ennyit.
    Mellesleg nem egy roadstert, fortwot (gyakorlatilag ugyanaz a motor) ismerek amiben bőven 300e km felett van, minden csak karbantartás kérdése. És azt se felejtsük el hogy ez egy tipikus élményautó, melyet leginkább nyáron használnak azaz még ha igaz is lenne a 150e km akkor is 20 év, de fogadjuk el hogy ez a szerző által meghasalt BUTASÁG.
    Ha meg mégis fel kell újítani akkor ugye a kis 3 hengeres kb 250-300e Ft között megvan 😉
    “mert múltkor is ráfázott a srác, aki meg akarta mutatni mekkora nagy kanyarvadász. 🙂 ”
    Mert MX-5-el persze még soha senki nem fázott rá:DDD Komolyan hogy lehet ekkora ordas f@szságokat írni?
    “Mint Csalfa is írta, motorikusan egy hulladék.” Biztos az a 140le=liter teljesítménnyel, amit a Mazda abban az időben -széria gyártásu autóval- meg sem tudott közelíteni. Mazda6 MPS 2300 cm3=260le azaz 113. :S ENNYI

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    most így a számok lenyűgöztek, valóban a dübörgő sorhárom (ami egy fél V6) szanaszét szedi az mx-5-öt. Viszont ha annyira jó a Smart Roadster akkor miért csak 4 évig gyártották?

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Ez komoly?
    Egy MX-5-ös Mazdához hasonlítod azt a bohóc autót?
    Az kb. arra való, hogy leugorj vele a közértbe meg bohóckodj vele az úton. Mondjuk arra sem igazán jó, mert múltkor is ráfázott a srác, aki meg akarta mutatni mekkora nagy kanyarvadász. 🙂
    Mint Csalfa is írta, motorikusan egy hulladék. Persze aki évente megy vele 5000km-t az könnyen “beszél”. Igaz, így vezetni sem tudja. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Egyszer ültem egy ilyenben, félelmetes hogy mi mindenre jó a Smart platform. A legmeredekebb, hogy kifejezetten magas emberek is elférnek benne (a tulaj 190 magas), a kvázi fekvő üléspozíciónak köszönhetően.

    Két hibája van ami végzetesnek bizonyult: 1. drága, és ezért nem sok akad használtan sem. 2. csak egy nagyon szerencsétlen félautomata váltóval volt kapható (smart paltform).

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Ajánlom, kicsit tájékozódj, mielőtt égbekiáltó eszetlenségeket hordasz össze.

    Vezess.hu használtteszt – Smart Roadster:

    “Elég igénytelen jószág, azt viszont szem előtt kell tartani, hogy a kis 700-as motor nem bírja sokáig. 150 000 km felett gyakorlatilag minden nap ajándék.”

    [url]http://www.origo.hu/auto/20120720-smart-roadster-2003-hasznalt-teszt.html[/url]

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    A kávédaráló motoros 200 kilóval könnyebb a bálna MX-5-nél, mellesleg középmotoros ami sokkal kellemesebb súlyelosztást ad, ha már vezetési élmény… A kávédaráló motor bőven elég a 800 kg-hoz, mert a súy/lóerő arány ugyanott van, ja és nem rohad még 12 évesen sem nem úgy mint a rozsdakupac Mazdák. 😉

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    ha a kávédaráló motoros Smartot kivesszük akkor jól látom hogy az mx-5 az egyetlen RWD-s autó közöttük? Mert az ugye más élményt is ad azon túl hogy “nincs tető”… a többi egy napozóágy ehhez képest (jó, még a TT-t vegyük ki, de a többi azért már tényleg más kávéház)

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Akkor a smart-ról:
    Smart Automobile[1] (stylized and marketed as “smart”) is a German automotive company and division of Daimler AG, based in Böblingen, Germany. It ranges in microcars and subcompacts, primarily the Fortwo and Forfour with its primary assembly plants located in Hambach, France and Novo Mesto, Slovenia. Marketed in 46[2] countries in Asia, North and South America, Africa, Australia and Europe, production of the Fortwo had surpassed 1.7M units by early 2015.[3][4][5]

    The design concept for the company’s automobiles began at Mercedes-Benz in the early-70s and late-80s. After brief backing by Volkswagen, the first model was released by Daimler-Benz in October 1998. Several variants on the original design have been introduced, with the original being the “Fortwo”.

    Smart derives from cooperation with Swatch and Mercedes: Swatch Mercedes ART.[6] In its branding, the company lowercases its logotype and the logo incorporating a “c” and an arrow for “compact” and “forward thinking” respectively.

    Wiki-ből copy/paste :-DDDDDDDDDDDDDDD

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Design és nem desing, ha már okoskodsz barátom.
    Első sorodban egy névelő, jelen esetben az “a” hiányzik a firkálmányodból nyelvészkém. Nem “cikkben”, hanem “a cikkbeb”.
    A PR mint betűszó (public relations) nagy betű kedves kolléga, nem kicsi, ahogy írtad.

    Elég tré módon állsz abból, amit kritizálsz.
    Puszi!

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Mondjuk úgy, hogy cikkben írták rosszul. A tulajdonnevek, ahogy helyesen írtad, nagy kezdőbetűsek. Az, hogy marketing, pr, megjelenés, design stb szempontjából ezt máshogy írja a gyár, az az ő ügye (budmil, adidas, FIAT, eMAG, alfa romeo, YouTube stb). A marketing anyagban sem lenne helyes, viszont ott érthető, mert ott nem a helyesírás szabályai érvényesülnek, hanem fenti desing- és egyéb vállalati szempontok.

  • 2017.10.28. at 00:48
    Permalink

    Valaki tudja, miért írandó kis kezdőbetűvel a “smart”? A cikkben sem írták rosszul, valóban így a helyes, így találták ki a márka megalkotásakor. Ilyenkor borul az, amit általánosban megtanultunk: “A tulajdonneveket mindig nagy kezdőbetűvel írjuk.”:)

Vélemény, hozzászólás?