Rover 400-as sorozat
Halottól a csók
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nemzetközi génállomány, belterjes nehézségek, botrányok, sztrájkok, típushibák, csőd és nagyhalál. Szegény Rover 400-asnak kijutott a jóból, ehhez képest egész derék autónak bizonyult.
Egyszer volt, hol nem volt... A Rover esetében a pontos kezdés inkább az „egyszer volt, de most már nincs” lenne. A nagy múltú, hányatott sorsú angol márka 2005-ös csődje óta a feltámasztására tett kísérletek hasonlóképpen kalandosak és zavarosak, mint egykoron a fuldokló cégre jellemző történések voltak. Igen, valóban furcsa lehet, hogy pont egy halott márka egyik modelljével foglalkozunk, és ígérem, egyhamar nem fog ilyesmi újra előfordulni (a Borgward- és NSU-cikkeket még pihentetjük), de most mégis következzék az angolok utolsó alsó-középkategóriása, a 400-as sorozat.
Történetünk 1990-ben kezdődik, ekkor dobják piacra a 200-as ferdehátú Rover alapjaira épített négyajtós 400-as modellt. Jóformán a teljes műszaki alapot, karosszériástól, padlólemezestül az Európában a Civic-kel rokon Honda Concerto szolgáltatta. Az amúgy tisztességes és megbízható, bár kicsit ósdi, nem valami tágas és izgalmas belterű japán konstrukcióhoz a Rover nem sok mindent tett hozzá. Márkajelzések, egy-két apró változtatás itt-ott és néhány új motor. Itt debütált a híres-hírhedt Rover K Series motorcsalád, 1.4-es formában, az 1.6-ost a japánok adták, az 1.8-as dízelt a Peugeot, és mintegy szép keretszerkezetként, a kétliteres szintén Rover gyártmány volt.
Saját fejlesztés a Rover Special Products műhelyében előállított, egész pofás kombi változat, a 400 Tourer is. Sőt, az angolok nem bírtak magukkal, és még egy kétliteres turbós verziót is összehoztak (200 lóerővel, igaz, de csupán 237 Nm-es nyomatékkal), de ez a kombihoz hasonlóan inkább belpiacos ritkaságnak számít.
A szapora japán modellciklusnak köszönhetően '95-ben már érkezett is az új 400-as. Ezúttal a megszűnt Concerto helyett, annak japán és tengerentúli piacra gyártott utódjára, az ötödik generációs csíklámpás Civic-kel igen erős műszaki rokonságban álló Honda Domani alapjaira építve. Jobban eltávolodott 200-as kistestvérétől, mind helykínálatát, mind műszaki alapjait és formáját tekintve. A motorpaletta is visszavett a korábbi nemzetköziségből, és csupán az 1.6-os automata változatban dolgozott Honda erőforrás. Az 1.4-es és 1.6-os a K-szériából, a kétliteres benzines pedig a T jelű Rover motorcsaládból érkezett.
Talán kevesen tudják, de az Audi és a Fiat mellett a Rover volt a közvetlen befecskendezéses személyautó-dízelek másik úttörője. A Rover 600-asból átkerült, saját fejlesztésű 2.0 Di teljesítményét és takarékosságát akkoriban dicsérték, de 105 lóerőnél és 210 Nm-nél manapság még az 1.6-os kis öngyulladók is többet tudnak. Kulturáltsága, kifinomultsága és zajkomfortja pedig a legkevésbé sem illik a viszonylag elegáns utasterű autóhoz.
A történet végére még sikerült kreálni egy zengzetes hattyúdalt. A Honda-féle vonal abbamaradt. A BMW-s kaland pedig a végéhez közeledett, visszafordíthatatlanul továbblökve ezzel a Rovert annak a lejtőnek az alja felé, amin már évtizedek óta haladt. Fejlesztési pénzek híján az angolok a meglévő anyagokból dolgozva inkább egy kis ráncfelvarrásra és névváltoztatásra szorítkoztak a 400-as utódja kapcsán, így született meg 1999-ben a 45-ös. Hangulatosított belterével próbálta hozni szegény az angol szalonok (és komolyabb saloon-ok) meghittségét, de ez csak úgy-ahogy sikerült, pedig még az igazán eltalált Rover 75-ös első üléseit is megkapta. Sőt, belepasszírozták a kétliteres V6-ost, és fokozatmentes CVT-automatával is kínálták. Sajnos konstrukciója ekkor már igencsak elavultnak számított, főleg az olyan friss konkurensek mellett, mint a Ford Focus.
Érdekesség, hogy gyártásának utolsó éveiben még Ford váltókkal is gyártották, mivel a BMW a szétválás után a váltókat készítő Rover gyárat megtartotta, és az egekbe srófolta a beszerzési árat, még egy utolsót rúgva ezzel a megtagadott angol betegbe. Pedig a vége felé, még ha elavultnak és szűknek is számított, az egyre több angol alkatrész miatt pedig már nem volt annyira megbízható, mint Rover-jelvényes Honda korában, legalább a mozgását helyrerakták, amikor 2003-tól a MG ZS sportváltozat futóművével szerelték. A 2004-es ráncfelvarrásocskával gazdagabb lett az alapfelszereltség és alacsonyabb az ár, mígnem 2005 áprilisában elérkezett a vég: megszűnt a Rover.
Lássuk, mire kell figyelnünk és felkészülnünk, ha egy 400-assal vagy 45-össel kacérkodunk. Mindenekelőtt az alkatrészellátás. Halott márka, tehát gyári alkatrész és szakszerviz terén nem sok jóval kecsegtet, de pár évig még nem lehet túl nagy gubanc, hiszen utángyártott alkatrészben nincsen hiány, főleg mert rengeteg Concerto/Civic alkatrész jó hozzá. A Rover motoroknál a konstrukció gyenge pontja a hengerfej; ha a nívópálca olyan, mintha majonézből húznánk ki, akkor utolért ez a hiba. Alulméretezett a hűtőrendszer, csupán 5,3 liter a térfogata, és ha ebből a kevésből szivárogni kezd – márpedig ez nem ritka –, akkor már főzzük is a motorgulyást. Ezeken kívül a benzinesekkel más nyűg nincs, a váltók is tűrhetőek. A futómű már kevésbé tartósra sikeredett, gyakran kopogtat egy cserére váró gömbfej vagy szilent. A beltér hajlamos a szétesésre, az elektronika pedig az összezavarodásra, de nagyjából ennyi. A Rover személyében viszonylag kevés pénzért kapunk egy átlátható mechanikájú, angol kosztümbe bújtatott japán tömegmodellt.
Szántó Imre
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Sérülést okozhat a nem megfelelő gyerekülés
- Az angolok fele névvel illeti autóját
- Opel motorokkal jönnek a kínai MG-k
- Rolls-Royce Merlin motoros Rover SD1
- Most légy okos, kisokos!
- Lehet, még ma is lenne Rover, ha elkészül az 55-ös
Használtautó.hu
|
Ár: 485.000 Ft Évjárat: 2002 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 800.000 Ft Évjárat: 1999 / 11 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 860.000 Ft Évjárat: 2000 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |

























