Vajon milyen egy Skoda több mint 370 ezer kilométer után?

Skoda Roomster 1.4 16V Dual, 2007 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vidéki nyugalomban, de részint taxizással futott a próbált gázos Roomster 9 év alatt bő 370 ezer kilométert. Megnéztük, milyen most.


Olvasói autó. Egy hódmezővásárhelyi olvasónk ajánlotta próbára autóját, illetve egyben munkaeszközét. Igaz, a Roomster eredetileg nem melósautónak lett szánva. A család a gyerekek mellett már szűkös, illetve légkondi híján sokszor nyűgösen használható, amúgy hibamentes alap Fabiáját kívánta lecserélni 2007-ben. A családfő az Octavia Tour vásárlásán gondolkozott. Mindaddig, amíg a szalonban be nem ült a saját magára beállított sofőrülés mögé. Konstatálta ugyanis, hogy ott nem csak ő, még gyerekei is alig fognak elférni. A Roomster viszont azonnali szerelem lett. Ez nem is meglepő, hiszen a 2006-ban a Fabia II, illetve az Octavia I elemeiből összelegózott padlólemezre állított egyterű neve a Room és a Roadster szavakból keletkezett. A roadster, mint fogalom felmerülése persze igencsak meredek egy egyterű kapcsán, az viszont biztos, hogy

az egyterű első és második sora valóban jelentős vizuális szeparációt kapott kívülről, ami épp jól mutat egy taxinál.

Ahogyan a korabeli anyagok írják, a hangsúlyos B-oszlop előtti rész a "Driving room", azaz a sofőr területe, a mögötte lévő pedig a "Living room", azaz az utasok nappalija. A szélvédőt két oldalról övező A-oszlopok feketék, így aztán a Roomster (akár a karosszéria színétől eltérő árnylatú (fekete, fehér vagy ezüst) teteje lebegőnek hat.
Hirdetés

Mutatós. A forma még most, 10 évvel debütálása után sem öregedett meg, ma is egyedi, ami egyébként szintén kapóra jön egy taxinál, a Roomster-taxi, pláne egy kisebb városban, amilyen Hódmezővásárhely is, már-már fogalom. Az utasok szeretik, hogy hátul jól el lehet férni benne, szeretik, hogy a hátsó ülés magas, az oldalablak pedig alacsony, azaz átlagon felüli a kilátás, de az is hasznos, hogy a csomagtér a 4,2 méteres hosszhoz képest egészen nagy, 477 literes. A hátsó ülések továbbá egyenként tologathatók, de még támlájuk dőlésszöge is szabályozható, ha pedig még nagyobb csomagtér kell, egészen egyszerűen előrehajthatók.
Mindent visz. A Roomter nem csak család-, hanem hivatásos személyszállítóként is bevált. Nem csupán koncepciójával, kialakításával, hanem tartósságával is. E példány motorja a kezdeti kínálat középső benzinese. Alatta volt ugyebár az 1,2 literes háromhengeres HTP 65, illetve 70 lóerővel, felette az 1.6 16V 105 pacival, ez pedig az 1.4 16V 86 lóerővel. Dízelből a háromhengeres 1.2-es 75, 2010-től részecskeszűrővel 80 lovas, az 1.4-es 70 pacis, szintén 2010-től volt kínálatban az 1.6 CR TDI 90 és 105 lóerővel, ami az addigi csúcs 1.9 PD TDI (105 LE) verziót is váltotta. Utóbbi a kínálat egyértelmű csúcsa volt, amihez még a Sport felszereltségnevet is bátran társíthatták. Szerintem, meg a taxi Roomster tulajdonosa szerint is az 1.6-os benzines lenne a legjobb választás, bátraknak a 2010-es frissítéssel bevezetett 1.2 TSI. Ez az 1.4-es sem rossz, de autópályázáshoz már kevés, illetve országúti előzésekhez is. Városban persze el lehet vele lenni, sőt, nem egy utasnak tudott már meglepetést okozni, pláne úgy, ha kilométerszámát is meghallották.
Dual. A taxi Roomster különlegessége futásán túl, hogy gyárilag "gázos", azaz Dual. Motorját még nem kellett megbontani, de még a kuplungja is a gyári. Utóbbi persze a típuson túl legalább annyira az eddigi egyetlen tulajdonos érdeme. A motor egyébként 15 ezer kilométerenként megkapta a fedélzeti számítógép szerint is igényelt olajcserét, komoly malőr eddig nem történt, de 372 ezer kilométeren azért akadt cserélni való. Az 1.4 16V motor átlagfogyasztása a német Spritmonitor fogyasztásösszesítő szerint 224 autó átlagában 7,1 liter benzin, a gázos 1.4-esek átlaga 8,25 liter. Ez azt jelenti, hogy taxiüzemben, jellemzően rövid távokon is elvan 9 liter körüli átlaggal a Roomster. Fogyasztása azonban 130 ezer kilométer környékén csaknem másfélszeresére ugrott (gázból), akkor 13 liter környékén evett. Ezt a gyárilag szerelt Landi reduktor Zavolira cserélése követte, azóta stabil a gázrendszer és a fogyasztás is.
Néhány, de nem sok hiba. Hogy a motornak még nem jelentkezett semmilyen komolyabb baja, az a 15 ezer kilométerenként lelkiismeretesen megtartott olajcserén túl talán annak is köszönhető, hogy a Roomster tulajdonosa az indítást és a nap végi leállítás előtti utolsó néhány száz métert is benzinnel teszi meg. Persze így is van típusspecifikus probléma: benzinből nem fogy sok, s a tulaj hiába figyel arra, hogy ne legyen negyed tanknál kevesebb nafta az autóban, így is kétszer kellett már üzemanyag-szivattyút cserélni. Bár a rezonancia okozta kábeltörésektől elsősorban a dízel autóknál tartunk, talán a hazai utaknak köszönhetően a benzin-gázos Roomsternek is jutott belőle bőven. A gázrendszer elektronikájának (gyári) és a csomagtérzár ugyancsak eredeti kábelei is megtörtek már "csupán" a használattól. Ezeken csak a csere segített, ám amúgy

a Roomster gazdaságos és megbízható igáslónak bizonyult.


Megérte? Teszem fel a kérdést, amire nem egyértelmű a válasz. Ez persze nem az autón múlott, hanem sokkal inkább azon, hogy a nem egész 4 millió forint listaárú autóból CHF-hitellel tízmilliós lett. Viszont közben termelt is rendesen, igaz, "munkaóra" is van benne bőséggel. Még egy évig marad üzemben, hiszen 10 éves kor után már "minősített hódmezővásárhelyi taxi" sem lehet majd. Hogy mit fog érni utána a hazai, jelentősen "óraállás-fetisiszta" piacon, az erős kérdés. Pedig most, közel négyszázezer kilométerrel is teszi a dolgát. Aki viszont hasonlót venne, és ilyen állapotot lát alacsonyabb óraállással, ám leinformálható múlt és szervizkönyv nélkül, az bizony kezelje fenntartással.
Dízel vagy gáz? Aki a dízel és a benzin-gázos között hezitál, az láthatja, hogy a 9 literes LPG fogyasztás (az aktuális 202 forintos LPG-vel) 1818 forintos 100 kilométerenkénti üzemanyagköltséget jelent, míg egy dízel esetén 6 l/100 km értékkel kalkulálva 1842 forintos költséget kapunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki vegyen gázos autót, hiszen a gázrendszerrel is vannak teendők, műszaki vizsga előtt kell egy szemle a rendszernek, 10 év után nyomáspróba a tartálynak, ráadásul a gázolajosok étvágya is simán bevihető 6 liter alá. De a zömében rövid távon autózóknak mégis inkább e fajtája ajánlható a spórolós autózásnak, semmint a turbós, magasnyomású befecskendezős dízeles.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    “talán annak is köszönhető, hogy a Roomster tulajdonosa az indítást és a nap végi leállítás előtti utolsó néhány száz métert is benzinnel teszi meg.”

    Most komolyan?! Vagy ez csak amolyan irodalmi fogalmazás?
    Tud valamelyikötök (Szerző vagy olvasó) észérvet felhozni amellett, hogy leállítás előtt benzinnel kell járatni? Értem én, hogy a régi keverőfejes rendszereknél kellett ilyen. De egy ECU által vezérelt hengerenkénti (benzin és gáz) befecskendezős autónál minek? Persze belátom, hogy ártani nem árt. Csakúgy, mint ahogyan a rádió kézlekapcsolása sem megállás előtt.

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    “benzinből nem fogy sok, s a tulaj hiába figyel arra, hogy ne legyen negyed tanknál kevesebb nafta az autóban, így is kétszer kellett már üzemanyag-szivattyút cserélni.”

    Hopp! Talán ebbe olyan VW tankot szereltek, amelyiket túltöltve (kattanás után csepegtetéssel feltöltve a “szellőző csövet”) az aktív szén belemosódik a benzinbe? És láss csodát: több benzin megy bele, mint amennyi a katalógusban szerepel! Az autók nagyon szokták szeretni az ilyen ügyeskést. Egy haver így csinálta. Lett is belőle pumpacsere.

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Tisztelt Katona Mátyás! 1 olyan cikket is érdemes lenne megírni amiben oktató autók futásteljesítményéről és strapabírásukról lenne szó. Ott mutatkozik meg igazán 1 autó strapabírása az utcai használatban. Melyik márkára mennyit kell-kellett rákölteni javítani stb.. Van 1 pár autósiskola az országban ahonnan lehetne mazsolázni. Mi jó magunk is már a 700000km-t tapossuk az oktatásban az autóval.

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Tisztelt Katona Mátyás!
    Nagy segítséget nyújtana számomra,ha tulajdonosnak elküldené az email címét!
    Nekem Skoda Octavia Dual van és ha huzamosabb ideig ( 30-40km.-t) használom gázüzemben,utána nem igazán akar indulni a motorja!Második,harmadik indítózásra indul,de nem minden esetben egyenletes a járása.
    Minden esetben benzines üzemmel állok le.A szervizeléseket is pontosan elvégeztetem rajta.
    Gázüzemben is nagyon szépen húz,egyenletes a járása.
    Ha lehetőség lenne rá,nagyon szívesen felvenném a kapcsolatot,hátha van valami,apróbb lehetőség,amellyel az indítási gondokat megoldhatnánk!
    Előre is köszönöm a segítő szándékát!
    Üdvözlettel:Soós László
    solapapus@gmail.com

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Nekem is roomsterem van. 60ezernél (!) kuka lett a váltó. A kormány gyakorlatilag lebomlik. 100 ezernél úgy néz ki, mintha 500 000 km lenne benne. Városban 8-9l alatt nem megy el. Autópályán a legális értékeket tartva simán 9-et benyel. A gyújtótrafókat is elpukkantja néha. Végtelenül praktikus, jópofa formatervű, akár kultautó is lehetett volna belőle. Ez volt a második vw groupos autóm. Több nem lesz…

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    A Roomster önmagában egy nagyon jó konstrukció…..,de a Hmvhely-i üzemi körülményeken csak jót mosolyogtam!
    A 40 ezer ott nagyon-nagyon soknak számít,mert hiába nagy területen fekszik,de csak 47 ezer lakosa van…,ráadásul ebből kb 20 ezer biciklizik,taxiba ott kevesen ülnek.
    Ilyen helyen röhejes a 10 éves korlátozás is,amikor a 4-szer akkora Szegeden tervben sincs ilyesmi,itt a Skoda vigan szaladhatna tovább.

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Szerintem 3dolognak kell ossze jonni.
    -kell egy jo vezeto aki nem tiporja esz nelkul az autot.
    -az autonak is abbol a szeriabol kell szarmaznia amelyik nem nyugos.
    -hasznalat helye(ertsd autopaly,orszagut,varos)
    Nekem 320e km korul jar a Fabiam SDi es o is gyari meg,de varosi hasznalatban van
    ritkan mereszkedunk ki a palyara 🙂
    De egyebkent a regi tipusu kuplungokkal tobbet is lehet menni a Mondeonk allitolag 370e km el vagy mennyivel vettuk
    es felujitaskor lattuk hogy az meg nagyon gyarinak tunik.De a kapaszkodo reszt(ferrodolt) kicsereltuk meg a kinyomot.
    Mert nem akartuk a kozeli jovoben szetszedni(5-10even belul) csak azert tettuk vele mert jo lett volna meg.
    A dupla kuplunggal sem lehetettlen de egy sima az bolondbiztosabb…

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Árulja már el nekem valaki, taxi üzemmódban hogy lehet kuplungcsere nélkül elmenni? Még ha nem taxi üzemmód lenne, akkor is állná helyét kérdésem! Vagy ez autópálya taxizás volt?

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Tisztelt László,
    Igaz, vannak szórások régiónként is az árakban. Konkrétan Herceghalmon (175 Ft) és Felcsúton (184 Ft), és még Dunakeszin a Me**c-Car kútján (189 Ft) szoktam tankolni. Abban egyet érthetünk hogy jó az LPG 🙂 Következő autóm is LPG-s lesz.

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Tisztelt Lagi!
    Te szerencsésnek mondhatod magad, ha 175-ért tudsz tankolni. Én kb. 5-6 éve gázautózom, de 195-198 alá nálunk soha nem ment a gáz ára. Tegnap tankoltam 199,9 Ft-ért. Ettől függetlenül szerintem is megéri, a Skodámban 280 e km van, a felét tettem meg gázzal, bár az elején elgázosítottam volna! Üdv.

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Kedves Lagi!
    Átlagárakat néztem, nyilván az LPG-nél is nagy különbségek adódnak az egyes kutak között. Egy a lényeg: az LPG-s üzem akár olcsóbb is lehet a dízelnél, rövid távú utakhoz sokkalta inkább ajánlható.

  • 2017.10.28. at 06:22
    Permalink

    Kedves Cikkíró,
    Mivel mai, tehát friss cikkről van szó, így annyit hozzászólnék, hogy már nem sok helyen van 200 FT felett az LPG literje, én speciel 175 Ft-ért tankolom, de a legmagasabb amit láttam, az 184 Ft volt. Így máris világosabb a kép, hogy az LPG üzem olcsóbb a dízelnél. Én egy 2002-es Clio-t hajtok, 1,2 16V motorral, LPG-ből eszik 5,5-6 litert. 226ezer km-nél járok, és semmi gondom nem volt még a gázüzemmel. Személy szerint csak ajánlani tudom.
    Üdvözlettel.

Vélemény, hozzászólás?