Alig 200 ezerért jó autó? Suzuki Swift 20 évesen

Suzuki Swift 1.3 GL, 1993 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokak szemében nem autó már egy 20 éves, vélhetően 200 ezernél is több km-t futott, biztonságilag elégtelent érdemlő Suzuki Swift. A többieknek szól ez a cikk.


Légzsák, menetstabilizáló elektronika, visszagurulás-gátló, komoly gyűrődőzóna, merev kasztni. Fékasszisztens, fékerő-elosztó, automata biztonsági öv, annak becsatolására figyelmeztetés, biztonsági kormányoszlop, Isofix gyermekülés-rögzítő. Koccanásgátló, sávtartó, (adaptív) tempomat, gyalogosfelismerő, táblafelismerő, elalvásra figyelmeztető, holttérfigyelő, sebességhatároló, ostorcsapás-nyaksérülés elleni védelem. Na, ezek egyikét sem adja főhősünk. De szervorásegítés, klíma, sőt állítható magasságú ülés, bármerre állítható volán, elektromos ablak, elektromos tükör, ülésfűtés, Bluetooth-kihangosító, stop-start, Eco vagy Sport mód sincs. Annyi más modern extrával egyetemben. Utóbbiakat mondjuk saját kezűleg vagy lábilag reprodukálhatjuk, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy van jó és használható használt autó akár már 200 ezer forintért is.
Hirdetés
Teszteltünk már Swiftet - tavaly ugyanígy január végén egy 1998-as évjáratú GLS-t, azaz 3 ajtós kis Suzukit mutattunk be. Az is 1.3-as és 4 hengeres benzines volt, azonban egész szerény, mindössze 120 ezer kilométert futott. Jelen cikk apropójához viszonyítva fényűző ellátmánnyal. Adjuk lejjebb, s nézzük, milyen egy szintén 1.3-as, de ötajtós Swift kerek 20 évesen, a második nemzedékből és 1993 legelejéről, GL-ként, s órájában 20 ezer kilométerrel. Mennyivel? Na jó, valószínűleg nem is egyszer, de kétszer fordult már a számláló, tehát reálisan 220 ezerrel.
Azért a bizonytalanság, mert tulajdonosa 2 éve vette, s nem az motiválta, hogy töviről hegyire utánanézzen a kocsi előéletének/futásának, hanem az, hogy a 230 ezer forintos befektetésért cserébe megfelelő műszaki állapotban legyen az aki ismeri, el is ismeri Swift. És abban, tehát megfelelő műszaki állapotban volt, pláne abban lett egy kiadós szervizt/generált követően. Megkapta, amit megkövetelt (valamelyik első féltengely, kipufogó, vezérműszíj, akkumulátor, olaj, gyertya, gumi, stb.), s azóta is megbízhatóan működik. Mínuszban is pöccre indul, nem lóg semmije. Előváros-Budapest közti napi ingázásban volt partner 5-6 literes (az újabb, már katalizátorosnál kedvezőbb) átlagfogyasztással, nem rakoncátlankodva.
Miért a múltidő? Mert eladósorban van az autó, gazdája 200 ezer forint környékén hirdeti a Használtautó.hu oldalon. Miért válna meg tőle? Egyszerű: kinőtte a család.
Hogy korrektek legyünk, említsük meg azért, hogy e fapados kisautónak is akadnak ám extrái: jó állapotúak a téli abroncsai, van még (hektikus, de fillérekből javítható) központi zár, "hifi", spoiler az első ajtókon, osztottan dönthető hátsó üléstámla, gumiszőnyeg, hátsó ablaktörlő és (kiváló egészségnek örvendő) tolatóradar is! Meg műszaki vizsga 2014 januárjáig. Ó, és el ne felejtsük: hátsó lámpája, mi több, ötödik ajtaja és lökhárítója is harmadik generációs... (Hogy miért, a fene tudja.)
Hogy korrektek legyünk, azt se hallgassuk el, hogy a hátsó kerékjáratok rozsdállnak (már 2 éves is rozsdálltak). Ez persze a képeken is látszik. Vannak még karcok, mattulás, továbbá az eltérő fényűnek tűnő karosszériaelemekből következtetve egyéb kalandjai is lehettek a gépnek. Az már menet közben derült ki, hogy rossz úton csörög-zörög a műszerfal, s hátulról, a nem nagy, s nem alacsony peremű, de végül is vállalható méretű, 226 literes csomagtartó felől is jön a szokásos nyiszogás.
A kormány, a pedálok, a burkolatok, a kárpitok bezzeg az autó korát meghazudtoló képet mutatnak. Kapcsoló, műszer meg annyi van, amennyi muszáj, hogy legyen. Fordulatszámmérő nélkül is élet az élet. Fontosabb, hogy érzésre ma is rendelkezésre áll mind a 68 LE, ami 800 kilót fürgén repíti, van egyenesfutás, úttartás, szuper a fűtés, az ablaktörlők törölnek, a duda szól, a fékek fognak, az ablakok nem szorulnak, az ajtók így vagy úgy, de záródnak, s még hátul is el lehet férni.
Parkolni nem csak a tolatóradar (!), de a csöpp méretnek és a kis fordulókörnek hála is gyerekjáték, legfeljebb a szervótlan kormánnyal kell egy jót birkózni. Még egyszer: ez az autó 200 ezer forintba kerül. Középáras a 93-asok mezőnyében. Nem fél- meg egy- vagy több millióba. Sok mindenről lemond, aki ilyet vesz? Igen. Biztonságos, egy esetleges balesetkor trezorként véd a 20 éves Swift? Nem. Bölcs, aki lenézi ezért meg a kényelmi-szórakoztató kiegészítők hiánya okán? Nem. Olcsón megszerezhető, olcsón fenntartható, bármi hókuszpókusz nélkül is keveset fogyasztó, megbízható? Abszolút. És a maga nemében még retro is, hiszen egy modern autóból átülve időutazunk úgy, hogy közben nem kell bütykölgetni, szerelőhöz hordani, drágáért-valahogy összeszedni hozzá az alkatrészeket. Funkcionalitás, racionalitás, őszinteség és egyszerűség kontra divat, túlbonyolítás, elpuhulás, félelem a rohanó, miattunk rohanó világunkban ránk leselkedő - szerencsére inkább vélt, mint valós - veszedelmektől, ez is a Swift. Lehet mérlegelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    van erre egy jo mondas pici penz pici tanc,viszont ennyi penzert szerintem a legjobb valasztas,ha ezekbol kene elnem mint szerelo mar ehen haltam volna.az igaz hogy nem luxus auto de nem is azt a reteget celoztak meg a gyartas soran.ambar van egy kedves baratom neki van egy x5je es a swiftel ment nyaralni,kerdeztem tole miert erre a valasz mert oda akarok erni.mindent osszevetve egy megbizhato kiskoltsegvetesu auto.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    A suzuki tulajok vagy tötymörögnek, vagy sztrítrészerkednek, sajnos ez igaz… 🙂
    Ég is a pofám néha.

    Viszont a BMW tulajok [b]egy része [/b]még a leg lefingottabb, leglomhább 316i-vel is hátul dobfékkel, klíma nélkül a legkirályabbnak képzelik magukat… Sajnos ez az igazság.

    Hányszor de hányszor volt, hogy 60-al megyek városban, elöl pedig bmw tulaj cikázva a sávok között, vagy kanyarodó sávból előz, városon kívül kanyarban, vagy 20 autós kocsisort előz úgy, hogy egy perc múlva meg lekanyarodik, és megáll…

    Az a szép, hogy ez már simán igaz az új passat, audi, mercedes, sőt igazából bármilyen nagy és általában fekete autóra…

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    hát annyira nem vadállat, h versenyezz vele, max a fogyasztása tök jó, illetve egy BMW (akár 116,118,120, 3as széria 5-6-7 i vagy d verzió) állva hagyja ha arra kerül a sor, inkább egy Hondához mérd…

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    egyetértek azzal, hogy akinek autó kell, akár munkába járós apukáknak anyukáknak, vagy városi autónak (az 1.0-as tökéletes erre) vagy gyerekért járkálós szülőknek pont jó. Kis jövedelműeknek is mert nem evett sokat, mai napig sem, a motorja megbízható, a kaszniára már nem mondhatjuk ezt, de hát istenem, valaki tényleg azért veszi mert kell neki egy autó ami keveset fogyaszt és nem kerül százezrekbe a fenntartása. Első autónak a korosztályomban pont jó csak sokan azt hiszik, h versenyautóba ülnek aztán amikor odadudálnak egy erősebb ellenfélnek akkor ők vannak felháborodva, de hát kinek hogy 😀 de egyébként 200-230 felett már vannak megkímélt példányok

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Nekem is volt egy ilyen 200.000-es Suzim 1.0-es motorral. Hogy fogyasztás rekorder az biztos. Vissza is sírom ez miatt DE !!! Az enyém is 93-as volt kívülről kiváló kasztnival azonban alulról egy lyukas sajtra hasonlított még a főtartó elemknél is! Mikor eladtam kíváló fényképeket lehetett róla készíteni de mikor eljött a vevő azt mondta hogy köszönjük szépen…A kasztnis azt mondta hogy alsóhangon 100.000 az alja javítása ha kiadja DE nem is válalja el mert nem mazoista és nem akar magával kicseszni. A futóművén elöl ki kellett volna cserélni a lengőkarokat plusz egy katalizátor is kellett volna rá mert ki volt lyukadva. Persze az ajtók se nyíltak/záródtak rendesen. Tehát ha valaki ennyiért szeretne Swiftet venni ajánlatos a tüzetes átvizsgálás ! A költeni valók elérték volna a: 160e ft-ot LAZÁN ! Szóval megéri 200ért vásárolni? Nekem nem érte meg.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Simán vennék egy ilyet városi autónak, ha fenn tudnék tartani két autót. Ezres motorral venném, városba, az is elég. Nincs pénzem két autót (meg egy asszonyt) fenntartani, ezért kénytelen vagyok városban is a Vectra Caravannal járni, ami 1.8-as motorral, közel dupláját fogyasztja, mint egy ezres Suzuki.

    Az 1.6 verzió, igazi vadállat. Szeretném látni egy nagypofájú BMW-s képét, amikor egy ilyen, legyorsulja két lámpa között! 🙂

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Nagyvaternek ilyen Swiftje van 1000-es motorral 53 le, 1993-as évjárat. Nagyon jó állapot! sehol egy rohadás vagy bármi! Kitűnő állapotú, mondjuk csak 93 000km van benne és garázsban tartott! Egyáltalán nem csipegeti az olajat, és 5-6 literrel el lehet járni vele, városon kívül még 5 alatt is. Nekünk 2002-es sedanunk van, az már a 16 szelepes, 86 Le, brutál jó motor, GLX (elöl-hátul elektromos ablak) a miénk se rohad/rozsdásodik. 132 000km, és kint van télen-nyáron. Fogyasztása 6.5 l/100 km!

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Aki A-bol B-be akar eljutni szerintem is jo valasztas.
    Rokonsagban van 1db 1.0GA(se kalaptarto,se radio se hangszoro….)puritansaga mindig lenyugoz
    es celszerusege egyszerusege jo auto de meg 1X 900kmes turara nem valalkozok vele 5fovel.
    De varosba rovid tavra dobogos valasztas:)
    Az uj Swiftnek mar csak a neve Swift regi ujramotorizalta az orszagot olyanoknak adott
    autot akik kis penzbol eltek csaladok kaptak megbizhato modernebb autot amit olcso fentartani
    Sok embernek a Swift szora meg a regi jut eszebe es mosolyog rajta.
    De az a 30eves Mazda az gyonyoru a mienk csak 13de az sajna nem ilyen szep

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    A régi szeretett autómról van itt most szó!

    Én voltam a JOD193 előző tulaja, és ha érdekel valakit akkor egy két dolgot tisztáznék.

    A motorháztető színeltérése azért van mert az előttem lényvő tulaj (nyugiíjas néni) nem jól zárta le a motorháztetőt és felcsapódott :))

    A hátsó része tényleg a 3. generációs, de csak a lámpák a löksi, és a hátfal, mert a csomagtartó még a gyári és látható a zárnyillás alatt lévő gyári kis szegfej levágásra került. Az átalakításra azért volt szükség mert a 3.generációs alkatrészek fele annyiba kerültek mint a 2. generációs. Sajnos a Máv biztosító totálkárrá nyilvánította és ezért kellet egy picit sporolni, igaz a sárvédők és a csomiajtó nem sérültek.

    Én rendszeresen karbantartottam és mindent megadtam neki amire szüksége volt. Picit fájó szívvel adtam el, de kb. 3 napig hirdettem a használtautó.hu és többen jelentkeztek rá, majdnem összevesztek az autón.
    A mostani tulajra egy kicsit haragszom, mert azokat a rozsdákat fillérekből meg lehetett volna javíttatni mikor megvette tőlem a lányának.

    Ha valakit érdekel még érdekes történet vagy bármi az autóról szívesen válaszolok.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    ha kívül belül kivaxolom én is rácsodálkozok a mai napig 🙂
    Modjuk akocsinak gazdája van 🙂
    Költök is rá hogy megmaradjon ilyennek amíg lehet

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    az előző munkahelyemen egy sima Swift (nem sedan) volt a raktárvezető céges kocsija, mindezek benne voltak, csak a sima 1.3-as motor, plusz automata váltó kombó 🙂 egy vicc volt azzal a váltóval és a gyenge motorral..pláne ha klíma is be volt dörrentve…viszont akkor még rozsdamentes volt a kasztnija

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Amúgy azt hadd tegyem hozzá, hogy a sedan-on és a gti verziókon [b]VAN[/b] hátul stabilizátor 🙂

    Érezni is, az 5ajtós után a szedán egészen máshogy kanyarodik. Először azt hittem, hogy az előző autóm volt szar, csak az első olajcserekor vettem észre, hogy bizony, itt már van hátul stabilizátor.

    (viszont az 1.0-ás verziókon elöl sincs!)

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Szoktak azok is rohadni.

    Amúgy nem tudom mit várnak az emberek 20 éves autóktól? Naná’, hogy rohad. Mondom, a mi 18 évesünknek a padlólemeze már többször volt lakatolva. A sárvédők közül a 4-ből 3 cserés, az egyik már átlyukadt, átlátni rajta egy 1-2 centis lyukon keresztül. Küszöbök még bírják egy darabig, de 1-2 évnél tovább azok se húzzák.

    Normális alvázvédelem kell, a sárvédő ívek meg 15-16 éves autónál már simán elkezdhetnek rohadni, gyártmánytól függetlenül.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    http://www.hasznaltauto.hu/auto/suzuki/swift/suzuki_swift_sedan_1.3_16v_glx_manager_vi.-6354244

    Egészen pontosan ilyen. Jelen pillanatban egyetlen egy pont ilyen van eladó, mégpedig ez.

    A rohadás érdekes dolog, fater 18 éves suzukija már 3× kirohadt, az előző 5 ajtósom 14 éves, és sehol nem rohad, mégpedig az ultimét alvázvédelem miatt, amit 6 évesen kapott. A manager 4 ajtós alján már van pár felületi rozsdás rész, de tavasszal őt is alávetjük a dolognak, és remélhetőleg nem lesz vele baj, mert nagyon szeretjük…

    Az 1.6 még jobb, olyat szerettem volna, de nem volt normális állapotú eladó, amikor nézelődtem…

    Suzukiból ami még normális kiadás volt, az a GLX-ek, vagy Extra, Cool limitált kiadások.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Suzukiból is van ám “extrás” 🙂

    Nekem pl. egy 2003-as sedan, manager limitált kiadás van, amiben pl. van 2 légzsák (háát, lehet nem sokat ér a kasztni miatt), ABS! , légkondi, 4 elektromos ablak, elektromos tükrök, szervokormány, puha !műbőr! és plüss ajtóborítás elöl-hátul, távirányítós központizár riasztóval, 365 literes csomagtér, és az “új” 1.3-as 16 szelepes 86 lóerős motor.

    Ezekkel a dolgokkal már tényleg élhető az autó, hűt, fűt, egész jól is megy, és [b]bitang jól fogyaszt[/b].

    A biztonság, és az utasok kényelme/helykínálata 175 centi felett ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de aki eddig ült benne, mind azt mondta a sok fapados swift GL után, hogy meglepően jó.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    a többi autót vezetők is ilyenek, bmw-vel is rágyorsítanak. ha az ember leakarná őket élőzni, ők meg azért, mert nehogy már egy olcsóbb autó lehagyja.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Van aki simán elvan tempomat meg csendes utastér nélkül. Klíma, elektromos ablak, légzsák meg van a Swiftek bizonyos modelljeiben is. Az utastéri csend sem elképzelhetetlen, csak jó út kell hozzá, mondjuk olyan, amilyenre tervezték…amilyenek Japánban vannak. Viszont messze jobban bírják a gyűrődést, a magyar utakat, zörögnek a műanyagok, pattog, mint a fene, de nem kopog a futómű, nem imbolyog az autó.
    A 20 éves példányok sem rozsdásak, a cikkben szereplő autó háta szerintem törve volt, ez lehet a kerékjárati rozsda oka is. 100 ezrenként vezérműszíj+görgő, 15 ezrenként olaj+szűrők, 50-60 ezrenként első fékbetétek/ha kell + tárcsák/ és kimegy a világból. Hátsó fékpofák 130-150 ezret elmennek. Alkatrészek bagóért. (első fékbetétek tárcsával együtt 8500 – komplett kuplung 16e – szervíz szett 11e (4l olaj+olajszűrő+légszűrő+üzemanyagszűrő+4db gyertya)
    Az újabbak fogyasztása is baráti, 2003-as 1,3-as 16 szelepessel országúton jogkövető 90/50 es tempó mellett mértem már 4,8-at is. Városban nyáron 6l alatt-télen 6,5 körül. 84LE-810 Kg, ha kell megy mint a mérgezett egér. Hátránya, hogy a bontószökevény Clióstól, a szakadt Corsáson keresztül a fehér furgonos parasztokig mindenki úgy érzi, hogy azonnal, minden áron, meg kell, előznie.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    A-ból B-be bagóért való eljutásra megteszi. A kocsival nincs is semmi bajom. Inkább az ilyeneket gyakorta vezető 2 embertípussal.
    – sebességhatár -10-20km/h-val tötymörgős
    – előzés közben a kisebbrendűségi komplexustól vezérelve rágyorsítós

    Akinek nem inge, nem veszi magára. A többi meg pont pont pont 😉

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    “Akinek kell és tudja hogy mit várhat el tőle annak TÖKÉLETES!!!”
    Ez a lényeg, de nem mindenki ezt várja el egy autótól. Szerintem nem szar dolog a klíma, az elektromos ablak, a tempomat, a csendes utastér, a fejlett futómű. Plusz hibalehetőség, de nekem megér annyit, amennyivel drágább fenntartani. A Suzukinak a megbízhatósága, olcsó fenntarthatósága az erénye. Ezt leszámítva nem túl jó autó. Ennek ellenére elismerem. Kár, hogy most már újan nem igazán lehet ennyire könnyen fenntartható autót venni.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Az a sok XAR-AMI NINCSEN BENNE AZ EL SEM ROMLIK! Én nemtudom egyesek miért fikázzák??
    Azért mert SUZUKI azért még tökéletes én pl egy 94-est hajtok SEDAN-T,semmi gond nincsen vele pöcc és indul ha kell megy 140-et is de MINEK!! Meghalni meg meglehet másik autóban is ja és amikor a szerelőmhöz viszem (általában olaj meg szürő) más gond nemigen van.
    Ja műszakira elsőféktárcsák meg betétek,hátsó fékdob meg betétek+munkahengerek,gyertya,meg féltengely-gumiharang munkadijjal 70-ért 18-ÉV UTÁN?????
    Kiváncsi lennék hogy egy minden XAR-ral telerakott Török-akármilyen autó a fenti cserékkel mennyiből ÁLLNA MEG??
    Akinek kell és tudja hogy mit várhat el tőle annak TÖKÉLETES!!!

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    A régi Swift része Magyarország rendszerváltásának,és a hazai autós történelemnek mint az első itt gyártott”nyugati”kocsi!
    A Trabantok óta nem volt és már nem is lesz ilyen jellegű”népautó”.
    Sokakhoz hasonlóan ilyen Sedanon tanultam vezetni és annyira megtetszett az egyszerűsége,pörgősen ugró sportos motorja,könnyű vezethetősége hogy két vadonatúj példányba is beruháztam anno.
    Mind a Sedan mind az ötajtós jelentősebb hiba nélkül szolgálta végig az éveket!Ezekkel költözködtem-utaztunk messzire,ezekben csókolóztam+”egyebek”és a 190 centim ellenére elfértünk:-)
    Manapság egy Lianát hajtok,elégedett vagyok vele de a Swift az más….,ha tehetném vennék egyet az első sorozatból és néha kivinném meghajtani,nosztalgiából.
    Mai szemmel nézve picike,zörgős,pattogós és kényelmetlen,nem is biztonságos.Ez mind így igaz!
    Viszont fiatalok első autójának,szerényebb jövedelműeknek,illetve olyanoknak akiknek az autó funkciója a lényeg,mai napig nem tudok jobbat ajánlani.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Nekünk is 93-as van, csak metálszürke.

    Ja, és 620 000 Kilométerrel! 🙂 Jó, melósautó, féltengelyek, szilentek kivannak már eléggé, de még műszakin átment. Lakatolva már volt párszor… Év végén megy a bontóba szegény, kiszolgálta az idejét.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    A tolatóradart nem értem. Azért ez nem egy nagy autó, amiből ne lehetne kilátni. Unokatestvéreméknek újonnan vettek egyet, és nem volt vele semmi gondjuk, csak a féltengelycsuklót kellett egyszer cserélni. Mondjuk az az autó hajtva is volt néha. A korrózióvédelme egész jónak tűnt, egy helyen leverték a festést, és nagyon sokáig egy pötty rozsda sem volt rajta. A-ból B-be olcsón elvisz, ez a lényeg. Azokat viszont nem tudom megérteni, akiknek ez a nagybetűs Autó.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Nekem pont ilyen volt, csak 94-es. azon kívül, hogy leszakadt róla a kipufogó és ki kellett cserélni pár tömítést (3e ft) semmi baja nem volt. Normálisan ment, nem evett sokat. Szerettem.

Vélemény, hozzászólás?