Titkos tipp: FIAT Stilo
Egy németnek született olasz autó
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ami a németeknek a Volkswagen Golf IV, az Olaszországban a FIAT Stilo - azonban Torinóban kár volt erőltetni a fából vaskarikát.
Már többször utaltunk arra − főleg a tesztjeinkben -, hogy európai szemlélettel a német autó egyfajta etalon, majd azt is hozzátettük, újabban a franciák ráálltak a németes precizitásra és minőségre – ha ez kell a népnek, akkor meg kell adni neki. Nos, nincs új a Nap alatt, mert az olaszok ugyanúgy rájöttek erre a megoldásra idestova tíz évvel korábban, mikor is a FIAT a fejébe vette, hogy a Golf-Astra-Focus szentháromság életére tör a kompaktok között, amelyet nem véletlenül neveznek szakzsargonnal Golf-osztálynak. Szóval egy olasz autó német recept alapján? Ez nem túl bizalomgerjesztő, vajon mi sült ki ebből? Konkrétan a FIAT Stilo, amely 2001 és 2007 között, két Bravo-generáció közé beékelődve próbálta felkavarni a tó vizét, több-kevesebb sikerrel.
Gyorsan átfutva a modelltörténetet, a típust háromféle karosszériával kínálták (3 és 5 ajtós, illetve Multi Wagon kombi), széles benzin- és dízelmotor választékkal, már alapkivitelben is gazdag felszereléssel. A remélt siker azonban elmaradt, mert az olaszautó-rajongókat nem hatotta meg a németességre való törekvés, a németautó-rajongók pedig úgy voltak vele, minek vegyék meg, mikor ott az eredeti Made in Germany termék – nem áll messze az igazságtól, hogy a FIAT két szék között a padlóra ült. Ha a Stilo kerül szóba, mint használt autó, a legtöbben azonnal masszív bástyát építenek olyan kritikákból, mint az unalmas forma, a megbízhatatlan működés, a vacak, széthulló minőség, a borzalmas motorok, és nem utolsósorban a pocsék értéktartás, hiszen köztudott: a régi olasz autó nem ér egy fityinget sem. Tényleg ilyen sötét az ég?
Úgy tűnik, egyáltalán nem. Elsőként nézzünk körül a saját portánkon: a használói véleményeink között közel 200 adatlap található a Stilóval kapcsolatban, az autók átlagéletkora 8 év, futásteljesítményük 106 ezer kilométer. A tulajdonosok 3,6 pontra értékelték a modellt a szokásosan 5,0-ös skálánkon, azaz a kompakt FIAT egy erős közepessel büszkélkedhet, ami mindenképpen eloszlatja a sötét fellegeket. Csak a korrekt képalkotás kedvéért emeljük ki, hogy 100 Stlióból 11 volánja mögött foglal helyet női vezető, és ugyancsak 100 Stilóra vetítve nagyon magas a fiatalok részaránya – konkrétan 70 százalékban 18-39 év közöttiek hajtják az olasz Golfot, tehát szó sincs nagypapás csettegőről. Az utastér, a vezethetőség, a kényelem, és figyelem, a megbízhatóság 4,0-es, vagy ennél magasabb osztályzatot kapott − ennyit hát a negatív előítéletekről -, míg kétségtelen, hogy a zörejek, a zajok lehúzzák a minősítést, és az is igaz, a Stilo nem éppen a strapabírásáról lett híres. A terjesztett sztereotip gyűlölet ellenére sokakat meggyőzött, és a mai napig meggyőz a kissé szögletes, de arányaiban jól eltalált háromajtós megjelenése, amely már gyárilag is remekül mutatott a 17 colos alufelnivel, a decens légterelőkkel. Az ötajtós valóban konzervatívabb annál, mint ami az olasz autókra általában jellemző, de ebben hátul sem kell kuporogni, és akinek még fontosabb a praktikum, vehet kombit – ennek Uproad néven álterepjárós kinézetű változata is létezett, ám ez ritka madár a piacon.
FIAT Stilo 1.2 16v Comfort − alapmotor igen gazdag tartalommal, többek között kétzónás automata légkondival, ESP-vel, függönylégzsákkal. 2002-es évjárat, 950 ezer forint
FIAt Stilo 1.6 Actual, Racing csomagos kiegészítőkkel. 2003-as, 114 000 km, 1,8 millió forintért − az ár messze átlag feletti, de gondos gazdától
Hogyan vásároljunk, egyáltalán merjünk-e? A válaszunk határozott igen, de legyen konkrét elképzelésünk, mert bőséges a választék. Benzines FIAT Stilóból háromszor nagyobb a felhozatal, mint dízelből, de aki kombit szeretne, annak a gázolajos ajánlott, már csak azért is, mert nagyjából 50 százalékos a részaránya ennek a karosszériának. Épkézláb autót 800-900 ezer forinttól már lehet találni, míg az utolsó évjáratok 2,5-2,6 milliónál tetőznek – a mezőny 1,5-1,8 millió forint körül a legsűrűbb. Családosoknak, komfortra vágyóknak mindenképpen ötajtós karosszériát javasolunk, netán kombit – ebben dönthet az egyéni ízlés, illetve a tény, hogy mennyi csomagot kell szállítani. A háromajtós látványra sportos ugyan, de a mozgása már nem annyira, a futómű zötyögős, a kormányzás kissé nyúlós, és őszintén szólva, a motorok között sincs igazán kiugró. Benzines fronton kellemes belépő a hatgangos váltóval párosított 1,2-es 80 lóerővel − egymillió forint alatt már kapható -, míg a kínálat gerincét az 1,4-es és az 1,6-os jelenti – utóbbihoz is volt hatfokozatú manuális váltó, de ilyen példányt kifogni művészet. Az 1,8-as nem igazán tud többet az 1,6-osnál, ellenben merészebben kortyolja a benzint, a 170 lovas 2,4-es pedig maximum az öthengeres morgásért szerethető. Fontos, hogy ez volt az Abarth csúcsmodell, kezdetben robotizált, félautomata sebességváltóval, amely a meghibásodásaival, valamint a horror javítási összegekkel képes felőrölni a kötélidegeket – ha lehet, messziről kerüljük. Dízelből dögivel akad 8 szelepes, 1,9-es JTD többféle teljesítménnyel, de némi türelemmel található 16 szelepes konstrukció is – zajosak, nem igazán járnak olyan finoman, mint napjainkban, ám jól fogyasztanak.
FIAT Stilo 1.4 16v Active, 2006-os, 85 ezer kilométerrel. Olasz import, a vételár honosítással együtt is csak 1,55 millió forint. Vajon miért ilyen olcsó...
Megjelenése idején nem volt általános a szélesvásznú kijelző a középkonzolon, sem a tömérdek elektronikus berendezés a fedélzeten − utóbbival vékony jégre merészkedtek az olaszok
Van, aki egyetlen szóval jellemezte nálunk a Stilóját, nemes egyszerűséggel megjegyezve, hogy „utálom”. A döntő többség szerencsére ennél bőbeszédűbb, és jól kirajzolódnak a gyenge pontok. A Stilo a 2000-es évek első „kütyüautóinak” egyike, degeszre tömve elektronikával, és ez alaposan megbosszulja magát. Gyakorlatilag ahová áram vezet, ott egy szimpla kijelzőtől kezdve a tükörállításon át a motorvezérlőig baj is lehet, és a sors fintora, hogy döntően német alkatrészek pukkannak el az olasz autóban – erre persze azzal érvelnek az okosok, hogy eleve a FIAT rendelt vacak minőséget, a német beszállítók pedig olyat gyártottak, amilyet kértek tőlük. A futómű nem szereti a rossz utakat, ha a tulajdonos a bosszúság ellenére időben, gondosan cseréltetett minden megsínylett alkatrészt, gömbfejeket, lengőkarokat, lengéscsillapítókat, akkor nincs baj, de nem ritka a kóválygó, támolygó Stilo, amelyen spóroltak a gazdák – ha ilyen elhanyagolt autót veszünk, több tízezres költséggel kalkuláljunk.
Korrekt, alaphelyzetben is fél köbméteres csomagtérrel bíró családi autó ez a 2004-es FIAT Stilo Multi Wagon 1.9 JTD Active. A 69 ezer kilométer az órájában azért óvatosságra int, de fénykép alapján úgy tűnik, rendben van: a világos kárpit nem rongyos, gyári a dísztárcsa, korrektnek tűnik a karosszéria. 1,78 millió forintot kérnek érte
A lamellás üvegtető szinte mindig beázik, a szerkezet mozgatás közben nyikorog, csikorog, és ez hangjelenség jellemző az olykor vánszorgó oldalablakokra is. Sportos vezetőknél − ilyen szép számmal akad a Stilósok között − gyorsan fogy a kuplung, a fék, és a leírások alapján bizony a váltók is hajlamosak elszállni – ilyen esetben borítékolhatóan tréleren végzi a kompakt FIAT. Az utastéri műanyagok, burkolatok nem kimondottan strapabírók, olykor a kárpitok is szakadnak, foszlanak, igaz, itt sokat jelenthet egy gondos gazda áldott tevékenysége, de ez minden autóra érvényes megállapítás. Végezetül nem mehetünk el a körülményes szerelhetőség mellett sem: a Stilo nem ideális otthoni barkácsoláshoz, már egy izzócsere is olyan kínszenvedés, amit általában az ellenségeinek kíván az ember.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
Használt autó vásárlása előtt minden esetben ajánlott a márkaszervizben történő átvizsgálás. Próbára tettük az Opel ezen szolgáltatását.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
FIAT tesztek
Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
Amerikai génekből mexikói munkások által összerakott, olasz családi autót teszteltünk. Lehet jó egy ilyen multikulti kombináció?
Lengyel hétvége: a legolaszabb lengyel, Fiat 132 teszt
A 125-öst Olaszországban 1972-ben váltotta a 132-es, Lengyelországban 1974-től készült. Ilyet vezettünk.
Fiat Dobló Panorama 1.6 Mjet Emotion teszt
Hét ülést és csöppnyi poggyászteret vagy öt ülést és óriási csomagteret egyaránt adhat a Fiat Dobló, melyet legésszerűbb motorjával kaparintottunk próbára.
Fiat Scudo 2.0 Mjet Executive teszt 
Gazdag alapellátmányával furgonként és egyterűként is helytállhat a Scudo. Összességében mégis melyik skatulyába illik jobban?
FIAT 500C 1.3 MJet Lounge teszt
Extra méretű napfénytetővel faragtak nyitott autót a FIAT 500-ból. A végeredmény egy nem teljes értékű kabrió, de ez így van jól.
- FIAT Punto Evo MultiAir teszt
- FIAT Grande Punto teszt
- Fiat 500 1.2 8V Dualogic Lounge
- Fiat Fiorino 1.3 Multijet
- Fiat Bravo 1,4 T-Jet
- Fiat Linea 1,3 Multijet Emotion
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Láthatatlan autók Magyarországon
- Kisokos külföldi járgány honosításához
- Új arcot ölt a Fiat Linea
- Ismét olcsóbb lesz a benzin
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
- Az ittas vezetés ellen kampányol a Fiat
- Fiat Viaggio, egy amerikai Kínában
- Láttuk és hallottuk: Iveco Daily Natural Power CNG
- Fiat Grand Siena - lépcsőshátú Brazíliából
- Itt az új Fiat Panda 2,6 millió forinttól
Cikk ajánló
Citroën Jumpy 1.9 D Confort, 2003 - használtteszt
3 hete – Használtautó
Olcsó, de tágas családi autót keres? Megtaláltuk a megoldást: 9 ülés, alacsony futás, vezetett szervizkönyv, és az ár sem magas, 1,599 millió forint.
Piaci körkép: méregzsákok olcsón
1 hónapja – Használtautó
Kisautó kéne nagy felnivel, motorral, zenével és hangos kipufogóval, szigorúan minimálbüdzséből? Átnéztük, mit kínál a használtpiac.
Hyundai Elantra 1.6 GL Comfort, 2006 használtteszt
9 hónapja – Használtautó
Őszinte. Ez volt az első fontos benyomásunk a 2006-os Hyundai Elantra 1.6 GL Comfort modellről, amelynek 166 ezer km-es életét szervizkönyves dokumentáció igazolja.
-
Piaci körkép: klímás autók félmillió forintért
10 hónapja – Használtautó -
Piaci körkép: egymillió forintos benzines kombik
11 hónapja – Használtautó -
Super size me Fiat 500 USA!
2 éve – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 849.000 Ft Évjárat: 2003 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.199.000 Ft Évjárat: 2004 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.490.000 Ft Évjárat: 2005 / 9 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |






























