Fékezi a használtautó-import növekedését a drága euró

Továbbra is nő, de már nem olyan gyorsan a használtautó-import mértéke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csökken a prémiummárkák, nő az idős autók aránya a drága euró miatt egyre lassuló ütemben növekvő autóbehozatalban.

Az idei év első hét hónapjában 53 200 használt személyautót hoztak be az országba, ami 43 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. A számok azonban az év előrehaladásával párhuzamosan érezhető lassulást mutatnak a növekedés ütemében.
Míg év elején a tavalyi mennyiség másfélszerese is érkezett használt autóból, júliusban már Míg év elején a tavalyi mennyiség másfélszerese is érkezett használt autóból, júliusban már "csak" bő harmadával nőtt az import (Forrás: Használtautó.hu/Datahouse)
„A legutóbbi három hónapban a behozatal növekedésének mértéke 34-37 százalék között mozgott, szemben a korábban megszokott 50 százalék feletti szinttel” – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – „Ez egy trendforduló jele lehet: míg korábban sem a vagyonszerzési illeték idei kiterjesztése az import használt autókra, sem a 280-as szintről fokozatosan dráguló euró nem tudta visszafogni a behozatal viharos bővülését, úgy tűnik, a mostani, tartósan 310 forint felett beálló árfolyamszint már érezhető küszöbértéket jelent.”
Hirdetés
Egyre öregebb autók özönlenek az országba
A relatív drágulás nem csupán a lanyhább növekedésben érhető tetten. Az anyagi lehetőségek beszűkülését jelzi, hogy a vásárlók egyre idősebb autókat tudnak csak megengedni maguknak: míg 2013 elején a behozott autók 54 százaléka volt legalább 10 éves, mára ez az arány elérte a 60 százalékot. Az öregebb autók több műszaki probléma felmerülését valószínűsítik. Ráadásul a fő importforrásnak számító országokban, például Németországban sem ismeretlen az óratekerések gyakorlata. Kérdés, hogy mindezek miatt később a vásárlók hány százalékának kell majd idehaza kényszerűen ismét a zsebébe nyúlnia, hogy a korral járó meghibásodás vagy az elmaradt karbantartási lépések miatti problémákat orvosolja.
Használtautó-import top 10 márka és modell - 2014. január-július
Hely Top 10 márka Példány Hely Top 10 modell Példány
1. Volkswagen 7547 1. BMW 3-as sorozat 3202
2. Ford 5492 2. Volkswagen Passat 2490
3. BMW 5453 3. Volkswagen Golf 2035
4. Opel 4945 4. Audi A4 1794
5. Audi 4023 5. Ford Focus 1677
6. Mercedes-Benz 3736 6. BMW 5-ös sorozat 1165
7. Renault 3011 7. Ford Mondeo 1133
8. Mazda 2000 8. Mercedes-Benz A-osztály 1111
9. Fiat 1748 9. Audi A6 960
10. Toyota 1716 10. Opel Zafira 906

Kezdenek háttérbe szorulni a prémiummárkák
A kedvezőtlen árfolyam-elmozdulás másik jele a prémiummárkák arányának lassú csökkenése. Míg tavaly a Volkswagen után még a BMW volt a második leggyakoribb autómárka a behozatalban (11 százalék feletti részesedésével), a helyét idén a 2013-ban még a negyedik helyen szereplő Ford vette át. Az Audi aránya jelentősebben, 8,3 százalékról 7,6 százalékra, míg a Mercedesé minimálisan, 7,1-ről 7 százalékra csökkent.
A behozott autók bő harmadát három márka, a Volkswagen, a Ford és a BMW adja, az Opel, az Audi és a Mercedes további 23,9%-ot tesz ki, 41,4%-on osztozik az összes többi márka (Forrás: Használtautó.hu/Datahouse) A behozott autók bő harmadát három márka, a Volkswagen, a Ford és a BMW adja, az Opel, az Audi és a Mercedes további 23,9%-ot tesz ki, 41,4%-on osztozik az összes többi márka (Forrás: Használtautó.hu/Datahouse)

Darabszámot tekintve persze továbbra is valamennyi vezető márka behozatala növekedett, hiszen a használtautó-import az első hét hónapban továbbra is 43 százalékos bővülést mutatott a tavalyi évhez képest. A növekvő autóbehozatal a hivatalos statisztikákon túl a hazai használtautó-hirdetések számain is meglátszik. A Használtautó.hu rendszerében is mind több a friss importként eladásra kínált használt személygépkocsi. A növekedés elsősorban az átlagnál idősebb, 12-18 éves autók esetében jelentős. Ebben a körben az elmúlt évben bő másfélszeresére, 10-ről 16 százalékra nőtt a külföldről frissen behozottként meghirdetett példányok aránya.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:30
    Permalink

    Jönnek a levetett, álomautók ezerrel. Csak egy a baj: úgy okádja mind a füstöt, hogy mögötte haladva nem lehet látni az út szélét! 🙁
    Megvenni, aztán a karbantartásra már nincs pénz; a szokásos mentalitás.
    Rokonom 14 éves “csúcs” M-packettes, xenon, bőr, gengszterfekete BMW 320D-je csak 11 hónapja van javítás alatt. Adagoló elektromos része 200e km felett gyakorlatilag megsemmisül a rázkódástól, pillangó szelep beesik a dugattyúhoz (gyárilag) és még lehetne sorolni a 100-ezres tételeket.
    Ja, majdnem elfelejtettem, amikor ment – kis túlzással – füstöl mint egy ZIL és kerreget, mint egy traktor.
    Szép jövő!

Vélemény, hozzászólás?