Fél év alatt nem tudott még megtisztulni az autópiac
Továbbra is visszapörögnek a kilométerórák
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Jövőre már megállhatnak, de ma még visszafelé is mozdulnak a kilométerórák. Egyelőre nem szűnt meg a vevők megtévesztése.
Ez év január 1-jétől hatályos az a rendelet, mely által a gépjárművek, műszaki vizsga és tulajdonosváltás esetén a központi jármű-nyilvántartási adatbázisba rögzített óraállása lekérdezhető. Az intézkedés egyértelműen annak érdekében született, hogy megszűnjön a több autókereskedő szerint is "mindenki által űzött játéknak" számító kilométeróra visszapörgetés. E szokást a kereskedők nem másnak, mint a vevői igények kiszolgálásának nevezték és nevezik a mai napig is, a vásárlók ugyanis sokszor nem elsősorban az autó általános állapotát, hanem annak óraállását nézik. Hogy ez nem csak pletyka, azt bizonyítja a piac legnagyobb autókereskedelmi felületének számító www.hasznaltauto.hu weboldalt üzemeltető Használtautó Kft, még tavaly készített kimutatása, mely egyértelműen megmutatta, hogy az akkor 70 ezres adatbázisból a legtöbb autó 100-125 ezer kilométeres futású volt.
A használtautó-kereskedelem legnagyobb felületének üzemeltetői most, fél évvel a kilométeróra-tekerés gyakorlatát visszaszorítani hivatott rendelet életbe lépését követően ismét megnézték a piacot, ám úgy találták, hogy az említett szokás csak évek múlva szorulhat majd vissza. Miként azt a Használtautó.hu közleménye kifejti, az évekig tartó visszaszorítási folyamatot azonban gyorsíthatná egyrészt az óraállás regisztrációjának gyakoribbá tétele, másrészt a cselekményt büntetőjogi tényállásként feltüntető új btk. hatályba lépése.
„Amíg a vásárlók egyszerre szeretnének olcsó és keveset futott autóhoz jutni, addig csak a jelenleginél is szigorúbb előírásokkal biztosítható, hogy radikálisan visszaszoruljon a kilométerórák manipulációja – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési igazgatója. – Ezért nem meglepő, hogy a tavaly év végi mintához hasonlóan a kínálat jelenleg is a 100 ezer kilométeres határ előtt csúcsosodik ki.”
80-150 ezer futott kilométer közötti hirdetései megoszlásának változása (db)
Csökkent a 100, 125 ezer kilométer környéki futások dominanciája, nőtt a többi, magasabb futás aránya (Forrás: Használtautó Kft)
Lassú pozitív változás ugyanakkor megfigyelhető a Használtautó Kft ismételt elemzéséből: miközben a kínálat általános növekedése miatt valamennyi vizsgált intervallumban több autó szerepel, a jelenlegi adatsorban már jóval kisebb szakadék észlelhető a lélektani határnak tekinthető 100 ezer kilométeres szintnél, ahol féléve még 23, jelenleg már „csak” 15 százaléknyi az eltérés a 95-100 ezer, illetve 100-105 ezer kilométeres intervallumban szereplő autók száma között. A kínálati görbe a 100-150 ezres intervallumokban végig kiegyensúlyozottabbá vált. A görbe ideális képe a jelenleginél is jóval kisimultabb volna, azonban erre még éveket kell várni.
Évjáratonként vizsgálva a palettát az tűnik fel, hogy 100-150 ezer futott kilométer felett továbbra is kevesen bíznak a jármű sikeres, gyors értékesítésében, ezért ebben a kategóriában nyilvánvalóan ma is sokan folyamodnak a kilométeróra manipulálásához. Miközben 100 ezer kilométer alatt, a 2-5 éves autók kínálatában valóban nőttek az átlagos megadott kilométeradatok (még a féléves mérési különbség hatását figyelembe véve is), az ennél idősebb autók meghirdetett futásteljesítménye egyre jobban elmarad a reálistól. Az alábbi ábra is jól mutatja, hogy a 2005-ben vagy azelőtt gyártott autók hirdetett kilométerátlaga szinte pontosan megegyezik a fél évvel ezelőtti hasonló adatsorral, pedig ezek az autók azóta újabb fél évet töltöttek forgalomban.
Jól látható, hogy 80 ezer kilométeres futás bevallott kilométer után nagyot laposodik a görbe (Forrás: Használtautó Kft)
Miként arra decemberben is felhívta a figyelmet a Használtautó Kft, a kilométerórák manipulálása többszörösen is károsítja a vevőt: először a reálisnál magasabb vételár miatt, ezt követően a rosszabb műszaki állapotból fakadó magasabb szervizköltségek révén. Jelentős károsodáshoz vezethet a kilométerhez kötött alkatrészcserék elmaradása is. Ezért jelent pozitív fejleményt a kilométeradatok központi nyilvántartását januártól előíró szabályozás bevezetése.
„A jelenlegi rendszer ugyanakkor csupán a tulajdonosváltás és a műszaki vizsga alkalmával teszi kötelezővé a kilométerállások regisztrálását – hangsúlyozza a Használtautó.hu értékesítési vezetője. – Új autó esetében négy, használt autó esetében is két év telhet el új adat rögzítése nélkül, ami még tág teret hagy a visszaélésre. Egyelőre tehát az autók jelentős részéről még egyáltalán nincs nyilvántartott kilométeradat, és önmagában egy érték sem jelent majd sokat, ha nincsen korábbi érték, amihez azt viszonyítani lehet.”
Amint arra már más piaci szereplők és most a Használtautó Kft szakemberei is rámutattak, jelentős előrelépést az jelentene, ha gyakrabban, bármilyen javítás, átvizsgálás, vagy akár közúti ellenőrzés esetén is központilag rögzítenék az adatokat. A kilométeróra-visszatekerések komoly szankciója szintén segíthet(ne) visszaszorítani ezt a káros gyakorlatot, ezért tekint komoly várakozással a használtautó-piac az új büntető törvénykönyv bevezetése elé: a szakmai egyeztetésektől függően ez az új kódex akár börtönbüntetéssel járó tényállásként is rögzítheti a kilométeróra manipulálását. Amíg azonban idáig eljutunk, annak, aki biztosra szeretne menni, továbbra is célszerű a gondosan szervizelt és dokumentált előélettel rendelkező járművek között válogatnia.
Kellemetlen visszahívás: rágja a rozsda a Maseratikat
Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
A sok bemutató után végre gyártásba kerül a Honda NSX
Piacon az új Skoda Octavia RS
Ijesztő, de nem tragédia, ha szükséges a motorgenerál
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
6,2 másodperc alatt van százon a Multivan
Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
VOLKSWAGEN tesztek
Az etalon? Teszten a VW Golf VII 
Kategóriát fémjelző, etalonnak tartott, s a Világ és az európai Év Autója díjakra is esélyes modell a Volkswagen Golf VII. Kezdeti kínálatának csúcsmotorjával és DSG - dupla kuplungos automata - váltóval próbáltuk ki.
Kicsit Bogár - Volkswagen Beetle teszt
Közvetlen elődjénél sokkal praktikusabb, valamennyire a Bogár-vonalat is viszi. Remek 1.2 TSI motorral teszteltük a Volkswagen Beetle-t.
Passat light? Új Volkswagen Jetta teszt
Arasznyival rövidebb és közel két millióval olcsóbb a Passatnál. Próbára tettük az új, Mexikóból érkező Jettát. Helyettesítheti-e a bátyját?
Ki a király? Régi és új Volkswagen Passat teszt
Tavaly ősszel a korábbi alapokat megtartva lépett új generációba a Passat. A széria legélhetőbbjét próbáltuk.
Tested by Dakar - Volkswagen Amarok teszt
A Volkswagen méltán büszke az idei Dakar ralin elért eredményeire, minket viszont az érdekelt, milyen az Amarok 2.0 BiTDI Highline 4Motion a hétköznapi életben.
- Volkswagen Sharan 1.4 TSI Trendline teszt
- Volkswagen Touran 1.2 TSI Trendline teszt
- Volkswagen Touareg 3.0 V6 TDI teszt
- Volkswagen Passat 1.4 TSI Comfortline teszt
- Volkswagen Polo teszt
- Volkswagen Golf 1.4 Tsi Trendline
- Volkswagen Tiguan 1.4 TSI
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
9 órája – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
Tegnap – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
2 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
6 napja – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
6 napja – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
- 6,2 másodperc alatt van százon a Multivan
- Előjött a barlangból az 500 lóerős Volkswagen Golf
- Szimpla fülkés és extrém a 270 lovas Amarok
- A tópartra ideális: Golf GTI 500 lóerővel
- Túl van az egymillió példányon a Scirocco - jubileumi kiadással ünnepel a Volkswagen
- A németek szeretik az autómárkáikat
- Nagyteljesítményű dízel és tízfokozatú DSG a Volkswagentől
- Gyári optikai tuning a Volkswagen Golfhoz
- Kínában debütál: Volkswagen CrossBlue Coupé Concept
Használtautó.hu
|
Ár: 6.789.000 Ft Évjárat: 2008 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.880.000 Ft Évjárat: 2010 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 480.000 Ft Évjárat: 1993 / 10 Kivitel: kisbusz Üzemanyag: Dízel |

























Hozzászólások (54 db)
"Merszííííí, hogy vaaaaagy neküüüünk!!!!" (A csokit átveheted a szerkesztőségben!!!);-))))))
Nyugodtan kizárhatsz engem is, Mátyás. Nem lesz orgazmusom, hogy ezzel a sok tulokkal vitatkozok.
Egyébként, viccet félretéve, ma hívott egy ilyen okos emberke, Németországban dolgozik, aki ugye semmit nem cserélünk, meg a teszkós olaj a fasza, de büszkén hozza a trafifényképet, hogy 200 fölött jóval bír a gép, százötvenért,mert ingyen nem fényképez a szerv, szóval leszédült a bordásszíj, mert megállt egy roller. Persze, ugye Chemnitzben, hazafelé. Hogy mit lehetne tenni. Hát, mondom, egy ezer euróst be kéne tán mutatni. Mert 80.-forint alatt nem megyek ki menteni és az ugye kétezer kilométer, mert oda-vissza értendő, meg egy százast kéne itt hagyni anyagra.
hajrá, takarékoskodjatok! Minek azt a rollert kicserélni? Egy barom ez az arni, csak szíjat, abból is a leggagyibbat. Mi nem szórjuk a pénzt!
Üdvözlettel.
Jó ez az arcoskodás, mindjárt jön kinek nagyobb az "ecsete" meg hány nőt hűz meg egy éjszaka...
Rolandak igaza van a japán csapágy az japán csapágy. Arninak igaza van hogy kciseréli a vízpumpát, miért ne?
Én is kicseréltetem a vezérműszettel együtt, főleg ha az egy rendszert alkot. Az a 10e ft plusz szerintem nem nagy tétel 80-160e km (típusfüggő). Nekem megér ennyit a nyugalom. Ha 800e-nél még jó egy corollánaka vízpumpája akkor jó, el kell fogadni. Ha meg valaki lecseréli 1millió km alatt 5x hát akkor meg lecseréli. Egy a lényeg legyen jó.
Anno mi síelésnél szívtuk meg, ismerős Focus kombijával mentünk, full szervízelt kocsi és egyszer csak hőmérséklet fel, és mint kiderült vízpumpa megadta magát. A vicces, hogy a szervízkönyv nem említi a vízpumpa csere esedékességét. A kocsiban 134e valós km volt. Ez a szívás, nem ez amit ti itt előadtok.
Különben is két ember tapasztala szerintem kevés kijelenteni, hogy melyik típus vízpumpája örökélető és melyiké hal be. 100e autó vizsgálata után talán lehetne vmi statisztikát kreálni, de az se lenne pontos.
én kicserélem a vízpumpát, sőt fel is fújom a kereket, és le is mosom a kocsit. :)
Tessék Andrew egy normális objektívan vélekedő ember, akinek van saját véleménye és azt nem akarja másra rákényszeríteni!!! Egyébként teljesen igazad van, nem kerülnek sokba az említett alkatrészek, és az előzőekben nem azért írtam le a példákat, mert mi nem szoktuk cseréltetni időben, hanem azért mert ismerünk olyan embereket akik adott esetben ilyen hosszú km-en keresztül nyúztak egy-egy alkatrészt. Egyébként az alkatrészek minősége főleg ha utángyártott változhat, attól függően ki gyártja. Egyébként az én Focusomban 120ezernél lett először cserélve, de már eresztett itt -ott. A szerelő szerint azzal már a szomszéd utcába sem szabadott volna, elindulni!!!! 160ezer km-nél meg megkapta a második EGR-szelepét, a kicsike!!!! Még jó hogy nem nekem kellett fizetni!!! :-)))))
Jó ez az arcoskodás, mindjárt jön kinek nagyobb az "ecsete" meg hány nőt hűz meg egy éjszaka...
Rolandak igaza van a japán csapágy az japán csapágy. Arninak igaza van hogy kciseréli a vízpumpát, miért ne?
Én is kicseréltetem a vezérműszettel együtt, főleg ha az egy rendszert alkot. Az a 10e ft plusz szerintem nem nagy tétel 80-160e km (típusfüggő). Nekem megér ennyit a nyugalom. Ha 800e-nél még jó egy corollánaka vízpumpája akkor jó, el kell fogadni. Ha meg valaki lecseréli 1millió km alatt 5x hát akkor meg lecseréli. Egy a lényeg legyen jó.
Anno mi síelésnél szívtuk meg, ismerős Focus kombijával mentünk, full szervízelt kocsi és egyszer csak hőmérséklet fel, és mint kiderült vízpumpa megadta magát. A vicces, hogy a szervízkönyv nem említi a vízpumpa csere esedékességét. A kocsiban 134e valós km volt. Ez a szívás, nem ez amit ti itt előadtok.
Különben is két ember tapasztala szerintem kevés kijelenteni, hogy melyik típus vízpumpája örökélető és melyiké hal be. 100e autó vizsgálata után talán lehetne vmi statisztikát kreálni, de az se lenne pontos.
én kicserélem a vízpumpát, sőt fel is fújom a kereket, és le is mosom a kocsit. :)
Tényleg a teljesség igénye nélkül, 5 perc kereséssel:
http://www.hasznaltauto.hu/auto/peugeot/607/peugeot_607_2.7_v6_hdi_executive_tiptronic-5934123
gyönyörű 600-as peugeotnak a gyári szíja szakadt le 140 ezernél.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/daewoo/nubira/daewoo_nubira_1.6_sx-5921645
Nubirának 170-nél.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/daewoo/nubira/daewoo_nubira_1.6_sx-5948269
http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/carina/toyota_carina_carina-e_sedan_2.0_gli-5882997
Lám, a japán csodacsapágy sem csoda.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/audi/a8/audi_a8_2.5_tdi-5136312
215-nél a második szíj szakadt le az A 8-ról.
Őnekik úgy látszik nem volt szerencséjük. Mint annak a jónéhánynak, aki nálam megfordult az elmúlt majdnem 30 év alatt.
800ezres Corollával meg anyádnak hazudozzál, az elhiszi neked, mert szeret. Ennyi kilométert taxi autók nem mennek 10 év alatt. Egy olyen futásteljesítményt alapul véve csak a benzinköltség kb. 20 millió forint.
Előzmények megtekintése
Na akkor csapó kettő!!! Figyelj már paraszt gyerek, okom nincs hazudozni mert, én évi 70-80ezer km-t megyek!!! Apámék volt cégénél a 1999-es(98-as) Corolla tavaly volt 12éves!!! Számoljál már!!!
Akkor az is kamu hogy a 2007-es az az 5éves céges Focusomban 350.000km-van??? Megnézheted bármikor. Idén láttam egy 9éves Mercedes Sprintert egy futár cégnél 1millió km volt benne. Szerintem te k...ra tájékozatlan vagy, egyébként a haverom egy 2003-as Ignist használ céges kocsinak 9év alatt 470ezer km ment bele, akkor kapott új kuplung szettet, de víz pumpát NEM cseréltek még. Ha 30év alatt nem sikerült annyi tapasztalatot gyűjtened hogy ráláss ezekre a dolgokra objektívan, akkor maradj a szántóföldön a traktoroknál!!!!
Katona úr jó lenne már ha Ön is el gondolkozna egy kicsit!!! Ha az én hozzászólásomat törölte jó lett volna ha ennek eszement baromnak is törli a hozzá szólását, ne legyen már olyan minta viktorkája hogy csak egy oldalra húz!!!!
Látom folytatódik tovább az eszmecsere szíj témában, ami ha közvetlenül nem is kapcsolódik a címben megadott km-óra visszapörgetéshez, közvetve azért igen! Mindenesetre sajnálom. hogy az általam említett példában nem vettem le a Neon vez.mű szíjhajtás felső burkolatát, hogy legalább belenézzek, vajon milyen állapotban lehet 270.000 km után a vezérműszíj, és környéke, legalább szemre. Annyit azért tudok mondani, hogy a generátort, szervót, klímát hajtó integrált szíj is gyári volt rajta, de az úgy nézett ki, mint amelyik itt Európában nálunk csak fél éve lenne fenn...
Az amerikaiak csak röhögnek rajtunk és legyintenek, itt Európában milyen szarokat hajtunk, és mennyit foglalkozunk vele. Nehogy azt higgye már valaki, hogy ott valami kis presztízse is létezik egyáltalán a nálunk annyira favorizált BMW, Mercedes, vagy Audi márkáknak, a többit meg se említsük...
Tényleg a teljesség igénye nélkül, 5 perc kereséssel:
http://www.hasznaltauto.hu/auto/peugeot/607/peugeot_607_2.7_v6_hdi_executive_tiptronic-5934123
gyönyörű 600-as peugeotnak a gyári szíja szakadt le 140 ezernél.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/daewoo/nubira/daewoo_nubira_1.6_sx-5921645
Nubirának 170-nél.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/daewoo/nubira/daewoo_nubira_1.6_sx-5948269
http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/carina/toyota_carina_carina-e_sedan_2.0_gli-5882997
Lám, a japán csodacsapágy sem csoda.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/audi/a8/audi_a8_2.5_tdi-5136312
215-nél a második szíj szakadt le az A 8-ról.
Őnekik úgy látszik nem volt szerencséjük. Mint annak a jónéhánynak, aki nálam megfordult az elmúlt majdnem 30 év alatt.
800ezres Corollával meg anyádnak hazudozzál, az elhiszi neked, mert szeret. Ennyi kilométert taxi autók nem mennek 10 év alatt. Egy olyen futásteljesítményt alapul véve csak a benzinköltség kb. 20 millió forint.
Előzmények megtekintése
Ezt a hozzászólást
a felhasználási feltételek megsértése miatt
Katona Mátyás szerkesztő törölte
2012. július 4. 10:28-kor .
Tényleg a teljesség igénye nélkül, 5 perc kereséssel:
http://www.hasznaltauto.hu/auto/peugeot/607/peugeot_607_2.7_v6_hdi_executive_tiptronic-5934123
gyönyörű 600-as peugeotnak a gyári szíja szakadt le 140 ezernél.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/daewoo/nubira/daewoo_nubira_1.6_sx-5921645
Nubirának 170-nél.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/daewoo/nubira/daewoo_nubira_1.6_sx-5948269
http://www.hasznaltauto.hu/auto/toyota/carina/toyota_carina_carina-e_sedan_2.0_gli-5882997
Lám, a japán csodacsapágy sem csoda.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/audi/a8/audi_a8_2.5_tdi-5136312
215-nél a második szíj szakadt le az A 8-ról.
Őnekik úgy látszik nem volt szerencséjük. Mint annak a jónéhánynak, aki nálam megfordult az elmúlt majdnem 30 év alatt.
800ezres Corollával meg anyádnak hazudozzál, az elhiszi neked, mert szeret. Ennyi kilométert taxi autók nem mennek 10 év alatt. Egy olyen futásteljesítményt alapul véve csak a benzinköltség kb. 20 millió forint.
Szakál Roland
Nálunk a nagybuszunkat 3 személy hajtja, egy reggel 4-től, kettőig, a másik, du. kettőtől este fél tizenkettőig. A harmadik otthon pihen. Ezeknek az autóknak gyakorlatilag nem hűl ki a motorjuk életükben, így van 10-12 éves korára bennük 7-800 ezer kilométer. Ezek a motorok (a te Toyotáddal szemben, ami mondjuk négy-öt ezret forog száznál) 500-as alapjárattal és ezres- ezerkettőszázas üzemi fordulattal mennek. Így kell rájuk ezalatt a futásteljesítmény alatt úgy 3-4vízpumpa. Hagyjuk mán ezt a ki tud nagyobbat fingani vetélkedőt addig, amíg valamelyiknek rozsdás nem lesz a kisnadrágja!
3-4 vízpumpa a lábadra kellene, nehezéknek hogy minnél mélyebbre süllyedjél a Dunába, talán akkor nem írogatnál ekkora baromságokat, valószinüleg még 1200-es zsigulin szocializálódtál, ezért fingod nincs, például a Japán csapágyakról,(Én a gépiparban nap mint nap ezekkel dolgozom, építjük be őket) Komolyan nem bírom ki hogy ne degradáljalak le, a Suzuki Ignisem forog, 130km/h ás autópályatempónál 3800 1/perc-et, pedig abban sem a leghosszabak az áttételek!!!!!! Teeeeee igen állat, jobb lenne ha inkább a blogozók véleményere figyelnél és ahogyan már sokan tanácsolták, inkább töröld le magad vagy maradj a szétborított moszkvics motorjaidnál aztán újítgasd őket. Egyébként neked nem a nadrágod lenne rozsdás, hanem a fogad hézagos, ha ezt a hangnemet tolod tovább, ezt így anyukádnak vagy a miniszterelnöknek nyomhatod!!!!