Vége a polákvadászatnak, bár az utolsót még nem is láttuk
Polákvadászat: vakon vettük meg az utolsót
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Úgy látszik, nem a fővárosban vagy a közelében érdemes Polskit venni, vidéken ugyanis olcsóbb, és egyben jobb állapotú példányokat lehet fellelni.
Van némi lógás a 21 éves, 70 ezer kilométert futott Polski futóművében, de alapvetően egyben van a barnás piros színű 126-os
Múlt héten két Polskit néztünk meg és egyet vettünk, most pedig egyet láttunk és csaknem kettőt vettünk, igaz, egyiket még csak foglalóztuk. A hirdetések részletes tanulmányozása és az eladók kifaggatása után már egyértelműen kialakult bennünk a kép: vidéken, kiemelten az ország dél-nyugati területén nem csak olcsóbb, jobb példányokat is találhatunk, mint a fővárosban, illetve annak közelében, így ezúttal innen néztünk autókat.
Jól záródnak az ajtók, komoly sérülése nem volt a mostani eladójához nemrégiben első tulajától került Kispóknak
A múlt heti szűrés alapján az ár helyett sokkal inkább az állapotot szem előtt tartva két azonos árú, azaz 79 ezer forintért hirdetett példányt kívántunk megtekinteni. A fotón jó állapotúnak látszó Polákok 1990-es évjáratukkal, és csak kevéssel több, mint 70 ezer kilométeres futásukkal is egyeztek, továbbá egymástól mindössze 25 kilométerre, igaz, tőlünk mintegy 250 kilométernyire, Somogy megyében, Nagyatádon, illetve Kadarkút községben voltak. A nagyatádi áprilisban kapott friss műszakit, a kadarkútira pedig a foglaló kifizetése utánra ígérték a vizsga elkészítését. Addig azonban mozdítani sem lehet, ugyanis átmenetileg kivonták a forgalomból. Ha tehát meg akarjuk venni, az első megtekintés után saját lábán el sem tudnánk hozni. Kár érte, hiszen amúgy a legtöbb hirdetett közül a legszebb példány és eladója is roppant mód szimpatikus és készséges volt, ugyanúgy beszámolt apró sárvédő-rozsdásodásról, mint a nagyatádi díler. Utóbbi olyan szinten megcáfolta az autókereskedőről általánosságban élő képet, hogy felajánlotta, hétvégi budapesti útjára a Polskival indul és megmutatja nekünk az autót. Nem voltunk restek megkérdezni, hogy esetleg nem ugorna-e be az éppen Fonyódon hétvégéző Kiss Ferihez, mégiscsak ő a legnagyobb használtautó-guru közülünk, bólintson ő a vételre. Szó nélkül megtette, majd még mosolyogva felhozta Pestre, a Zöld Pardon elé a Polákot, nekünk ugyanis így volt a legkényelmesebb.
Már a bonyolult randevú-sorozat szervezésekor megkérdeztük a készséges nagyatádi kereskedőtől: „Nem ismeri véletlenül a kadarkúti eladót?” Mint kiderült nem csak ismeri, évekig együtt is dolgozott vele, így megnyugtatott minket, ugyanúgy hihetünk neki is, mint saját magának. Gondoltuk, ha rendben lesz a Nagyatádról érkező gép, akkor eladójával küldünk pénzt vizsgára Kadarkútra és már le is zárhatjuk a Polskik beszerzési projektjét. Akárkinek meséltük tervünket, csak mosolyogtak rajta, persze, egyik kereskedővel küldünk pénzt látatlanban a másiknak… Balekok!
Még nem vagyunk az egész történet végén, mindenesetre Fonyódra tényleg begördült a nagyatádi Polski, életben is készséges eladójával, az autó pedig pont úgy nézett ki, mint amilyennek leírta. Csak pici rozsda, 21 éves életkora ellenére is gyárihoz közeli állapot, némi futómű-lógás, de teljes üzembiztosság, kókányolás-mentesség és 2 év műszaki. Kell ennél több? Feri bólintott a vételre, mehet a pénz Kadarkútra is, mivel az ottani kereskedő telefonban ugyanolyan korrektnek tűnt, mint a nagyatádi és utóbbi autója pontosan hozta az ígért képet, benne is megbízunk. Csináltassák csak meg a műszakit, ha megvan, megyünk az autóért, amit egyébként vizsga nélkül 60 ezerért odaadtak volna. Persze minek keserítenénk életünket útvonal-engedéllyel vagy trélerrel való elhozással és saját vizsgáztatással. Jobb a békesség, oldják meg helyben, mi bízunk bennük.
Korrekt az eladó és korrekt a portéka is, ha legalább ilyen lesz a látatlanban lefoglalózott példány, hibátlan üzleteket csináltunk
A keresés végeredményeként beigazolódott, a fővárostól távolodva nem csak olcsóbb, jobb autókat is lehet kapni. Feri szerint a 80 ezer forintért vett nagyatádi Polski jobb, mint a 120 ezres, Dunakesziről származó. Némi keresgélést és a legjobb példányért utazást is vállalva tehát Kispókból már bőven 100 ezer forint alatt is lehet kapni korrekt, friss műszakis példányokat. Akárhogy is nézzük, ennél olcsóbb autó nem létezik. A megvett és a telefonon lekérdezett példányok történeteit összesítve megállapítható, viszonylag nagy számban vannak még idős tulajtól származó, kis futásteljesítménnyel megmaradt Polskik. Egyedi jelenség, nem csak a „nyugati”, a volt KGST autók körében is. A modellnek most válik előnyére, hogy méretével, presztízsével sosem volt elég vonzó ahhoz, hogy akár melós kocsinak, akár az unoka első autójának befogják, így minimális fenntartási költségeivel sok olyan példány maradhatott fenn, amit tulajdonképpen alig használtak. A jelek szerint mindhárom általunk vásárolt Polski ilyen, hiszen évi átlagos futásteljesítményük 3500 kilométer alatti. És ezzel nem egyediek,lehet még ilyeneket találni, akár a használtautó.hu jelenlegi hirdetései között is, persze nem Budapesten. Érdemes tehát a hirdetéseket böngészni, a tulajokat, eladókat faggatni és az ígéretes példányokért útra kelni. Ha hozzánk hasonló eladókkal találkoznak, nem csak jó áron adott, korrekt autókkal, hanem kellemes élményekkel is gazdagodhatnak. Tapasztalataink szerint némi puhatolózás után kicsi a lyukra futás esélye. Ha az autó megtekintését egyéb intézni valóval vagy akár hétvégi kirándulással kötjük össze, rögtön költségmentesnek is tekinthető az autó megtekintéséért utazás. Ezzel a filozófiával egyébként akár külföldről is lehet jó használtautókat fogni, persze onnan nem Polskikat!
Katona Mátyás
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Ferrari-gyilkos Arrinera, a lengyel szupersportautó
- Barátságos rali és bontólátogatás
- Sörfesztivál és veterán autók találkozója Siófokon
- Polski Fiat-Lada-Zastava találkozó Siófokon
- Ugorhat a forgalmi, ha lejárt a műszaki vizsga
- Üzemben a három nyeremény-Kispolski
- Sebességmérés a városhatárban
- Az első Polski 126 már megkapta matricáit
- Egy már megvan, de két Polskit még vennénk
- Kispolszkit keresünk! Hármat. De tényleg!
Cikk ajánló
Lengyel hétvége: Magyar fejlesztés is volt a Polonez raliautóban
Tavaly – Sztori
Sokan úgy gondolják, hogy a Lada VFTS volt a legjobb szocialista raliautó. Nagyot tévednek, a Polonez a 220 lóerejével helyből átugrotta.
Lengyel hétvége: A magyar Polski 125p Monte-Carlo replika
Tavaly – Sztori
Egy utcai Polski Fiat 125p-t vásárolt Kalmár Tibor, aztán valahogy egy Monte-Carlo replika lett belőle.
Egy már megvan, de két Polskit még vennénk
Tavaly – Használtautó
Kevés autóvásárlás úszható meg egyetlen példány megtekintésével, ügyes kereséssel és némi kompromisszummal a második nyerő lehet. Nekünk is az volt.
-
Polski Fiat-Lada-Zastava találkozó Siófokon
11 hónapja – Sztori -
Autónavigátor az OT Expón
Tavaly – Sztori -
Lengyel hétvége: Syrena történet
Tavaly – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 120.000 Ft Évjárat: 1989 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 135.000 Ft Évjárat: 1990 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 109.000 Ft Évjárat: 1990 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |

























Hozzászólások (1 db)
Léteznek rendes kereskedők. Aki bunkó vagy csaló az előbb utóbb becsukhatja a boltot. Így volt ez nálunk is a rendszer váltás után amikor tömegével hozták be a nyugati roncsokat. Volt egy kereskedő akinek a kínálatában mindig voltak különlegességek, Porschék, Cadillac, sok Mercedes és Audi. Amikor odament az ember, odajött az ürge, hogy "segíthetek?" de ez nem a jó értelembe vett segíthetek volt. Be is zárta a boltot pár évre a rendszerváltástól.
Egyébként ha pusztán nyár végéig kellenek mit számít hogy lóg-e a kereke? Vagy mit számít ha rozsdás egy kicsit? Friss a műszaki és kész. Ha jól értettem 79-ért árulják illetve műszaki nélkül 60-ért, a Közlekedési felügyeletnél 17 ropi volt a Picantonk műszakija egy hónappal ezelőtt, egy kispolszkit nem lehet ennyiből mármint egy 20-asból leműszakiztatni, áttolják a műszakin haveri alapon és puszi. Lehet, hogy érdemes a friss műszakis kispók fékeit leellenőrizni, mielőtt tartós használatba veszik, mert annak nagyobb a szerepe a városi közlekedésben mint a keréklógásnak :).