VW Golf Variant 10 évesen, közel 200 ezer km-rel

Volkswagen Golf Variant 1.6 16V Ocean, 2003 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A már majdnem 200 ezret futott 2003-as Golf kombit 1,6 literes benzinesként próbáltuk. El nem ájultunk tőle, de így is nagyságrendekkel jobb autó, mint legtöbb vetélytársa.


A minap mutatkozott be az aktuális, a hetedik generációs Golf igen nagyra nőtt, 605 literes csomagtartójú majdnem-Passat kombi változata, legutóbbi használtpiaci körképünkben pedig azt néztük át, milyen kompakt puttonyosokat kapni 1 millió forint magasságában benzinmotorral, 10 év/200 ezer kilométeres plafonnal. A kritériumoknak megfelelő kocsik között természetesen a IV-es Golfból készített Variant is felbukkant, jelen sztorink főhőse hát egy 2003-as évjáratú, 195 ezer kilométert futott wolfsburgi családi járgány, 1,6 literes, 105 lóerős benzinesként és közepesnek mondható Ocean ellátmánnyal.
Hirdetés
Mostani tulajdonosa nem tudja biztosan, de valószínűleg az autó harmadik gazdája, amibe egy dízel Ford Escortból ült át 2009-ben. Baráti tanácsra hallgatva. Focus kombi jött még szóba, ám győzött a presztízs, a bizonyítottan törésmentes múlt, s a 132 ezer km-es akkori futást meghazudtoló, a vásárlás előtt picivel nagyszervizzel megtámogatott állapot. A karosszérián ugyan látszódott néhány karc és kőfelverődés (amik köszönik, azóta is jól vannak), de más baja nem volt az autónak. Azonban hamar lett: az alapjárati motor mondta be az unalmast... Az "okosban" szerzett Magneti Marelli-féle cserealkatész 62 ezer forintot kóstált - nem volt olcsó, de emberünk még mindig olcsóbban úszta meg a dolgot így, hogy nem szép nagy VW-logós gyárit rendelt több mint kétszer annyiért.
És minden rendben is ment, aztán 60 ezer km-rel odébb, nemrég megint előjött az alapjárati ingadozás és dadogás, amit a motorhibát jelző piktogram is lelkesen jelez a műszerfalon. Szóval ismét esedékes a különböző fórumokon többek által szintén megénekelt probléma orvoslása, miként egy vezérműszíj-csere is. Hogy miért e kiemelés szinte a cikk elején? És most ez azt jelenti, hogy a híres-neves Volkswagen Golf, Az autó, az etalon egy randa átverés, egy pénztemető, egy huncut hibahalom? Nem, egyáltalán nem - egyéb baj nem is volt az autóval.
Amúgy az 1997-ben debütált IV-es Golfot (és puttonyos párját, a kombik sorában második Variantot) szokás szidni. Maradjunk annyiban, hogy megbízhatóságra nem kiemelkedően jobb, de semmivel sem rosszabb megannyi más modellnél. Egy megkérdezett szakember elektromos bibikről, váltóhibákról mesélt hangsúlyozva, hogy a széria végéről érdemes választani, amikor már kiforrott példányok gördültek le a szerelőszalagokról. (A használói véleményekből is ez olvasható ki.) Ami miatt még bőven kapja a kritikát, az abszolút jogos. Hogy tudniillik hátul szűk, kiváltképp lábtérben. És tényleg. Ugyanúgy, mint a vele egyforma padlólemezre épített SEAT León vagy a Skoda Octavia is. Elöl persze szuperkényelmes, míg a csomagtartó ha nem is gigászi, de korrekt 460, bővítve 1470 literes. Pereme alacsony, nyílása hatalmas, alakja szabályos hasáb, padlója az osztottan dönthető hátsó üléstámlák lehajtásával sík (is lehet). Ehhez csöppet macerás, hogy a nem három, csupán kettő darab fejtámlát ki kell szedni, az ülőlapot meg ráhajtani az elsők támlájára - nem egy karakuri, na. A kivett kalaptartónak sincs dedikált helye. Piros pontos viszont, hogy két pozícióban is rögzíthető az elválasztóháló és/vagy kutyarács, hogy hátul is variálható magasságú a biztonsági öv, s hogy ennél a felszereltségnél elöl mindkét oldalon magasságállítós, akár mélyre is engedhető, jól formázott, kellően kemény az ülés.
A tengelyirányban is állítható kormánynak is köszönhetően tökéletes vezetői pozíció lőhető be, minden fontos kézre esik, tárolóhelyben sincs hiány. Pakolni a könyöklőbe is lehet, dupla pohártartó a középkonzolban rejtőzik. Használva az ital félig-meddig a központi szellőzők elé kerül, ergo hűthető-fűthető is alkalmasint. Kopás-fáradás nyoma a kormányon vagy a pedálokon minimálisan, az ablakemelők környékén és a váltószoknyán erőteljesebben mutatkozik, egy alapos takarítás ezzel együtt csodákat tehetne. Mindamellett így is megkapó a minőségérzet. Ahogy az ajtók csukódnak, ahogy már menet közben nem igen zörög semmi (tán a vezetőoldali ablakemelő nyiszorgott egy kicsit), amilyen elsőrangúnak, masszívnak tűnik az összeszerelés - ezektől Golf a Golf.
A IV-es generációnál még hátul is átlagos futómű rugózási komfortja jó (pláne ezeken a 15 colos felniken bölcsen ballonos, 195/65-ös gumikkal), a kormány nincs agyonszervózva, a fék adagolhatósága remek, a váltó hosszú utakat bebarangoló karral, de pontosan kapcsolható. A próbált autó kuplungja mondjuk nem állt a helyzet magaslatán, azonban közel 200 ezer kilométernél ez normális. S milyen a motor? Jó közepes. A harmatos 1,4 literesnél (és a 8 szelepes 1.6-osnál is) sokkal fickósabb, de csak pörgetve. Ez tehát a 16 szelepes verzió 105 lóerővel és 148 Nm nyomatékkal, s 7 liter alatti fogyasztással. Agglomerációs üzemmódban, a fővárosi dugókat kerülve gyakorlatilag is 7 liter alatti fogyasztással, 750 km-es hatótávval. Tavasztól őszig 6,5 a tulajdonos átlaga, télen picit több. Egyébként mintha picit ellustult volna a motor - vakarja az állát, de azért szereti, elégedett vele, és sztrádán sem találja zajosnak, mert mint mondja, hangosan hallgatja a zenét... Némi sípolásról számolhat be a tükrök felől, hogy a jobb oldalon mini a visszapillantó, egyáltalán nem zavarja.
S mi lesz a következő autója, ha majd eljön az idő? (Még nem jött el.) Újabb, tágasabb Skoda Octavia kombi - érkezik a válasz. Számára örömhír, hogy a 4 éve 1,5 millió forintért vett Golf Variant most is érhet akár 1,2 milliót - tudtuk meg egy kereskedőtől, hiába a 195 ezer km és a parádésnak azért nem nevezhető, a már említetteken túl manuális klímát, 4 le-föl automata elektromos ablakot, 4 légzsákot, elektromosan állítható és fűthető külső tükröket soroló ellátmány. Vevői oldalról hát igazi csak azért, mert VW, irreálisan drága kocsi volna? Nem feltétlenül. Valóban jó használt autót drágán "kell" és lehet venni - ismételhetjük a közhelyes igazságot, zárásképp meg nevessük ki azt a tévhitet, hogy a Golf nem ajánlott, mert nagyon lopják. De hiszen mindent lopnak, egy 13 éves Mégane-t is. Amit vélhetően senki soha el nem tud majd orozni, az a Golf első helye a kompakt kategóriában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    A japánok sokkal jobbak! Most néztem golf 4 helyett egyet és csendesebb volt a motor is. Kíváncsiságból felnyitattam a motorházfedelet akkor jött a meglepetés, nincs motorburkolat, szigetelés és még is csendesebb a golfnál. Hogy csinálják?! Sok ember csak a név miatt veszi azt sem tudja mit! Tisztelet a kivételnek persze.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Golf volt Golf nem volt!Na látjátok a begyepesedett Golf őrültek,Ha Lada Samarád lett volna biztosan nem lopták volna el.Tudni illik lehet akár milyen egy autó márka, nekem a leg fontosabb legyen kényelmes jó felszerelt.Golf felszereltnek lehet hogy az de hogy kényelmes az ki zárt, ige 3-Golf az még kényelmes.A német precizitás= Oroszal Sokat sokat de el marad a kényelem,lehet Golfod 1-6-ig 100km hólyagos lesz a hátsód.Ismétlem magam nem ez autóval van a baj,úgy emlegetitek a Cseh szarókkal mintha nem is létezne más autó.Nagy a tév hitt miszerint léteznek jobb kényelmeseb Verdák.Mindenki azon a paripán lovagol,amit meg vesz jó de ha megnézitek legtöbb franci japán autó még Dacia család is népszerűbb.Ha meg felelő ár és érték arányban lehetne hozzá jutni de nem jörgen gazdaság kapzsi és ki zsákmányoló.Ennyi pénzért jobb, autót kapok és tévedés hogy csak jörgen roncsok a jobbak az is a bontóba végzi mind a többi verda.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Volt autóm, amit elloptak, nem Golf volt. Volt Golfom, amit nem loptak el. Ismeretségi körömben számos autót loptak el, ami nem Golf volt. Ismeretségi körömben számos Golf volt és van, amit nem loptak el. Mindent lopnak, szezonális és megrendelésfüggő.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    ” zárásképp meg nevessük ki azt a tévhitet, hogy a Golf nem ajánlott, mert nagyon lopják”
    Tényleg nagyon vicces, tőlem 2003-ban vitték el, 5 perc alatt egy hiper parkolójából. A banda még kb 30-at lopott el, egy ‘doboz’-nak nevezett kütyüvel, saját elmondásuk szerint 2 perc alatt lehetett elvinni egy SKODA/VW/SEAT… stb autót ezzel.
    Gondolom azóta csak annak nincs ilyen ‘doboza’ aki nem akar 😉
    Szóval ezen csak az nevet aki nem járt még úgy. Aki pedig nem akar autó nélkül maradni az csak vegye.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Ha,ha…biztos nincs rá pénzem.Örülök,hogy neked ezek szerint van!Táborban meg utoljára 20 éve voltam:-)
    A mostani(japán)autóm amúgy majdnem ugyanennyibe(1,2 millióba)került mire”felcicomáztam”!

    Azért nem árt,ha elolvasod a többi véleményt is,nem sokan osztják a Te álláspontodat.
    Ha mókásnak találod az elméletemet,akkor nézz utána a magyar autós újságok kiadóinak(mind német),vagy pl:az ÉV AUTÓJA választás zsűritagjainak(4-5 német tagja van).

    Nem okoskodok,csak elmondom a véleményem a túlsztárolt,túlárazott és a többi német és japán kocsinál semmivel sem jobb konstrukciójú Golf-ról!

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Errol a Golfrol annyit hogy a Focusom rosszabbul nezett ki de kisuvickoltam.Es voala!
    A mi 3as Golfunkon az ajtokarpit hasonlo volt mint ezen,
    apam ovta de idovel az is igy nezett ki,hasznalat.
    Lehet hogy poros helyen lakik azert is ilyen.Ettol meg nem kell ocsarolni.
    Viszont a tularazast nem ertem annyival nem jobb nem minosegibb mint amennyivel tobbe kerul.
    A-B-be mindegyik el tud vinni ha gondoskodnak vele akkor sokaig.
    A benne levo alkatreszek sokasagat mas autokban is megtalalod,lehet kapcsolaskor
    nem azt mondja hogy Golf hanem hogy mukk nagy dolog

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Azért mert neked nincs rá pénzed, még ne gyárts hozzá ideológiát.
    Neked más tetszik és kész, ilyen egyszerű ez.
    Csak azért ne okoskodj, mert sok az időd. Az összeesküvés elméleted meg egészen mókás. Kidobtak a nyári táborból?

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    [i]“Leírtam már,a”németeautófanság”családon belül is öröklődik,némelyik magyar csecsemő már nem úgy sír,hogy Oááá hanem hogy Gooolf!”[/i]
    Nálunk nem valósult meg a fentiekben leírt hipotézised. 😀 6 évig volt Golf TDI-m, a 90 LE-s változat, nem fertőzött meg senkit. Több mint 10 éve már nincs meg, van helyette egy japán, meg egy francia autóm. A francia árarányban messze jobban hozta a remélt elvárásokat mint a Golf anno, a japánt meg jobbnak tartom a Golfnál.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Igen,alátámasztott!
    Sokaknak elege van a túldimenzionált,aránytalanul drága,műszakilag erősen közepes szintű és 20 éve ugyanúgy kinéző német erőltetésből.

    Paccar nagyon szépen levezette,hogy miért nem kell mindenáron NÉMET ÜBERVAGONT VENNI,mikor egy korabeli Corolla sokkal jobban”egyben marad”!
    Jól látod,sajnos az intézeti kapu már évtizedek óta nyitva van és csak úgy szaladnak ki belőle a félrevezetett,befolyásolható(MAGYAR)autósok.
    Leírtam már,a”németeautófanság”családon belül is öröklődik,némelyik magyar csecsemő már nem úgy sír,hogy Oááá hanem hogy Gooolf!

    Most jön az,hogy Golfot Európában is nagyon veszik évtizedek óta.Ez így is van!
    Veszik,mert a német autóipar már mindenütt ott van,befolyással bírnak az autós újságírásban(szinte minden Magyarországon megjelenő újság kiadója német tulajdonban van)ott vannak a díjakat odaítélő zsűriben,sőt szerintem az Eurotaxnál is van jó pár beépített emberük.
    Szóval minden használt és új német autó tesztet igen erős fenntartásokkal olvasok végig,ennyi ember nem tévedhet….,vagy mégis?

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Gyerekek nem az autóval van a baj,vezettem jó megy nekem Xsaram van az is lehet köpködni.De tudni kell róla meg bízható jó autó és bátran ki merem jelenteni, veri a nagyra tartott Golfot.Ha netán kételkednél benne próbáld ki én is ezt tetem.Nem a szövegeknek hanem a saját,tapasztalatomnak hittem nehéz meg vitatni kinek ni a jó autó.Én tiszteletben tartom mindenki választását, de egy hányadék ért ez sok mindenki gondolkozzon el rajta,vannak a fanatikus típus rajongók én nem vagyok az.Nekem negyedik autóm ez a legg jobb viszont próbáltam 6-os golfot a családban van nagyon jó csak drága.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Bizony nem rosszak, főleg ha a motorsportokat tekintjük, (pl. legutóbbi Le Mans: Audi, Porsche kategóriagyőzelmek) de néha már én is fennakadok a túlzott Golf-imádaton. Nálam pl. van az 1-es golf GTI és itt vége is van a “kellene sornak”. Hasonló állapotú szebben becsomagolt golfokat (Bora) 750.000-900.000 Ft között lehet kapni, szóval ezt az 1,2M-t kicsit soknak tartom Golf-mítosz, VW-logó ide vagy oda, ráadásul nem is GTI csak 1.6-os. (Arról meg ne is beszéljünk hogy a 4-esnek a kombi változata az egyik legocsmányabb, ennél már csak a 7-es golf rosszabb)

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Jól tetted. Abba töltheted az olajat lelkesen, ami nem baj, mert nem kell olajat cserélned, hiszen az folyamatos. Hibakódot meg azért nem dobál, mert még a mai Avensisek sem képesek kijelezni, ha kiéget egy izzó. 10 millióért sem. Hagyd már ezt, nagyon gyerekes érvelés.
    Írd, hogy jobban tetszett, de ne fikázz, mert nincs olyan, ami ne lenne kikezdhető, elég csak a Toyoták fantasztikus fékjeire gondolni.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Ez egy hasonló szar, mint a múltkor bemutatott Passat volt! Ott 30.000km után a futóművet kellett restaurálni, itt 60.000km után minimum +60.000 kiadás a kopó alkatrészeken felül!

    Ilyen állapotban lévő szarom nekem is van, de arra 10 év alatt nem költöttem 60.000-ert, igaz az nem golf!

    Ez a VW “Golf” elfogultság Kántor István agyszüleménye, gyerekkori álma volt anno egy golf, amikor még 1310-es Daciák rohangáltak!

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Azt gondolom, hogy ennél sokkal jobb állapotban lévő IV-es Golfot lehetett volna bemutatni. Erre a példányra épp nem vigyáztak annyira, mint amit igényelt volna. Ez a hozzá szólás, hogy : ”Ha nem is óriási, de a ferdehátú IV-es Golfénál jóval nagyobb a csomagtartó, ráadásul könnyen és jól pakolható, s nem könnyen, de jól bővíthető is” – ennél minek nagyobb?? Nekünk soha nem volt tele egy nyaraláskor sem, mikor több, mint egy hétre mentünk. Én még azt sem értem, hogy miért nem jó a jobb oldali tükör? ki lehet rajta látni? -igen akkor meg?

    Személy szerint a kedvencem a IV-es Golf kombi. Nézzétek meg Németországban milyen IV-es golfokat lehet kapni… Ennyire törődött vele a tulaj.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Azt gondolom, hogy ez az autó a tipikus magyar átlagautó. Legalábbis a kinézet szempontjából. Ennyire törődik a kocsival a magyar átlagpolgár…
    A IV-es Golf Kombiról meg annyit, hogy 2005 óta van a szüleimnek egy egy évesen vásárolt TDi kombijuk. Soha semmi nem volt még vele. Bármilyen autó lehet megbízható, ha valaki vigyáz rá, és hozzáteszem pár évesen veszi.
    Nekem mindig BMW-m van. Azokból beülve is elmondható, hogy nagyon minőségi, tartós, de kicsit unalmas autó a golf. Úgy ahogy a corolla is, meg az új árban hasonlók. De ezeknek a használati értékét nézik az emberek.Ezek a kocsik a hétköznapok igáslovai. Ez nem 540i, vagy 535d.

    Ahogy egy autó egyre korosabbá válik, úgy egyre inkább megtörik a német-japán hegemónia a vásárlás terén, inkább az állapot, a futásteljesítmény számít -szerintem.

    Az biztos, hogy nem olasz és francia cégautók futkoznak az utakon évi 80 ezres futásteljesítménnyel. Atól még szép és jó autók azok is, csak nem ekkora futásra valók

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    A lopási dologhoz még egy gondolat.
    Értelmetlen és félrevezető a cikkben a “mindent lopnak, egy 13 éves Megane-t is” kijelentés. Nissan GTR-t is lopnak, de nem annyit mint Golfot. A statisztikát pedig a forgalomban lévő darabszámhoz hasonlítsuk, ne az ellopott autók számához.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Egyszer egy ilyennel mentem Olaszba meg vissza (nem kombi volt). Ennél unalmasabb, szürkébb hétköznapibb autót azelőtt sosem vezettem. Azóta is csak egyet, azt úgy hívják Toyora Corolla.
    0 vezetési élmény, csúnya műszerfal, átlagos, hétköznapi színvonal stb…bánhatja az illető, hogy a parasztpresztizs mellett döntött egy jó kis Focus ellenében. Azon már meg sem lepődöm, hogy Skoda lesz az utód. Tipikus magyar beszürkült átlagpolgár.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Hát, én inkább egy E12es Corollát vettem szintén 2009ben, szintén 1.5 milláért.. Ez az 5ösGolffal egyenértékű, ha a generációkat nézzük. Belseje nem mállik, és nem dobál hibakódokat 🙂 És nincsenek alapjárati gondok. Ahogy a 23 éves Civicünknek sem volt még alapjárati gondja. Valamiért az európai kocsik küszködnek ezzel.
    Egyébként a 4es Golf tengelytávja alig nagyobb, mint a 4gen(87-91) Civicé.. Talán78mmrel. A Corollámé 2600. És annak is minőségi a beltere, puha és tartós anyagok, nem málladozó kapcsolók, burkolatok.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    látszat, érzet, de attól még működik.
    A nevét vhogy kivívta, és ez egész európában, sőt még japánban (őrült japók első számú import márkája) is működik. a golf az golf, illetve a vw, az vw
    lásd be h ez is lehet egy szempont, ami miatt vki ezt választja. a konkrét dzsuvás tesztautótól eltekintve egy tinédzser 4-es golfról többet gondol árban/presztizsben a közvélemény /Mari néni/ mint bármely kortársáról, v árban hasonló ellenfeléről, ezzel nem lehet mit kezdeni.
    jó presztizs, könnyebb újraeladhatóság, ezek mind tényezők, amelyek miatt választhatja vki a golfot, és nem kell érte elitélni. drágábban veszi, de drágábban is fogja eladni, mint mondjuk Te a tinédzserkorban is majd hibátlan Lianát.
    Illetve a földrajzi tényezővel se tudunk mit kezdeni, mivel németország van közel, egyértelmű hozadéka h az ott jelentős német autóparkból ide is rengeteget fúj a szél (ill a nepperek), konkrétan ilyen golfokból is sokat. Ha nem is non plus ultra ez a gép, a kínálat dönt, sok magyar embernek egy import IV-es Golf TDI kombi lesz a megoldás (sokan nem konkrét típust néznek, hanem h mit látnak meg a kereskedésben) mondjuk egy 20 év körüli swift, v F asztra után, és könnyen lehet, h nagyon szeretni fogja, az elődhöz képest erősebb, takarékosabb, nagyautósabb Golfot.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Tényleg van alapja,ez igaz!
    Még valahol az Osztrák-Magyar monarchia idején égett bele a magyarok génjeibe a németimádat és ugyanúgy öröklődik a családokban mint a betegségek iránti hajlam:-)

    “Valamit tud a Golf”:Igen,nagyautós látszatot adni, és a tényleges értékénél és műszaki tartalmánál többet jóval mutatni a laikus szemlélőknek!De ez nem más,mint irányított szemfényvesztés.
    Az ilyesfajta évtizedek alatt mesterségesen felturbózott imázsra mindig is buktak a magyar(és kelet-európai) vevők,és ez ezután sem fog megváltozni,sajnos.

    A Golf tartalmilag-műszakilag semmivel sem tud többet egy korabéli Astránál,Focusnál vagy Corollánál.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Na szóval láttam egy mást,de hogy ez a golf volna az utak király. Hát a nagy szrt!A belső utastér az nem nagy durranás,és ráadásul úgy nézz ki a belsőtér mint a putri.A motor téröl nem is beszélve így nézne ki az autóm fel is gyújtanám. Ültem és vezettem már nem nagy durranás belűről,Nekem Citroen Xaram van még 500 km után is kényelmes.Nem fapados jó a felszereltség 1,6 16V 108 paci jó fogyasztás 85 ezer km elő tulajtól.Nem értem a német roncsokat,szerintem még a karosszéria sem szép.Nem tudom miért egy ilyen hányadék kinézetű,autót kellet ki választani.1,2 milla az sok egy szemetes kukáért az döntse el mindenki hogy miért ad ki pénzt akkor legyen karbantartott és szép állapotú,sajnálom az új tulajt biztos igénytelen.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Na szóval láttam egy mást,de hogy ez a golf volna az utak király. Hát a nagy szrt!A belső utastér az nem nagy durranás,és ráadásul úgy nézz ki a belsőtér mint a putri.A motor téröl nem is beszélve így nézne ki az autóm fel is gyújtanám. Ültem és vezettem már nem nagy durranás belűről,Nekem Citroen Xaram van még 500 km után is kényelmes.Nem fapados jó a felszereltség 1,6 16V 108 paci jó fogyasztás 85 ezer km elő tulajtól.Nem értem a német roncsokat,szerintem még a karosszéria sem szép.Nem tudom miért egy ilyen hányadék kinézetű,autót kellet ki választani.1,2 milla az sok egy szemetes kukáért az döntse el mindenki hogy miért ad ki pénzt akkor legyen karbantartott és szép állapotú,sajnálom az új tulajt biztos igénytelen.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Tisztelt Kommentelők,csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz aki így tartja “karban” az autóját attól el kellene venni, ilyen autó iránti affinitással max.egy szakadt rollert érdemel!!! Hasonlóan IV.-s Golf kombim van,öregebb két évvel, több kilométert futott de ehhez képest patika, nem beszélve az egyedi (természetesen gyári) extrákról:komfort index,szemüvegtartó stb.Javaslom a cikknek a következő címet:”Amit tudni akartál az autód rideg tartásáról de nem merted megkérdezni” :-)!Mindenkinek jó utat,szép nyarat!

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Kormi ez ellen sajnos nem sok mindent lehet tenni, illetve ez nem csak beidegződés, van ennek vmi alapja.
    japán pártiként mondom, h ülj bele egy ilyen golfba, és rá kell jönni h vmit jól tud a golf, ez pedig a megnyerés, a nagyautósság, a vmiféle übermencs fíling a konkurensekhez képest, még ennyi idősen is.
    kipróbál a pógár egy ilyen tinédzser golfot, és vhogy átjön neki, úgy érzi h a nem kiemelkedő technika mellett is kap vmit a pénzéért. és ebben bizony a konkurensei fölött áll, akkor is ha ténylegesen, másban nem.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Nem a kopásról és a karcokról van szó, azt minden autó gyűjti, amit nem csak hétvégenként vesznek elő a garázsból. Én sem fényeztetem újra minden egyes karcolás és kőfelverődés után.
    De az a 10 éves dzsuva ami ennek az autónak az utasterében van, az csak szimplán igénytelenség kérdése. Pedig én sem vagyok tisztaságmániás…

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Én egyáltalán nem tartom vészesnek az autó állapotát. Tudomásul kell venni, hogy az autó egy használati tárgy. Az autó van az emberért és nem fordítva. Érdemes rá vigyázni és meg kell neki adni egy minimum törődést de a kosz és az idővel elkerülhetetlenül gyűlő karcok hozzátartoznak. Nem youngtimernek és nem veteránnak akarja a legtöbb ember megtartani az autóját. Csak használni szeretné.

    A kopásmentes Corollának, Lancernek és Mazda 3-nak pedig majd örülnek a bontóban.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Ha az volt a cél, hogy minél okádékabb, redvásabb kinézetű Golfot sikerüljön bemutatni, akkor az sikeresen abszolválva. 🙂
    Lehet, hogy műszakilag rendben van, lehet, hogy a valós használati értéke másfélszeresét el lehet kérni, mert a sok hülye nemzeti totemautóként tiszteli, de ez akkor sem kéne. Ez az autó olyan szinten le van lakva, hogy ebben akár félmillió km is lehetne, azon se csodálkoznék.

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    Megnéztem a képeket és muszáj hozzászólnom újra,ne haragudjatok:
    Ez a kocsi a magyaros autóhasználat mintapéldánya:Motorikusan rendben tartják,hogy guruljon de amúgy…..,Belül kopott,málik,telis-tele mély karcokkal+nagyon elhanyagolt,

    Egy hasonló futásteljesítményű Corollán,Mazda 3-on,Lanceren feleennyi kopás sincs,erre mérget veszek!
    Ha egy ilyen állapotú kocsiért 10 évesen valaki 1,2 misit megad,az sürgősen utaltassa be magát az újonnan megnyíló OPNI-ba:-)

  • 2017.10.30. at 01:20
    Permalink

    “Német vagy Japán jöhetett szóba,a neve miatt nyert a Golf”

    Ez a mondat MINDENT elmond a hazai vásárlási beidegződésről!
    1,2 milliót ér ez a kocsi 200 ezer kilométerrel,erősen használtan……..,én a 2004-es Lianámat tavaly vettem alig 40 ezer km-rel,900e forintért,szuper állapotban.
    Felszereltségben tudja azt mint a tesztelt Golf:A menetteljesítmények hasonlóak,a tengelytáv szinte centire megegyezik ahogy a fogyasztás is,egyedül a csomagtere kisebb.

    A IV,Golf a kezdeti hibás szériáktól eltekintve tartós autó,jól fogyaszt+van presztízse(de hülye szó ez)de hogy ez lenne a kategória etalonja azt erősen kétlem.Talán jobban járt volna egy Corolla Wagon-nal!

Vélemény, hozzászólás?