A forma és az erő még vele van – VW Beetle 1.8 T használtteszt

Volkswagen New Beetle 1.8 T Highline, 2002 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint 13 éve szolgál első tulajdonosánál a próbált Volkswagen Beetle, ő már alig használja, de a formás, jól felszerelt autónak nincs baja.


Eladó a Beetle - jött az e-mail egy barátomtól, akinek a szülei érettségink után vásárolták a "Bogárt", kvázi ajándékként. Persze nem érettségi ajándékként, ez az autó cimborám édesanyjának ötvenedik születésnapjára szólt, egyben első új autójaként. Tehát női autó, garázsban tartott, karbantartott, szerény futással, hiszen 13 éves autónál a 195 000 kilométer évi mindössze 15 ezer kilométeres átlagot jelent. Az eloszlás persze nem volt egyenletes, a használat mértéke az évek múlásával enyhült. Pedig ez az autó még ma is különlegesség, újkorában pedig fogalom volt. Nemcsak azért, mert a Beetle 1997-ben - bizony, már 18 évvel ezelőtt - újjáélesztette a legendás Bogárt, hanem azért is mert ez a példány kegyetlenül fel volt szerelve, s újkori ára magyarázhatatlanul magas volt. A hirtelen felindulásból elkövetett rendelés - csúcsverzió, gyakorlatilag minden létező extrával - után a legyártott autó állt is egy kicsit szalonban, hogy esetleg találjon rá más vevő, de nem talált, így a 2001-ben gyártott autó 2002 elején forgalmit kapott, s azóta elég gyakorta találkoztam is vele. Még olvasóink is láthatták, amikor a három Bogár-generációt egymás mellé tettük - bő 2,5 évvel ezelőtt.
Hirdetés

Bár sokszor találkoztam a Beetle-lel, eddig talán egyszer ültem benne, még 2004 tájékán, akkor ez egy újszerű autó volt, prémiumhangulatot árasztó bőrillattal, s a bézs árnyalat varázsával. Most pedig arra számítottam, hogy már egy haldokló autó lehet, hiszen egy olyan levelet kaptam, amiben szülői instrukcióként állt cimborám számára, hogy a szerelőtől elhozandó autótól már meg kellene válni. Viszont a sztori itt nem az, hogy egy olyan autóról van szó, aminek minden baja van, hanem az, hogy egy olyanról, ami folyamatos szervizelést kapott (vezetett a szervizkönyv is), ám rendelése után 14 évvel, már messze nem eredeti fényében megválnának tőle.
Kezdjük kívülről az ismerkedést: a Beetle egyedi formája ma is megvan, ez az alak ma is egyéni, mosolyt fakasztó. A fekete fényezésnek egyértelműen jól jönne egy polírozás, de előnyére szóljon, hogy rozsda nincs, ami persze a törésmentes múltnak is köszönhető. Az apróságok azonban már kívülről, s az utastérből is elvesztek: a szinte hibátlan, 16 colos gyári alufelnik sapkájából kettő hiányzik, egy a csomagtartóban van, a sapka nélküli vonószem-fészek viszont nem korabeli vontatásra utal, hanem arra, hogy parkolási sérülés miatt kellett szerelni a lökhárítót, az pedig nem került vissza a helyére. Ezzel az autóval állítólag nemigen voltak gondok (erre azért később visszatérek...), az utastérből a teljesen egyedi gyári virágtartó váza hiányzik, a helye persze megvan.
Amennyire tartós a külső, annyira kopott a belső, ez persze a hasonló korú Volkswagenek sajátossága. A műszerfalon és az ajtókon is erőteljesen megkoptak a prémiumos hatású, vékony habfóliával bevont kárpitok. Karcosak a kapcsolók, a bőr azonban mind a kormányon, mind az üléseken "jó bőrben van". Minden működik, finoman kapcsolható a váltó, puha a kuplung. Utóbbit meg is kérdem, hogy ez biztosan nem volt cserélve? De, lehet - kapom a választ, majd később kiderül, hogy valóban szinte új a kuplung. Jé, tempomat is van, jegyzem meg, majd utóbbi kapcsán ismét kiderül, hogy annak vezérlőjét pont cserélték már. Most pedig a teljes hűtőrendszert váltották le, mert a motor időnként melegedett (ezt egy piros lámpa jelzi a kerek műszerblokkban), de a vizet szerencsére sosem forralta fel, ugyanis megálltak vagy fűtöttek az autóval. A Beetle-kínálatban ritkaságnak számító 1.8-as, hengerenkénti ötszelepes, 150 lóerős turbómotor éléneken mozgatja az autót, igazán mondjuk akkor lep meg, hogy mennyire, amikor a próbakör után épp egyszerre érünk lámpához, s én az épp nálam lévő 184 lóerős, turbódízel, igaz, automata váltós SUV-val sem tudom legyorsulni. Utána kapom is a hívást: "basszus, ezt az autót tényleg nem kellene eladni, hanem városi huligánkodni kellene vele." Hát igen, biztosan jól fog járni vele, aki megveszi, mert egészen egyben van, futóművével is meglep, hogy egyben van, mondjuk nem kellene, hiszen ugyanennyit futott autókban (pl. saját Toyota Priusunkban) is találkozni ilyesmivel.
Bár az főként a beltér alapján egyértelmű, hogy a Beetle már nem új, eredeti fényéből veszített, de a forma és az erő még megvan benne, a 9,1 másodperces 100 km/órára gyorsulás, s az akár 203 km/órás végsebesség kihasználását ESP és elektromosan nyíló hátsó spoiler is segíti (utóbbit a tízéves autót "testvéreivel" fotózva szúrtuk ki...). Költeni sem feltétlen kell rá vásárlás után, hiszen szervizelt autó, újszerű (OZ felnikre húzott) téli gumik is vannak hozzá, tavaly még vadonatúj Pirelli gumikat is kapott, amikben lehet vagy 3000 kilométer, a tavaly nyári karbantartás óta pedig mintegy 2000 km ment a Beetle. Ezért is eladó, újabb járgányok érkezése miatt egyre kevesebbet használt példány. Valakinek még sok öröme lehet benne, hiszen némi csinosítással még ma is szép stílusautó lehet a sanszosan a legdrágább itthon rendelt New Beetle. Prémiumfelára mostanra szinte teljesen eltűnt, újkori árának alig több mint tizedét kérik érte, persze így sem a tipikus egymilliós Volkswagen, alkudni nyilván lehet rá, de annyiért kevéssé valószínű, hogy adják. Az 1.8-as turbómotorral meglehetősen ritka ajánlatnak számít, és ezzel valóban komoly meglepetéseket okozhat a mókás formájú, persze nem túlzottan tágas utasterű, Golf IV alapú (VW A4 platformra épülő) kétajtós.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:17
    Permalink

    Ha a 195 ezer km alatt ennyi gond volt vele, mi lesz ezután? Női tulaj használta? Szokta hagyta hűlni a turbót, csúsztatni a kuplungot, szegélyezni a futóművet, figyelni a vizet/olajat, stb 🙂 ? Véleményem szerint azért egy autónál nem komoly előny, hanem inkább hátrány a hölgy tulajdonos, mert ők igaz betolják a márkaszervizbe de csak ha már nagy a baj. Fűtünk a rossz hűtés miatt 🙂 ? Volt benne egyáltalán hűtővíz 🙂 ? Mintha egy tipikus “zsiguli” hiba lenne 😀 ! Ennyi pénzért ezt maximum egy másik hölgy fogja megvenni értelmes ember biztosan nem 🙂 .

  • 2017.10.28. at 19:17
    Permalink

    “Nemcsak azért, mert a Beetle 1997-ben − bizony, már 11 évvel ezelőtt − újjáélesztette a legendás Bogárt…”

    Itt azért gondok vannak a matematikai meg a nyelvtani képességekkel is 🙂

Vélemény, hozzászólás?