Citan néven jön a Mercedes új kisáruszállítója
Év végén jön a Renault-alapú Merci furgon
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Renault-Nissannal 2010 tavaszán megkötött együttműködési megállapodás egyik első, kézzelfogható eredménye a Citan kishaszonjármű.
Többféle méretben, teherbírással és kivitelben fogják gyártani a legkisebb, Renault Kangoo méretű Mercedes haszonjárművet
A Mercedes szeptemberben, a hannoveri haszonjármű szakkiállításon fogja bemutatni legújabb kishaszonjárművét, a városi áruszállításra dedikált Citant. Bár pontos méretei egyelőre nem ismertek, a képekről is látszik, hogy a Renault Kangoo kategóriájában versenyez az új jövevény, s lefelé bővíti a csillagosok jelenlegi Vario, Sprinter, Viano, Vito összeállítású haszonjármű-családját.
Azt is lehet tudni, hogy az autó a Renault-Nissannal megkötött partneri viszony eredményeképp született, padlólemeze és egyéb műszaki alapjai a Renault franciaországi Maubeuege-ben található üzeméből érkeznek.
Éves szinten nagyjából 700 ezer autót értékesítenek a haszonjárművek eme kisebb kategóriájában, és a Mercedes ebből a tortából szeretne 4-5 százalékos szeletet kihasítani, ami évente 28-35 ezer Citan értékesítését feltételezi. Ahogy az ilyen autóknál már megszokhattuk, a Citan sokféle változatban kerül majd piacra, a zárt rakterű áruszállító és ablakos személyszállító változatokból is többféle hosszúságú és teherbírású variációt terveznek.
Manapság már teherautót sem lehet lerajzolni hatalmas, járatokat kitöltő könnyűfém felnik nélkül − így van ez a Mercedes-Benz Citan esetén is
A motorkínálat várhatóan főleg alacsony károsanyag-kibocsátású, üzemanyag-takarékos dízel- és benzinmotorokból fog összeállni, egyesek BlueEfficiency csomaggal kiegészülve, s a későbbiekben teljesen elektromos üzemű modellel is bővítik majd a lehetőségeket.
Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Biztonsági öv (nélkül) buszon, taxiban
Szerencsére ma már nagyon kevés autós gondolja úgy, hogy fölösleges becsatolnia a biztonsági övet, de mi a helyzet buszon vagy épp taxiban utazás közben?
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?
Még több MERCEDES-BENZ tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Különleges Mercik fuvarozzák a Cannes-i csillagokat
- Légzsákokról röviden
- Hamilton harmadszor a pole-ban
- A világ leggyorsabb nagymamája
- F1: következik a Spanyol Nagydíj
- Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
- Schumi újra és újra kiakad a gumikra
- Beüzemelték a BKV új Mercedes buszainak klímaberendezését
- GLA lehet a Mercedes junior szabadidő-autója
- Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
Használtautó.hu
|
Ár: 3.590.000 Ft Évjárat: 2007 / 2 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.690.000 Ft Évjárat: 2006 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.450.000 Ft Évjárat: 1999 / 12 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |




























Hozzászólások (1 db)
Na tessék! A Renault-t mindenki csak egy kis márkának nézi erre a Mercedes is másolja!!!