Használt, de nekünk új buszok a BKV-nál
20 millióért vett Mercedeseket a BKV
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Szűkös anyagi lehetőségei miatt a BKV használt, de a jelenlegieknél jobb állapotú Mercedes buszokat vásárolt Németországból - darabonkénti 65 500 euróért, azaz bő 20 millió forintért.
Miután a BKK meghirdette, hogy használt, külföldről, elsősorban Nyugat-Európából származó, ott leselejtezett autóbuszokat kíván vásárolni a BKV számára, az első üzlet már meg is köttetett, s az első nekünk új buszok már meg is érkeztek hazánkba. A „nekünk még jó lesz” elv szerinti buszvásárlással a tömegközlekedési vállalat szerint jobban jár a főváros, mintha a jelenlegi, korszerűtlen Ikarus buszokat próbálnák sok javítással, felújítással üzemben tartani.
Noha a főként Németországból, fele részben Frankfurtból, valamint egyéb német és osztrák városokból érkezett 30 példányos flotta átlagfutása 550 ezer kilométer, koruk pedig 9-11 év közötti. Így is fiatalabbak és megkíméltebbek, mint az általuk kiváltandó hazai autóbuszok, valamint Euro2, Euro3 környezetvédelmi normáikkal is modernebbek azoknál.
Klimatizáltak, és figyelem, 10 évesen is rongálásmentes utasterűek a Németországból, Ausztriából származó buszok!
A Mercedes autóbuszok hazai képviseletétől, az EvoBus Hungária Kereskedelmi Kft.-től 65 500 eurós, bő 20 millió forintos darabáron vásárolt klimatizált, Mercedes Benz Citaro O530 típusú alacsonypadlós, szóló autóbuszok árában a járművezetők és a műszaki szakemberek oktatása, valamint 3 hónapos garanciavállalás is benne foglaltatik.
A Citarók hiába korosak, már alacsonypadlósak, így az esélyegyenlőség követelményeinek is megfelelnek, azaz a nehezen mozgó, mozgáskorlátozott, idős és babakocsival közlekedő utasoknak különösen kedvező lehet forgalomba állításuk, ami a honosítási eljárásuk után lehetséges. Utóbbi természetesen együtt jár a BKV-kékre festéssel és a jegykezelő készülékek beépítésével. Mindezek után, tavasztól a tömegközlekedők az észak-budai, jellemzően hegyvidéki vonalakon találkozhatnak majd a friss buszokkal, ugyanis motorteljesítményük alapján ott is bevethetők – ami sajnos nem mondható el a BKV összes járművéről.
Forrás: BKK
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Filmforgatás és forgalomkorlátozás Budapesten
Az ennedik Die Hard-film forgatása miatt már bő egy hete le-lezárták Budapest belvárosának bizonyos részeit, de csak most jön a java.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?
Még több MERCEDES-BENZ tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Különleges Mercik fuvarozzák a Cannes-i csillagokat
- Légzsákokról röviden
- Hamilton harmadszor a pole-ban
- A világ leggyorsabb nagymamája
- F1: következik a Spanyol Nagydíj
- Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
- Schumi újra és újra kiakad a gumikra
- Beüzemelték a BKV új Mercedes buszainak klímaberendezését
- GLA lehet a Mercedes junior szabadidő-autója
- Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
Használtautó.hu
|
Ár: 3.590.000 Ft Évjárat: 2007 / 2 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.690.000 Ft Évjárat: 2006 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.450.000 Ft Évjárat: 1999 / 12 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |






















Hozzászólások (41 db)
Ilyenek lehetnének az új Várbuszok Budapesten:
http://iho.hu/hir/elektromos-midi-osnabruckben-120123
Tisztán elektromos és az első 100 nap tesztjei nagyon meggyőző eredményeket hoztak!
bár leszarom mert egy évbe max 7 szer ülök bkv amikor szervizbe viszem a kocsit meg megyek érte. arra a 7x félórara baromira mind 1 hogy mivel megyek
de káré vagy, hogy nem taxival mész:)
Egyébként mi a fenének 7x vinni egy évbe szervízbe egy autót? erre mondják, hogy szervízigényes...
vagy 200e km-t mész évente sofőrbá?
Lehet hogy ezek a citarok fél gőzzel többet érnek, mint 3 credo együtt véve. Szégyen ha valaki busznak meri nevezni azt a förmedvényt + az ARC vagy mi a franc..guruló konzervdobozok. Credo sem magyar busz, alkatrészek jó része külföldi beszállító. Ráadásul a Credora megszólalásig hasonlító buszok, más márkanév alatt futnak Csehországban is, Szlovákiában is...ennyit erről!
Ha már itt tartunk, a faszért nem lehet megvenni egy kifutó modell licencét, gyártósorát, aztán elkezdeni valamit tenni is a boldogulás érdekében.
Széles kimerné a penészes búzáját a buszgyár csarnokaiból, munkaerő meg van Fehérvár környékén, sokan, idősebbek el sem felejtették. Rengeteg jól képzett szakember él a környéken.
Inkább megveszi a BKV a szemeteket, mert így letudják nyulni a buszvételre szánt pénzeket. A teljesen magyar gyártmányu buszok nem kellenek amit Győrben gyártanak mert az nagyon sokáig jó lenne, meg magyar munkaerő gyártja. Na itt kellene talán beavatkozni, és lecsapni a pénzlenyuló BKV vezetésre. Ugye nekünk nem érdekünk a munkaerő megtartása, inkább érdekünk a munkanélküliség növelése. Na aki ezt csinálja annak inkább van a börtönben a helye.
bár leszarom mert egy évbe max 7 szer ülök bkv amikor szervizbe viszem a kocsit meg megyek érte. arra a 7x félórara baromira mind 1 hogy mivel megyek
háát jobban néz ki mint az ikarusz buszok
Ezek veszélyes hulladékok külföldön, százezrekbe (euro-ban) kerülne a megsemmisítésük, mert ugye elásni mégsem illik ott sem. Próbáljunk már gondolkodni. Ha értelme lenne őket tovább üzemeltetni, akkor megtették volna. Nyilván minden cent számít, és ki lett számolva, hol az a pont, ahol van a megálj.
Idehozni környezetet szennyezni vele, nem kellene. Majd amikor naponta kell bele burogatni az olajat, fagyállót, más lesz a megítélés. Aztán meg a cuccok hozzá. Majd jönnek a mutyizók, megdrótkefézik, felújítják, ami abból áll, hogy lefújják feketére. Volt nap, hogy egy délelőtt három ilyen kompresszort cseréltettem!Mert ugyebár szép volt az, csak levegőt nemigazán termelt. Egy részeg utas egy fékezésnél nekiesett a 7700-es Volvo szélvédőjének. Négy kiló egy ilyen mutatvány, plusz a munkadíj. A Salgo hány Ikarus szélvédőt gyártott nyégyszázezerért?
Aztán ott van a hadrafoghatóság. Lepusztul valahol. Első a szégyen, mint reklám. Aztán a kiesett idő. Majd jön a mentés, annak a költsége, bére, üzemanyaga, a mentő eszköz adója. Majd a tartalék. Egy újabb eszköz adója, üzemanyaga, dolgozó bére, járuléka. De mindenek előtt a szégyen, a lerohadt pusztulat, tolja haza a Rábát megint!
Most az autóbuszokról beszéltél, de nemigen más a helyzet az innen behozott használt, és levetett személyautókkal sem...
Ezek veszélyes hulladékok külföldön, százezrekbe (euro-ban) kerülne a megsemmisítésük, mert ugye elásni mégsem illik ott sem. Próbáljunk már gondolkodni. Ha értelme lenne őket tovább üzemeltetni, akkor megtették volna. Nyilván minden cent számít, és ki lett számolva, hol az a pont, ahol van a megálj.
Idehozni környezetet szennyezni vele, nem kellene. Majd amikor naponta kell bele burogatni az olajat, fagyállót, más lesz a megítélés. Aztán meg a cuccok hozzá. Majd jönnek a mutyizók, megdrótkefézik, felújítják, ami abból áll, hogy lefújják feketére. Volt nap, hogy egy délelőtt három ilyen kompresszort cseréltettem!Mert ugyebár szép volt az, csak levegőt nemigazán termelt. Egy részeg utas egy fékezésnél nekiesett a 7700-es Volvo szélvédőjének. Négy kiló egy ilyen mutatvány, plusz a munkadíj. A Salgo hány Ikarus szélvédőt gyártott nyégyszázezerért?
Aztán ott van a hadrafoghatóság. Lepusztul valahol. Első a szégyen, mint reklám. Aztán a kiesett idő. Majd jön a mentés, annak a költsége, bére, üzemanyaga, a mentő eszköz adója. Majd a tartalék. Egy újabb eszköz adója, üzemanyaga, dolgozó bére, járuléka. De mindenek előtt a szégyen, a lerohadt pusztulat, tolja haza a Rábát megint!
gyerekek,amin vitatkoztok az a jéghegy csúcsa....
A lényeg a cikk elejében van:
leselejtezett autóbuszokat kíván vásárolni a BKV számára
Ki az a hülye aki a selejtért pénzt ad?Külföldön meg röhögnek a markukban.Leírták az adójukból nullára, most meg pénzt csinálnak a zúzdába kerülő buszokból.Erről kellene példát venni.Azaz hogy csináljunk pénzt a sz@rból is.
Ja, nem lehet hogy ezeknek kicsit vissza van tekerve az órája? :)))
Mindenkinek bitón a helye, aki nem magyart vesz, mikor lehetne.
A mostani színnel ugyan mi lehet a baj? Miért kell átfesteni, (gondolom egy pár százezerért) erre van pénz???
Kühne, volt mezőgazd. gépgyár tulajdonosa szerintem nem magyar, csak a fejelesztése a buszoknak. Talán mengele doki egyik leszármazottja a tulaj, ha jól emlékszem.
Előzmények megtekintése
A Kühnének és a Kravtexnek ugyan az az ember a tulajdonosa aki egy magyar ember!!!!!
Óriási tévedés!! A Kühne Zrt Mosonmagyaróváron 100%-ban Magyar tulajdon így a Kravtex is Győrben.És köztudott hogy kifejlesztettek egy 12 ill egy 19 méteres utóbbi csuklós autóbusz külön a BKV nak Cittadell néven Euro 5 ös motorral.
Mindkettőt megkapta a BKV tesztelésre.Használták is az utasok ingyen csak véleményt kellett adni róla hogy az igényeket kielégítve lehessen módosítani rajta.És ez nem kell nekik.Ilyenkor mondák kell a jó? NEM!! Kell a rossz?? igen Ezért kelletünk mi Európának,Szemetes ládának.Euro 2 meg 3 Mercedesek ott már 2 éve nem mehetnek nálunk meg ez az új!!!
Előzmények megtekintése
Kühne, volt mezőgazd. gépgyár tulajdonosa szerintem nem magyar, csak a fejelesztése a buszoknak. Talán mengele doki egyik leszármazottja a tulaj, ha jól emlékszem.
Nem árt tudni, hogy Citarot soha nem gyártottak Törökországban, és ezek a buszok fénykorukban egyébként sem kelet-európai közlekedési cégeknél szolgáltak.
Előzmények megtekintése
Nem azt mondtam, hogy az említett Citarok, Törökországban készültek, hanem azt, hogy azok, amelyek újonnan kerülnek hozzánk. Buszvezető ismerősöm, a következőt mondta. Megérkeztek, a vadiúj, Mercedes buszok, a Körös Volánhoz. Átvételkor, több mindent kifogásoltak. Lötyögött, lógott, csörgött-zörgött rajta, több minden. A válasz, a következő volt. Mit akarnak 50 millióért? Ez a busz, Törökországban készült, kelet-európai piacra. Van olyan is, amely Németországban készült, 10 millióval drágábban.
Igen ilyenkor hol az EU? Miért engedig a használt xart eladni? És miért vesszük meg a használt xart? Miért nem teremtünk munkahelyet (ikarus.etc)?Megint ki keres az üzleten az országunk kárára?És mi miért engedjük?
Ahelyett, hogy visszaállítanák a magyar tömegközlekedési jármü gyártást. Amennyi pénzt, már beleinvesztáltak a használt jármüvek vételébe és még , amit ezután, vigan meg lehetne csinálni és munkahely is lenne.
Kühne, igaz nem magyar tulajú cég, de ott áll a credo magyar fejlesztésű kész busz a cégnél. Próbán is volt már és szubjektív, de tök jól néz ki...Az miért nem kell a békávénak? Kicsi a kenőpénz, vagy mi?
Előzmények megtekintése
Óriási tévedés!! A Kühne Zrt Mosonmagyaróváron 100%-ban Magyar tulajdon így a Kravtex is Győrben.És köztudott hogy kifejlesztettek egy 12 ill egy 19 méteres utóbbi csuklós autóbusz külön a BKV nak Cittadell néven Euro 5 ös motorral.
Mindkettőt megkapta a BKV tesztelésre.Használták is az utasok ingyen csak véleményt kellett adni róla hogy az igényeket kielégítve lehessen módosítani rajta.És ez nem kell nekik.Ilyenkor mondák kell a jó? NEM!! Kell a rossz?? igen Ezért kelletünk mi Európának,Szemetes ládának.Euro 2 meg 3 Mercedesek ott már 2 éve nem mehetnek nálunk meg ez az új!!!
Ön T.hozzászoló gyerekesen gyülőlködő!
Előzmények megtekintése
Attól még igaza van...
Azért nincs pénz új buszok vásárlására mert az MSZ-SZDSZ kirabolta elöször vissza kellene szerezni a pénzt és akkor lehetne új buszokat vásárolni de sajnos az EU nem engedi a régi ügyeket felgöngyölni mert akkor ott is több ember megütné a bokáját, a magyar buszokat lehetne a gyártoknak saját zsebből épiteni utánna kiadni lizingelni a volán társaságoknak de ez sem járható mert az EU ebbe is beleszól tehát nem marad más csak a kiöregedett EU buszokat nem akarják drága pénzért bezuzni inkább eladják a keletieknek mondván nektek ez is jó majd a ti fejetek föjjön ha be kell zuzni.
Előzmények megtekintése
Ön T.hozzászoló gyerekesen gyülőlködő!