Jövőbe mutató furgon: Volkswagen eT
Újra támad a terrorista-furgon
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Akár magától mozoghat és követheti sofőrjét a Volkswagen ma még természetesen tanulmánynak számító eT furgonja.
Nincs hír egyelőre a Volkswagen teljesen elektromos, távirányítással vagy szóbeli paranccsal is vezérelhető eT furgonjának méreteiről, de egyértelmű, hogy viszonylag kicsiny, városi gépről van szó
A 60 évvel ezelőtt debütált, s első kiadásával ma is "terrorista furgonként" ismert Transporter, születési nevén Typ 2 emlékének is emléket állít, de valójában a jövő városi áruterítőjét vizionálja a Volkswagen eT.
Az (angol kiejtése alapján) "íti" természetesen még nagyon a jövő zenéje, de azt jól mutatja, hogy a Volkswagen fejlesztői miként képzelik el néhány 10 év múlva a postások, kézbesítők, városi kiszállítók munkaeszközét.
Csupán egyetlen ülés van benne, a sofőré, hajtása természetesen elektromos, de a különlegesség nem ez, hanem a vezérlés, az elképzelések szerint ugyanis eT követni tudná az utcán sétáló és a raktérből csomagokat, leveleket kipakoló kézbesítőt, aki akár Kovács néni ajtaja előtt leparkolva és onnan Szabóékhoz továbblépve távirányítással, akár hanggal (talán akár még Kitt-nek szólítva is) hívhatná magához autóját. Az elvi lehetőségek erre már gyakorlatilag adottak, hiszen elektromos hajtással, a már évek óta tömeggyártásban alkalmazott, az elektromos kormányszervón alapuló parkolóasszisztensekkel, illetve szenzoraikkal kellően óvatos lehet eT.
Két részletben nyitható a tolóajtó, első lépésként az ajtó belsejébe megy első része, majd az egész egyben, hagyományos tolóajtóként húzható el
Egyelőre azonban inkább a másik alternatív vezetési mód tűnhet ésszerűnek, az elektromos hajtás miatt nagyon egyszerű lenne a joystick-vezérlés bevezetése, ami pedig az utasoldali ajtótól, azaz a járda felől fellépve lenne nagyon egyszerűen elérhető. Az eT ezt is beveti, ráadásul ötletes, első részével befele sikló tolóajtóval, melynek teljes elhúzásával raktere oldalról is pakolható.
A Potsdami Dizájn Központban, kifejezetten az postai, illetve kézbesítő autók számára szervezett vásáron bemutatkozó eT tesztelését állítólag hamarosan megkezdi a Volkswagen, ám arról egyelőre nincs hír, hogy gyártásban mikor érkezik. A tömzsi, vonalaival az uP!-ra hasonlító áruszállítót látva azonban feltételezhető, hogy a Volkswagen egy a Caddy-nél kisebb városi áruterítőt, az elektromos verzió előtt, még hagyományos motorral is hozhat.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Volkswagen Polo és Passat R-Line
A Polo mellett a Passatból is új verziót dobott piacra a VW. Az R-Line csak olyan, mintha R, azaz rémisztően erős lenne, de egyáltalán nem az.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
VOLKSWAGEN tesztek
Volkswagen Jetta 1.2 TSI Comfortline teszt
Arasznyival rövidebb és közel két millióval olcsóbb a Passatnál. Próbára tettük az új, Mexikóból érkező Jettát. Helyettesítheti-e a bátyját?
Volkswagen Passat 2.0 CR TDI DSG BlueMotion Comfortline teszt
Tavaly ősszel a korábbi alapokat megtartva lépett új generációba a Passat. A széria legélhetőbbjét próbáltuk.
Volkswagen Amarok 2.0 BiTDI 4Motion teszt
A Volkswagen méltán büszke az idei Dakar ralin elért eredményeire, minket viszont az érdekelt, milyen az Amarok 2.0 BiTDI Highline 4Motion a hétköznapi életben.
Volkswagen Sharan 1.4 TSI Trendline teszt
Wolfsburg valójában egy járműipari Legoland, ahol az igényekhez mérten rakosgatják össze az autókat. A VW Sharan 1.4 TSI BMT Trendline a nagycsaládosok játékszere.
Volkswagen Touran 1.2 TSI Trendline teszt
Egy közepesen felszerelt kompakt áráért hét ülést és öklömnyi turbóval spékelt benzinmotort ad a Volkswagen Touran 1.2 TSI Trendline.
- Volkswagen Touareg 3.0 V6 TDI teszt
- Volkswagen Passat 1.4 TSI Comfortline teszt
- Volkswagen Polo teszt
- Volkswagen Golf 1.4 Tsi Trendline
- Volkswagen Tiguan 1.4 TSI
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új képeken és videón a VW Golf GTI Cabriolet
- VW Polo R WRC Street Edition
- Szervizkörkép: tolatóradar-javítás
- Piaci körkép: a középkategória slágerei használtan
- Volkswagen Sharan NEF: mentőautó MPV-ből
- Csak németeknek: VW CrossPolo Urban White
- Százon 2,8 litert fogyaszt egy VW Passat?
- Nyolc autógyár állt össze az egységes gyorstöltő kifejlesztésére
- Piaci körkép: a legnépszerűbb használt kompaktok
- Ebben egyetértünk az Autóklubbal!
Használtautó.hu
|
Ár: 1.800.000 Ft Évjárat: 2004 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.299.000 Ft Évjárat: 2004 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.989.000 Ft Évjárat: 2005 / 6 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |































Hozzászólások (1 db)
Szerintem a "terrorista busz" a T2 és nem a T1-es! Az első kiadást - T1 - leginkább "hippi" buszként ismerik.