Kevesebb lesz a baleset, drágulnak majd az autók
Kötelező lehet a vészfékező rendszer
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Európában az új közepes és nagy haszonjárműveket már jövő novembertől automata vészfékező rendszerrel kell felszerelni. A szigorítás a személyautókat is érintheti.
Mostanság a Volvo rendszere számít a legjobbnak, nemsoká minden gyártó szériában kell, hogy adja az automata vészféket, ha ötcsillagos töréstesztet akar az Európai Unióban
Néhány autógyártó már most is forgalmaz olyan kocsikat, amelyek koccanásgátlóval vagy másképp fogalmazva automata vészfékező (ütközésmegelőző, baleset-elkerülő, ráfutásgátló, vezetőtámogató) rendszerrel szereltek − opcióként vagy akár szériafelszerelésként. Az EU illetékeseinek döntése nyomán 2013 novemberétől Európában nem adható ki új típusbizonyítvány az ezen radaros-kamerás sofőrsegédet nélkülöző N2, N3, és N4 kategóriás közepes és nagy haszonjárművekre, 2016-tól pedig a korábban típusbizonyítványt kapottak sem lesznek forgalomba helyezhetőek, kivétel a pneumatikus hátsó futóművel szereltek, azok ugyanis egészen 2018-ig eladhatók lesznek nélküle.
A ráfutásgátló úgy működik, hogy ha az előttünk haladó hirtelen lelassul, autónk helyettünk-előttünk, az emberi reakcióidőnél gyorsabban fékez, s ezzel megakadályozza vagy legalábbis tompítja az ütközést. Tanulmányok szerint az Autonomous Emergency Braking (AEB) alapfelszereltségként elterjedése közel harmadával csökkenthetné a ráfutásos balesetek számát, kevesebb dugó is alakulna ki, arról ugyanakkor nem szólnak, hogy minden bizonnyal drágítanák is az autókat, illetve teherautókat. A Euro NCAP jelezte, hogy személyautóknál már 2014-től a hőn áhított 5 csillagos törésteszt egyik feltétele lesz a rendszer megléte.
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt
Telefonba költözött a Használtautó.hu
Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
Mazda 626 2.0 GLX, 1983 - használtteszt
Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
VOLVO tesztek
Alapnak nagyon nem rossz - Volvo V40 T3 teszt 
Az alsó-középkategória legbiztonságosabb modellje, az első autó, amely kívülre is fúj légzsákot - a Volvo V40 kétség kívül a nálunk járt alapmotoros verziójával is nagyon érdekes.
Józanul rázza a rongyot: Volvo V60 DRIVe teszt 
Polgári dízelmotorja csak négyhengeres, 1,6 literes és 115 lóerős, viszont így is jól megy és keveset fogyaszt a stop-startos Volvo V60 DRIVe.
Vérző szívvel is kéne - Volvo XC70 teszt
Tágas és hangulatos utastér, hatalmas csomagtartó, öthengeres, 215 lóerős dízelmotor, összkerékhajtás, automata váltó, modern vezetőtámogató rendszerek tömkelege - a Volvo XC70 sok pénzért sokat ad.
Határon innen és túl. Volvo S60 2.0T teszt
Egyszer csak piros fény villog a szélvédőn, a látótér közepén, frászkeltő hang kíséretében, és ijedtemben majdnem az álló, parkoló kocsisornak ütközöm. Mi volt ez? - teszem fel magamban a kérdést.
Többet ésszel, mint erővel!
A teszt után egyöntetűen az volt a véleményünk a szerkesztőségen belül, hogy a nálunk járt automataváltós Volvo XC60 D5 AWD Summum nagyon okos autó.
Még több VOLVO teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
2 napja – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
3 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
4 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
3 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Megduplázta a V60 hibrid gyártását a Volvo
- 200 lóerőre nőtt a Volvo V40 T3 teljesítménye
- Másfél óra alatt feltölthető az elektromos Volvo C30
- VAE: egyedi dízelmotor-család a Volvótól
- Moduláris padlón, kínai-svéd fejlesztésként jön az új Volvo XC90
- Ittas sofőrnek a biztosító sem fizet
- Automata kisdízel és új benzines frissíti a Volvo V40-est
- Szagot fogott, ráment a Volvóra a méretes vadkan
- Története legdrágább faceliftjét jelentette be a Volvo
- Síelni menne autóval? Ezekkel készüljön az útra!
Használtautó.hu
|
Ár: 3.590.000 Ft Évjárat: 2007 / 10 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.950.000 Ft Évjárat: 2005 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 499.000 Ft Évjárat: 1998 / 2 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |





















































Hozzászólások (20 db)
valamint ezt úgy is moderálják, de:
de beveheted azt amit a ló himbál,és örülhetsz annak hogy szétbaszod az ide kommenteket író emberek véleményeit.
És most annak még jobban örülni fogsz hogy hagyom ezt a tetves oldalt a picsába, mert ahol ilyen embernek megengedik hogy büntetlenül létezzen, az egy kalap szar...
Ezúton kérném az oldal szerkesztőit hogy a regisztrációm töröljék!
Köszi, és puszi!
Itt nem mondott senki semmit rád
A kipörgésgátló és társai nem tudom hogy jönnek ide, de Te sem.
A link-ed meg megint csak úgy baromság ahogy van, ott semmilyen vészfékező rendszer nem okozott problémát, itt pedig arról van szó
igen, itt arról van szó, mármint a cikkben, de itt ezt írtam:
"hogy lehet egy biztonsági funkciót betöltő elektronika életveszélyes"
és asszem a link az pont megfelel ennek..és ne mondd hogy a vészfékező elektronika nem egy elektronikus biztonsági felszerelés..
ó nagy ember oszd meg mindenkivel az egész lényegét..és vedd észre hogy akárhova trollkodsz bele a kommentekbe ott meghal minden hozzászólás a bunkó és tahó magatartásod miatt..
Az autonavigátor helyében már kitiltottam volna az összes regisztrációd...vannak akik nem teljesen vágják a különböző témákat, sőt szerinted itt csak te tudsz mindent helyesen, de ők legalább nem bunkó ,köcsög, gyökér, alpári, lekezelő módon bánnak egymással.Emberként egy nulla, sőt hulla vagy...még a családod sem szeret..az tuti :)))
És asszem itt ha lenne "lájk" akkor nyomnák ezerrel ....höhöhöhöhö
Combi fiacskám te már réges-régen leszerepeltél, és sokszorosan a nulla alá küzdötted magad. Itt nem mondott senki semmit rád, kizárólag te hányod itt az epét a másikra primitív tehetetlenségedben (no persze ez nem meglepő, hiszen aki ilyen vén fejjel sokadjára(!) sem volt képes az energiát a teljesítménytől megkülönböztetni, meg aki szerint a sűrített levegős autó a jövő és nem az elektromos /csak azt képtelen felfogni, hogy a sűrített levegős is egy elektromos autó, csak sokkal rosszabb hatásfokkal/) attól nem is lehet mást várni, mint az érvek helyett a másik pocskondiázását, és hihetetlen szánalmas-hisztérikus könyörgést, hogy tiltsák ki. Ja, és a megkereséssel és megveretéssel való fenyegetőzés és hasonló intelligens megnyilvánulásaidat még akkor nem is említettem, amik mind ugyanolyan óriási pofára eséssel végződtek mint a többi akcióid. LOL! :) Ez a te szinted. :)
A link-ed meg megint csak úgy baromság ahogy van, ott semmilyen vészfékező rendszer nem okozott problémát, itt pedig arról van szó, de ezt szintén sokadjára is képtelen voltál felfogni. Jól látszik, hogy egymástól jelentősen különböző dolgokat összemosol és nem is érted, hogy miért baj ez.
Ismét leülhetsz, ismét elégtelen.
De olvasd el szépen ezt a cikket hogy hogy lehet egy biztonsági funkciót betöltő elektronika életveszélyes:
http://www.autonavigator.hu/teszt/hataron_innen_es_tul_volvo_s60_2_0t_teszt-4014
ó nagy ember oszd meg mindenkivel az egész lényegét..és vedd észre hogy akárhova trollkodsz bele a kommentekbe ott meghal minden hozzászólás a bunkó és tahó magatartásod miatt..
Az autonavigátor helyében már kitiltottam volna az összes regisztrációd...vannak akik nem teljesen vágják a különböző témákat, sőt szerinted itt csak te tudsz mindent helyesen, de ők legalább nem bunkó ,köcsög, gyökér, alpári, lekezelő módon bánnak egymással.Emberként egy nulla, sőt hulla vagy...még a családod sem szeret..az tuti :)))
És asszem itt ha lenne "lájk" akkor nyomnák ezerrel ....höhöhöhöhö
miért veszne el bárminek az értelme..a nagyobb teljesítményű autókban mondjuk miért kapcsolható ki a kipörgésgátló, kanyarstabilizáló meg egyéb kütyü?Pont mert elveszik a vezetési élményt..
Itt csak gondolj bele hogy előzéshez közelebb húzodnál az előzendő autóhoz hogy gyorsabban megelőzd, de a rendszer nem engedi, így megnő az előzés ideje, és távolsága...unalmas, és veszélyes is lehet, pláne he vészfékez mert azt hiszi nekimész az előtted levőnek..
Akkor megint nem sikerült megértened az egész lényegét. A kipörgésgátló és társai nem tudom hogy jönnek ide, de Te sem. Közük sincs az automata vészfékező rendszerhez, totál értelmetlen a kettőt egy lapon említeni.
Ha kikapcsolható lesz akkor azért veszik el az értelme, mert minden idióta egyből kikapcsolná mondván hogy ő élvezni akar - és mint tudjuk belőlük nagyon sok van -, így aztán jó drágán kellene őket meg a vétleneket is eltemetni a nagy élvezkedések közepette.
Aki pedig úgy akar megelőzni valakit, hogy nagy relatív sebességgel belemászik a másik seggébe, annak azonnal el kell venni a jogosítványát és soha többet vissza sem adni.
miért veszne el bárminek az értelme..a nagyobb teljesítményű autókban mondjuk miért kapcsolható ki a kipörgésgátló, kanyarstabilizáló meg egyéb kütyü?Pont mert elveszik a vezetési élményt..
Itt csak gondolj bele hogy előzéshez közelebb húzodnál az előzendő autóhoz hogy gyorsabban megelőzd, de a rendszer nem engedi, így megnő az előzés ideje, és távolsága...unalmas, és veszélyes is lehet, pláne he vészfékez mert azt hiszi nekimész az előtted levőnek..
Sziasztok!
Szerintem, nem egymás ócsárolásával kéne foglalkozni, ez az oldal nem erről szól,
nekem speciel tetszik az ötlet, ha belegondoltok, megkapja milliomos csemete a "bivaly autót" aztán,
megveszi a jogsit? és már ott is a baj ! Egy-két hasonló ötletem nekem is lenne, aki meg régebbi
autós ( és rendesen szerezte meg a jogsit ) egyszerűen kikapcsolhatja ezeket a rendszereket, így megmaradhat a vezetés élménye, a buszosok, és kamionosok életét is könnyítheti, ha belegondoltok, hogy mennyit kel Nekik naponta vezetni, és az ilyen nagy dögöknél mekkora a felelősség a teher, aki nem hiszi próbáljon csak egyszer levezetni 8-10-órát egyhuzamban, Busszal, tele utasokkal, vagy teljesíteni egy kamionsofőr főnökének az elvárásait, hogy megtarthassa a munkáját. Üdv Tamás
"régebbi autós ( és rendesen szerezte meg a jogsit ) egyszerűen kikapcsolhatja ezeket a rendszereket, így megmaradhat a vezetés élménye"
Milyen vezetési élményt, hogy nekimehetsz egy fának, vagy az előtted levőnek?
Ha könnyen kikapcsolható lesz, akkor az egész értelme veszik el.
Én nem örülök neki mert karosszériás vagyok és kevesebb lesz a munkám.
Kiszáll a pofa a kamionból, a halomratolt roncsok végén, kezében a telefonnal, " te főnök, hát nem is mondtad, hogy ebben még nincs vészfékező rendszer?"