Amerikának túl luxus a Mercedes-Benz áruszállítója

Piaci hátrány a Mercedes-Benz Sprinter amerikai értékesítésében a prémium márkanév

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A potenciális amerikai vásárlók nagy része élből ejti a Sprintert a vásárlási listájáról, mert azt hiszik, drága, mint egy luxusautó.


Az Egyesült Államokban szinte csakis luxusautóként gondolnak a vásárlók a Mercedesre, ezért a márka amerikai képviselete ármatricákkal szerepelteti mindenhol a Sprintert, hogy az élből elrettenő vásárlókat is meggyőzze. Ezzel a taktikával éppen azokat a magán- és flottavásárlókat akarja megszólítani a Mercedes, akik költségokokból személyautónak nem vennék a csillagos márka termékeit. Akiket ez sem hat meg és minden szín alatt szeretnék a luxus látszatát is elkerülni, azoknak kínálja a Daimler az Amerikában ismert és bevett Freightleiner és Dodge neve alatt is a Sprintert.
Hirdetés


A vásárlók, illetve a nem vásárlók legnagyobb részének az a prekoncepciója, hogy a Mercedes fenntartását és árszintjét nem engedhetik meg maguknak, ezért próbálja a Mercedes teherautóinak luxus imidzsét levetkőzni. Csillaggal 2010-óta árulnak áruszállítót Amerikában, azóta sikerült triplájára emelni az eladásokat; tavaly 21800-ast adtak el belőlük. Ha egy sima Sprinter is kivágta a biztosítékot, akkor mit szólnának vajon ehhez a piros szörnyhöz? Nem tűzoltó, nem is Ferrari, hanem a Hartman tuningverziója. Az optikai átalakításokkor a lökhárítóra és a küszöbökre koncentrálták elsősorban. A felnik 20 colosak, 265/45 méretű gumikkal, így ez a kivitel kevéssé alkalmas munkára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:30
    Permalink

    Alltalaban van a hazkorul valami Europai jargany is, de csak addig amig az ingyen teljes szerviz es a garancia van rajta masnap a hogy az lejart mar a piacon is van a draga, vagy ha sokat allt a servizben akkor mar hamarabb is lapatra tettem.
    Az Amerikai gyartmanyokkal alltalaban nincs semi gond ugy 150-180 ezer km utan kezdenek hervadozni.

  • 2017.10.29. at 10:30
    Permalink

    Ezen nem csodálkozom, a faék egyszerű amerikai motorok főleg benzinesek kiforrott konstrukciók az amerikai is kezd már rájönni hogy megetetik a drága szervizigényes európai sz.rokkal persze van itt is kivétel, és elkezdett amerikait venni. Persze ügyesen átcímkéznek manapság mindent a Ducato, a Sprinter meg a többi már amerikai márkaként is fut. Nekem kint élő rokonaim eddig megtűrték ezeket a sz.rokat de most már utálják. Igaz ott is van emissziócsökkentés, de valahogy az amerikai gyártmányok jobban tűrik a kihívásokat.

  • 2017.10.29. at 10:30
    Permalink

    Nem igazan ugy van a dolog, mert kozel sincs olyan strapabiro jarmu a MB Sprinter mint a GM vagy a Ford aruszallitojai. Az uzemanyag fogyasztas itt nem nagyon erdekes a service igeny pedig sokkal nagyobb es dragabb mint az Amerikai gyartmanyoknal.
    Nem a hasamra utott infokat irom, hanem van MB es Express Van tapasztalatom ami igazolja az az idegenkedest az Europai gyartmany ellen.

Vélemény, hozzászólás?