Scania YETD 2010 verseny
Verseny fiataloknak, kamion a legjobbnak!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A tét nem kicsi, hiszen a kétnapos európai döntő végső győztese egy vadonatúj Scania nyerges vontatóval lesz gazdagabb.
Scania sajtóközlemény:
Magyarországon immár harmadik alkalommal vette kezdetéta Scania Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2010 (Scania YETD 2010) versenye, ahol idén is hazánk legjobb fiatal tehergépkocsi-vezetői bizonyíthatnak. Országszerte fiatal tehergépkocsi-vezetők ezrei előtt nyílik lehetőség, hogy versenybe szálljanak, és közülük a legjobb hazánkat képviselje a neves európai döntőn.
A Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2010 (YETD 2010) verseny a Scania Járművezető Versenyek (Scania Driver Competitions) része, amelyet 2010-ben a világ 27 országában rendeznek meg, várhatóan 45 ezer indulóval. A rendezvénysorozat a részt vevő országok, illetve jelentkezők száma alapján az egyik legnagyobb ilyen versenynek számít.
Reflektorfényben a gépkocsivezetők:
A YETD 2010 ismét reflektorfénybe helyezi a magyar gépkocsivezetőket tudásuk és szakértelmük bemutatásával, illetve a társadalomban betöltött létfontosságú szerepük kihangsúlyozásával.
– Meggyőződésünk, hogy a gépkocsivezető a legfontosabb tényező a gazdaságos, környezetkímélő és biztonságos fuvarozás megteremtésében, hiszen a jól képzett, elhivatott sofőrök hatékony vezetésükkel csökkentik az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást, valamint hozzájárulnak a közlekedésbiztonság javításához – mondja Leif Östling, a Scania elnök-vezérigazgatója.
A Scania most olyan fiatal (35 év alatti), magyarországi tehergépkocsi-vezetőket keres, akik kellő tudással és elszántsággal rendelkeznek ahhoz, hogy megfeleljenek a verseny kihívásainak. A kiváló járművezetési készségeken túlmenően legalább ennyire pozitív hozzáállást, biztonságtudatosságot, kitartást és szakmai büszkeséget kell tanúsítaniuk. Csakis az ilyen tulajdonságokkal felvértezett gépkocsivezetők teljesíthetnek sikeresen az elméleti teszteken és juthatnak el odáig, hogy részt vegyenek a júniusi országos döntőn.
A győztes nem csak Magyarországot képviseli majd a 2010 októberében Svédországban, a Scania központjában megrendezésre kerülő európai döntőn, hanem a magyar fuvarozószakma példaképévé és nagykövetévé is válik, valamint segíthet még több magyar fiatalt erre a pályára csábítani.
A tét egy vadonatúj kamion:
A kétnapos európai döntő résztvevői az Európa minden részéről érkező 17 másik nemzeti győztessel mérkőznek meg a 2010-es Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető bajnoki címért és egy vadonatúj Scania nyerges vontatóért.
A verseny nemzetközi védnöke idén ismét az Európai Bizottság és a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesülete (International Road Transport Union, IRU), legfontosabb nemzetközi támogatója pedig a Michelin. A magyarországi rendezvénysorozat a Közlekekedési, Hírközlési és Engiaügyi Minisztérium (KHEM) fővédnöksége, valamint az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) védnöksége mellett kerül megrendezésre. Támogatóink között szerepel a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. és a Würth Szereléstechnika Kft., médiapartnereink pedig a Camion Truck&Bus magazin és az Autóközlekedés című szaklap. Támogatásukkal a Scania célja, hogy felhívja a politikusok, az iparág vezetői, a környezetvédelem, illetve a közlekedésbiztonság mellett kampányolók, a gépkocsivezetők és a nagyközönség figyelmét az európai fuvarozói ágazatot érintő néhány kulcsfontosságú problémára.
– Ajelenlegi gazdasági körülmények, a növekvő üzemanyagárak, a közlekedés egyre veszélyesebbé válása és a környezetvédelmi kérdések fényében most nehéz időket él a magyarországi fuvarozói ágazat − mondja Leif Östling, elnök-vezérigazgató.– A YETD 2010 ezért fókuszál erősen a biztonságos és gazdaságos vezetés előtérbe helyezésére.
A verseny és annak részletei iránt érdeklődő gépkocsivezetők bővebb tájékoztatást találnak a Scania honlapján: www.scania.hu/yetd2010
Karap Gábor
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
Használtautó.hu
|
Ár: 1.399.000 Ft Évjárat: 2008 / 6 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 10.250.000 Ft Évjárat: 2011 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 900.000 Ft Évjárat: 2004 / 6 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |



























