0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Unicat Experience EX63-HD

Kukáskocsiból luxusautó - a Unicat 250 millióért megcsinálta

2012. február 4., szombat 5:49 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az MAN gyárából kigördülve akár még kukásautó is lehetett volna abból az összkerékhajtású fülkés alvázból, melyből a Unicat luxus lakóautót épített. Nem csak motorja húzós, mintegy 250 millió forintos vételára is az.

Akár Dakar-résztvevő is lehetne a háromtengelyes, három differenciálzáras MAN, ám ezúttal egy Unicat luxus lakóautó látható a képen

Akár Dakar-résztvevő is lehetne a háromtengelyes, három differenciálzáras MAN, ám ezúttal egy Unicat luxus lakóautó látható a képen

Légrugós felfüggesztéseivel nemigen ismer lehetetlen terepakadályt a 8,8 méter hosszú guruló otthon

Légrugós felfüggesztéseivel nemigen ismer lehetetlen terepakadályt a 8,8 méter hosszú guruló otthon

Temérdek különféle tehergépkocsi épül a német MAN (ejtsd: emáen) alvázaira, talán legtöbben a kukásautókkal találkoznak. A Thomas Ritter alapította, szintén német Unicat azonban speciális, mostoha körülmények között is célba vivő luxus lakóautókat épít.

Különleges sorozatnak számít az Experience EX63-HD, hiszen ugyanúgy MAN TGA-alvázra épül, mint számos Dakar-résztvevő kamionja, illetve, mint több németországi kukáskocsi. A jelen esetben háromtengelyes, összkerékhajtású, azaz 6x6-os hajtásláncú guruló lakosztály teljes kocsihossza 8,8 méter, szélessége 2,48 méter, magassága pedig 3,99 m. Saját tömege 19,9 tonna – Európa közútjain nehéz elférni vele. Nem is azokra, hanem Afrika, Ázsia felfedezetlen területeire tervezték, ahol inkább az számít, hogy bárhol el tudjon menni, illetve, hogy a napközbeni barangolásban elfáradt sofőrje és utasa a lehető legnagyobb kényelemben tudjon pihenni.

Munkahely az előtérben, konyha a közlekedőben, nappali és szeparált ágy a galérián Munkahely az előtérben, konyha a közlekedőben, nappali és szeparált ágy a galérián

Munkahely az előtérben, konyha a közlekedőben, nappali és szeparált ágy a galérián

A 2+2 üléses utaskabinból ajtó vezet a 6,18x2,36 méter alapterületű, azaz 14,5 négyzetméteres, 202 cm belmagasságú lakosztályba, melybe dolgozósarok, dupla ágy, fürdőszoba és konyha is került. Nem is akármilyen minőségben: a lakóautóknál szokatlan módon porcelán a wc-csésze, az ágy egy, az impozáns nappalitól szeparált galérián van, a konyha pedig minden igényt kielégítő. Kellemes környezetben lehet akár a sivatag közepén is főzőcskézni, LPG-sütő, kávéfőző, hűtő- és fagyasztószekrény szolgálja ki az utazókat. A mosogató a gránitőrlemény konyhapultba integrált vályú, de van mosogatógép, sőt a konyhapultból előhúzható vágódeszka is. A berendezés dizájnja, s a bútorok anyaga természetesen egyedi ízlés szerint variálható, a kárpitozás szövet mellett bőr vagy Alcantara bevetésével is variálható.

Garzonlakásban élők gond nélkül megirigyelhetik a konyhát Garzonlakásban élők gond nélkül megirigyelhetik a konyhát Garzonlakásban élők gond nélkül megirigyelhetik a konyhát

Garzonlakásban élők gond nélkül megirigyelhetik a konyhát

A terepképességekhez az elképesztően ballonos, külső átmérőjükkel 20, a belsővel 14 colos abroncsok is sokat hozzátesznek

A terepképességekhez az elképesztően ballonos, külső átmérőjükkel 20, a belsővel 14 colos abroncsok is sokat hozzátesznek

A kocsiszekrény légrugókon gördül, de annak érdekében, hogy menet közben se zörögjön vagy törjön össze a berendezés, mindennek fix helye van a lakosztályban, a fiókokba külön rekeszekbe passzoló üvegpoharak és edények kerülnek gyárilag. Így nyugodtan lehet a 3 (központi, első, hátsó) zárható differenciálművön és 12 fokozatú ZF automata váltón keresztül hajtó, 12,8 literes, 6 hengeres, 480 lóerős, 2300 Newtonméter nyomatékú turbódízellel törni az utat. Az utazók biztonságát egyrészt feltörésbiztos zár- és riasztórendszer is szavatolja, de jó tudni, hogy a kétkamrás, 800 literes tartállyal dolgozó üzemanyagrendszer előszűrővel és vízkiválasztóval is ellátott, így silány hajtóanyagot tankolva is gond nélkül megy a Unicat. A navigálást integrált GPS segíti, éjjel pedig Xenon fényszóró vetíti az utat, tolatáshoz ilyen méretekkel mindig jól jön a hátsó kamera.

Ez az az érzés, ami megfizethetetlennek tűnik, de azért pénzben kifejezett. Csak a teher-lakóautóért 250 millió forintot kell letenni hozzá

Ez az az érzés, ami megfizethetetlennek tűnik, de azért pénzben kifejezett. Csak a teher-lakóautóért 250 millió forintot kell letenni hozzá

Ha az autózás már unalmas, hátulról liftezhető le a motorkerékpár, és kezdődhet is az endurós felfedezés

Ha az autózás már unalmas, hátulról liftezhető le a motorkerékpár, és kezdődhet is az endurós felfedezés

Ha a felfedező teherautó utasai valahol megpihennének, 720 liternyi ivóvízzel és szinte vég nélküli árammal gazdálkodhatnak, napelem és dízelaggregátor is táplálhatja a 765 Ah-s, 24 V-os, inverterrel 230 V-t is adó akkumulátort.

A már megépített és 15 ezer kilométeres teszt után eladósorba került Unicat Experience EX-63 HD minden képességével lenyűgöző, könnyedén keltheti azt az érzést, hogy mellette másik járműre és lényegében lakásra sincs szükség. Akár valóban így lehet, sokan azonban még mindenüket feláldozva sem tudnák kiköhögni a 841 348 eurós, azaz mintegy 250 millió forintos vételárat.

Fotók: Unicat

Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Biztonsági öv (nélkül) buszon, taxiban

Szerencsére ma már nagyon kevés autós gondolja úgy, hogy fölösleges becsatolnia a biztonsági övet, de mi a helyzet buszon vagy épp taxiban utazás közben?

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

saabracinghungary írta: 4 hónapja

jógép én hátra még egy speed mocit tennék fel, a tetejére meg quadot amugy nagyon király

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1tZXJjZWRlcy1iZW56

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

MERCEDES-BENZ tesztek

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 

Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.


Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt

Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 

Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.


Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt

Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 

Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?

Még több MERCEDES-BENZ teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

MERCEDES-BENZ S 350 Au...

Ár: 6.999.000 Ft

Évjárat: 2005 / 9

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

MERCEDES-BENZ E 200 Cl...

Ár: 690.000 Ft

Évjárat: 1997 / 7

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

MERCEDES-BENZ C 200 Ko...

Ár: 3.350.000 Ft

Évjárat: 2003 / 10

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

Még több autó