Ford Transit 3,7 l/100 km fogyasztással

Városi teher- és személyhordók: Ford Transit Courier és Ford Tourneo Courier

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négytagúra nőtt a Ford Transit kínálata. A B-MAX alapjain itt a Transit Courier, van belőle személyautó is, az a Tourneo Courier.

Négytagúra nőtt a Ford Transit – idén a kishaszonjárművek körében 10,4 százalékos, az elmúlt 16 év legnagyobb piacrészét hasító – kínálata. Legnagyobb tagja, a „teljes méretű”, illetve „kéttonnás”, akár 15,1 m3-es rakteret is kínáló előtag nélküli Transit idén év elején érkezett, most pedig a kifejezetten városi áruterítésre ajánlott Transit Courier debütált, hogy alulról keretezze a Ford kishaszonjármű-palettáját.
Kicsi is lehet?
A Transit Courier (szemben a nagyobbakkal, a kétféle tengelytávval kínált Transit Connecttel és Transit Custommal) csupán egyféle tengelytávval és hosszúsággal készül. Itt nincs varia, 4,16 méter a hossz, 1,75 méter a magasság, tetőemelés sem kérhető. Az utasfülke fiestás hangulatú, kivétel nélkül kemény műanyagokkal, de a csúcsverziónál puha textilsziget is szerepelhet a palacktartós zsebet is kínáló ajtókon. Kár, hogy a menetpróba szerint nem ott, hanem az ajtó felsőbb peremén lenne ideális a kart pihentetni, ha az nem lenne kemény.
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Raktér [m3]
4157 1976 1745 2489 2,66

Más egyébbel nemigen lehet belekötni a Courier utasfülkéjébe. Nem csak a hangulat, az akár bőrbe varrott, jó fogású és multifunkciós kormánykerék, illetve az akár navigációt és valóban hasznos tolatókamerát is adó középkonzol is onnan való. Viszonylag nagy a kesztyűtartó, az ülések közötti rekesz állítva egy laptopot is elnyelhet, a szélvédő fölött pedig polc húzódik az egyféleként is magas tető alatt, menetnapló, úti okmányok, napi papírok bőven pakolhatók oda. Mit vihet?
A raktérbe alapesetben csupán aszimmetrikusan osztottan oldalra, alapból 90 fokban nyíló, de kiakasztással 180 fokban is kitárható hátsó ajtón keresztül lehet pakolni. Akár targoncával is. A kerékjáratok közötti 983 mm-es (máshol 1345 mm) szélességnek és a mindenhol jóval 1,3 méter fölötti hosszúságnak köszönhetően hosszában könnyedén befér egy EUR-raklap. Opcióként jobb- és baloldali tolóajtó is kérhető, választható egyben felfelé nyíló hátsó ajtó is. A teljes raktérméret 2,3 köbméter, a teljes raktérhosszúság a padlón 1,62 méter, igen ám, de a háromféle kivitelben is kérhető raktérelválasztó hátrafelé domborodik, s így a több mint 60 centiméteres tolóajtó hasznos nyílásszélességét is 45 centiméteresre csökkenti, s középmagasságban már 1,4 méter sincs a hasznos hosszúság. Erre lehet gyógyír, hogy az ablakos vagy anélküli fal helyett nyitható rács is kérhető az utas- és a raktér közé. Utóbbi pedig az utasülés síkba hajtásával 2,59 méteres raktérhosszúságot adhat. A fuvarosokat azonban vélhetően jobban érdekli az említett EUR-raklap elnyelésének képessége, illetve a terhelhetőség, ami 660 kilogramm.
Hogy mehet?
Míg karosszériából csakis egyfélét kínál a Courier, motorpalettája háromtagú. A B-MAX kínálatában debütált 1.5 TDCi (75 LE) és a régi ismerős, PSA-eredetű 1.6 TDCi (95 LE) négyhengeres turbódízelek mellett az Év Motorja díjas háromhengeres 1.0 EcoBoost benzines választható. Mindegyikhez ötfokozatú kézi váltó jár és mindegyik egészen takarékos, mindegyik kérhető – a menetpróba tapasztalatai szerint finoman dolgozó – stop/start rendszerrel. A legtakarékosabb Transit – Courier – mindössze 3,7 l/100 km vegyes fogyasztást mutat, CO2 emissziója pedig mindössze 97 g/km. És ez egyben a Transit Courier kínálatának nyomatékbajnoka, az 1.6 TDCi, ami 14 másodperc alatt 100 km/órára ér és 170 km/órás végsebességre képes.
Hirdetés

Utóbbit a Frankfurt környéki autópályákon sikerült is megtapasztalni, a néhány száz kilogrammnyi álterhelést is szállító Courier egészen stabil és elviselhető zajszintű volt. Igaz, a dízel minden menetzajával, még gördülésével is nyersebbnek mutatkozott, mint az azonos felnikkel és (Continental Premium Contact 2) abroncsokkal szerelt 1.0 EcoBoost. Utóbbi nem egy erőbűvész, ereje előzéskor hamar elfogy, de sokkal csendesebb, és háromhengeressége ellenére sem rosszabb alapjáratú, mint a dízel, igaz, a stop-startos tesztautóknál azt nem sokat éreztük.
Motor 1.0 EcoBoost 1.5 TDCi 1.6 TDCi
Hengerűrtartalom (cm3) 999 1498 1560
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/5
Teljesítmény [LE] 100 (6000) 75 (3750) 95 (3800)
Nyomaték [Nm (1/min)] 170 (1400-4000) 190 (1700-2000) 215 (1750-2500)
Végsebesség [km/h] 173 157 170
Gyorsulás 0-100 km/h 12,3 16 14
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,4 (5,2)* 4,1 (3,9)* 4,0 (3,7)*
CO2-kibocsátás [g/km] 124 (119)* 108 (103)* 105 (97)*
Saját tömeg [kg] 1185 1025 1205

Átlagfogyasztásként a rövid tesztkörök után – a masszív autópályás hajtással együtt – 5,2 litert olvashattunk a dízellel, a benzines kíméletesebb bánásmóddal is 6,8 literes értéket hozott. Voltaképp egyik sem rossz az 1,75 méter magas kisautótól. Igen, a Transit Courier kisautó a haszonjárművek között, 4,16 méteres hosszúságával járdák között 10,5, falak között 10,9 méter átmérőjű körön fordul meg, azaz szűkebb belvárosi részeken is jól manőverezhető, ezért kínálja a Ford városi áruterítésre. Vezetni is jó, hiszen kellemes fogású - akár bőrbe varrott - végállásai között 2,6 fordulatot író kormánykerekével az irányítás közvetlen, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű (terhelten) nem rossz csillapítású, így a Trensit Courier tényleg kellemes, jó munkahelynek mondható.
Mibe kerül?
Hogy nálunk mennyire lesz rá kereslet, mennyire fontos a finom, kulturált üzem, az erőteljesen megkérdőjelezhető. A Transit Courier ugyanis nem olcsó, bázisára (nettó) 2,99 millió forint 1.0 EcoBoost motorral és távirányítós központi zárral, szervókormánnyal, ESP-vel, valamint sofőroldali légzsákkal. Az utasoldali lufi 35 000 forintért, klíma 130 000-ért, elektromos első ablak 30 000-ért, Bluetooth-kihangosítós CD-rádió 85 000 forintért kérhető (áfa nélkül) az alap Ambiente verzió esetén. A drágább Trendhez nem csak az ellátmány jobb, az extrák is olcsóbbak, ám a Transit Courier legfeljebb csak flottakedvezménnyel lesz olcsó, a bemutatón vezetett autók bruttó áron már biztosan 5 millió forint felett jártak, pedig csak kétüléses teherautók voltak.

Ambiente Trend Titanium
Transit Courier Van
1.0 EcoBoost 2 999 000/3 808 730 3 395 000/4 311 650 -
1.5 TDCi 3 145 000/3 994 150 3 495 000/4 438 650 -
1.6 TDCi - 3 595 000/4 565 650 -
Tourneo Courier
1.0 EcoBoost - 3 667 717/4 703 000 -
1.5 TDCi 3 472 441/4 475 00 3 767 717/4 850 00 -
1.6 TDCi - 3 867 717/4 997 000 3 964 567/5 120 000

Ötszemélyes is lehet?
A kétüléses Courier Van mellett – azokon a piacokon, amelyeken a teherautók esetében nem megkövetelt a fix raktér-elválasztó – létezik ötüléses, csapatszállítóként is a Courier. Azokban, azaz a Kombi kivitelekben az ötüléses, a személyszállító Tourneóénál puritánabb kivitelű utastér és a csomagtér között a kombikból megszokott elválasztó-háló a szeparáló. Az ajtókárpitok sík műanyagok. A csomagtér alapesetben (tetőig pakolva) 708 literes, a hátsó ülés (60/40 osztású) ledöntésével 1690 literes.
Lehet személyautó is?
Miként az a Connect és Custom Transit esetében megszokott, a Courier is készül személyautóként, azaz Tourneóként. Ezzel nemcsak kisárusszállítóinak, hanem haszonjármű alapú egyterűinek kínálatát is lefelé bővítette a Ford. A képlet egyszerű: minden a Transitból ered, lényegében egyezőek a külső méretek, teljesen egyező a motorpaletta, felszereltségből azonban több van. Az alap Ambiente és a józan Trend mellett választható a csúcs Titanium is – legalábbis a legerősebb dízelhez. A benzineshez pedig csakis a Trend társítható, így Tourneo Courierból nem a benzines, hanem az 1.5-ös dízel a legolcsóbb legalacsonyabb árú, ugyanis a 4 475 000 forintos légkondi nélküli alap Tourneo minden, csak nem olcsó. Ebben már alap a Transit Courier esetén is elérhető guminyomás-szenzor és az első légzsákpár is, a sofőrnek kérhető térdlégzsák is. Navigáció, Ford SYNC vészhelyzeti segélyhívóval ugyanúgy kérhető, mint a Transit Courier esetén is.
Bár a Tourneo Courier belmagassága is hatalmas, 83 cm hosszú és 0,98-1,35 méter széles csomagtere a kalaptartóig csupán 395 literes, azt kiemelve azonban már a Transitéhoz hasonlóan 1,2 méter magas, 708 literes. Üléshajtással majdnem azt tudja, amit a Transit Courier Kombi, 1,66 köbméteres. Finomabb kárpitokkal, hátul is ajtózsebbel, hosszabb opciós listával. Népautó azonban nem lesz belőle akkor sem, ha amúgy egy praktikus családi autó tolóajtókkal, kényelmes ki-beszállással, emelt üléspozícióval, kisautós szinten tágas utastérrel, hiszen árérzékeny piacunkon a jobb ár/méret arányú konkurensekkel szemben nehéz helyzetben van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:49
    Permalink

    Toszogással persze hogy tudunk keveset fogyasztani. De a forgalom feltartását hagyjuk az öregekre 😀 A 6,8 literes fogyasztás egy 999ccm motorral brutálisan sok. Széthullik az a kis motor pár év alatt… A dízel jól hangzik viszont.

  • 2017.10.29. at 08:49
    Permalink

    Nem azt írja, hogy ennél többet nem tud fogyasztani, hanem hogy ennyit is képes. Mi autóztunk már középkategóriás diesellel úgy, hogy 4 liter volt az átlaga 4 személlyel.

  • 2017.10.29. at 08:49
    Permalink

    Na,ja annyira,hogy még a háromkerekű fagyiskocsi is lerajtol az Andrássy-n.Én a pandánkkal 90km/h nál fogyasztottam 4,1-et az M6-on.És ez a ford jóval nagyobb légellenállással bír.Egyszóval én akkor is ERŐSEN kétlem a közölt adatok realitását.De várjuk meg a tartósteszt végét és meglátjuk.:(

  • 2017.10.29. at 08:49
    Permalink

    Vagy neked van falábad. :-DDD
    Amúgy tényleg vicces, de nem lehetetlen megcsinálni. Mondjuk eléggé le kell lassítani hozzá az ember élettempóját, de nem lehetetlen.

Vélemény, hozzászólás?