LEXUS RX
|
RXÉvjárat: |
|
RXÉvjárat: |
|
RXÉvjárat: |
LEXUS RX története
A Japánban Toyota Harrier néven futó Lexus crossover világszerte RX jelzéssel lett közismert, amelynek első generációja 1998-ban mutatkozott be. Szó sincs kőkemény terepjáróról, jelen esetben kimondottan divateszközről beszélhetünk, annak ellenére, hogy az automatikus 4x4-es hajtáslánc része a műszaki tartalomnak. A motorválaszték sosem volt bőséges ehhez a típushoz, az első sorozathoz dízelt nem kínáltak, helyette 2,2, 2,4 és 3,0 literes benzinesek kerültek a gépházba. A második RX-széria 2004-ben jelent meg, 2009-ig gyártották, és finomkodó külsejét tekintve inkább volt mondható ékszerdoboznak, mintsem sportos szabadidőjárműnek. A 3,3 literes, V6-os benzinmotor ellenére Európában RX 300 típusjelzéssel árulták, a tengerentúlon azonban RX 330 felirat került a hátsó ajtóra – az Öreg kontinensen akkor állt helyre a rend, amikor 2007-ben, a modellfrissítés során bevezetésre került a 3,5 literes V6-os, RX 350 néven. A Lexus az utóbbi években a hibridtechnológia népszerűsítésében vállal úttörő szerepet, és éppen az RX volt az első vegyes, benzin-elektromos üzemre képes SUV (RX 400h). A harmadik generáció 2009-től vette át a stafétát, a karosszériától nagyon távol áll a marcona, karakteres megjelenés, a technika viszont tovább fejlődött. Az öt helyett hatfokozatú automataváltóval szerelt RX 350 mellett a hibrid RX 450h a másik választható alternatíva, de a jelzés megtévesztő, mert a villanymotor mellett ugyanúgy 3,5 literes a benzines V6-os, mint korábban.
Kapcsolódó tartalom
- Megérkezett az új Lexus GS - forintért
- Hogyan szereljünk hóláncot?
- Nyárra itt a modellfrissített Lexus RX
- Nagyobb forgalmat hozott az olcsóbb benzin
- Lexus LF-LC képáradat
- Lexus LF-LC
- Sportos Lexus tanulmány Detroitban
- Termékteszt: Waeco ülésfűtés
- Tokióban érkezik a legdurvább Lexus IS
- Lexus GS 250: új alapmodell a prémium limuzin kínálatában
Friss cikkek
Újabb kémfotókon a Skoda Rapid, ezúttal a Nürburgringen
3 órája – Autósvilág hírei
A Nürburgringen tesztelt autókat lehetetlen titokban tartani, feltehetően a Skoda számolt ezzel, amikor versenypályára vitte a Rapidot.
F1: következik a Monacói Nagydíj 
5 órája – Autósvilág hírei
Hétvégén a 2012-es F1-szezon hatodik versenyét rendezik, s a Monacói Nagydíj azzal együtt izgalmasnak ígérkezik, hogy ha valahol nehezebb előzni, mint a Hungaroringen, hát az a hercegség "pályája".
Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt 
5 órája – Használtautó
Olcsó, de tágas családi autót keresve a haszonjármű alapú egyterű a legjobb megoldás. Az Opel ajánlata a Combo Tour, melyből egy 7 éves, megkímélt példányt próbáltunk.
-
E hétvégén Mini Világtalálkozó Balatonfüreden
6 órája – Autósvilág hírei -
Ha a Lotus engedi, Kimi ralizna is az F1 mellett
17 órája – Autósvilág hírei -
Peugeot 301 - új névrendszerrel jön az új néplimó
20 órája – Autósvilág hírei -
Fogyasztási rekordkísérlet Swift dízellel
24 órája – Autósvilág hírei -
Új Dodge, Ford és Toyota NASCAR versenyautók
Tegnap – Autósvilág hírei -
Új magyar rekord született a Shell Eco-marathonon
Tegnap – Autósvilág hírei -
Ötcsillagos az új 3-as, az i30, a CX-5 és a 208
Tegnap – Autósvilág hírei
Még több esemény
Használtautó.hu
|
Ár: 5.190.000 Ft Évjárat: 2006 / 11 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Hibrid |
|
Ár: 18.490.000 Ft Évjárat: 2011 / 12 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Hibrid |
|
Ár: 4.150.000 Ft Évjárat: 2006 / 3 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Hibrid |
|
Ár: 6.700.000 Ft Évjárat: 2007 / 11 Kivitel: városi terepjáró (crossover) Üzemanyag: Hibrid |
|
Ár: 6.500.000 Ft Évjárat: 2007 / 6 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Hibrid |
Eladó alkatrészek
|
Ár: 65000 Ft Bontott Lexus LS 460-600 első lökhárító 2006-tól tipushoz Tel: 06-30-513 74 39 |
|
Ár: 7000 Ft Gyári szabású és minőségű méretpontos szövetszőnyegek és szövet csomagtérszőnyegek... |
|
Ár: 25900 Ft 17-ES ZEUSZ EZÜST ALUFELNI ELADÓ! FELSZERELÉSI KIT 1500 FT/DB PLUSSZ(5 DB csavar i... |













