Busz megy az emeleten
Egyedülálló megoldás a dugók ellen Kínában
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Minimális ráfordítással rengeteg ember szállítására lesznek képesek az új kínai buszok, amelyek az autók felett haladva szállítják az utasokat.
Kínában nem ragaszkodnak a hagyományos megoldásokhoz, hiszen egyáltalán nem hétköznapi problémákat kell megoldaniuk a várostervezőknek. Több olyan város van a távol-keleti országban, ahol nap mint nap több, mint egy Magyarországnyi embertömeget kell eljuttatni a munkahelyére, vagy épp haza. Ennek megfelelően európai fejjel szinte felfoghatatlan méretű dugók alakulnak ki rendszeresen a metropoliszokban, amelyek megoldására nem feltétlenül megfelelő válasz a hagyományos tömegközlekedés fejlesztése. Az autóbuszok olyan nagy számban vannak már most is jelen az utakon, hogy a buszsávok is rendszeresen beállnak, a villamos vonalak kiépítésére nincs elég hely, a metró pedig nagyon drága. A kínai mérnökök azonban úgy vélik, megtalálták a megoldást a problémákra.
A gólyalábas autóbusz – hamarosan majd megfelelő magyar nevet kell majd találni neki, addig ez a körülírás is megteszi – a meglévő infrastruktúrát, azaz aszfaltozott utakat használja, és egy szerelvényben 1200-1600 ember egyidejű szállítására képes. Azáltal, hogy kiemelték a személyautók szintjéről, a gólyalábas busz elméletileg akkor is tud haladni, ha az autók állnak. Persze ehhez megfelelően rendezett sorokban álló autók szükségesek, és az, hogy ne keveredjenek teherautók a busz sávjába. Utóbbiról szélesség- és magasságkorlátozó kapuk gondoskodnak, előbbiről meg minden bizonnyal egy kellő szigorral betartatott pártutasítás. Néhány elektromos vezetőszalag az aszfaltban, megfelelő magasságú peronok, ahol az utasok ki-be tudnak szállni – a mérnökök becslése szerint a metró építési költségének tizedébe fog kerülni csak a megfelelő infrastruktúra megteremtése.
Az autók nyugodtan haladhatnak a busz alatti sávokban, fent 1200-1600 ember utazhat teljes kényelemben
A gólyalábas busz érdekessége, hogy az utasok nem csak oldalirányban tudnak ki- és beszállni, de a rendszeres távolságokra elhelyezett lépcsők segítségével függőlegesen is ki tudnak szállni a járműből, így közvetlenül az út fölé épített bevásárlóközpontokba vagy irodaházakba érkezhetnek meg az utasok. Kínának gyors megoldásra van szüksége a közlekedési problémái megoldására, ezért már az idén megkezdik az első, 185 km hosszúságú vonalhálózat kiépítését Peking Mentougou kerületében. A gólyalábas busz mozgatásáról elektromos kerékagy-motorok gondoskodnak, így helyi károsanyag-kibocsátás okozása nélkül tehermentesíti a zsúfolt utakat az új megoldás. Érdekes ötlet, kíváncsian várjuk a gyakorlati tapasztalatokat.
Lővei Gergely
Ez is érdekes lehet:
Használt, de nekünk új buszok a BKV-nál
Átlagosan 550 ezer kilométerfutású, 9-11 éves Mercedes-Benz Citaro autóbuszokat vásárolt a BKV a mintegy dupla ilyen idős Ikarusok kiváltására.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Címlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- UP Design Vittoria
- A hét közepéig napos idő várható
- Abarth Punto Scorpione
- Részletek az Eterniti Hemeráról
- Osztrák lesz az Abarth saját roadstere
- Megjelenésében és tudásában is durvább a KTM X-Bow R
- Egy autó, ami mellett az Ariel Atom kövér
- Pályaautó Argentínából: Donto P1
- Navigációs rendszer fillérekből, házilag
- Még durvább 500-as az Abarth műhelyből
Használtautó.hu
|
Ár: 100.000 Ft Évjárat: 1978 Kivitel: lépcsőshátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.550.000 Ft Évjárat: 1999 / 11 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin/Gáz |
|
Ár: 2.050.000 Ft Évjárat: 2004 / 3 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |

















Hozzászólások (1 db)
Ez így nem kicsit durva :D Szerintem teljesen jól néz ki, én drukkolok hogy megvalósíthassák. Aztán a végén még máshol is elterjednének ;) Nem akkora hülyeség ez