Különleges Scania buszflották
Scania autóbuszok Marokkóban és Stockholmban
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Agadirnak készülő buszok városi közlekedésre szabott felépítésükkel tűnnek majd ki a Marokkóban megszokott járművek közül, míg a világ legnagyobb etanolbusz-flottájával büszkélkedő stockholmi régió újabb környezetbarát autóbuszokat állít forgalomba.
Marokkó kormánya a városok közösségi közlekedésének jelentős korszerűsítését irányozta elő, amelynek eredményeként több nemzetközi közösségi közlekedési vállalat kezdte meg működését az országban. Ezek közé tartozik a spanyol ALSA is, amely jelenleg közel kétszáz darabos, tisztán Scaniákból álló buszflottát üzemeltet Marrakesh városában. Most 120 darab új Scania buszt rendelt a vállalat, amelyeket a dél-marokkói Agadirban állítanak majd forgalomba még az idei év folyamán. A buszok felépítményéről a spanyol Hispano (Hispano Maghreb), valamint a marokkói STMCJ gondoskodik. „Felépítménygyártó partnereinkkel olyan városi buszkoncepciót alkottunk meg, amely az üzemidő, a gazdaságos működés és az utaskényelem terén egyaránt megfelel az üzemeltetők magas szintű elvárásainak. Az európai buszgyártók, köztük a Scania termékei különösen kedveltek Marokkóban, ugyanis ezek kifejezetten városi közlekedésre kifejlesztett alvázai kezesebben viselkednek és gyorsabb utasáramlást biztosítanak, mint a városközi buszokból kialakított járművek, amely eljárás igen elterjedt a marokkói városokban.” – mondja Monssif Abied, a Scania Maroc S.A. ügyvezető igazgatója.
További hír, hogy augusztusban 85 darab, etanolüzemű Scania autóbuszt vesz át a stockholmi régió közösségi közlekedési vállalata, a Storstockholms Lokaltrafik (SL) szárnyai alatt üzemelő Nobina cég. A Scania harmadik generációs, öthengeres, 270 lóerős etanolmotorjával hajtott városi, elővárosi és helyi járatú buszok az SL Stockholm környéki buszgarázsaihoz kerülnek. A beszerzéssel az SL tulajdonosa, Stockholm megyei jogú önkormányzata újabb lépéssel közelebb kerül célkitűzése megvalósításához, miszerint 2009 és 2012 között 30-ról 50 százalékra növeli a megújuló üzemanyagok használatának arányát a teljes utasszállításban. Az SL egyébként tavaly 85 csuklós etanolbuszt helyezett forgalomba, 2010 elejétől pedig kizárólag megújuló üzemanyaggal működő buszokat vásárol.
Jelenleg a megújuló üzemanyaggal futó járművek 90 százaléka etanolt használ, ugyanis a beszerezhetőség, az infrastrukturális feltételek és a jól bevált technológia révén ez a leginkább költséghatékony megoldás – a légkör szén-dioxid-egyensúlyát 90 százalékkal kevésbé terheli, mint a hasonló dízelüzemű járművek. A Scania több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik az etanolbuszok terén, és napjainkig mintegy 700 ilyen járművet értékesített. Ezek döntő többsége (kb. 600 db) svéd városokban, míg a többi javarészt Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban, Belgiumban és Norvégiában üzemel.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Újra indul a Scania sofőrversenye
A Scania 2012-ben ismét elindítja a közúti biztonságot és a vezetési tudást középpontba állító rendezvénysorozatát, a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2012 (YETD 2012) versenyt.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt 
Harmadszor járt nálunk a Juke, az 1,6-os benzines szívó és turbó után ezúttal megkaptuk az 1,5-ös dízelt a középső, Acenta felszereltséggel. Akárcsak korábban, most is vegyes tapasztalatokkal gazdagodtunk.
Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt 
Frissítése után csúcsverziójával, legerősebb dízelével és leggazdagabb ellátmányával járt nálunk a Renault koreai szabadidő-autója. Leginkább terepen volt meggyőző.
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
- Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
-
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
Címlapon
Friss cikkek
Ismét terítéken az e-útdíj
Tegnap – Sztori
Közel egy éve írtuk, hogy kilométer-alapú útdíjfizetés válthatja a mostani matricást. Egy esztendeje 2013-at hallhattuk a bevezetés dátumaként, most szintén két év múlva, 2014-re várható.
Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon
2 napja – Sztori
Lehet okulni a parlamenti képviselők frissített vagyonbevallásaiból, hiszen önmegtartóztatók.
Autós hirdetések a Super Bowlon 
4 napja – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
-
Unicat Experience EX63-HD
4 napja – Nagyvas -
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
5 napja – Újdonság -
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
Múlt héten – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
Múlt héten – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
Múlt héten – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
2 hete – Nagyvas
Használtautó.hu
|
Ár: 1.849.000 Ft Évjárat: 2008 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.849.000 Ft Évjárat: 2008 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.649.000 Ft Évjárat: 2006 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |

















