Andalító körözgetésbe fulladt a Spanyol Nagydíj

Semmi meglepetés: újabb Hamilton győzelem az F1-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy óra és 33 perc. Ennyi idő alatt teljesítették a 66 kört a barcelonai pályán, ennyi idő alatt két olyan dolgot láttam, amit vissza tudok idézni így a Spanyol Nagydíj végén, ami jól mutatja, hogy van még hova fejlődnie az F1-nek a szórakoztatás terén.

Valódi izgalmat csak a verseny eleje tartogatott, hiszen Max Verstappen a rajt után, már az első kanyarban egy bravúros manőverrel megelőzte az élről rajtoló Lewis Hamiltont. Ekkor még egy kis reménysugár látszódott, mutatkozott egy kicsi esély, hogy nem egy újabb Hamilton-Mercedes győzelem következik. Aztán szép lassan szertefoszlott ez a remény. Yuki Tsunoda pálya szélén leálló versenyautója kavarhatta volna meg a lapokat, mert beküldték miatta a biztonsági autót. Azonban az F1 szinte művészi módon akkor is csak ritkán tud izgalmasabbá válni, ha a biztonsági autó megkavarja a stratégiát. Miután szabaddá vált a pálya, következett az unalmas körözgetés. Többször is felmerült már, hogy a barcelonai pályát csak tesztekre használja a mezőny, hiszen sokszor láthattuk már ugyanezt az eseménytelen körözgetés. Ám a baj sokkal mélyebben gyökerezik, hiszen ez nem a pályán múlik. Szemmel láthatóan akarat sincs a csatákra, mindenki a gumispórolásra játszik. Egyedül Perez látványos előzését tudom még megemlíteni, amivel Ricciardót utasította maga mögé. Ezen kívül csak a szokásos, DRS segítségével végrehajtott kikerülő manővereket láthattunk.
Hirdetés
Miután a Red Bull lényegében eltaktikázta magát, Hamiltonnak sem volt különösebben nehéz dolga Verstappen előzésével a 60. körben. Így végül elsőként intette le a kockás zászló, ezzel a sikerrel pedig beérte az örökranglistán Michael Schumachert, aki pályafutása során szintén hatszor győzött a Spanyol Nagydíjon. Folytatás két hét múlva Monacóban. Végeredmény, Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 308,424 km, a pontszerzők):
Hirdetés
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33:07.680 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 15.841 másodperc hátrány
  3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 26.610 mp h.
  4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 54.616 mp h.
  5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:03.671 perc h.
  6. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:13.768 p h.
  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:14.670 p h.
  8. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
  9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
  10. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.

Hirdetés
Leggyorsabb kör: Verstappen, 1:18.149 perc (62. kör)
A vb-pontversenyek állása 4 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 94 1. Mercedes 141
2. Verstappen 80 2. Red Bull 112
3. Bottas 47 3. McLaren 65
4. Norris 41 4. Ferrari 60
5. Leclerc 40 5. Alpine 15
6. Perez 32 6. Alpha Tauri 10
7. Ricciardo 24 7. Aston Martin 5
8. Sainz 20 8. Alfa Romeo 0
9. Ocon 10 9. Williams 0
10. Gasly 8 10. Haas 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?