Kinek jár felmentés a biztonsági öv bekapcsolása alól?
Olvasónk pórul járt, megbüntették, mert biztonsági öve nem volt bekapcsolva. Teljesen jogosan tették azt a rendőrök, másban azonban mulasztottak.
Felháborodással írta sorait olvasónk, ugyanis őt megbüntették ugyanazért, konkrétan a biztonsági öv be nem csatolásáért, ami miatt más közlekedőket gond nélkül továbbengedtek.
Mindig fontos a biztonsági öv használata. Mulasztásáért nem csak bírság járhat, kisebb koccanásnál is komoly sérülést okozhat, ha elmulasztjuk becsatolni
Erik felháborodással írta sorait, pedig büntetése teljesen jogos, a rendőrök intézkedése mégsem az. Íme annak leírása: Egy alsóbbrendű úton haladva a város határában igazoltattak, mintegy 3 éve. Az igazoltatást végző rendőr közölte ,hogy megbírságol, mert a biztonsági övem nincs bekapcsolva, 10 000 Ft a bírság.
Kérte, hogy fáradjak a szolgálati autójukhoz, ennek elején, a motorháztetőn kezdte el kitölteni a csekket. Ez idő alatt a másik rendőr egy suzuki swiftes, igencsak szép idomokkal megáldott hölgyet igazoltatott, akivel közölte, hogy figyelmeztetésben részesíti, mert nincs bekapcsolva az öve. A hölgy távozott, majd egy közeledő, sötétkék Ford Escort vezetője szintén ludas volt az imént említett hibában, azaz neki sem volt bekapcsolva az öve, de megállítás helyet intett a rendőr neki, és csak ennyi hangzott el: "Szia Sanyi!".
Mindez már sok volt nekem, hogy ugyanazt elkövetve, mint a másik két autós, csak én kaptam bírságot, így átmentem támadó pozícióba, és nem írtam alá a bírság elfogadását, illetve a csekket nem fogadtam el. Nem tudom mi alapján szabják ki a bírságot de ez az eljárás nem kicsit furcsa, nem vagyok kisebbség, csak gondolom nem tetszett a pofám vagy a pár éves Seat Toledóm, ami gondolom a rendőr szemében rosszabb töréstesztű, mint a Suzuki vagy a 20 éves Ford, tehát a rendőrrel szemben mit sem ér a 10 légzsák, 2 formás lufi kell!
Magunk mellett útitársainkat is rögzíteni kell, hogy baleset esetén ne repüljenek az elöl ülőket letarolva előre
Az ügy kapcsán természetesen megkérdeztük Dr. Mándi Sándor autójogászt, de válasza előtt meg kell jegyezzük, a biztonsági övért kapott bírságért még ilyen körülmények között is elfogadható. Nézze olyan szemszögből az esetet, hogy csak Önt késztették az öv használatára, ami sokak számára nevetséges, de már egy parkolóban gurulva is fontos. Akár 10-20 kilométer/órás sebességgel koccanva is fölösleges, bekapcsolt övvel elkerülhető, és akár súlyos sérüléseket is okozhat egy baleset. Fölösleges ennek kitennie magát. Az öv be nem kapcsolásáért tehát teljesen jogos a bírság, az nem jogos, hogy a többiek Önnel szemben nem kaptak.
A KRESZ 48. §-a egyértelműen rendelkezik arról, hogy ma az autókat fel kell szerelni biztonsági övvel, illetve "az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni."
Kivételes esetek természetesen léteznek, amikor a rendőr valóban nem bírságolhat, ezek pedig az alábbiak, a KRESZ 48. §-ának 5. pontja szerint: Nem kell becsatolni a biztonsági övet:
- a) a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;
- b) a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít;
- c) a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza;
- d) a lakott területen menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban;
- e) a lakott területen kívül menetrend szerinti személyszállítás végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat;
- f) az autóbuszban szállított 3. életévét még be nem töltött gyermeknek;
- g) annak, aki külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.
Egyéb esetekben azonban mindenképp használni kell az övet, nem csak azért, mert előírás, hanem, mert valóban is fontos, hogy mást ne mondjunk, nélkülük még az autók légzsákjai is csak sérülést okoznak, ahelyett, hogy óvnának. Így aztán hiába van több légzsák az Ön autójában, azok öv nélkül nem fogják megvédeni.
Dr. Mándi Sándor − autójogász állásfoglalása
Maga mit tenne a rendőr helyében? Megbüntetné a saját haverját? A hölgyek iránti rajongásában magam is osztozom. Így aztán azon a mellékúton, más megbüntethető nem is maradt, csak Ön.
Komolyra fordítva a szót, természetesen a rendőr minden szabálysértővel szemben köteles eljárni. A mérlegelés lehetősége a figyelmeztetés, illetve a bírság között megvan, de nyilván nem úgy, hogy ugyanazon szabályszegéseket különböző módon büntet.
Nem csak Ön volt tehát szabálytalan, az intézkedő rendőrök is azok voltak.
Tisztelettel:
Mesélje el nekünk!
Új hozzászólás írása
Friss cikkek
Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
2 órája – Autósvilág hírei
Egyre több autógyártó rukkol elő mobiltelefonos alkalmazással, az Opel most szerviznaplót telepít a zsebkészülékekbe.
Újabb kémfotókon a Skoda Rapid, ezúttal a Nürburgringen
5 órája – Autósvilág hírei
A Nürburgringen tesztelt autókat lehetetlen titokban tartani, feltehetően a Skoda számolt ezzel, amikor versenypályára vitte a Rapidot.
F1: következik a Monacói Nagydíj 
7 órája – Autósvilág hírei
Hétvégén a 2012-es F1-szezon hatodik versenyét rendezik, s a Monacói Nagydíj azzal együtt izgalmasnak ígérkezik, hogy ha valahol nehezebb előzni, mint a Hungaroringen, hát az a hercegség "pályája".
-
E hétvégén Mini Világtalálkozó Balatonfüreden
9 órája – Autósvilág hírei -
Ha a Lotus engedi, Kimi ralizna is az F1 mellett
19 órája – Autósvilág hírei -
Peugeot 301 - új névrendszerrel jön az új néplimó
23 órája – Autósvilág hírei -
Fogyasztási rekordkísérlet Swift dízellel
Tegnap – Autósvilág hírei -
Új Dodge, Ford és Toyota NASCAR versenyautók
Tegnap – Autósvilág hírei -
Új magyar rekord született a Shell Eco-marathonon
Tegnap – Autósvilág hírei -
Ötcsillagos az új 3-as, az i30, a CX-5 és a 208
Tegnap – Autósvilág hírei
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
Még több esemény
Használtautó.hu
|
Ár: 1.999.000 Ft Évjárat: 2006 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 650.000 Ft Évjárat: 1995 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.490.000 Ft Évjárat: 2008 / 8 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |









Hozzászólások (32 db)
Az állam miért vigyáz az én életemre vagy miért akar.
Hát elmondom. Mert minimalizálni akarja a költséget, amit rád kell költeni. Ha nem döglöttél bele az ütközésbe, akkor a lehető legkevesebb "drága" bajod legyen. Nem tudom érthető voltam-e.
Jó, akkor súgok:
g) annak, aki külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.
vagyis, akinek volt a múltban gerinc, vagy hasi műtétje, csípő protézise stb. bármilyen orvosi beavatkozása, amivel "bizonyítható", hogy az öv egy ütközéskor káros hatással lehet az egészségére, az jogosan kaphat felmentést az orvosától az övhasználat alól.
Egy ilyen beszerzése nem ördöngösség, szerepelnie kell rajta a "beteg" nevének, szül. helyének, az igazolás érvényességének, az orvos nevének, pecsétjének, valamint egy különleges sziluettnek, amin egy bekötött figura át van húzva. (Internetről letölthető)
nyilvánvaló, hogy kevesebb költséggel beszerezhető, mint az első bünti a nem bekapcsolt övért.
Azt, viszont megjegyezném, hogy azért, hogy ilyenem van, szoktam használni az övet. Na, jó, a sarki boltig nem Kizárólag azt a célt szolgálja, hogy ha véletlenül mellém állnak a sünök, elvegyem a jókedvüket.
Az a baj ezzel az öv dologgal, hogy én megértem hogy életet menthet, igen ám, de miért kell erre kötelezni bárkit is, soha a büdös életbe nem fogom meg érteni. Az állam miért vigyáz az én életemre vagy miért akar. Szerintem az sokkal jobb ha mindenki eldönti saját maga hogy bekapcsolja e vagy nem. De itt nem ez a lényeg ha nem a sok pénz beszedés, mert egy okkal több amiből igen sok pénzt lehet beszedni az emberektől. Azon lehet vitatkozni hogy jó , meg hogy kell e, ez ember függő ugye, mert sokan használják, én nem és kész, és a családomban és rokonságban sem tudok egy embert sem aki használja. Ez pedig baleset függő szintén hogy jó e hogy be vagy kötve vagy nem. Mert van sokszor hogy be vannak kötve még is meghalnak az ütközéstől. akkor miről beszélünk.
Kár ezen vitatkozni.A szabály az szabály,ha megbüntetnek nem kell csodálkozni.Nagy valószínűséggel több életet mentett meg a bekapcsolt öv,mint annak hiánya.Ne feledjük a legdrágább kincs az élet és az egészség,azt semijen vagyoni helyzet nem pótolja.
Nem kell ezen ennyit vitázni.Én sosem kötöm be,csak ha rendőrt látok.Ha nem jön be akkor szívás vagy fizetek.Igazoltatás után meg dobom a francba az övet.Aki bizonytalan majrés az meg kösse a nyakára.Saját életemmel én rendelkezek.Mást meg ezzel nem veszélyeztetek.
Tipikus ostoba hozzáállás, de ám legyen! Ha egyedül vagy, valóban csak magadat veszélyezteted az öv mellőzésével, viszont ha utasod van, őt is kiteszed a veszélynek. Talán az utasaid életével is "te rendelkezel"??
Úgy gondolom mindenki maga kellene eldöntse, hogy mit tesz. Én bekötöm az övet, és a családtól is ezt kérem.
Egy alkalommal (régen) fejre álltunk az autóval, és az öv fogott meg. Különben a szélvédőn landoltam volna. Így megúsztam.
Taxisok? No kommentár.
A biztonsági övet nem használóknak csak annyit hogy egyszer beülnék mögéjük utasnak hogy nem kapcsolom be az övem mert minek?Aztán csak 40-nel ütközzünk betonfalnak.Én megúszom mert pont a sofőrt fogom agyonnyomni aki felfogja az én becsapódásom erejét :) Azért ha 130 kiló repül előre ott törik az ülés, az ott ülővel együtt, és a szélvédő is mindenestül.De a lényeg, én megúszom mert addigra ezek elnyelik az energiát :)
Természetesen az volt a legjobb döntés hogy most már nem a sofőrt büntetik ha az utasok nem kapcsolják be az övet, hanem magát az utast :)
Kivételek országa! A taxis vagy a mentős nem hal meg balesetben, vagy nem csapódik be a szemközti autóba halálos fegyverként...?
Én inkább a mindenért hőbörgők országának mondanám..
A taxisokra egyszerű a magyarázat: egy rablótámadás, dulakodás esetén az öv akadályozhatja a menekülést.
Kivételek országa! A taxis vagy a mentős nem hal meg balesetben, vagy nem csapódik be a szemközti autóba halálos fegyverként...?
Nem láttam a kivételek között azt az esetet amikor az autóban gyárilag nem volt biztonsági öv, így abban nincs is mit bekötni. Legjobb példák a veterán minősítéssel rendelkező gépjárművek ahol az öv használatára vonatkozó mentesítést a forgalmiba is rögzítik.
Az olyan autókban könnyebb meghalni, szerencsére nincs sok belőlük az utakon.
Zééé!
Kösd vagy ne kösd be magad?
Gondold át!
Menj el egy műhelybe és nézz meg olyan autót, amivel frontálisan ütköztek. Nem szép látvány a pókhálósra tört szélvédő a fejeléstől és a belőle lógó hajszálak.
Engem fogott már meg az öv. Nagyon fájt utána, de jobb volt mint, ha a fejemet törtem volna össze az üvegen. (Esetleg nézz meg egy törésteszt videót.)
Mindenkinek a saját felelőssége.
Az index nélkül közlekedőket viszont rendesen le kellene venni. Passat-tól felfelé a német kocsikban nem tudnak indexelni.
Hát igen,csak elfelejtik mondani,hogy hány esetben halt meg a balesetes a biztonsági öv miatt,egy bizonyos sebességhatár fölött (80-90) beleszarhatsz a biztonsági övedbe,frontális ütközésnél úgyszintén.Egy összeroncsolódott autóba szétszakadva de jó,hogy be voltál kötve.
Valóban jó az öv egy szuper erős karosszériában védőfelszerelésekbe beöltözve.Lásd Rally.
Az öv birság egy előre tervezett bevételi forrás,nem kell félre dumálni nagy ívben leszarják a te egészségedet.A iszonyú kátyús utak ezerszer balesetveszélyesebbek és nem látom,hogy bár ki is aggódna emiatt az egészségemért.Az alkoholisták mennyibe kerülnek ennek az országnak ők is rongálják az egészségüket a következő az lessz,hogy megbüntett a rendőr ha megiszok egy sört.
A tisztelt biztonságiöv rajongók láttak már egy vidéki távolsági buszt amin az emberek úgy állnak mint a heringek és mximum egymás hajába tudnak kapaszkodni.Ott aztán lehetne büntetni,miért nem teszik????? KIcsit gondolkodjunk!!!!
Nem láttam a kivételek között azt az esetet amikor az autóban gyárilag nem volt biztonsági öv, így abban nincs is mit bekötni. Legjobb példák a veterán minősítéssel rendelkező gépjárművek ahol az öv használatára vonatkozó mentesítést a forgalmiba is rögzítik.
Aki kötelezővé teszi az öv használatát és be is tartatja az szándékos emberölés előre kitervelt emberölés és még a személyes mozgásszabadság fokozott korlátozása miatt kötél általi fejbelövéssel kéne büntetni.Mennyit fizet a rendőrség ha bekötve balesetben sérülnek emberek?Semmit akkor miért kötelező?Ha nem vagyok bekötve akkor se fizet semmit?Nem a szerv csak büntet.2012-ben 16 milliárdot kell beszedni bírságból.Tehát azt hozni kell különben ugrik a vezérek prémiuma .
Én elkövettem ezt a szabálysértést. Mentségemre legyen mondva, kulccsontörésem volt mert motorral elütött egy kamion ( még jól kijöttem belőle ), rendőr ismerősöm azt mondta, hiába bármilyen igazolás, ha olyan kedve van a kollégának, úgysem érdekli. Egyébként nem büntettek meg soha e miatt, pedig, volt, hogy figyelmeztettek, de igyekszem bekapcsolni mindig az övet, már csak azért is, hogy gyermekeimnek példa legyen.
Érdekes eset volt amikor piros lámpánál egy rendőr ( nyakában fényképezőgép ) kisétált az autók elé és jobb kezével bal vállától jobb csípőjéig végigmutatott magán jelezve : kapcsold be az övet. Én azonnal észbe kaptam és bekapcsoltam, a mellettem lévő sofőr nem, és le is lett fényképezve. Szerintem korrekt eljárás volt.
A biztonsági öv kevésbé korlátoz a mozgásban, mint a kerekesszék.
Vagy úgy is mondhatnám, a biztonsági öv az, amit, ha nem használtál, amikor szükséged lett volna rá, akkor más többet nem is kell használnod.
Nekem 1,2 millió km. alatt egyszer sem volt rá szükségem. Nem is szoktam használni, ha csak a boltig megyek. Országúton, pályán bekötöm magam. Egyébként van rá megoldás, említették a cikkben is, nekem van, de súgni nem akarok. Fele annyiba került, mint a cikkben szereplő büntetés. Így akkor sem kapkodok, ha mellém gurul a rendőrautó a lámpánál
Nem kell ezen ennyit vitázni.Én sosem kötöm be,csak ha rendőrt látok.Ha nem jön be akkor szívás vagy fizetek.Igazoltatás után meg dobom a francba az övet.Aki bizonytalan majrés az meg kösse a nyakára.Saját életemmel én rendelkezek.Mást meg ezzel nem veszélyeztetek.
Amikor hasonló esetben rá kérdeztem a rend Őrére, akkor azt válaszolta "ha elmegy horgászni nem akarja a tó összes halát kifogni, csak esetleg egyet-kettőt.
psz, a második fele mellé... nem tudom miért de úgy rémlett az öv nélkül megúszott balesetekről szólt az eredeti...bocsi :)
Tudtam hogy lesz valaki aki az ápolási költségekre hivatkozik én meg arra h 30 éve fizetem a tb t egy forintot nem költött rám belőle az álam akkor ennyi férjen már bele!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ha véletlenül úgy adódik ez is csak egy pénzlehúzási módszer semmi más
Előzmények megtekintése
"30 éve fizetem a tb t egy forintot nem költött rám belőle az álam akkor ennyi férjen már bele" - Tudod minek a rövidítése a TB? Táradalom BIZTOSÍTÁS. Nem megtakarítás, biztosítás. Senkit sem érdekel mennyit fizettél bele és hány évig. Ha így lenne akkor 2 hónapnyi befizetés után közölhetnék hogy nem elég a befizetésed egy laborvizsgálatra. A biztosítás már csak ilyen, nem biztos hogy annyit költenek rád amennyit beletoltál. A biztosító meg arra törekszik, hogy a kiadásait visszafogja, kiváló megoldás erre a megelőzés - kötelező biztonsági öv használat, motoron kötelező bukósisak stb.
"sokezer eset, ahol biztosan lehet tudni, hogy az öv hiánya okozta az ember vesztét" - ezerből egy. Akkor, mikor még nem volt légzsák minden autóban. Nem kívánom hogy bizt. öv nélkül 40-50-es tempónál csattanva megjöjjön a képedbe a lufi, valószínűleg az törne össze. Csak együtt működnek jól.
Tudtam hogy lesz valaki aki az ápolási költségekre hivatkozik én meg arra h 30 éve fizetem a tb t egy forintot nem költött rám belőle az álam akkor ennyi férjen már bele!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ha véletlenül úgy adódik ez is csak egy pénzlehúzási módszer semmi más
Előzmények megtekintése
Akkor ne kösd be magad, én leszarom. Csak említettem, hogy ilyen vonzata is van a dolognak, hogy neked nem tetszik, az megint más kérdés. Pénzlehúzás? Ember, szerinted mi kerül többe neked és a családodnak, ha egyszer megbüntetnek 30 ezerre (hogy észbe kapj), vagy ha a saját hülyeséged miatt összetöröd magad aztán hónapokig ápolásra szorulsz? Esetleg egy temetés?
Azt hittem ennyire hülye nem lehet senki, hogy ennyit nem lát át és nem tesz meg a saját érdekében, dehát már semmin sem csodálkozom.