200 métert nem világított, felírta a rendőr

Mérlegelés nincs, a rendőr felír, de ma már inkább büntet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk épp csak kihajtott a városból, s már várta is egy rendőr, aki büntetéssel figyelmeztette arra, hogy fényszórója nem ég.

Gábor költői kérdést intézett hozzánk, de előtte annak okát is feltárta: A közelmúltban egy elég mozgalmas napom volt, száz felé jártak a gondolataim. Az egyik települést elhagyva elfelejtettem bekapcsolni a világítást. Mintegy 200 métert tehettem meg, és már látom, hogy a rend őre határozottan mutatja, hogy álljak félre.
Annak rendje módja szerint, udvariasan átadom az okmányokat. Mondja, hogy minden rendben, de nem kapcsoltam be a világítást, mire én elkezdtem felhozni az indokaimat (elfelejtettem, sok elintéznivalóm van, sok a gondom, előfordul az ilyen, stb). Sajnos nem hatotta meg túlzottan, és közölte, hogy most beregisztrál a rendszerbe, és a következő bármilyen szabálytalanság elkövetése után büntetés jár, 5-50 ezer Ft-ig. (Az új törvény szerint le is dolgozhatom, közmunkán.) Kissé könyörgőre fogtam a dolgot, mondván, hogy csak nem regisztrál be egy ilyen kis szabálytalanságért, de hajthatatlan volt.
Kérdésem: Miért zaklatják az egyébként is idegileg túlfeszített embereket ilyen apróságokkal? Nem lenne elég csak egy szó, egy mondat: kérem, kapcsolja be a világítást?! (Már több mint egymillió km-t vezettem le balesetmentesen.)
Hirdetés
Kérdésére választ adni nem tudunk, azt viszont kijelenthetjük, hogy Ön még jól járt! Ugyanis a múlt hét vasárnapján, azaz április 15-én életbe lépett új szabálysértési törvény már fixbírságokat állapít meg, így az esetet nem úszhatta volna meg - "Általános közlekedési szabályok" megsértéséért 15 ezer forint helyszíni, azaz helyszínen kiszabott, míg annak el nem ismerése esetén, feljelentéssel 30 ezer forint szabálysértési bírságot kellene fizetnie.

Bosszantó, s mivel mindenkivel előfordulhat ilyesmi, érdemes lehet nappali menetfényt - természetesen az előírások betartásával - építeni az azzal még fel nem szerelt autókba is, ugyanis azt a KRESZ rendelkezése szerint tompított fényszóró helyett is el kell fogadják a rendőrök, s azt nevéből következően nem kell kapcsolgatni, járó motornál mindig fut. Egy olcsóbb rendszer ára már akár egyetlen bírság elkerülésével is megtérülhet, ám azt fontos megjegyezni, hogy vele is kötelező a látási viszonyoknak megfelelő fényszóró használata. Ködben, esőben és szürkületkor már nem elegendő a menetfény, olyankor ismételten jogosan kérheti a rend őre a tompítottat, ellenkező esetben pedig ismételten jöhet a már ismert fixtarifás büntetés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Bizony büntetnek jócskán, hiényzik maffiavezérünknek a pénz még egy új stadionra.
    Máskülönben téves hogy le lehet közmunkával dolgozni.
    Volt egy “radar”-büntetésem …le is írták hogy közmunkával …közben a helyi Önkormánynom kinyomozta hogy a Szigetvári takarékban van pénzem és minden értesítés/engélyem nélkül a lekötött betétemet átvezetették
    folyószámlára és onnét leappolták a 30.000,-et azaz az utolsó Forintomig !!!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Bizony büntetnek jócskán, hiényzik maffiavezérünknek a pénz még egy új stadionra.
    Máskülönben téves hogy le lehet közmunkával dolgozni.
    Volt egy “radar”-büntetésem …le is írták hogy közmunkával …közben a helyi Önkormánynom kinyomozta hogy a Szigetvári takarékban van pénzem és minden értesítés/engélyem nélkül a lekötött betétemet átvezetették
    folyószámlára és onnét leappolták a 30.000,-et azaz az utolsó Forintomig !!!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Velem is megtörtént, hogy szikrázó napsütésben elindultam, majd kihajtva az országútra elfelejtettem bekapcsolni a tompított fényt. Elhaladtam egy ilyen szuperoszlop alatt eszembe jutott, gyorsan bekapcsoltam. Általában mindig bekapcsolom, de komolyan nem szeretem ezt a rendelkezést, mert egyrészt feleslegesen terheli az akkut. Másfelöl az erős déli fényben megállunk valahol, úgy felejtjük és lemeríti az akkut.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Velem is megtörtént, hogy szikrázó napsütésben elindultam, majd kihajtva az országútra elfelejtettem bekapcsolni a tompított fényt. Elhaladtam egy ilyen szuperoszlop alatt eszembe jutott, gyorsan bekapcsoltam. Általában mindig bekapcsolom, de komolyan nem szeretem ezt a rendelkezést, mert egyrészt feleslegesen terheli az akkut. Másfelöl az erős déli fényben megállunk valahol, úgy felejtjük és lemeríti az akkut.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Kowalski barátom,te biztos egy robot vagy,aki sosem hibázik.
    Jelenleg ebben az országban nem az a gond,hogy a rendőr megállít valami szar apróságért,hanem az,hogy csak és kizárólag a büntetés merül fel lehetőségként.Nem mostanában kezdtem vezetni,régen is megállított a rendőrség,csak akkor az elnyomó diktatúra erőszakszervezete volt,nem gazdasági társulás.Ezért apróságokért még figyelmeztetés is létezett.És önállóan dönthetett a járőr,amit most már kevésbé tehet,droiddá változtatják a szabályok.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Edes istenem, mekkora szivatas, ebbe aztan tenyleg bele lehet rokkanni :D.

    Nem tudom megerteni a benazast vilagitas ugyben, en mindig mindenhol tompitottal jarok, automatikasan kapcsolom indulaskor, igy amellett hogy sosem felejtem el, a forgalomban is jobban eszlelheto vagyok. Aki meg ki tudja milyen okbol pont a vilagitason (izzokon?) akar sporolni, akkor az lakott teruleten kivul figyelje szorgalmasan a visszajelzo lampat. Ha meg nyilvanvalo szabalyatalansaggal szembesitenek minket, es mi voltunk a hulyek akkor nem a kifogasokat kell felsorolni, hanem ferfiasan beismerni es tovabblepni.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Az autógyártók óriási hibát követnek el amikor bizonyos típusokban nincs visszjelzés a lámpa bekapcsolt állapotáról (különös tekintettel a tompított fényszóróra)!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Sajnos az autósok egy része semmilyen fényszórót nem kapcsol be nappal, mert egyrészt nem tanulták, hogy így sokkal jobban látszik az autó, tehát biztonságosabb a közlekedés, másrészt “ők lakott területen belül nem kötelesek!” – Pedig esőben és alkonyatkor és rossz látási viszonyok között igenis, lakott területen belül is kötelesek felkapcsolni a fényszórót!

    Harmadrészt elfelejtik, mert enélkül is világít nekik a műszerfal, úgyhogy nem is gondolnak rá!

    Kötelezővé kell tenni, hogy minden autó világítson nappal is, lakott területen belül is. Aki nem teszi, azt pedig keményen büntetni! (Jó megoldás a LED-es menetfény használata, ami nem eredményez fogyasztás növekedést!) A pótféklámpa is elterjedt és ma már minden autóba újonnan beépítik, pedig kezdetben még tiltották is.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Az én véleményem, hogy elég béna dolog volt ki-be kapcsolgatni a lámpát ha több településen ment keresztül.
    Egyébként hasznos és AJÁNLOTT lakott területen égetni a lámpát: vidéken és városban is vannak bambák akik nem látják a szembe jövő autót, vagy sötét autó az árnyékos kis utcában 50 megengedettel elég veszélyes.
    nekem középszürke a kocsim és mindig égetem, nehogy ezen múljon egy bármilyen baleset.
    Ja és nem kell írogatni, hogy mert ha ég a lámpa, a generátor miatt pici fogyasztás jelentkezik(kb 2-3 deci/100km), ezt olvastam.
    Összegezve ÉGJEN csak az a lámpa.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Az új Volvo-kon már nem kapcsolható le a lámpa! Ha elindul a motor, a lámpa felkapcsolódik és nincs lehetőség kikapcsolni! Ez sem jó, de legalább biztonságos!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Nem volt szívatás, a lámpa fel nem kapcsolásáért sűrűbben és szigorúbban kellene büntetni!

    Fontos, hogy menetben lévő gépjármű mindig világítson. Ezzel jól láthatóvá válik a többi közlekedő részére és számos baleset elkerülhető!

    Lakott területen belül is kötelezővé kellene tenni! Sokan esőben, napsütéssel szemben, alkonyatkor és rossz látási viszonyok között sem kapcsolják fel a lámpájukat lakott területen belül, aminek következtében nem látszanak megfelelően a szembe jövő autós számára!

    Az aszfalthoz hasonló színű, árnyalatú autók teljesen beleolvadnak az útburkolatba, ha lámpa nélkül közlekednek! Lakott területen belül ugyanúgy!

    Autópályán láttam már sűrű ködben lámpa nélkül 160-nal száguldozó autót!

    Amíg a műszerfal világítás együtt kapcsolódott fel a fényszóróval, addig volt, ami figyelmeztesse az autóst. Ma már a legtöbb autón gyújtásra felkapcsolódik a műszerfal, így nem tudja, hogy nem ég a lámpája!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Sajnos én is így jártam , a Kaposvár vége tábla után 100 méterre /bokorban elbújt/ rendőr leállított a nem bekapcsolt lámpa miatt és természetes, büntetett!!!
    Hát még időm sem volt a kapcsoló gombot megnyomni!!!
    E forumon is sokan okoskodnak hogy már induláskor bekapcsolni..analfabéták…és környzetkárosítók. Nem tudják hogy minden bekapcsolt fogyasztó nagyobb üa. fogyasztást okoz és így nagyobb a légszennyezés és káros a pénztárcánkra is.
    És ezen már nem is kell csodálkozni vezéreink költekeznek és a köznéppel akarják azt megfizettetni a tegnap még a legutolsó munkakerülökből lett rendőrökkel akik most hatalmi vágyaikat élik ki ily módon.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Az EÜ dobozok csomagok elfogytak az országban! Nincs! Nem lehet kapni! Ennyi.
    Kíváncsi lennék ezeknek a gyártója vajon kinek a tulajdonában van? Máris fellendítették a piacot! :)) Okos megoldás.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Sziasztok! Én nem értem azt itt kötözködők véleményét. A Szabályok azért vannak hogy betartsuk őket. Olyan alap dolgok mint a világítás bekapcsolás nem elfelejtendő. Mikor valaki a jogosítványát szerzte és nem kapcsolta be a világítását egyértelműen megbukott. feletjsük már el a rendőrők szipulását, ők is csak emberek. Nagyon sokkal volt már dolgom, de csak azért büntettek meg amit ténylegesen elkövettem.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Miután már én is jártam így, csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy már lakott területen belül kapcsolja be, ha nem akar így járni. A gyári menetfény, amelyik automatikusan bekapcsol lehet még a megoldás.Egyre több autón már szériában megtalálható, igaz egy részük nem valami nagy szám. Az én történetem az volt, hogy az édesanyámat vittem haza a kórházból, figyelmetlen voltam, nem kapcsoltam be nappal a világítást, a rendőr megállított, meg is büntetett, méltányosan 3000 Ft-ra. A baj csak az volt, hogy a szembejövő öreg Ladát viszont nem állította meg, pedig nem égett a lámpája.
    Még ott álltam a tetthelyen, mikor mindez lejátszódott a szemem láttára. Megkérdetem, hogy miért alkalmazott megkülönböztetést, mire határozottan rám nézett és közölte velem, hogy annak be volt kapcsolva. No komment…Endodi

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Sajnálom azokat az beteg embereket akik ma a “rend” szolgálatába állnak.Az az ember, aki ezeket ez embertelen és ember ellenes törvényeket akarja betartatni, aki ilyen gyerekes dolgokért mint a nem bekötött biztonsági öv vagy a nem felgyújtott lámpa, vagy a most divatos egészségügyi doboz hiányáért fitogtatva nem létező, vagy csak itt létező hatalmát büntet, az szánalmas, kicsinyes és szerintem sok más gátlással van tele.Nevetséges a bokrokban bujkáló rendőr, akinek legnagyobb fogása az az ember tetten érése aki éppen azért rohan hogy megkeresse azt a pénzt amit az állam aztán majd elrabol törvényesen tőle hogy legyen miből fizetést és jogtalan nyugdíjat adjon éppen neki vagy a hozzá hasonlóknak.Én nem hogy rendőröknek de még embereknek sem nevezném őket.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Régebben még a 80 as években a sávédő gumi volt a sláger a zsernyákoknak. Akkoriban 50 ft volt a minimál bírság gyakorlatilag bármibe beleköthettek. Na azóta már olyan szűk keretek közé vagyunk szorítva mint a kalitkában lévő állatok.
    De csak azok akik dolgoznak és jogkövető magatartást tanusítva próbálnak megélni. Ellentétben azokkal akik sorban állnak a segélyért! Azoknak mindent szabad. A mi pénzünkből megélni vígan.

    Most is bármibe beleköthetnek,és kiforgathatják az embert minden vagyonából. Mert minden büntetést azonnal bíróság által bejegyeztetnek az emberek tulajdonára amit előbb utóbb el is vesznek ha nem tudja kifizetni időben. Máris hajléktalanná válhat bárki néhány hónap leforgása alatt. Közmunka? Aki dolgozik azért veszítse el az állását mert közmunkára kellett mennie? Ez a létbiztonság?
    Parkolási bírság- autópálya matrica nélküli használata miatti bírság 3 napon belüli befizetése X forint de ha 8 napra fizeti meg az ember akkor már XXX összeg de ha 30 napra akkor már egy havi fizetéssel vetekszik! Ez már milyen uzsora bírság? PSZÁF és az unió erre is csak bólogat? Ezek a gyakorlati megoldások egyszerűen felháborítóak és elvetemülten gusztustalanok is! Ja igen ez a törvény tudom. Valamijkor az is törvény volt hogy elvigyék az embereket Recskre! Vagy bárhová vidékre kitelepítsék!
    Nem a rendőrökkel van a baj hanem akik kitalálják ezeket a drasztikus szabályokat.
    Már nem lehet dohányozni sehol,sem utcán ,sem aluljárókban,sem nyilvános helyeken,aki beül autóba előbb utóbb potenciális bűnözővé válik akaratán kívül.
    Bármi kis figyelmetlenség az életben azt eredményezheti hogy több tízezres vagy több százezresbírságokkal kiforgassák az embereket a vagyonukból. Ez is egyfajta államosítás.
    A horgász kimegy a tóhoz és beetetés után várja hogy hátha a horgára akad egy hal amit megsemmisíthet.
    Ezekkel a szabályokkal most konkrétan leengedték alólunk a vizet és így simán kifognak minket embereket.
    De előbb utóbb elfogynak a dolgozó emberek akik eltartják a másik 6 milliót,na akkor mi lesz? Ez még csak a jéghegy csúcsa amit most tapasztalunk!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Életemben eddig egyetlen igazi, normálisan gondolkodó (nem azért mert nem büntetett meg) rendőrrel találkoztam.
    Saját cégem személyautóját vezettem, és hát menetlevél kitöltése ugye elmaradt. A rendőr kérte a menetlevelet, én meg mondtam – nincs kitöltve. Azt mondta: most nem büntet meg, mert biztos mindig kitöltöm, de különbenis, szerinte baromság az egész, na de ennek ellenére legközelebb töltsem ki, és elengedett.
    Ezen kívül, az összes többi rend őre, csak a lenyúlásra koncentrál!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Én meg is büntettem volna! Rühellem azokat akik nem kapcsolnak lámpát! Persze általában az unalmas szürke színü autósok teszik ezt, hogy lehetöleg még annyit se lehessen belölük látni az aszfalton, mint mondjuk egy piros autóból. Beül, beindít, lámpa bekapcsol.Tök egyszerü rutinsor. Ugyan, szokjuk már meg végre! És ne ostoba kifogásokkal próbálkozzunk a zsaruknál…

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Tök egyszerűen elkerülhetted volna: kapcsold föl a fényszórót induláskor… Ez ugyan az, hogy elfelejtettem bekapcsolni a biztonsági övemet, indexelni, stb… Nem is értem, hogy miért probléma, ha “beregisztrált”??? Nem büntetett, te meg tanultál az esetből… Szerintem fair volt a rendőr, te meg figyelmetlen.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Az nehezebb mint az autósokat büntetni. Vasat lopni vikendeket kifosztani az bocsánatos bűn Világítást nem felkapcsolni az már bűn lehet érte börtönbe menni

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Gondolkodom (bár ez esetben szinte felesleges)…. Ha egy xenonos autón – amin az izzó cserét szrvizben javasolt elvégeztetni – menet közben elmegy a tompított akkor álljunk le az út szélére és kérjünk mentést?

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    elmehetnek a rendőrök a ………..
    inkább a bünözőket üldöznék hogy jobb legyen a közbiztonság. meg a kissebséget tennék rendbe. mikor fejezik már be az autósok b@szogatását????!!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Szerintem, ez nem önkéntes rendőrködés, egyszerűen, csak a defenzív vezetés egyik eleme, hogy figyelmeztetem a közlekedésben résztvevő autóstársamat, hogy elfelejtette. Ezzel is csökkentve egy estleges bírság kockázatát.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Except!
    Úgy látom te sem tudod hányadikán van elseje!
    A rendőr FIGYELMEZTETTE s nem bírságolta a vezetőt. A nyilvántartás pedig annyi, hogy itt meg itt ellenőrizte és figyelmeztette. Szerinted hogyan lehetne még más módon figyelmeztetni?

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Kedves Border! Nem nagyon figyelt oda amit írtam.
    Senki nem akar megmagyarázni semmit. Én csak a tényeket közöltem. Olyan rendőr ne büntessen meg, aki nem ismeri a szabályokat. Ezt személyesen tapasztaltam. És én is automatikusan bekapcsolom a lámpámat az övemmel egyetemben (és nem csak azért mert kibírhatatlanul figyelmeztet az autóm.) De akkor is vannak szituációk, mikor valami miatt elmarad. (Engem akkor figyelmeztettek, mikor mentés után, a nagy káoszban le maradt a lámpa. Nem szívesen emlékezem rá.) De ott is a rendőr csak intett hogy a lámpa nem ég! Ezt miért nem lehetett megtenni? Ezen mit kell mérlegelni? Sokkal inkább azokat az autósokat kellene megfogni akik, ( most kapaszkodjon) irányjelző nélkül előznek, nem használják a tükrüket, a járdaszigetet jobbról kerülik, vagy pl (mert ilyen is akadt), egyszerűen a középső ujjukat mutogatják, mert nem voltam hajlandó lehúzódni, mikor Őkelme a fekete nagy terepjárójával, le akart nyomni. Azt meg nehogy valaki megmagyarázza, hogy pont a falu végére, 200 méterre küldik ki a rendőr gyereket, hogy azt figyelje ki nem kapcsol lámpát. Ha maga meg hasonlókat nem élt még át, akkor megkérdőjelezem azt a sok kilométert, amit vezetett.
    Tisztelettel csicsi69

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    OStoba SZemkilövö “rend”őrök,ezt TUDJÁK MÁST NEEEM,MÉRNI,ilyen pitiségért BÜNTETNI. DE HA 3-4 VAGYUNK akkor összE huzzák magukat.Olyanok mint a Cigányok.TÖBBEN VANNAK KURVa bátrak!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Ha minden szabálysértésért villantanék, akkor egész úton azt tehetném. Inkább visszafogom magam és nem önkéntes rendőrködöm. Mindenki tanulja meg végre a szabályokat és törödjön a saját dolgával – az visz előre!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    ez nem olyan szabálysértés volt hogy problémázni kell felette egy figyelmeztetés szerintem bőven elég lett volna emberség az nem igen van a zsarukban de mikor tüntetek a nyugdijukért akkor ők azért elvárták hogy szimpatizáljunk velük szerintem a nagy részük egy seggfej tisztelet a kivételnek mert szerencsére azért van köztük ember is

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Sajnos nem igaz, hogy aki betartotta a szabályokat, azt nem büntetik meg.

    Lehet vitatkozni azon, hogy a fent említett eset, szívatás volt-e, vagy sem. Amikor bevezették a nappali, kötelező világítást, azok között voltam, akik, egyetértettek a szabállyal. Tény, hogy sokkal hamarabb észre lehet venni a szembe jövő járművet, ha ki van világítva.

    A büntetések elkerülése érdekében, mi, autósok, két dolgot tehetünk. Egyrészt, lakott területen kívül, mindig felkapcsoljuk a tompított fényt, másrészt, ha szembe jövő autóstársunk nem kapcsolta fel, akkor jelzünk neki. Előfordult már velem is, hogy elfelejtettem és jelzett a szembe jövő. Örültem a jelzésnek, mert onnantól kezdve, ezért, már nem büntethetnek meg.

    A nappali menetfény? Az, a legtökéletesebb megoldás.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Tudja uram a szabálysértésért büntetnek. A baj, hogy mindig mindent megakarunk magyarázni. A KRESZ előírja, ezért kell a világítást bekapcsolni, valamint a látni és látszani. Én is nagyon sok km-t vezettem, de minden induláskor bekapcsolom a tompítottat, már csak azért is, hogy ne felejtsem el. Ilyen alapon mikor egyedül utazom a gépjárműben miért is kell bekapcsolni a biztonsági övet? Azért mert jogkövető állampolgár vagyok és ha elfeledkezem róla, akkor vállalom a büntetést. Tudni kell, hogy jelenlegi törvényeink szerint bizonyos esetekben nincs mérlegelési lehetősége a rendőrnek és ő nem kockáztatja meg, hogy megbukjon, hiszen őket is folyamatosan ellenőrzik. Gyorsan ki tudják őket tenni a rendőrség állományából!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Mindegy hány százezer km-t vezetett már valaki, akár baleset mentesen, az elkövetett szabálytalanság éppen olyan, mint az első km-en volt. Továbbá kérdéses, hogy éppen emiatt esetleg már “magabiztos” rutinból vezetnek-e egyesek, a szabály változásokat nem biztosan követve…

    Az sem igaz, hogy tompított fény vagy DRL nélkül láthatatlan lesz a szembejövő – a ’80-as években még mindenki jobban látott? Viszont adott esetben a lámpa életet/értéket menthet, tehát a szabály szerint be kell kapcsolni!

    Normális hozzáállás a kis szabálytalanságért az első alkalommal a figyelmeztetés!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Különbséget kellene tenni szabálytalanság és szabálytalanság között. A hivatalos vaskalapos élvezkedő szarrágás,hogy én majd megmutatom, rendnek kell lenni, szerintem finoman fogalmazva helytelen, pl. a cikkben említett esetben! Természetesen ha valaki bunkó módon közlekedik /nem sorolom miként/ büntessék meg, hogy elmenjen a kedve de ne ilyen kimondottan leszedésszagú esetben amikor elég lenne egy jóindulatú figyelmeztetés. Az igazán renitenseket, kockáztatókat meg úgysem lehet kiküszöbölni sajna, hiszen “nem lehet minden pofon mellé állítani egy közlekedési rendőrt”.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    a balesetek többségét ma már nem a szándékos szabálytalanság okozza, hanem a balfaszság, a figyelmetlenség, illetve az autók és az utak szar állapota.

    márpedig ezek ellen mit sem ér a bírság!

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    A balesetek döntő többsége merészségből adódik, nem pedig óvatosságból…

    Az a fajta hozzáállás, hogy – ha más nem tesz eleget valaminek, akkor én sem – sajnos nem hoz eredményt. A szabályok mindenkire vonatkoznak, azzal, hogy elindítod az autót, ezt el kell fogadnod.

    Az hogy a rendőr nem tartja be a szabályokat az Ő dolga, Ő büntet, nem pedig Te. Ha büntetni szeretnél, menj rendőrnek. Az én munkám során is vannak olyan folyamatok, amikor a vevő rosszul jár, mégis ezt várják el tőlem, különben kirúgnak. A rendőr is így tesz. Ez a dolga. Azt, aki betartotta a szabályokat soha sem büntették még. Az emberek szeretnek kockáztatni, így a büntetés is benne van a pakliban.

    ” aki k.rvának áll, ne sírjon, ha b.sszák “

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Én ezeket nagyon fontosnak tartom és a nappali menetfényt is. Az autóvezetők több mint 60%-ának rossz a szeme/szemüveget visel! 1000%, hogy sokkal hamarabb észreveszed a közeledő autót, ha világít a lámpa.

    Koszos rendszám: nem biztos, hogy csak a rendőrnek fontos, egy-egy cserbenhagyásos balesetnél vagy erőszakos előzésnél neked is fontos, hogy tudd, mi a rendszám.

    Mentődoboz: lehet, hogy alig van ember, aki egy balesetnél megállna és segítséget nyújtana. Ha mégis megtenné, akkor nem árt, ha van mivel ellátnia a sebesültet míg a mentő megérkezik.

    Tűzoltókészülék: Leginkább saját részre lehet hasznos, a kigyulladó autók száma manapság igencsak szapora méreteket öltött.

    Elakadásjelző 3szög: Jelzésértékű, akárcsak a közlekedési tábla.

    Árak: koszos rendszám ingyenes mosás, mentődoboz: 1100 Ft, Tűzoltókészülék: 1200 Ft, 3szög: 250 Ft

    Ha nektek nem ér meg ennyit a biztonságos és nyugodt közlekedés, akkor gondolkodjatok el. Környékbeli országokban sokkal szigorúbban veszik ezek meglétét!

    Addig, amíg nincs baj belőle és nem érinti személyesen, addig szarunk rá…

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Az Isten pénze nem elég. Ezután jön a koszos rendszám, a mentődoboz, a tűzoltókészülék, elakadásjelző háromszög. Minden közlekedő “reffes” lesz előbb-utóbb.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Na most merje mondani pár okos, hogy a gyorshajtási büntetések VALÓBAN büntetések és nem állami, legális, burzsoá fajta pénzbehajtás abszolút maffia módszerrel…

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Csak azoknak akik szerint nem szívatás! Igenis az!! Mutasson nekem valaki olyat aki még sosem vétett egy kicsit sem a közlekedésben akár gyalogosan akár autóval, bicajjal. Pitiáner szarrágás a fent említett eset is mert általában a helységtábla után 1 percen belül mindenképpen bekapcsolja a lámpát még ha el is felejtette az ember! Igaz sok a szabálytalankodás de a tolerancia nem ártana mert ugye nem mindegy, hogy kit mikor és milyen szituációban “kapnak el”.

  • 2017.10.31. at 00:11
    Permalink

    Tisztelt polgártársak!!! Azért gondolom hogy szívatás, mert egy olyan szabályért büntettek (regisztráltak), amit pl. Ausztriába vissza vontak. Mivel mi is az E.U. tagjaként tengetjük életünket, elgondolkodtató, hogy mennyire fontos a Nappali fényszóró! Természetesen van mit tenni az Osztrákoknak is , mert sok olyan öreg ember vezet Porsét, vagy egyéb gépjárművet, akik már az orrukig sem látnak. De most hallottam hogy ezt is meg fogják szüntetni. Tehát haladnak…!
    Mi miért tolatunk folyamatosan? Példának okáért a 85-ős főúton nem lehet közlekedni. És ezt nem túloztam el!!! Az aszfalt minősége enyhén szólva is rossz! A záró vonal olyan sok helyen szerepel, hogy ha az ember egy lassú járművet fog ki, Sopronig követheti, mert szabályosan előzni lehetetlen. Sok járművezető a KRESZ-t sem ismeri, mert ki van rakva a 70-es tábla, és sokan ezért nem mennek 70-el sem. Nem látják vagy nem akarják látni a kiegészítő táblát, ami azt jelzi, hogy csak nedves úton érvényes a 70. Vagy vannak olyan helyek ahol az előzni tilos táblát nem egyeztették a “záróvonalfestőkkel”. És még sorolhatnám! Tehát ezt a szigorú szabályozást akkor lehetne elvárni, ha a közlekedési viszonyok is javulnak, és a rend őre sem balra indexel a körforgalomban.
    Tisztelettel, egy 700000 km.-t vezető sofőr!

Vélemény, hozzászólás?