Hibamentes Opelek visszahívása

100 év után tér vissza hazájába az Opel Torpedo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idén századik születésnapját ünneplő Opel Torpedo saját lábán tér vissza gyártóhelyére, Rüsselsheim városába.


Az autósok általában nem szívesen járnak szervizbe, a gyárakkal pedig a legritkábban, zömében csak komoly hibák esetén, és legtöbbször nem túlzottan jó hangulatban kerülnek kapcsolatba. Az 1911-es, bármikor hatalmas feltűnést keltő Opel Torpedo tulajdonosa, Keller László azonban csaknem egy éve önszántából és teljesen jókedvűen kopogtatott az Opel hazai vezetőségénél: mi lenne, ha az autó századik születésnapjának ünneplésekor, azaz 2011-ben a Torpedo saját lábon zarándokolna legszorosabban értelmezett szülőhazájába, azaz az Opel központjába, Rüsselsheim városába?
Megmozdulásához nem kellett sokáig fűznie az idén szintén jubileumát ünneplő Opel Magyarország vezérkarát, rögtön benne voltak a buliban, s az azóta folyamatosan tervezett túrához kisvártatva csatlakozott Kisapáti József, aki a hazai veterános élet egyik legrégebbi restaurátoraként és gyűjtőjeként ismert, s nem mellesleg maga is rendelkezik egy 99 éves Opel Puppchen-nel.
A két idős Opel együtt indul útnak június 20-án, azaz jövő hétfőn, hogy öt nap alatt, több, mint ezer kilométer megtételével elérje az Opel főhadiszállását, azaz Rüsselsheim városát. Az ezer kilométeres úton semmilyen technikai segítség nem áll majd a két öreg Opel rendelkezésére, ha valami műszaki probléma adódik, azt helyben, Kisapáti vezényletével kell megoldani.
A Torpedo és a Puppchen az első napon Sopronig jut el, majd Ausztrián keresztül folytatja útját a német célállomásig. Természetesen mindenütt kisebb országutakon, az autópályákat és a nagyvárosokat elkerülve haladnak a tekintélyes korú autók. Ha minden a tervek szerint alakul, a veteránok pénteken délután érkeznek meg Rüsselsheim központjába, a régi Opel épülethez, a cégalapító Adam Opel szobrához. A hétvégén, június 25-26-án a Torpedo és a Puppchen a rüsselsheimi veteránautó találkozó díszvendége lesz. Másnap, azaz június 27-én, pontosan egy héttel a budapesti indulás után lesz az a nap, amikor a Torpedo és a Puppchen, valamint tulajdonosaik, Keller László és Kisapáti József a gyár területére lépnek, és az Opel saját veteránautós kollekciójának társaságában töltenek egy napot.
Érdekességek az útnak induló idős Opelekről és gazdáikról:
Keller László és a Torpedo
Keller László egy kiterjedt németországi kapcsolatokkal is rendelkező építészeti vállalkozás vezetője, illetve tulajdonosa, a Torpedót Németországból vásárolta.
Az autó előéletéről keveset lehet tudni. Németországi tulajdonosa - aki nagy veteránautó-gyűjtő volt - elhunyt, hagyatékát fia gondozta, aki a veterán Opellel nem tudott mit kezdeni, ezért döntött az eladás mellett. Végül hosszas alku árán, 12 évvel ezelőtt Keller Lászlóhoz került az idős Opel. A vásárlásakor is működőképes Torpedo motorblokkja repedt, tetővászna szakadt volt, valamint az üléseinek bőr borítása kívánt alapos felújítást, és végül az autó új fényezést is kapott. A Torpedo műszaki felújítását, illetve azóta a folyamatos karbantartását Kisapáti József végezte. A 100 éves Opel Torpedo eredeti formájában tündököl és kifogástalanul működik.

Kisapáti József és a Puppchen
Kisapáti József a legrégebbi és a leghíresebb magyar veterán autósok egyike, Európa-szerte ismerik, temérdek újságban, TV-műsorban szerepelt gyönyörű autóival. Különböző típusú veteránokat újít fel, s már a vasfüggöny leomlása előtt is szerepelt velük külföldön.
Az Opel Puppchen - amely az első világháborúban tiszti autóként „szolgált” – egy magyarországi fészerből, pocsék állapotban került elő. Kisapáti első igazi veteránautója, amelynek restaurálásával 1988-ban készült el. A Puppchen első hivatalos útja egy osztrák női veterán rali versenyre vezetett, az autó azonban nem készült el időben. Kisapáti még a verseny előtti éjjelen is a gyújtást szerelte, hogy reggel üzemképesen indulhasson az autó. Felesége, Gyöngyi az osztrák határ előtt vette át a frissen elkészült autó volánját, s az autót életében először vezetve, megnyerte a versenyt.

A két öreg Opel rendszeresen jár külföldön és belföldön is hosszabb-rövidebb túrákra, hegyi futamokra, például Szlovákiába, a Tátrába. Szinte megszólalásig hasonlítanak, külső szemlélő elsőre nehezen veszi észre a két autó közötti különbséget. A százéves Torpedo kétüléses, motorja 1600 köbcentis és 16 lóerős, tengelytávja egy kicsivel hosszabb, mint a Puppchené, amely viszont négyszemélyes és 1400 köbcentis, 14 lóerős motor hajtja. Az autók, bár oda illenének, nem múzeumi darabok, tulajdonosaik intenzíven használják őket. Átlagosan 3000 kilométert tesznek meg évente, amely duplája az egyébként kifejezetten használatban lévő veteránok átlagos futásának. Az autók hatása az országutakon és a városi utcákon elképesztő, az emberek szinte nem hisznek a szemüknek, amikor a Torpedo és a Puppchen felbukkan valahol; mindenfelé megkülönböztetett figyelem és jó szándék, mosolygós arcok és lelkes integetés kíséri őket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?