Hétülésestől a turbós hódítóig

30 éves a Renault 21

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb szülinaposunk nem egyszerű lélek, egy igazi bűvész. Azt hinnéd, ismered, de sosem tudhatod, mi lapul a lemezei alatt.

Harmincadikat ünnepel idén a Renault 21, de a kerek évforduló mellett másért is érdemes fölemlegetni. A napjainkban hódításra indult Talisman - ami már nálunk is járt szedán, sőt kombi Grandtour kivitelben is, és nagyon meg voltunk velük elégedve - kétségtelenül örökölt valamit a régi nagy Renault esszenciájából. A rengeteg pozitívum mellett sajnos a néhány helyen használt borzalmas műanyagokon keresztül visszaköszönnek a régi Renault-k szellemei, de az idő mindent megszépít, így már a 21-es esetében is tudunk koncentrálni az előbbi tulajdonságaira.
Lassan kiöregedett a mezőnyből a 18-as, és kellett a helyére valami nagy családi autó a Renault palettájába, így érkezett a 21-es 1986-ban. Egészen 1995-ig gyártották, közben rendesen meg is öregedett a típus, főleg annak köszönhetően, hogy időközben megjelent az újhullámos Clio, amivel egészen új időszámítás indult a franciáknál. Gyártásának alig kilenc éve alatt viszont a lehető legtöbb helyre jutott el a világban, szinte mindenhol ismerik valamilyen formában, vagy valamilyen néven. A Renault 21 kezdetben kettő, valamivel később már három karosszériaváltozatban készült. Elsőként a szedán és a kombi - utóbbit tisztességes nevén hol Savannának, hol Nevadának kell szólítani – jelent meg, majd jött a csapott hátú ötajtós, ami, ha lehet még sikeresebb volt a franciáknál, mint a szedán.
Hirdetés
Formatervében szó szerint semmi érdekes nincs, a ’80-as évek szülöttje, kívül belül vonalzóval húzott vonalakkal. Annál inkább érdekes alatta, nem is a borzasztóan kényelmes utasterére gondolunk, amit a Savanna/Nevada esetében akár hétülésesként is lehetett rendelni (és még úgy is maradt csomagtere), hanem a technikára. Rettentően színes egyéniség, sokféle motorral készült, ráadásul azokat kétféleképpen építették a 21-es orrába, és többféle tengelytávval gyártották, annak ellenére, hogy a karosszéria mindegyiknél ugyanolyan volt. Az 1.7-es benzines és 1.9-es dízeleket keresztben, a nagyobb 2.0 és 2.2-es benzinest, valamint a 2.1-es dízelt viszont hosszában építették be. 6 centi eltérés is lehetett a tengelytávban a motor irányának beépítésétől függően, így alapból négyféle méretben készült a 21-es, nyilván ehhez passzolóan temérdek variációjú alkatrésszel.
Azzal magyarázták, hogy a nagyobbakhoz nem lett volna váltójuk, ami befért volna, ha keresztben rakják bele, pedig már mindegyik csak négyhengeres volt. Teljesítményben is nagy volt a szórás, a dízelek 65 lóerőtől kezdődtek és 88-at tudott a legerősebb, az 1.7-es benzines 75-95 lóerőt teljesített, több szinten, attól függően, hogy milyen üzemanyagrendszert kapott. A nagyobbak 110, 135 és 175 lóerőre voltak képesek, utóbbit a 2,0 literes blokkból hozták ki turbóval, melyet külön modellként szedán karosszériával, sportos lökhárítótoldatokkal és különleges felnikkel kínáltak. A Turbo elérhető volt Quadra összkerékhajtással is, úgy 7,4 másodperc alatt futotta a 100-as sprintet, több versenyautó is készült belőle, mára viszont utcai verziót is borzasztó nehéz találni. Egyébként az összkerekes modellek tengelytávja néhány milliméterrel rövidebb volt a fronthajtásosnál, úgy viszont már 6 különböző adat szerepelt a palettán.
Nem is csupán bőséges helykínálata miatt nevezhetjük utazónak, különböző néven bejárta a fél világot. Kanadában és Amerikában is forgalmazták az AMC (American Motors Corporation) jóvoltából, bár ők már akkor látták, hogy az emberek jobban szeretik az olyan kocsikat, amiknek nevük van, így Renault Medallionra keresztelték. Itt is érződik némi kihatás a Talismanra, akár szándékos, akár nem, nagyon jól rímel a két név. Később az Eagle forgalmazta a nagy kontinensen, de már Eagle Medalion néven, picit átdolgozott orral. A 90-es évek elején Törökországban is megkezdték a gyártást, a belépő modelleket Optima, a jobban felszerelteket Manager néven; náluk egy évvel később, 1996-ban futott ki a modell.
Annak ellenére, mennyire „szürke” autóról van szó, meglehetősen sok filmben szerepelt, bár nem kapott túl hálás szerepeket. Mivel a francia rendőrség rengeteg 21-et használt, így sok francia filmben feltűnik. Leginkább a Taxi filmekből lehet ismerős, ahol egyszerre kettőt is összetörnek a rend éber őrei, még mielőtt kihajtanának a kapitányság parkolójából. Persze később is több jelenetben feltűnnek, jellemzően, amikor törnie kell, a Cobra 11-ben is többször áldoztak már fel R21-eseket. Ha nem a filmesek, akkor az idő használta el az R21-et, így harminc éves korára a Használtautó.hu-n is alig pár darab található, jellemzően elég rossz állapotban, pár százezres árcédulával. Nem jobb a helyzet Németországban sem, bár ott legalább jó állapotúakat árulnak. Nem is csoda, hogy kikopott, hiába a hatalmas raktér, meg a két plusz ülés, utasbiztonsági szempontból nagyon le volt maradva, még a jobban felszerelt verziókban sem volt jellemző a légzsák. Ugyanakkor elérte a francia autókra jellemző temérdek betegség is, persze voltak kivételek. Utódját a Lagunát is sokan elátkozták, ezért is lehet, hogy a túlélő, kevésbé felszerelt példányokat már elég jó áron meg lehet kapni, és a frissített verziók egyik sorozatból sem rosszak, a hármasok kifejezetten jók. Reméljük, a frissen színre lépő Talisman tényleg szerencsével jár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Jo olvasni ilyen reszletekbe belemeno kommentet!
    En is regota szemezek egy egyes kombi Lagunaval.
    En az 1.6-os motorral szerelt peldanyokat favorizalom.
    Telleg lehet jo peldanyokat talalni beloluk ahhoz kepest milyen oregek mar.

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Tisztelt Fórum és Cikkíró!

    Mint Renaultfan jó volt itt olvasni egy már elfelejtett,de a maga idejében szuper típusról.
    A kocsi erénye anno nem a gépészeti high-tech-ről szólt,mert abban a japánok már akkor is előrébb voltak.
    Max a 2.0t qvadra volt etéren megemlíthető,de sajna az idők során ez a párosítás volt a legkényesebb.
    Maga a megfizethető nagy,kényelmes utazóautó volt. Az 1.7b és 2.1d/td verziókban még megbízhatónak is volt
    nevezhető(ez persze a minimális karbantartás feltételezésével). Aki utazott ilyenben az tudja,hogy mi a
    különbség az R21 vs Opel Ascona/Rekord,Audi 80,VW passat,Ford Sierra között (minden esetben 1987-es évjárat).
    Segítek, az utazási élmény…. Fotelok,kényelmi felszerelések,a nevadában(kombi) 7ülés,sok műszer
    (néhány esetben digit műszercsoport,akkor ilyent csak a kadett gsi tudott szériában). Viszont a modell utolsó
    éveiben már ósdinak tünt a Vectra-Mondeo-új 80/Passat csoportban. Azokkal a 94-ben kijött Laguna volt a méltó
    vetélytárs.

    Tisztelt Cikkíró Ön teljes kudarcként írja le a Lagunát…
    Hány ilyent szerelt és/vagy bontott el?????

    Én több, mint egy tucatot bontottam el… A Laguna rossz hírét a 2000-től megjelent II-es modell dci
    motorjainak köszönheti. Ott az 1.9-es még elviselhető volt,de a 2.2dci az maga volt a tipikus betegágy.
    Az egyszerűbben felszerelt benzines 1.6-1.8-as modellek és még a 3.0 v6 is hosszú életű(300+ekm) volt.
    Az I-es modellnél(1994-2000)immobilizerhibák,a II-esnél pedig kártyaolvasó és fullextra kényelmi elektronika
    hibák a jellemzőek. A motoroknál 2.0benzinesek (I-II), 2.2dci (II) kerülendőek. Minden dci-nél a turbó+üzemanyag
    ellátórendszer elemei potenciális hibaforrások.

    Az előbb leírtak volt a Laguna I-II sötét oldala,a III-as modellről személyes tapasztalataim nincsenek.

    A fényes oldal….. Nagy, igényes, jól felszerelt beltér (1998-tól a klima széria),sértetleség esetén a
    rozsdának ellenálló kasztni,nagy csomagtartó. A Jó motorok hosszú életűek (dizelek akár 500-600ekm).
    A jó motorok: I ph1(1994-1998) 1.8b 2.2d (a dt-turbós- már kettőstömegüs és hidraulikus kuplungos, ezen felül jó)
    I ph2(1998-2000) 1.6-1.8b 16v 1.9dti
    II 1.6-1.8b 16v
    A mi családunkban 4db Laguna I teszi a dolgát. 2db ph2 1.9dti rxe 5a, 1db ph2 1.dti rxe kombi, 1db ph1 2,2d rxe 5a.
    A szerelési és bontási tapasztalataim alapján lettek kiválasztva,mind külföldön. Ezek együtt kb évi 80.000km-et
    mennek sokszor utánfutóval/trélerrel. 4éve hoztuk őket, ezalatt(kb.200ekm) a szervizeken felül a kombin(320ekmfutás)
    öninditó,generátorszabadonfutó,adagoló(csepegett) lett cserélve, a 2.2d-n izzitórelé+hátsó fékmunkahengerfelújitás,
    az eggyik 1.9dti-n flexi csőcsere és küszöbvégjavítás volt. Ez szerintem teljesen jó és vállallható a majd 20 éves
    autóktól. Összeségében jó motorokkal,nem lepusztultan megvéve igenis jó és tartós gépek ezek……

    Üdv.: Jenő

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Ebből a típusból nagyon kevés futott itthon. Viszont az egy számmal kisebb Renault 11-esből egész szép számmal lehetett látni. Nekem az azért is maradt meg annyira, mert egy olyanon tanultam vezetni 1991-92-ben. Akkor maga volt a csoda az addigi kocka Ladákhoz, 120-as Skodákhoz képest. Aztán jött a nagy sikerű 19-es, annak a reklámjai még most is beugranak, pl. amikor a két apáca puszit küldött 🙂

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    1994-ből ehhez az autóhoz tartozik egy érdekes történet.
    Használtautó értékesítő és autóbontó telep Magyarországon, olasz tulajdonossal, és Olaszországból hozott autókkal.
    A magyar ügyvezető kiemelt egy nagyon jó állapotú autót a behozottak közül cégautónak (Renault 21), szíve csücske volt, ezt használta kb.1 évig. Mutatta is sok mindenkinek, nézzék meg a motorját, “reggelizni lehetne rajta”. Valóban olyan tiszta volt, olajmentes, szép. 😀
    Ahogy kell, egy idő után olajat cserélt benne.
    Következő hónapban jön az olasz tulaj, nézi a cég üzletmenetét, számláit.
    Megakad a szeme az olajon. Felelősségre vonja a magyar ügyvezetőt: “Ez meg micsoda”?!
    Válasz: “Olajat cseréltem a Renault 21-ben, azt használom cégautóként, már nagyon sokat mentem vele”.
    Olasz tulaj kiabálva: “Ti magyarok hülyék vagytok, nem értetek az autóhoz, nem kell abban olajat cserélni, hanem csak utántölteni ha fogy”! :DDDD
    Ennyit azokról, akik előtt mi az “átkosból” kijövet korábban hasra estünk…
    Mellesleg az ügyvezető vegyész doktor volt. Nyelvtudása, és a jobb jövedelem reményében került oda.

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Nem tudom miért kellene nosztalgiázni erre a vacakra.
    A 88-ban megjelent Galant is fényévekre járt előtte, a 91-es meg valódi úrhajó volt.
    Még 4-5 évig kellett versenyeznie olyan modellekkel, mint a Carina E, az 91-ben bemutatott 626-os, vagy a Malacorrú Passat, mint a kevés versenyképes európai nagy családi autó.

    Erre kár nosztalgiázni, sokkal jobb autókból sem maradt sok ebből a korból…

  • 2017.10.28. at 03:55
    Permalink

    Nagyon ritka madár a 21-es ma már, legalábbis ha a magyar utakat nézzük, bár az is igaz, hogy benne is van a korban a típus. A régi Renault-k közül talán a 19-es az egyetlen(esetleg még a Clio I.), ami(k) még nagyobb számban fellelhetők a forgalomban. 25-ös például szinte már mutatóba sem maradt. Mindezek ellenére jó volt olvasni a cikket a Laguna elődjéről, ami lassan, de biztosan merül a feledés homályába.

Vélemény, hozzászólás?