Három évtized egy térben – 30 éves a Renault Espace

30 éves a Renault Espace

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1984-ben mutatták be az első igazi európai egyterűt. Az Espace-nak azóta számos kihívója akadt, de jön az új generáció a revanshoz.


A kerek évfordulók szépek, főleg, ha egy autótörténetileg érdekes modellről van szó, ezért most kicsit ünneplejük a Renault ma gyártott legnagyobb autóját, az idén 30 éves Espace-t. A neve egyszerűen csak annyit jelent, tér. Na nem köztér, hanem mint hely, mert úgy lett kitalálva, hogy abból több legyen belőle, mint bármi másban akkoriban. Nagy tér, de egyben. Bár szellemi elődjei már a harmincas években léteztek, és az ismertebbek között ott a Volkswagen Transporter első, 1950-ben bemutatott generációja is, azok inkább még kisbuszok voltak, nem egyterűek. Ahogy a szintén 1984-ben, csak a nagy víz másik oldalán bemutatott Chrysler Voyager is.
Hirdetés


Az Espace koncepciója abban hozott újat, hogy valóban egy személyautó vezethetőségét kínálta úgy, hogy közben ott volt egy óriási légtér, amibe akár heten be lehetett ülni, vagy öt ülés mögé annyi holmit pakolni, ami egy szerényebb költözésnek is elmenne. Az európai gyártók és a független tervezők is egyre másra álltak elő az akkor még szokatlan térkihasználású tanulmányaikkal. A hetvenes években sok érdekes koncepció született, van persze ami ma már igen blődnek hat, de volt köztük több olyan, ami a ma általános összemosott kategóriák lavináját előre jelezte. Mert már akkora tudták a bennfentesek, hogy a ferdehátú, nagy puttonyos kialakítás sokkal praktikusabb, mint a hagyományos szedánforma. A Renault ebben is élen járt, a mára legendás R16 1965-től készült hatchback kasztnival. Az Espace is egy ilyen gondolatkísérlet eredményeként született; a mai crossoverek szellemi elődjének tekinthető Talbot–Matra Rancho leváltásában gondolkoztak, végül megszületett az Espace koncepciója.

Eredetileg Talbot márkanéven akarták árulni, de az akkoriban még a Citroënen kívül több, mára rég bedarált márkát is futtató, Peugeot vezetésű PSA csoport túl drágának és rizikósnak ítélte a projektet. A PSA később, csak 1994-re hozta ki a Fiattal közös Eurovan családot. Végül a koncept a Matrához, a kis cég meg a Renault-hoz került, akik le is csaptak a monospace designra. Innentől mindez már történelem, ahogy a Matra is. A bajos, Espace III alapú Renault Avantime gyártásának 2003-as befejezése óta nem készítenek autót. A negyedik szériás Espace már nem gebinben készül, hanem a Renault saját futószalagján.

Három évtized és négy generáció alatt összesen mintegy 1,3 millió Espace készült. Az 1984-es eredeti szériában már voltak olyan nyalánkságok, mint a TSE kivitel forgatható ülései, vagy az 1988-ban megjelent Quadra állandó összkerékhajtással. Benzines és turbódízel motorokkal árulták, ahogy a következő generációt is, ami 1991-ben jött ki. Nem csak a hét különálló ülést vitte tovább, hanem a műszaki alapokat is. A sok ponton lefrissített, kerekdedebb kettes szériával a gyár megpróbálta feljebb pozicionálni az Espace sorozatot.

1996-ban viszont már egy teljesen új generáció jött, ami még mindig a bevált Matra recept szerint műanyag karosszériaelemekkel készült. A kategória határainak kitolására kihoztak egy, a megszokottnál nagyobb változatot; a Grand Espace 2702 helyett 2874 milliméteres tengelytávval megint a családi utazóautók királya lett, szemben az ekkorra éledező konkurenciával, mint az 1995-ben debütáló Volkswagen Sharan-Ford Galaxy páros. A negyedik generáció 2003-ban, az akkoriban sorra kijövő futurisztikus Renault-k sorából való. Már teljes egészében házi, Renault fejlesztésű és gyártású - ötcsillagos töréstesztjével új biztonsági szintet hozott a nagy egyterűek kategóriájában. Bő 2,5 négyzetméteres üvegtetővel akár 7 négyzetméternyi üvegfelülettel tudja feldobni az utazást. Már három kisebb ráncfelvarráson van túl, és mára erősen túlhordottá vált, de hamarosan jön a következő generáció, ami leváltja. A fődizájner egy elegánsabb és prémiumosabb kocsit ígért, ami szinte már biztos, hogy crossoveres kialakítású lesz. A Renault így autógyártóhoz legméltóbban, egy új kocsival ünnepelheti a meghatározó sorozat születésnapját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:00
    Permalink

    90es evek elejen mikor belendult a Svajci import es a fel utcank svajci autokkal uzletelt,a szomszedunk
    vett egy ilyet amivel Svajcot NO-t jartak Td volt imadtak,csak az elektonikajat nem.
    Svajcba mentek Transporterert de a probauton lerobbant,ekkor ajanlottak.
    Egy feszerbol szedtek ki akksit raktak bele es jottek haza.
    Uzemanyag szint mero mindig poenkodot,irni kellett a vilagitast kulon kapcsoloval valtottak ki
    meg amit lehetett utanna jo volt.
    Ezert szeretem a Franciakat,korszakalkoto dolgaik voltak(vannak)

Vélemény, hozzászólás?