Az Opelnél sem csak a húszéveseké a világ

30 éves az Opel Omega

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindössze két generációt élt meg az Opel zászlóshajója, avagy úgy is mondhatnánk, hogy volt 17 jó éve. De még micsoda évek...

Az Opel Rekord helyét vette át 1986-ban a vadonatúj Opel Omega. Klasszikus építésmód, azaz orrmotor, hátsókerék-hajtás és négyajtós karosszéria jellemezte az Omegát, ám nem mindig ez volt a legnagyobb. Éppen az 1986-ban megjelent első generáció idején létezett az Omegának egy nagyobb, illetve csak valamelyest hosszabb változata, amely Senator néven képviselte az Opel-kínálat csúcsát. Pedig elnevezése alapján ez a szerep már akkor is az Omegának járt volna, nem véletlenül kapta a görög ábécé utolsó betűjének nevét.
Hirdetés
Az Omega kétféle karosszériaváltozatban került piacra, s a négyajtós ma is figyelemre méltó, 0,28-os légellenállási együtthatóval rendelkezett (a kombi értéke csupán 0,32). Ezen túl, egyéb tekintetben is úttörőnek számított az Omega, nem csak az Opelnél, hanem a kategóriájában is egyedülálló megoldásokkal. Ilyen volt például az elektronikus motorvezérlés és a diagnosztikai rendszer, amely ellenőrizte és eltárolta a jármű állapotát. Manapság mindez már valamennyi autóban megtalálható, hiszen nagy segítséget jelent az esetleges hibák feltárásában, akkoriban viszont csak a jól felszerelt szervizek rendelkeztek a kommunikációhoz szükséges eszközökkel. Mindemellett az üzemanyag-fogyasztásról vagy az átlagsebességről is tájékoztató fedélzeti számítógép, a blokkolásgátló, no meg a műszerfal digitális műszereinek elterjedésében is komoly szerep jutott az Opel Omegának. Az Omega motorkínálatát tekintve meglehetősen széleskörű lehetőségeket nyújtott az Opel a vásárlóknak. Hiszen az alapváltozatot 1,8 literes, 83 lóerős benzinmotor hajtotta, míg a négyhengeresek csúcsát a 125 lóerős 2,4-es jelentette. Szintén soros, de hathengeres erőforrást és 150 lóerőt jelölt a 2.6i felirat, amely felett a háromliteres benzinmotorok 156-tól 230 lóerőig kellették magukat. Az Opelre szakosodott Irmscher tuningcég azonban 3,6, sőt négyliteres benzinmotorokat is készített az Omegába, akár 272 lóerővel. A csúcsot mégis a Lotus boszorkánykonyhájában turbófeltöltővel is megbolondított, így 377 lóerős, 3,6 literes motorral hajtott Omega jelentette. Összehasonlításképpen érdekes megemlíteni, hogy a Mercedes-Benz ugyancsak ez idő tájt bízta meg a Porschét az 500 E kifejlesztésére. A végeredmény ugyan nem vethető össze az Omega Lotusszal, legfeljebb az AMG további kezelésének eredményeként megszületett E 60 AMG 45 példányához fogható a különleges Opel képessége. Az E 60 AMG erőforrása ugyanis a gyári 500 E egységénél ötvennel több, azaz 376 lóerőt szolgáltatott, így ezzel 5,2 másodpercig tartott százas tempóra gyorsítani. Az élmény viszont nyilván egészen más lehetett ebben, automataváltóval, mint az Omega Lotusban, a Corvette ZR1 hatfokozatú ZF manuális váltóját kapcsolgatva. Korszerű műszaki tartalma, gazdag extralistája, no meg hátsókerék-hajtása jóvoltából korántsem csupán legerősebb változatában jelentett alternatívát az Opel Omega kora prémium nagykocsijainak. Ez különösen igaz az 1994-ben megjelent második generációra, amely már valóban az Opel zászlóshajójaként folytatta pályafutását, a nemzedékváltással ugyanis a Senator utód nélkül került le a palettáról. Az „Omega B” továbbra is hátsókerék-hajtással, négyajtós és kombi karosszériával hódított, a korábbinál jóval szűkebb, mégis minden szükségeset tartalmazó motorkínálattal. Kétféle kétliteres négyhengeres és két V6-os alkotta a benzines palettát, 116 és 211 lóerő közötti teljesítménnyel, míg a BMW-től származó 2,5 literes, 132 lóerős hathengeres dízelmotor mellé később csatlakozott az Opel kétliteres, 101 lóerős, négyhengeres dízele. Az Opel Omega „letisztult” második generációja mellől tehát nem csak a Senator kopott le, hanem az Irmscher – vagy a Lotus – különleges erőgépei sem színesítették a kínálatot. Helyette a BMW hathengeres, méltán népszerű dízelmotorja jelentett némi színfoltot a palettán, valamint a típus 1999-es megújulása, ami szinte teljesen új középkonzolt hozott. A külső változásokon túl a elektronikus menetstabilizáló és a navigációs rendszer megjelenése jelentett még újdonságot ekkor, no meg a nagyobb lökettérfogatú és némileg erősebb benzinmotorok. A dízelek frontján is megjelent egy nagyobb és erősebb, 120 lóerős, 2,2 literes négyhengeres, míg a BMW hathengeresének ménese 150 lóerőre duzzadt, 300 newtonméter kíséretében. Az 1999-es megújulással együtt néhány prototípus is készült az Omegából. E típus szolgált ugyanis az ausztráliai Holden Commodore alapjául és ott V8-as motor is került a motortérbe. Az Omega V8.com néven bemutatott tanulmányautó egy hosszú tengelytávú kombi Omega internettel és mobiltelefonnal ellátott változataként debütált 1999-ben. A 2000-es Genfi Autószalonon aztán az Omega V8 modellt is kiállította az Opel, a sorozatgyártás azonban végül mégsem indult be. Az ötfokozatú automataváltóval kiegészített 5,7 literes V8-as GM erőforrás tehát nem kapta meg a lehetőséget az Omega eladásainak felpörgetésére. Ehelyett 2003-ban közvetlen utód nélkül szűnt meg az Opel zászlóshajójának gyártása, így a Vectrán alapuló Signum próbálta betölteni ezt a szerepet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:59
    Permalink

    Szomszedunknak volt svajci Senator,majd Omega ugyszint svajcbol 2.6 automata azzal neha jarkaltam.
    Teny es valo hogy szep darabok voltak tagasok es kenyelmesek extrazottak,de az az automata…
    Elozesi szandekom parszor volt vele,de az hogy nyomod a gazt es semmi,meg egy picit akkor mar valami
    mozdul majd meg 1,5mm-t razuzol a gazpedalra es…es jon a hiperter ugras csak annyit latsz hogy vizszintes csikok minden fele varosnev tabla pillantas je mar vege is a varosnak hmmm
    kozben ugy mesz a kocsik kozt mintha allnanak 🙂
    Jo akkor a 20l megvolt meg lehet meg tobb is de betyar volt.
    Aztan hozott egy kombi szivodizelt…gyorsulasa kb 10korul volt szazra persze percben de ment mindenhova es alig evet.
    Liverpoolban kutattam a bontoban alkatreszert a Mazdahoz es akkor talaltam egy Lotus Omegat meg ugy is volt
    egy allasa a dognek hogy padlon volt de elsore meg mentheto lett volna be is masztam mikor nem neztek:)
    Meghatott egy pillanatra hogy milyen szep jovonk lehetne.De jott a targi es elvitte…

  • 2017.10.28. at 03:59
    Permalink

    Remek cikk, külön elismerés jár a Cadillac Catera és a Lotus Omega említése miatt(képekkel is illusztrálva).

    Az első generáció ma már ritkának számít(érdekes módon főleg a kombik maradtak fenn, ahogy én látom és a szedánok kevésbé). A második pedig elég komoly betegágynak számít. Senatort meg már vagy ezer éve nem láttam.

Vélemény, hozzászólás?