A kocka nincs elvetve – 35 éves a kocka Lada

35 éves egy korszak ikonja, a kocka Lada

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régen vágyott és menő volt, ma meg már pont annyira öreg, hogy érdemes lett hobbiautóként tartani. A 35 éves kocka Lada igazi autós emlék.


A retró már évek óta divat, de nálunk az egykori vasfüggöny mögött sokkal inkább jobb nosztalgiáról beszélni. Amikor még fiatalok voltunk, amikor még tényleg a Balaton volt a Riviéra és a Lada volt az autó. Meg persze a Trabant és a Skoda, meg az összes többi itthon elérhető, volt szocialista gyártmány is. Mégis, talán a Ladából sikerült mára legendát teremteni. A hetvenes években betörő, ezért viszonylag fiatal márka autói a többihez képest drágábbak és emiatt egzotikusabbak voltak a merkúros időkben. A kereklámpásokról már írtunk, akkor négy csodaszép veterán autót mutattunk be. Tavalyra is jutott egy togliatti évforduló, a Samara volt 30 éves. Most pedig ismét van mit ünnepeli, örüljünk egy kicsit az 1980-ban, azaz 35 éve bemutatott kocka Ladának
Hirdetés


A kereklámpások 1980-ra már többféle kasztnival, több motorral készültek, de a lassú fejlődés nem állt meg az AvtoVAZ-nál. Mint a Samara sztorijában írtam, a modern elsőkerekes kocsi csak nem akart elkészülni. Hogy mégis legyen valami újdonság, kihozták a 2105-öst, ami továbbra is a Fiat 124 technikájára épült. Az újnak mondott, de valójában a maga korában sem túl modern, hegyes elejű szögletes kasztni alatt a jól ismert technika volt. Természetesen megmaradt az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merevtenegelyes, Panhard rudas futómű.

A motor a startkor a már ismert 1294 köbcentis ohc vezérlésű, 66 lóerővel. Azért pár dolgot változtattak a szovjet mérnökök, például vezérműlánc helyett bordás szíjjal szerelték. Két évet kellett várni a luxusváltozatra, a 2107-esre. A krómmaszkos, eltérő lökhárítójú és hátsó lámpájú kivitelhez négyküllős kormány és egybefejtámlás ülés is járt. Nem beszélve arról, hogy vele megszületett az új "ezeröcsi" - motorja 1452 köbcentis és 75 lóerős. 1984-re meg elkészült a sorozat legpraktikusabb darabja, a 2104-es kombi. Idővel persze - ahogy a kereklámpásoknál is - minden karosszériát lehetett többféle kisebb és nagyobb motorral is kérni, az altípusok száma szinte végtelen.
Nevető ladások és egy egész autó féláron - a kocka Lada régi, kanadai reklámjában


Bár sosem számított űrrepülőnek, a vasfüggönyön túl is egész sikeresek lett a kocka Lada. Németországba Lada Nova, Nagy-Britanniába Lada Riva néven jutott el a kicsit feljavított helyi változat, de még Kanadában is sok futott belőle, ott Lada Signetnek hívták. A nyolcvanas években még tízezrével keltek el Nyugat-Európában is a kockák, de a keleti rendszerváltozások után sokat változott a piac. Bár nem lettünk hirtelen gazdagok, de onnantól már nem akartunk annyira Ladát, a sokáig küszködő forgalmazó, a Hungarolada végül 2010-ben szűnt meg.
Vegyen egy méretpróbát - biztat az angol Lada reklám


És ha már export, máig tartja magát az a legenda, miszerint a nyugati exportra szánt Ladák sokkal jobbak voltak a Merkuron keresztül megvetteknél. Igaz ami igaz, akinek anno az OTP-nél vezetett dollár számlája volt, mert mondjuk külszolgálatosként dolgozott, az hozzájuthatott ilyenhez is. Persze az ár jóval magasabb volt, de cserébe élénkebb és nem véletlenszerűen kapott, hanem tényleg választható külső színek jutottak. Meg Weber porlasztó, amivel valahogy mintha jobban is ment volna a szinte nyugati kocsi.

Mind közül persze a VFTS Ladák mentek a legjobban. A Fiat 131 raliváltozat inspirálta, kiszélesített és kikönnyített raliváltozat neve a Vilnius Fabrik Tuning Sport szavakból jön. A Litvániában Stasys Brundza vezetésével épített kocsik tömege csak 920 kilogramm volt, de az 1,6 literes motorjuk 160 lóerőt tudott. Több alumínium elemmel 820 kilóig vitték le a súlyt; 1.8-as, kétvezérműtengelyes turbómotorral meg 240 lóerőig tudták növelni az erejét. Eredetileg a rali világbajnokságba szánták, ha az egykori legendás B-csoportban nem is, de azon kívül sikeres lett. A kockák sportkarrierjének és az átlagos mindennapjainak is az idő kellett véget vessen. Hiába a katalizátor, az ötfokozatú váltó, a kockát már nem lehetett gyártásban tartani. Az utolsó orosz földi VAZ-2107 és VAZ-2104 és persze VAZ-2105 2012-ben készült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:21
    Permalink

    Nagybátyám a 80-as években az USA-ban dolgozott 4 évet (nagykövetségen), amikor letelt a kiküldetés, úgy jött haza, hogy Belgiumban szállt le a repülővel és Brüsszelben átvette az új 2107-es Ladáját. Ez egy “nyugati szériás” kocsi volt, 5 sebességes, központi záras, elektromos ablakemelős. Ezek akkoriban itthon csodaszámba mentek. Ha jól tudom kb. 1996 körül adta el. Vehetett volna bármilyen nyugati kocsit is, azért vett Ladát, mert a 80-as években úgy gondolta, hogy itthon nem kap majd alkatrészt nyugati kocsihoz, a Ladához meg igen (ez így is volt akkor).

Vélemény, hozzászólás?